Miben keresel segítséget?

kamaszkor / párkapcsolat

Kapcsolataink kiemelt jelentőségűek életünkben, ugyanakkor sérülékenyek. Minden kapcsolat, így a párkapcsolat is élő valóság, emiatt állandóan változik, ahogy mi magunk is változunk. Néha a változás spontán követi a személyes és családi élet kihívásait, fejlődését, máskor azonban elmarad mögötte, vagy a két fél eltérő tempóban más irányban fejlődik tovább.

Ezek az időszakok kockázatosak a kapcsolat jó működése, megőrzése/megmaradása szempontjából. Ezért is fontos folyamatosan ápolni magát a kapcsolatot, akkor is, amikor csak a szokásos hétköznapokat éljük — krízis esetén pedig különösképpen. Egyházi szervezésben sok lelkiségi program áll rendelkezésünkre, melyek a párkapcsolatot támogatják.

Pszichológiai jellegű segítséget is igénybe vehetünk, ennek formája lehet csoportos, a kapcsolatot ápoló kurzus vagy párterápia is. A párterápia segíti a párt, hogy megértsék egymásra irányulói reakcióik és viselkedésük érzelmi hátterét, ezáltal képessé váljanak hatékonyabban kezelni konfliktusaikat.

Párkapcsolati kérdésekkel azonban nem csak a házasok küzdenek, hasonlóan fontos időszak a párkeresés időszaka – ebben is sok kezdeményezés, program áll az érdeklődők rendelkezésére, köztük egyháziak is. Egyre inkább elérhető az elváltak és a válás után újraházasodottak pasztorációja is, mely segíti a közösségbe integrálódást, az élet továbbvitelét, újrakezdését.

Egyszülős Központ - Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

Gyermekét egyedül nevelő szülőknek igyekszünk segítséget nyújtani. Jogi és munkaügyi tanácsadással, gyermekeik korrepetálásával, közös egyszülős családi táboroztatással. Az egyszülős Központban hétfőtől péntekig való napközbeni jelenléttel., helyszíni és online programokkal.

családterápia, jogi tanácsadás, lelki segély, tanácsadás munkakeresésben, korrepetálás, táborok, mediáció, coaching, egyszülős programok,
Forrás Mentálhigiénés Központ Intézménye

Családoknak egyéneknek nyújtunk segítséget problémáik megoldásában, konfliktusok krízishelyzetek megelőzésében és kezelésében. A családot mint rendszert erősítjük hogy a krízis ne alakuljon ki vagy ha kialakul ne rögzüljön. Eszközeink: esetkezelés, életvezetési tanácsadás, pszichológiai tanácsadás, egyéni, pár és családterápia, előadások tartása, kiscsoportos foglalkozások tartása fiatalok számára, közösségi programok, lakótelepi programok szervezése, konferencia, workshop szervezése tartása.

szenvedélybetegség, pszichiátriai betegség, család-és gyermekjóléti szolgálat, pár-és családterápia, pszichológiai tanácsadás, közösségi programok, klubok,
Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat

Mentálhigiénés segítő beszélgetés kamaszoknak és szülőknek egyaránt, lelkigondozás, lelkivezetés, családkonzultáció, csoportok - várunk, ha úgy érzed, elakadtál. Várunk, ha úgy érzed, nehézségeid meghaladják az erőforrásaidat, és utadnak ezen a szakaszán jólesne, ha melléd szegődne egy kísérő. Várunk, ha olyan kérdéseid vannak, amelyeket már mindenkivel végigbeszéltél, mégis úgy érzed, egy helyben toporogsz, vagy éppen olyan kérdéseid vannak, amelyeket senkivel nem tudsz megbeszélni.

családterápia, Érzelmi támogatás, pályaválasztási tanácsadás, Isten-kapcsolat,
MÉCS Napok

https://mecshonlap.hu/mecs-napok/fires-mecs-programok/mecs-napok-fiataloknak/ A MÉCS Napok Fiataloknak című program abban segíti a részt vevő 16-30 éves fiatalokat, hogy jobb, őszintébb kapcsolatba kerüljenek önmagukkal, a családjukkal és Istennel.

önismeret, szerelem, Isten-kapcsolat, önállóság és mások befolyása, családi kapcsolatok, értékrend, hivatás, szeretet, hit, házasságra felkészítés, párkapcsolat erősítése, házasság erősítése, szülők-kamaszok kapcsolat erősítése,
Társ-Suli

Párkapcsolati tréningünkön igyekszünk a kamaszokat segíteni, abban, hogy tudatosan gondoljanak a párválasztás folyamatára, és később az együtt-járásra és a házasságra. Gyakori nehézségek áthidalására próbálunk számukra utat mutatni. A tréning során mind elméleti mind gyakorlati, tapasztalati tudást szerezhetnek, ami mentén tovább gondolkodhatnak saját párválasztásukról.

házasság, szexualitás, párkapcsolat, szerelem, szakítás, randizás, féltékenység, párkapcsolati tréning,