72óra - Az önkéntes munka öröme

Cikkek, hírek / 72óra - Az önkéntes munka öröme

Ebben a cikkben

A Bízd Rá Magad segítői között elérhető 72 óra idén immár 13. alkalommal hívta meg a fiatalokat a három napos önkéntes ifjúsági akcióra, a három történelmi magyar egyház szervezésében. Ebben az évben a járványhelyzet ellenére is több mint 5000 fiatal indult el a “Segítsünk együtt!“ mottó hívására, hogy tegyünk környezetünkért és egymásért.

Önkéntesség, önkéntes munka

Szabó Tibor főkoordinátor elmondta, a rendhagyó körülmények között a fiatalok saját projektekkel jelentkeztek be.

- Idén volt padfestés, szemétszedés és időseknek való segédkezés, például bevásárlásban, és házhozszállításban. A korábbiakhoz hasonlóan, idén is megtapasztalhatták a résztvevők, hogy az önkéntes munka mennyi örömet ad annak is, aki végzi. Terveink szerint 2021-ben is megrendezzük az akciót október második hétvégéjén, ehhez tavasztól várjuk szeretettel a szervező koordinátorok jelentkezését!

A 72 órában való részvételről egy kis ízelítő a 2019-es akcióról készült kisfilmből.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: 72 óra
Szerző: Fodor Erika

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#önkéntesség

Kapcsolódó támogató lehetőségek

72 óra kompromisszum nélkül - ifjúsági önkéntes akció

72 óra kompromisszum nélkül - ifjúsági önkéntes akció
Háromnapos önkéntes akció 14-30 év közötti fiataloknak. Segíts ott, ahol igazán szükség van Rád! Évente közel 400 projektből választhatsz országszerte.

Segítő jelleg: gyakorlati segítség, közösségi támogatás, önkéntesség

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, önkénteseknek, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: országosan, évente egyszer, október 2. hétvégéjén

Ökumenikus Ifjúsági Iroda

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató