Miben keresel segítséget?

kamaszkor / gyermekvállalás

A gyermekvállalással kapcsolatos pillanatok kiemelt jelentőségűek, sok várakozás, öröm, de csalódás, hiány, kudarc is kapcsolódhat hozzájuk. Nagy ajándék minden olyan támogatás, mely ezen az időszakon segít át. Az egyik legnehezebb próbatétel lehet, amikor a várt gyermek nem érkezik. Ilyenkor a pár gyakran elszigetelődik, és az újabb próbálkozások, remények és kudarcok kimeríthetik.

Jó szándékkal olyan utakon indulhatnak el, melyek később megterhelik a párkapcsolatot, magát a (női) szervezetet, és lelkiismereti dilemmákhoz vezetnek.

Ilyenkor kulcsfontosságú, hogy a pár időben halljon azokról az egyház által is javasolt egészségügyi kezelésekről, melyek alternatívát jelentenek a kétségkívül fizikailag és kapcsolatilag is igen igénybevevő, elterjedt módszerekhez képest, s így lehetősége legyen mérlegelni, dönteni.

Így elkerülhetők zsákutcák, sok szenvedéstől megkímélve a párt. A fizikai (orvosi) segítségen túl a lélektani, és hitéleti, közösségi támogatás hasonló jelentőségű lehet, erőt adva a küzdelemhez, összekapaszkodva más párokkal, akik hasonló helyzetben vannak. Jó, hogy ilyen kezdeményezések is elérhetőek.

A közösségi támogatás azokban az esetekben is erőt ad, amikor az örökbefogadás mellett dönt egy pár: jó látni olyan példákat, akik ezt az utat járják, és kiteljesedtek benne, bátorságot adhat a saját úthoz. A lelki támogatáson túl praktikus segítséget is jelentenek ezek a közösségek, könnyebb információkhoz jutni szervezetekről, az eljárás menetéről, szempontokról, melyekre érdemes figyelni ahhoz, hogy az örökbefogadás valóban jól működjön, és örömmel élhesse meg a pár, a tágabb család, és maga az örökbefogadott gyermek.

Egy további, nagyon nehéz helyzet a gyermekvállalás kapcsán az, amikor olyankor érkezne egy gyermek, amikor erre nincs felkészülve sem az édesanya, sem a pár, a család. Sokféle helyzet létezik, kezdve a kamaszkori teherbeeséstől a fejlődési rendellenességgel érkező babán át a családba már nagy gyerekek mellé, váratlanul, későn meglepetésként érkező gyermekig. Segítséget kérni párként egy ilyen nehéz helyzetben mindenképp célszerű − akár egyénileg, akár párként.

A segítség későbbi pontokon is elérhető. Ha az édesanya úgy dönt, hogy örökbe adná gyermekét, fontos mielőbb kapcsolódni azokhoz a szervezetekhez, melyek ebben segítenek, és biztosítják a folytonosságot a baba és az édesanya számára, akár a nyílt (egymást ismerő) örökbefogadás megszervezésével, mire a baba világra jön.

Azokban az esetekben, amikor már megtörtént egy abortusz, szintén nagyon fontos lehet a segítségkérés. Az ezzel járó lélektani és lelkiismereti terheket sokszor egy életen át hordozzák a nők, még mentális betegségek is kialakulhatnak ezzel összefüggésben. Fontos a lélektani trauma feldolgozása csakúgy, mint a kiengesztelődés magunkkal, az érintettekkel, és Istennel. Ezek segíthetnek hozzá, hogy a jelen jó megélésétől a lehető legkevésbé vonják el az energiát a múltbeli terhek.Segítséget jelenthetnek az egyéni pszichológiai / mentálhigiénés / lelkigondozói beszélgetések, a célzott lelkigyakorlatok, programok, melyeken hasonló terheket hordozó társakkal lehet közösen lépni a gyógyulás és kiengesztelődés felé.

Szintén jelentős veszteség, amiről kevés szó esik, a magzatvesztések sora. A jelenség nagyon általános, a nők jelentős részét érinti. Ugyanakkor nehéz megengedni, megélni azt a gyászfolyamatot, mely egy magzat spontán elvesztését követi. Az egyéni, illetve csoportos, lelkigyakorlatos segítség ezekben a helyzetekben is igénybe vehető.

A szülést követő érzelmi, pszichológiai problémák, mint például a szülés utáni depresszió, szintén nehezen felvállalhatóak sokak számára mind önmaguk, mind a családtagok előtt. Ilyenkor is fontos, hogy ne maradjon magára küzdelmeivel az édesanya. A hiányzó anyai érzések önmagukban kínzóak, de az anya terápiás vagy mentálhigiénés-lelkigondozói támogatásával, szükség esetén baba-mama terápiával támogatható a gyógyulás folyamata. A testi-lelki értelemben kiszolgáltatott, érzékeny, és változásokkal teli gyermekágyas időszakban fontos, hogy sikerüljön megtalálni, kialakítani azt az új egyensúlyi állapotot, ami babának, mamának és az őket körülvevő családnak is elégedettséget, békét hoz.

A szoptatás időszakában további kérdések merülhetnek fel, amelyek érintik az anya, a baba, az apa és az idősebb testvérek testi-lelki állapotait, ezek összehangolása sok esetben külső segítséget igényel. A szoptatási tanácsadók segíthetnek megoldani a család különböző tagjainak látszólag egymással ütköző szükségleteinek illesztésében. Segítenek a közös időbeosztás, kialakításában, az egészségügyi helyzetek, fizikai problémák (többek között a baba nem megfelelő gyarapodása, szoptatás alatti fájdalom, kellemetlenség, szexuális problémák) optimális megoldásában, a családtagok közötti személyes kötődések megerősítésében, megőrzésében.

777 - A hit nem magánügy

Honlapunkon tematikus rendben gyűjtjük cikkeinket a kamaszkor, fiatal felnőttkor és felnőttkor meghatározó témáiban. Ezek a cikkek, blogok segíthetenek a problémáikkal, kérdéseikkel küszködő fiataloknak választ, segítséget találni.

magány, önértékelés, pornó, tisztaság, szexualitás, párkeresés, párkapcsolat, felelősségvállalás, önkép, szeretethiány, elköteleződés, abortusz megelőzés,
Boldogabb családokért® Családi Életre Nevelés (CSÉN) Program

A „Boldogabb családokért®” Családi Életre Nevelés (CSÉN) Program szerteágazó témakörei - pl. önismeret, önértékelés, kommunikáció, konfliktuskezelés, kamaszkor, barátság, szerelem, szeretet, párválasztás, felelős párkapcsolat, szexualitás, tisztaság, házasság, családalapítás, hivatás, karrier, stb. - segítik a kamaszokat a felnőtté válás bonyolult útvesztőjében. Segítik őket a testi-lelki változások megélésében, és abban, hogy a rávezetés, elgondolkodtatás módszereit megtapasztalva érintődjenek, és bensővé váljanak bennük az igazi értékek. Célunk, hogy ne kívülről vezérelve, hanem belső meggyőződésből tudjanak érett személyiséggé válni, nevelődni, akik képesek az érett kapcsolatok kialakítására, és akik értéknek tartják az ÉLET-et, a személyt, a házasságot, a családot. Ennek érdekében tartunk a diákok számára CSÉN foglalkozásokat, ahol 1-12-es korosztállyal dolgozva, havi, kétheti vagy heti rendszerességű órákon találkozunk velük, és éveken át követjük őket. Így próbálunk mellettük lenni a kamaszkor különböző állomásain és döntéshelyzeteiben. Ezek a foglalkozások gyakorlatorientáltak, interaktívak, élményszerűek, a nem formális pedagógia eszköztárát alkalmazzuk. Célunk, hogy elérjük a gyermekek szívét.

magány, pornó, tisztaság, szexualitás, felelősségvállalás, nevelési stílusok, abortusz megelőzés, önkép zavarok, önértékelési zavarok, alkohol, drog, internet függőség, kortárs csoportok, bulizás, felvilágosítás,
Cikluskövetés Creighton módszer ill. NaProTechnológia - meddőség természetes kezelése

Ahogy a kamaszkor beköszönt, a hormonális változásokat a kamaszok észreveszik. Érdemes megtanulniuk, hogy a testükben (lányoknak ciklikus) változások történnek, hogy ezek normálisak, hogy a testük jelzéseket ad le, amiket értelmezni lehet. Ha ezeket a hormonális változásokat megismerik, megtanulják, akkor tisztába kerülnek a viselkedés és test változásával kapcsolatban, ezáltal testüket, a változásokat jobban értékelik, jobban megbecsülik.

tisztaság, szexualitás, termékenység, ciklus, várandósság elkerülése, rendszertelen menstruáció, szabályos menstruáció, hormon, kincs, érték, test,
Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ)

A Fiatalok az Élet Szolgálatában Közösség 15-25 év közötti fiatalok számára szervez képzést, és ennek a korosztálynak tart előadásokat és beszélgetéseket az emberi élet kezdetéről, a fogantatásról, a magzat fejlődéséről, a felelős párkapcsolatról, a megelőzésről. Abban szeretnénk segíteni, hogy a tizenévesek ismerjék a saját testüket, az emberi élet kezdetének szakaszait, felelős párkapcsolatban örömmel készüljenek a gyermekvállalásra. Ha váratlan baba érkezik az életükbe, ne a baba életének kioltásával oldják meg a felmerülő nehézségeket, hanem találják meg a megfelelő segítséget az élet folytatásához.

tisztaság, szerelem, várandósság, abortusz, terhesség, magzat, fogantatás, anyaság, születés, segítség, előadás,
Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat

Mentálhigiénés segítő beszélgetés kamaszoknak és szülőknek egyaránt, lelkigondozás, lelkivezetés, családkonzultáció, csoportok - várunk, ha úgy érzed, elakadtál. Várunk, ha úgy érzed, nehézségeid meghaladják az erőforrásaidat, és utadnak ezen a szakaszán jólesne, ha melléd szegődne egy kísérő. Várunk, ha olyan kérdéseid vannak, amelyeket már mindenkivel végigbeszéltél, mégis úgy érzed, egy helyben toporogsz, vagy éppen olyan kérdéseid vannak, amelyeket senkivel nem tudsz megbeszélni.

családterápia, Érzelmi támogatás, pályaválasztási tanácsadás, Isten-kapcsolat,
MFM-Projekt Ciklus-show® - My Fertility Matters = A termékenységem fontos Kiskamasz felvilágosító program 10-12 éves lányoknak - Jelmondata: "Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok!"

A „Ciklus-show” program központi gondolata a következő: a serdülő lányok önképét és életérzését nagymértékben meghatározza, milyennek tapasztalják meg és értékelik a testüket, milyen üzeneteket hallanak testükkel - és így saját magukkal kapcsolatban. A saját test értékességének megtapasztalása alapvető fontosságú ahhoz, hogy az egészségünkkel, termékenységünkkel és szexualitásunkkal felelősen tudjunk bánni. Ez minden megelőzés, prevenció alapja, ezért a program jelmondata: „Csak arra vigyázok, amit értékesnek tartok.”

tisztaság, szexualitás, felelősségvállalás, termékenység, nevelési stílusok, abortusz megelőzés, kamaszkori változások,