Demencia

Témakörök / Speciális élethelyzetek / Demencia /

Szűrés

stat_minus_3

 

A demencia a kognitív (szellemi, értelmi, gondolkodási) képességek hanyatlásával járó betegségek gyűjtőfogalma, mely sokféle zavart foglal magába, mint például az Alzheimer-kór, vagy a Parkinson-kór, stb. Ezek közül vannak lassabban, vannak gyorsabban progrediáló (romló) betegségek, legáltalánosabb a folyamatos lassú leépülés hullámzó állapottal, de mélyülő szinttel, állapotromlással.

A megelőzésben, és a folyamat lassításában is nagyon fontosak lehetnek a készségeket fejlesztő programok, a gyógyszeres kezelés is lassítja az állapot romlását. Kezdeti szakaszában a betegség nehezen felismerhető, ebben is segítséget nyújtanak a honlapon található információk.

A betegség előrehaladtával inkább a tünetek súlyossága jelenti a legfőbb problémát, az önellátási képesség csökkenése, elvesztése, a kognitív képességek mellett a személyiség megváltozása is gyakran megfigyelhető, amit nehéz a hozzátartozóknak feldolgozni, mintha elvesztenék azt a személyt, akit ismertek, szerettek.

A viselkedés kontrollálatlanná válása, a nappal és éjszaka ritmusának felborulása gyakran szintén a betegség velejárója, ami már-már elviselhetetlen terhet ró a hozzátartozóra az otthon ápolás során. Különösen fontos ilyenkor minden kapaszkodó, mely elérhető akár az információhoz jutás, akár a praktikus segítséghez való hozzáférés terén.

Demencia információs anyagok

Demencia információs anyagok
Ingyenesen letölthető kiadványaink a demenciával élők ápolása és segítése során nyújtanak segítséget a hozzátartozóknak.

Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, e-tájékoztatás, film, mentálhigiénés segítség

Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek, családoknak, betegeknek

Elérhető: online, folyamatosan

Katolikus Szeretetszolgálat

Érdekel

Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ

Istenszülő Oltalma Görögkatolikus Szociális Szolgáltató Központ
Önmagáról gondoskodni nem tudó, főként időskorúaknak nyújtunk bentlakásos ellátást.

Segítő jelleg: fejlesztő foglalkozás, idősgondozás, szociális tevékenység

Ajánljuk: időseknek, betegeknek, fogyatékkal élőknek

Elérhető: Észak - alföldi régió, illetve bizonyos intézmények esetén országosan, állandó elhelyezés

Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat

Érdekel

Kapcsolódó cikkek

Demencia

Gondoskodás vagy önfeláldozás?

Gondoskodás vagy önfeláldozás?

Demencia

Demencia: Legyünk jó segítők!

Demencia: Legyünk jó segítők!

Demencia

Demencia: az első vizsgálatok és kezelési lehetőségek

Demencia: az első vizsgálatok és kezelési lehetőségek

Demencia

A demencia árulkodó jelei

A demencia árulkodó jelei

Demencia

Online rendezvények az Alzheimer Világnapon

Online rendezvények az Alzheimer Világnapon

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató