Egyszülős közösségek

Témakörök / Közösségek / Egyszülős közösségek /

Szűrés

stat_minus_3

 

Egyedül maradt szülőként a kapcsolódás még elemibb igény, egyben nagyobb kihívás is, hiszen nehezebb időt, teret, gyermekre vigyázót találni ahhoz, hogy ez az igény valós válaszra találjon. A holnapon szereplő kezdeményezések egy része pont ahhoz a praktikus segítséghez járul hozzá, hogy az egyedülálló szülő lehetőségei kibővülhessenek, míg más kezdeményezések elsősorban a közösségépítésre, a lelki gyógyulás segítésére – értve ezalatt mind a lélektani, mind a spirituális, hitbeli, istenkapcsolatra vonatkozó gyógyulást – helyezik a hangsúlyt.

Mindegyik hiánypótló, segítheti az egyedülálló szülőt, hogy lélegzethez jusson, megújuljon minden szinten – a fizikai, lélektani, hitbeli és kapcsolati szinteken.

Az egyszeri programokon túl rendszeresen találkozó, hosszú távon működő közösségekhez való kapcsolódásra is van lehetőség.

Egyedülálló szülők AVE lelkigyakorlata

stat_minus_3
Egyedülálló szülők AVE lelkigyakorlata
Elvált, külön élő, özvegy, soha meg nem házasodott szülőknek, azaz EGYEDÜLÁLLÓ SZÜLŐKNEK szól a három hétvégéből álló AVE kurzus, ha még friss, maximum 5-6 éven belüli a család széthullásának a sebe. Az AVE kurzus a talpra állás, "újratervezés" lehetőségét kínálja. Azoknak szól, akik még nem látják, hogyan tovább a házastársuk nélkül, lehetnek-e még boldogok, mi lesz így a gyerekeikkel. Az AVE kurzus után a gyerekek ismét derűsnek, kiegyensúlyozottnak látják szülőjüket.

Segítő jelleg: közösségépítés, közösségi támogatás, lelkigyakorlat

Ajánljuk: gyermeküket egyedül nevelőknek, elváltaknak

Elérhető: Budapesten rendszeresen, de hívásra vidéken is., évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal, vannak rendszeres havi "továbbsegítő" alkalmak Budapesten.

Emmánuel Közösség

Érdekel

Egyszülős Központ - Egyedülálló Szülők Klubja

Egyszülős Központ - Egyedülálló Szülők Klubja
Gyermekét egyedül nevelő szülőknek nyújtunk segítséget: jogi és munkaügyi tanácsadással, gyermekeik korrepetálásával, közös egyszülős családi táboroztatással, az Egyszülős Központban hétfőtől péntekig való napközbeni jelenléttel - helyszíni és online programokkal.

Segítő jelleg: előadás, film, gyakorlati segítség, jogi tanácsadás, klub, korrepetálás, közösségépítés, közösségi támogatás, önsegítő csoport, tábor, tanácsadás, tréning, gyermekfoglalkozás

Ajánljuk: gyermeküket egyedül nevelőknek, elváltaknak

Elérhető: bárhonnan, egész évben rendszeresen

Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

Érdekel

Kapcsolódó cikkek

Egyszülős közösségek

Együtt

Együtt

Egyszülős közösségek

2021-ben is Bízd Rá Magad!

2021-ben is Bízd Rá Magad!

Egyszülős közösségek

Egyszülős Klub - Egy hely, ahol otthon érezhetjük magunkat

Egyszülős Klub - Egy hely, ahol otthon érezhetjük magunkat

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató