
Témakörök / Speciális élethelyzetek / Családsegítés /
Szűrés
A családsegítés fogalma leginkább a családsegítő hálózat működése kapcsán ismert, mely hazánkban a szociális védőháló részét képezi. Ezt nem helyettesítik, inkább kiegészítik azok az egyházi kezdeményezések, melyek a nehéz sorsú családok támogatását tűzik ki célul. Legismertebb ezek közül talán a Caritas, mely helyi szinten, a közösséghez kapcsolódó családok szükségletei szerint próbál támogatást biztosítani célzott adományokkal, de sokszor további programokkal, szolgáltatásokkal is.
A segítő kezdeményezések tárházában az otthonsegítés változatos formáival is találkozhatunk: az önkéntesek akár az otthoni háztartási teendőkben is tehermentesíthetik például a gyermekét egyedül nevelő szülőt, ha épp ebben marad egyedül az adott édesanya; de segítség lehet például a gyermekek korrepetálása is, ha ezen a területen szorít a cipő.
72 óra kompromisszum nélkül - ifjúsági önkéntes akció
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, közösségi támogatás, önkéntesség
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, önkénteseknek, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: országosan, évente egyszer, október 2. hétvégéjén
Ökumenikus Ifjúsági Iroda
Befogadlak - segítség a tanulásban gyerekeknek és kamaszoknak
Segítő jelleg: cigánypasztoráció, hitéleti segítség, korrepetálás, szociális tevékenység
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak
Elérhető: Arló (Ózdi kistérség, BAZ megye), egész évben rendszeres jelleggel
Elfogadlak Alapítvány
Boldog Ceferino Intézet - Közösségi Házak - Roma Közösségek Fejlesztése Értékek Mentén
Segítő jelleg: cigánypasztoráció, szemléletformálás
Ajánljuk: gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak
Elérhető: Országosan - 75 településen, Rendszeresen
Boldog Ceferino Intézet
Budapesti Korai Fejlesztő Központ - Autista gyermekcsoportok
Segítő jelleg: fejlesztő foglalkozás, fogyatékos személyek szakellátása, gyermekneurológia, gyógypedagógia, tanácsadás
Ajánljuk: gyerekeknek
Elérhető: Újbuda és Zugló, egész évben rendszeresen
Budapesti Korai Fejlesztő Központ - EGYMI
Egyházi Állásportál - Aki keres, az talál – az egyházi munkalehetőségek tárháza
Segítő jelleg: munkaközvetítő
Ajánljuk: felnőtteknek
Elérhető: online, folyamatosan
Piarista Kilátó Központ
Egyszülős Központ - Egyedülálló Szülők Klubja
Segítő jelleg: előadás, film, gyakorlati segítség, jogi tanácsadás, klub, korrepetálás, közösségépítés, közösségi támogatás, önsegítő csoport, tábor, tanácsadás, tréning, gyermekfoglalkozás
Ajánljuk: gyermeküket egyedül nevelőknek, elváltaknak
Elérhető: bárhonnan, egész évben rendszeresen
Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány
Forrás - Család- és Gyermekjóléti Szolgálat
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, gyakorlati segítség, jogi tanácsadás, mentálhigiénés segítség, szociális tevékenység
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, családoknak, egyedülállóknak
Elérhető: Debrecen (Tócóskert, Postakert, Széchenyi-kert, Vargakert), folyamatosan
Forrás Lelki Segítők Egyesülete
Forrás-Pszichiátriai betegek közösségi és nappali ellátása
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, mentálhigiénés segítség, szociális tevékenység
Ajánljuk: családoknak, betegeknek
Elérhető: Debrecen és környéke, folyamatosan
Forrás Lelki Segítők Egyesülete
Jelenlét program - mélyszegénységben élő családoknak
Segítő jelleg: előadás, fejlesztő foglalkozás, gyakorlati segítség, korrepetálás, mozgásfejlesztés, szociális tevékenység
Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, várandósoknak, családoknak
Elérhető: országosan, folyamatosan
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Jelenlét program - támogatás mélyszegénységben élő felnőtteknek
Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, gyakorlati segítség, szociális tevékenység
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, családoknak
Elérhető: országosan, folyamatosan
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Katolikus Karitász - karitász tevékenység
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, szociális tevékenység
Ajánljuk: családoknak, egyedülállóknak, betegeknek, önkénteseknek
Elérhető: országosan, folyamatosan
Katolikus Karitász - Caritas Hungarica
KórházSuli - gyógykezelés alatt álló diákoknak
Segítő jelleg: korrepetálás
Ajánljuk: betegeknek, önkénteseknek
Elérhető: Online, országosan, Iskolai tanév ideje alatt
KórházSuli Alapítvány
Lehetőségek iskolája program
Segítő jelleg: cigánypasztoráció, korrepetálás, szociális tevékenység
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek
Elérhető: Arló (Ózdi kistérség, BAZ megye), egész évben rendszeres jelleggel
Elfogadlak Alapítvány
Otthon Segítünk - otthoni segítség kisgyermekeseknek
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség
Ajánljuk: családoknak
Elérhető: országosan, részletek a honlapon, egész évben rendszeres jelleggel
Otthon Segítünk Alapítvány
SOLWODI - Segítségnyújtás a kényszerprostitúció és a családon belüli erőszak áldozatainak
Segítő jelleg: egészségügyi ellátás, életvezetési tanácsadás, gyakorlati segítség, kríziskezelés, mentálhigiénés segítség, segítő beszélgetés, szociális tevékenység
Ajánljuk: nőknek
Elérhető: Bárhonnan lehet hozzájuk fordulni, folyamatosan
SOLWODI Hungary Egyesület
Szent Erzsébet Karitász Központ - karitatív tevékenység
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, közösségi támogatás, kríziskezelés, szociális tevékenység
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, egyedülállóknak
Elérhető: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területe, egész évben rendszeres jelleggel
Esztergom-Budapesti Főegyházmegye - Szent Erzsébet Karitász Központ
Szent Márta Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ
Segítő jelleg: gyakorlati segítség, idősgondozás, szociális tevékenység, étkeztetés
Ajánljuk: időseknek, családoknak
Elérhető: Észak - alföldi régió, illetve bizonyos intézmények esetén országosan, folyamatosan
Nyíregyházi Egyházmegye
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Családsegítés
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.