
Témakörök / Hitélet / Zarándoklat /
Szűrés
Életünk maga is úton levés – az út Valakihez vezet. Talán ezért is különösen megérintő az útkeresést a fizikai valójában is megélni, összekötve a ténylegesen bejárandó fizikai és a belső lelki utat. A zarándoklatok erre adnak lehetőséget, kicsiknek és nagyoknak, az egészen rövidtől az egészen hosszú távokig.
Egyre több a vezetett elmélkedésekkel, kötött imákkal, vagy épp csöndes szakaszokkal egybekötött zarándoklat, ki-ki ízlése, és aktuális hangulata szerint válogathat, akár egyedül járná be az utat, akár barátokkal, családtagokkal, közösséggel.
A zarándokvezető képzések pedig a kapottak továbbadásához nyitnak utat.
Barátok Útja - Katolikus ifjúsági zarándoklat
Segítő jelleg: zarándoklat
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: Országos, évente egyszer nyáron
Barátok Útja Zarándoklat Munkacsoport
Élő Rózsafüzér Zarándoklat
Segítő jelleg: hitéleti segítség, ima, zarándoklat
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, családoknak, hitoktatóknak, közösségeknek
Elérhető: Budapest és környéke, évente egyszer
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
ELZA- lelkigyakorlatosházak
Segítő jelleg: lelkigyakorlat, lelkivezetés, zarándoklat
Ajánljuk: iskoláknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, közösségeknek
Elérhető: online, folyamatosan
Együttműködés Lelkigyakorlatos-és ZArándokházak között
Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely - zarándoklat, lelki feltöltődés
Segítő jelleg: lelkigyakorlat, zarándoklat
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, közösségeknek
Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, -
Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
Pálos70 gyalogos teljesítménytúra, zarándoklat
Segítő jelleg: zarándoklat
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, ifjúsági közösségeknek, közösségeknek
Elérhető: Budapest térsége, évente csak néhány, előre meghirdetett alkalommal
Magyar Pálos Rend
Pálos70 zarándoklat családoknak
Segítő jelleg: zarándoklat
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, családoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: Budapest térsége, évente csak néhány, előre meghirdetett alkalommal
Magyar Pálos Rend
Többlettartalommal megtöltött természetjárás
Segítő jelleg: mozgás és spiritualitás, zarándoklat
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, közösségeknek
Elérhető: Bárhonnan lehet jelentkezni a programokra, alkalmanként, előre meghirdetett helyen és időpontban
Viator Egyesület
Zarándoklatok a Mária Úton
Segítő jelleg: zarándoklat
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, családoknak
Elérhető: Az egész ország területéről, rendszeres, előre meghirdetett alkalmak
Mária Út Közhasznú Egyesület
Zarándoktábor-vezető képzés
Segítő jelleg: oktató képzés, tábor, zarándoklat
Ajánljuk: ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, papoknak, szerzeteseknek, pedagógusoknak
Elérhető: Bárhonnan lehet a képzésre jelentkezni, Évente kétszer, ősszel és tavasszal
Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
Zarándoktáborok
Segítő jelleg: tábor, zarándoklat
Ajánljuk: kamaszoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: Bárhonnan lehet a táborokra jelentkezni általában január közepétől április végéig, minden évben nyáron
Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.