Kereső találati lista

Keresett kifejezés: zarándoklat

Próbáltad már tematikus keresőinket? Témáink, cikkeink, programjaink és önkéntes munka lehetőségeink között konkrét témák, kulcsszavak, célcsoportok és kapcsolódó paraméterek szerint is tudsz keresni.

Megoldások

13 találat

Barátok Útja - Katolikus ifjúsági zarándoklat

Barátok Útja - Katolikus ifjúsági zarándoklat
A zarándoklat segít kiszakadni a hétköznapokból, egy lelkigyakorlat is egyben, segít megtapasztalni lelki és fizikai határainkat, elmélyülni, gondolkodni önmagunkról, közösségeinkről.

Cor-Way - Mozgással egybekötött lelkigyakorlatok

Cor-Way - Mozgással egybekötött lelkigyakorlatok
Mozgáskurzussal egybekötött lelkigyakorlatok, lelki napok

Egyedülálló szülők AVE lelkigyakorlata

stat_minus_3
Egyedülálló szülők AVE lelkigyakorlata
Elvált, külön élő, özvegy, soha meg nem házasodott szülőknek, azaz EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐKNEK szól a három hétvégéből álló AVE kurzus, ha még friss, maximum 5-6 éven belüli a család széthullásának a sebe. Az AVE kurzus a talpra állás, "újratervezés" lehetőségét kínálja. Azoknak szól, akik még nem látják, hogyan tovább a házastársuk nélkül, lehetnek-e még boldogok, mi lesz így a gyerekeikkel. Az AVE kurzus után a gyerekek ismét derűsnek, kiegyensúlyozottnak látják szülőjüket.

Élő Rózsafüzér Zarándoklat

Élő Rózsafüzér Zarándoklat
Az évről évre megrendezésre kerülő zarándoklat lehetőséget kínál mély lelki élményre, a keresztény közösség megélésére, valamint a környék templomainak, természeti értékeinek felkeresésére is.

ELZA- lelkigyakorlatosházak

ELZA- lelkigyakorlatosházak
Összefoglaló weboldal, ahol megtalálhatod az aktuális lelkigyakorlatokat, zarándoklatokat és látogatóközpontokat.

Katolikus Hallássérült Pasztoráció-hitéleti segítség jelnyelven

Katolikus Hallássérült Pasztoráció-hitéleti segítség jelnyelven
Megismerkedés a hit alapjaival, katekézis, szentségi felkészítés jelnyelven a speciális igényekhez alkalmazkodva, lelkigyakorlatok, zarándoklatok, közösségi programok.
További megoldás találatok

Programok

5 találat

Zarándoklat

Beavató zarándoklat
Állandó program

Beavató zarándoklat

szombaton10:00-18:00
Budapest, Szent Anna-kápolna
felnőtteknek, gyerekeknek, kamaszoknak
Mária Út Közhasznú Egyesület

Zarándoklat

Szűz Mária, Isten Anyja-Szilveszteri Hálaadó zarándoklat
Többnapos program

Szűz Mária, Isten Anyja-Szilveszteri Hálaadó zarándoklat

2023. december 29. 7:00 - 2024. január 1.
Bodajk
felnőtteknek
Mária Út Közhasznú Egyesület

Zarándoklat

Szilveszteri hálaadó zarándoklat
Többnapos program

Szilveszteri hálaadó zarándoklat

2023. december 29. 7:00 - 2024. január 1. 12:00
Bodajk-Súr-Jásd-Bodajk
felnőtteknek, fiatal felnőtteknek
Mária Út Közhasznú Egyesület

Ifjúsági közösségek Lelkigyakorlat Zarándoklat

Zarándoktábor-vezető képzés
Egymásraépülő programsorozat

Zarándoktábor-vezető képzés

február 23. péntek 9:00-18:00
online/Budapest
hitoktatóknak, ifjúsági közösségeknek, közösségeknek, papoknak, szerzeteseknek, pedagógusoknak, szülőknek
Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája

Lelkigyakorlat

Jézusi gyaloglás lelkigyakorlat
Többnapos program

Jézusi gyaloglás lelkigyakorlat

március 15. 10:00 - március 17. 14:00
Tahi, Szív Lelkiségi Központ
felnőtteknek, fiatal felnőtteknek, időseknek
Cor-Way Molnár Renáta

Cikkek

24 találat

Ima Lelkigyakorlat

Adventi készülődés - a csend hangjai

Adventi készülődés - a csend hangjai

Házas- és családközösségek

A JÓISTEN SZOLGÁLATÁBÓL NEM LEHET NYUGDÍJBA MENNI – HÁROM ÉVTIZED A CSALÁDOK SZOLGÁLATÁBAN

A JÓISTEN SZOLGÁLATÁBÓL NEM LEHET NYUGDÍJBA MENNI – HÁROM ÉVTIZED A CSALÁDOK SZOLGÁLATÁBAN

Integráció

Egy célt szolgálunk: Isten országát hirdetjük

Egy célt szolgálunk: Isten országát hirdetjük

Ima

Október a rózsafüzér hónapja Egyházunkban

Október a rózsafüzér hónapja Egyházunkban

Ima

Rózsafüzér – a hit gyöngyei

Rózsafüzér – a hit gyöngyei

A modern szentektől a láthatatlan árvákig

A modern szentektől a láthatatlan árvákig

Ima

A kórházban fekvő ember nyitott Istenre

A kórházban fekvő ember nyitott Istenre

Párkapcsolat erősítés

Házasság keresztúton – könyvajánló

Házasság keresztúton – könyvajánló

Önsegítő közösségek

Cigánypasztoráció közösségben

Cigánypasztoráció közösségben

További cikk találatok

Szervezetek

3 találat

Barátok Útja Zarándoklat Munkacsoport

Zarándoklat

Nyolcboldogság Közösség

Hitismeret, Lelkigyakorlat, Lelkivezetés

Viator Egyesület

Zarándoklat

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató