Fejléc képe
Miben keresel segítséget?

kamaszkor / közösségi programok

Életminőségünk, jóllétünk egyik központi tényezője a minket körülvevő társas kapcsolati háló. Sokszor erőforrás hasonló élethelyzetben levőkkel egy közösségbe tartozni, megosztani a mindennapi élet örömeit, nehézségeit. Hasonlóan gazdagító olyanokkal közösségbe kerülni, akik új színt hoznak az életbe, akikkel ha nem is mindenben közös az érdeklődési területünk, még ezáltal is gazdagíthatjuk egymás életét.

Az egyház maga is egy nagy közösség, de ezen belül szükséges olyan szűkebb, közvetlenebb kapcsolódási pontokat találni, melyek által sajátunknak érezhetjük azt a helyet, ahol vagyunk, otthonra, barátokra találhatunk az egyházon belül is. Ehhez a kereséshez is nyújt segítséget honlapunk, ahol sok féle közösségi programmal, vagy szabadidős tevékenységgel találkozhatnak az azt böngészők. Minden korosztály számára fontos ezeket a kapcsolódási pontokat megtalálni, melyek történhetnek a helyi plébániaközösségen keresztül is, de nagyobb lelkiségi mozgalmakhoz kapcsolódás által is. Így valamely témában különösen is elmélyülhetünk, a szolgálatokba kapcsolódva pedig a megéltek továbbadásához is hozzájárulhatunk. Különösen is a kamasz és fiatal korosztály számára lehet fontos olyan közegeket találni, ahova jó tartozni, hiszen ebben az életkorban már nem a származási család az elsődleges referenciakeret, de még nincs saját család, mely az alapvető kapcsolati hálót meghatározná.

A közösségi és szabadidős programokon túl szintén fontos minél ismertebbé tenni azokat a szervezeteket, kezdeményezéseket, ahova önkéntesként lehet bekapcsolódni. Minden életkorban fontos lehet adni, jó, ha minél inkább az életvezetés részévé válhat egy-egy ilyen tevékenység, program keresése, akár egyénileg, akár az egész család számára, ahol kicsik és nagyok együtt élhetik meg, hogy jót tenni jó, pláne együtt, ahol mindenki valamit hozzátehet képességeihez mérten a nagy egészhez.

72 óra kompromisszum nélkül

Elsősorban a 14-30 év közötti fiatalságot hívjuk arra, hogy segítsenek ott, ahol szükség van rájuk. A évente csaknem 400 megvalósuló önkéntes projekt gyakorlati haszna mellett a program a résztvevő fiatalok, felnőttek szemléletformálására is alkalmas.

önkéntesség, fiatalok,
777 - A hit nem magánügy

Honlapunkon tematikus rendben gyűjtjük cikkeinket a kamaszkor, fiatal felnőttkor és felnőttkor meghatározó témáiban. Ezek a cikkek, blogok segíthetnek a problémáikkal, kérdéseikkel küszködő fiataloknak választ találni.

magány, abortuszmegelőzés, önértékelés, pornó, tisztaság, szexualitás, párkapcsolat, felelősségvállalás, önkép zavarok, szeretethiány, elköteleződés, társkeresés,
ALPHA

Az Alpha sorozatok alkalmával dinamikus előadásokat hallhatnak a fiatalok a kereszténységről, majd egy asztaltársaságban lehetőség van kérdéseket feltenni. A beszélgetésekben valóságos kapcsolatokat tudnak megélni. A közösség megélése és a "meghallgatottság" érzése ebben a korban különösen fontos!

közösség, Az élet értelme, életcél,
BALAKAT

Fiatalokból álló befogadó közösségben való lelki megújulás és támogatás. A hit megvallása és az Istennel való kapcsolat felfedezése.

közösség, barátság, Szentségimádás, kikapcsolódás, beszélgetés, Balaton,
Barátok Útja Zarándoklat

A zarándoklat segít kiszakadni a hétköznapokból, egy lelkigyakorlat is egyben, segít megtapasztalni lelki és fizikai határainkat, elmélyülni, gondolkodni önmagunkról, közösségeinkről.

közösség, kortárs csoportok, lelkigyakorlat, zarándoklat, túra, honismeret, elmélyülés,
Befogadlak - Amit szeretnél, hogy veled tegyenek, azt tedd a másikkal!

Hátrányos helyzetű és roma származású kamaszokat segítünk a tanulásban, szakma, érettségi megszerzésében, szabadidejük értelmes eltöltésében. Növekedhetnek az önismeretben, szélesedik a látókörük, kapnak választási lehetőséget az életben. Fontos a közösségépítés, a közösség megtartó ereje. Preventív hatások, az öröm és jókedv megtapasztalása "szerek" nélkül.

közösségi programok, függőség, önismeret, Közösségépítés, élménypedagógia,
Forrás Mentálhigiénés Központ Intézménye

Fiataloknak nyújtunk segítséget problémáik megoldásában, konfliktusok krízishelyzetek megelőzésében és kezelésében. A családot, mint rendszert erősítjük, hogy a krízis ne alakuljon ki vagy ha kialakul, ne rögzüljön. Eszközeink: esetkezelés, életvezetési tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, egyéni, pár és családterápia, előadások tartása, kiscsoportos foglalkozások tartása fiatalok számára, közösségi programok, lakótelepi programok szervezése, workshop szervezése tartása.

szenvedélybetegség, pszichiátriai betegség, család-és gyermekjóléti szolgálat, pár-és családterápia, pszichológiai tanácsadás, közösségi programok, klubok,
Jelenlét program - Magyar Máltai Szeretetszolgálat

A kábítószerhasználat szempontjából a kamaszok a leginkább veszélyeztetett korosztály. Az ő speciális igényeikhez igazított célzott prevenciós programok elérhetősége emiatt kiemelten fontos. A célcsoportot az iskolákon keresztül éri el a program, amely az intézményvezetéssel egyeztetve kínál olyan programelemeket, melyek az adott intézményre vonatkozóan reálisan megvalósíthatók.

függőség, alkoholfüggőség, drogfüggőség, egészséges életmód, egészségtudatosság, segítség a tanulásban, segítségnyújtás,
KALÁSZ - Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége

Női köreink mellett lány-csoportjaink is vannak kamaszlányoknak, ami közösséget nyújt, családi életre nevel, nemzeti és vallási értékeket közvetít. Táborokat is szervezünk ennek a korosztálynak.

tábor, kortárs csoportok, keresztény értékrend, családi életre nevelés, női csoport,
Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat

Az alkohol problémában érintetteknek és családtagjaiknak nyújtunk segítséget. Közösségi programokat, lelkigyakorlatokat, lelkinapokat szervezünk, valamint lehetőséget biztosítunk egyéni lelkigondozói beszélgetésre, önsegítő csoportokon való részvételre, család konzultációra. A közösségi találkozások alapja az elfogadó, befogadó légkör, amely lehetőséget ad az őszinte beszélgetésekre.

függőség, alkoholfüggőség, önértékelés, alkohol, mentálhigiéné, lelki egészség,
Közösségek.hu

A kozossegek.hu segít megtalálni a közösséged, a Te igényed szerint.

közösség, barátság, szabadidős programok, magány,
Magyar Antióchia

Fiatalok szolgálata fiataloknak, mely az azonos korúak vonzására épül. A közösség élete a fiatalok vezetésével és közreműködésével valósul meg. Ők vezetik a hétvégéket, ők mondják a bevezetőket, vezetik a beszélgetéseket a kiscsoportokban, és egymást szolgálják a hétvégén és utána is. Azzal, hogy meghallgatják a másikat és megosztják élményeiket, támogatják, és kihívás elé állítják egymást, segítik társaikat, hogy tisztábban lássák személyes helyzetüket az Evangélium üzenetének fényében.

barátság, tisztaság, elköteleződés, Istenkapcsolat megerősítése, Bizalom,
Magyar Cserkészszövetség

Kisközösségben fiatal vezető foglalkozik a gyerekekkel, mely kisközösség egy nagyobb csapat részeként működik. Számtalan szabaidős, hasznos tevékenységet nyújtanak a csapattagok számára a különböző természetközeli programok.

természetbarát szemléletmód, Közösségépítés, életre nevelés, gyakorlati tudás, életre szóló kaland,
Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely

Általános- és középiskolás korosztályok számára lelki napot és háromnapos hétvégi lelkigyakorlatot szervezünk, melynek célja a gyerekek Isten kapcsolatának erősítése, önismeret, keresztény életmód megélésének tudatosítása és a közösségi együttlét élménye. Kamaszok és családjaik számára testi és lelki felüdülés lehetőségét kínáljuk a zarándoklat révén.

magány, önismeret, tisztaság, kortárs csoportok, Istenkapcsolat megerősítése, kirándulás, hittantábor, keresztény értékrend,
Mente Misszió

Közösségeket szervezünk kamaszoknak, hogy kortárs közegben, hiteles vezetők segítségével fejlődhessenek hitükben, erősödhessen a plébániához és hitükhöz való tartozásuk és életreszóló barátságokat kössenek hasonló keresztény fiatalokkal. Előadástémáinkat az ő érdeklődési körüknek és élethelyzetüknek megfelelően választjuk. Közösségeinkben feltehetik kényes kérdéseiket is,melyekre igyekszünk korrekt, alapos, őszinte, katolikus válaszokat adni, hogy átgondolt döntéseket hozzanak az életükre nézve.

önkéntesség, kortárs csoportok, döntés, Közösségépítés, identitás, közösségi tapasztalat, hitbeli elköteleződés,
Naphimnusz -teremtésvédelmi jógyakorlatok

A teremtett világ szépségére hívjuk fel a figyelmet. Segítjük ennek megélését és az ökotudatos szemlélet erősítését.

környezeti nevelés, ökológiai megtérés, teremtésvédelem,
Pure Program

A Pure egy kamasz lányokat megszólító, személyiségfejlesztő program, ahol élményszerűen foglalkozunk a fiatalokat érdeklő témákkal. A kamaszkori válaszkeresésben és jövőképük tudatosításában segítjük a lányokat. Olyan közösséget biztosítunk számukra, ahol velük egykorú társaikkal beszélgethetnek az őket érintő és érdeklő kérdésekről. Elmondhatják gondolataikat, feltehetik a kérdéseiket és őszinte barátságokat köthetnek.

közösség, önismeret, felelősségvállalás, önkép zavarok, önbizalom, életvezetés, nőiesség, szabadság, döntés, önbecsülés,
Reménykör – egyházi misszió az akadályozott emberekért

A Reménykör támogatja azokat a családokat, ahol fogyatékossággal élő gyermekek vagy felnőttek vannak. Alapvető törekvésünk, hogy számukra is elérhetővé váljon a hit közösségi megélése a keresztény közösségekben.

fogyatékkal élő gyermek, mozgáskorlátozott, értelmi akadályozottság, autizmus, látássérült, halmozott fogyatékosság, akadálymentesítés, hallássérült, sérült gyermek,
Szalim - Fiatalok a fiatalokért

Közösségeket kínálunk a fiataloknak, ahol nem csak barátokra tehetnek szert, hanem megtapasztalhatják az önzetlen szeretet, az önkéntesség szépségeit. A fiataloknak több lehetőséget is tudunk kínálni: lelkigyakorlatok,közösségi programok, kirándulások, a nyár folyamán a BoscoFeszt keresztény táborfesztivál, illetve az önkénteseknek képzések, országos találkozók.

önkéntesség, közösség, tábor, vidámság, keresztény értékrend,
Szent Damján Tábor

A Szent Damján táborban olyan enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyerekek, tinédzserek és felnőttek vesznek részt, akiknek nincs vagy csak nagyon korlátozott lehetőségeik vannak más egyéb nyári kikapcsolódásra. Amíg ők kikapcsolódnak a táborban és együtt lehetnek a hozzájuk hasonló embertársaikkal, addig a szüleiknek is van lehetőségük egy kis pihenésre

önkéntesség, fogyatékkal élő gyermek, tábor, sérült gyermek, hála,
Szent Erzsébet Karitász Szenvedélybeteg-segítő Lelki Központ

Alkohol problémában érintetteknek, hozzátartozóknak és barátoknak nyújtunk segítséget, akik a gyógyulás, az új élet útjait, lehetőségeit keresik. Egyéni beszélgetések során, valamint az önsegítő csoportokban lehetőség nyílik közösen keresni, és rátalálni azokra az erőforrásokra, amelyek a józan életben segíthetnek.

szenvedélybetegség, függőség, alkoholfüggőség, szenvedélybeteg szülők gyermekei, önsegítő csoportok, alkohol, mentálhigiéné, meseterápia, családkonzultáció, lelki egészség, segítő beszélgetés,
Szentjánosbogár Közösség

6-7 napos nyári lelki napokat szervezünk 14-16 éves kamaszoknak, illetve komolyabb témákkal is foglalkozó ifjúsági lelki napokat 17-től 21 éves ifjaknak. A Szentjánosbogarak vezetőképzőn, évközi klubokon, programokon, bálokon, métabajnokságon is részt vehetnek és iskolai lelki hétvégék megtartását is vállaljuk. Célunk közösségben megtartani egymást a keresztény értékek között, kikapcsolódni, feltöltődni, minőségi időt együtt eltölteni.

közösségi programok, kortárs csoportok, lelkinap, játékpedagógia, mindennapi kereszténység,
Teremtésvédelem - Péliföldszentkereszt

Változatos teremtésvédelmi érzékenyítő programok (pl. előadás, műhely, kirándulás, családi programok, kézműves foglalkozások, táborok, lelkigyakorlatok)

Természet-érzékenyítés, természetbarát szemléletmód, természetszeretet, teremtésvédelem,