Életkérdések

Témakörök / Hitélet / Életkérdések /

Szűrés

stat_minus_3

 

Életünk aktuális kérdéseivel, kihívásaival sok fronton felvehetjük a küzdelmet, kereshetjük a válaszokat: lehet, hogy épp nem egy pszichológiai vagy lelkivezetői segítség az, amit elsőre megtalálunk, hanem inkább érezzük annak igényét, hogy valami minket megmozgató ismeretterjesztő írást, blogot olvashassunk, egy témába illő programon, kurzuson vegyünk részt, közösséghez kapcsolódjunk.

Ilyen lehetőségekről olvashatunk a honlap cikkelye alá tartozó jógyakorlatok gyűjteményében, legyen szó akár a családfői szerepről, egészség és betegség kérdéséről, vagy tágabb értelemben az életről és a hitről.

777 blog - A hit nem magánügy

stat_minus_3
777 blog - A hit nem magánügy
"A hit nem magánügy" mottóval szeretnénk üzenni olvasóinknak, hogy a megváltás, az üdvösség nem lehet a magánügyünk. Ezt igyekszünk közvetlen, vidám, érdekes hangvételben tenni, középpontba helyezve azokat a témákat, melyek a fiatalokat, így bennünket is leginkább érdekelnek, érintenek. Oldalunk "Kincsesládájában" tematikus csoportokban is megtalálhatók ezek a fő témák, de kulcsszavakra rákeresve is könnyen megtalálhatók az adott témákhoz kapcsolódó blogok, interjúk, szakanyagok, szemlék vagy beszámolók.

Segítő jelleg: blog

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, hitoktatóknak

Elérhető: online elérhető, folyamatosan elérhető

777 Közösség Egyesület

Érdekel

A Lélek szava podcast

stat_minus_3
A Lélek szava podcast
A Lélek szava, a Szociális Testvérek Társasága podcastje egyes adásaiban... egyes adásaiban hétről hétre a mai világ legégetőbb kérdéseiről beszélgetnek katolikus szemszögből, közérthető módon egy-egy meghívott szakértő vendéggel a műsor szerkesztői: Krúdy Tamás és felesége, Zsófia.

Segítő jelleg: e-tájékoztatás, hitéleti segítség

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, ifjúsági közösségeknek, közösségeknek, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: online, folyamatosan

Szociális Testvérek Társasága

Érdekel

Chemin Neuf Közösség - ifjúsági misszió

stat_minus_3
Chemin Neuf Közösség - ifjúsági misszió
Fedezd fel Istent a tanúságtételeken, előadásokon, műhelyeken keresztül, valamint a személyes és közösségi imában! Mélyítsd el a kapcsolatodat másokkal a megosztások meghallgatásán keresztül, és a testvéri élet megélésében! Ünnepeljük együtt az Életet, ünnepeljük Istent és tegyünk tanúságot a Reményről, ami bennünk él!

Segítő jelleg: előadás, ima, közösségépítés, lelkigyakorlat, lelkivezetés

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek

Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, évente többször előre meghirdetett időpontban

Chemin Neuf Közösség

Érdekel

Don Bosco Közösségi Ház

Don Bosco Közösségi Ház
Felépült és átadásra került az új Oratórium, ami azért kapta a Közösségi Ház megjelölést is, mert ez a hely egy olyan közösségi térré szeretne válni, ahol az óbudai szalézi közösségeken kívül további csoportok, társaságok is megtalálják az otthonukat.

Segítő jelleg: előadás, közösségépítés, szakmai nap, workshop

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, családoknak, ifjúsági közösségeknek, közösségeknek

Elérhető: Budapest, egész évben rendszeres jelleggel

Don Bosco Szalézi Társasága

Érdekel

Férfitalálkozók a Pécsi Egyházmegyében

stat_minus_3
Férfitalálkozók a Pécsi Egyházmegyében
A találkozókon a férfiakat, a férfiak nagy sorskérdéseit állítják előtérbe. Az első évadban a férfi mivolt, a férfisors, a férfi és a munka, a férfi és a jellem témája volt a tematika vezérfonala. A négy nagy témában érintették a test és lélek, a fiúk nevelése, a családfői szerep, a szenvedély és erő, a magány és barátság, egészség és betegség, valamint a lelkiségi élet kérdéseit.

Segítő jelleg: előadás, közösségi támogatás, workshop

Ajánljuk: férfiaknak

Elérhető: Pécsi Egyházmegye (Baranya és Tolna megye), évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal

Pécsi Egyházmegye

Érdekel

HÁLÓ Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület

HÁLÓ Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület
A HÁLÓ egy civil kezdeményezés, amely a TALÁLKOZÁS-KAPCSOLAT-KÖZÖSSÉG mottójának megfelelően igyekszik minél több olyan – akár lelki, akár kulturális - eseményt szervezni, ami lehetőséget biztosít a kapcsolatteremtésre, kisközösségek kialakulására, fenntartására.

Segítő jelleg: közösségépítés, közösségi támogatás

Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek

Elérhető: országos, egész évben rendszeres jelleggel

HÁLÓ Közösségfejlesztő Katolikus Egyesület

Érdekel

Házas Hétvége - Papoknak és szerzeteseknek

stat_minus_3
Házas Hétvége - Papoknak és szerzeteseknek
Ahogy a házaspárok egymásnak ajándékozzák az életüket, a papok és szerzetesek is megosztják életüket a rájuk bízott közösséggel. Útjuk során pedig nagy örömöket és mélypontokat élhetnek meg. A Házas Hétvégében a papok, szerzetesek és a párok egymástól tanulva támogatják és kiegészítik egymást a legkülönbözőbb élethelyzetekben.

Segítő jelleg: közösségépítés, közösségi támogatás, tréning

Ajánljuk: papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel

Házas Hétvége Katolikus Alapítvány

Érdekel

Ifi Alpha kurzusok fiataloknak az élet és a hit nagy kérdéseiről

stat_minus_3
Ifi Alpha kurzusok fiataloknak az élet és a hit nagy kérdéseiről
Az Ifi Alpha egy olyan programsorozat, amely a mai fiatalokhoz szól és egy barátságos, őszinte és kötetlen légkörben segít felfedezni a keresztény hit alapjait. Az alkalmak célja, hogy a fiatalok beszélgessenek életről, hitről, Jézusról. Az előadások személyes történetek, animációk és utcai interjúk bemutatásával segítik feldolgozni az adott témát és kérdéseket a kiscsoportok számára.

Segítő jelleg: tanfolyam

Ajánljuk: kamaszoknak, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: Országszerte, helyi közösségek szervezésében, egész évben rendszeres jelleggel

Alpha Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány

Érdekel

Ige Nekem

Ige Nekem
Isten nagyon személyesen szól mindenkihez. Egy rövid regisztráció után az oldal névre szóló Szentírási igéket ad az olvasónak. 

Segítő jelleg: e-tájékoztatás, hitéleti segítség

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek

Elérhető: online, folyamatosan

Daubner Lóránt

Érdekel

Kis filmek – nagy értékek (oktatási segédanyagok)

stat_minus_3
Kis filmek – nagy értékek (oktatási segédanyagok)
30 filmet tartalmazó oktatási segédanyag, filmenként kidolgozott tartalmi összefoglalóval, formanyelvi szempontokkal és beszélgetésindító gondolatokkal. A filmek és az azok nyomán kialakuló beszélgetések segítik a pedagógusok és ifjúsági csoportvezetők munkáját a fiatalok mindennapjait érintő mélyebb témák feldolgozásában.

Segítő jelleg: film, szemléletformálás

Ajánljuk: kamaszoknak, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, papoknak, szerzeteseknek, pedagógusoknak

Elérhető: online bárhonnan, folyamatosan

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Érdekel

Közöspont - Ökumenikus Ifjúsági Fesztiválmisszió

stat_minus_3
Közöspont - Ökumenikus Ifjúsági Fesztiválmisszió
A KözösPont az evangélikus, református és katolikus történelmi egyházak közös missziója, amely a hazai könnyűzenei fesztiválokon megjelenve – saját ifjúsága által – együttesen képviseli felekezeteink különböző értékeit, szeretetközösségben megéli az evangéliumot, közösségre hívja a különféle felekezetű keresztyén fesztiválozókat felekezeti hovatartozástól függetlenül, és személyválogatás nélkül befogadja és meghallgatja a hozzánk betérőket, és a rendelkezésére álló eszközökkel az evangelizáció szolgálatát végzi.

Segítő jelleg: hitéleti segítség, önkéntesség, tanúságtétel

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, ifjúsági közösségeknek

Elérhető: Könnyűzenei fesztiválok helyszínén, a nyári időszakban

Ökumenikus Ifjúsági Iroda

Érdekel

Lelkes Napok - Karizmatikus ifjúsági programok

Lelkes Napok - Karizmatikus ifjúsági programok
Az Ifjúsági Szolgálat küldetése, hogy segítse a fiatalok megtérését, hitben megmaradását, Istentől kapott céljuk betöltését.

Segítő jelleg: önkéntesség, tábor, lelki nap

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, önkénteseknek

Elérhető: országosan, előre meghirdetett időpontokban

Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás

Érdekel

MANNA - Keresztény Női csoportok

MANNA - Keresztény Női csoportok
Központunk egy ökumenikus keresztény elveken alapuló női közösség. Célunk támogatni a hívő, keresztény nőket és a kereszténység iránt nyitott, érdeklődő nőket életük területein és női hivatásukban.

Segítő jelleg: közösségépítés, önsegítő csoport, közösségi találkozó

Ajánljuk: nőknek

Elérhető: országosan, évente többször előre meghirdetett időpontban

MANNA Keresztény Női Központ

Érdekel

Martineum - hitéleti programok

Martineum - hitéleti programok
A Martineum Felnőttképző Akadémia és Lelkigyakorlatos Ház örömmel biztosít helyet és szervez lelkigyakorlatokat különféle témákban különböző célcsoportoknak, melyeknek célja, hogy megkönnyítsék az élet dolgaiban való eligazodást a keresztény értékrend mentén.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, házasoknak, hitoktatóknak, papoknak, szerzeteseknek, pedagógusoknak

Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, évente többször előre meghirdetett időpontban

Martineum Felnőttképző Akadémia és Lelkigyakorlatos Ház

Érdekel

Napi-útra-való - Ignáci elmélkedések

Napi-útra-való - Ignáci elmélkedések
Magyarországon a Napi-útra-való (napiutravalo.hu) 2011 húsvétján indult el az angol nyelvű pray-as-you-go (pray-as-you-go.org) mintjára magyar jezsuiták és önkéntesek együttműködésével.

Segítő jelleg: e-tájékoztatás, ima

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, hitoktatóknak, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: online, folyamatosan

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Érdekel

Pálos Lelki Központ - Hitéleti és életvezetési előadások

Pálos Lelki Központ - Hitéleti és életvezetési előadások
Előadásaink és programjaink felnőtt életünket segítő kérdésekben - a családi élet, a hivatás, a közösségben való szerep, az imaélet fejlődése témáiban - nyújtanak támogatást.

Segítő jelleg: előadás, hitéleti segítség

Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, jegyeseknek

Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, egész évben rendszeres jelleggel

Magyar Pálos Rend

Érdekel

Párbeszéd Háza (jezsuita budapesti lelkiségi és kulturális központ)

stat_minus_3
Párbeszéd Háza (jezsuita budapesti lelkiségi és kulturális központ)
A Párbeszéd Háza a jezsuiták budapesti lelkiségi és kulturális központja, programkínálatában számos élethelyzettel, témával kapcsolatos rendezvény, workshop megtalálható. A Ház a teremtő párbeszédet szolgálja a hit, a kultúra és a társadalmi igazságosság területén. Programjai között szerepelnek konferenciák, könyvbemutatók, előadások, műhelyfoglalkozások, kiállítások, koncertek és filmklubok.

Segítő jelleg: előadás, film, szakmai nap, workshop, kiállítás

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: Alapvetően Budapesten, illetve az online programok bárhonnan követhetőek. , egész évben rendszeres jelleggel

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Érdekel

SOLWODI - Ismeretterjesztő programok az emberkereskedelem és a kényszerprostitúció valóságáról

SOLWODI - Ismeretterjesztő programok az emberkereskedelem és a kényszerprostitúció valóságáról
A SOLWODI Egyesület törekszik a társadalom figyelmét - érzékenyítő események által - felhívni az emberkereskedelem és azon belül a kényszerprostitúció áldozatainak emberi és istengyermeki méltóságára.

Segítő jelleg: előadás, ima

Ajánljuk: iskoláknak, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak, közösségeknek, papoknak, szerzeteseknek

Elérhető: Bárhonnan lehet hozzájuk fordulni, folyamatosan

SOLWODI Hungary Egyesület

Érdekel

Útkeresés háza- Útkeresés éve: közösségi lelkigyakorlatos év fiataloknak

stat_minus_3
Útkeresés háza- Útkeresés éve: közösségi lelkigyakorlatos év fiataloknak
Egy év Istennek, másoknak és magamnak. Persze minden év ilyen, de ez kicsit másképp. Tíz hónapon át közös esték lelkiségi-önismereti témákkal, reggeli szemlélődések, lelkinapok, önkéntesség és egyéni lelkivezetés alkotják az év gerincét. A programot az is színesíti, hogy néhányan a fiatalok közül együtt is élnek kisebb lakóközösségekben, míg mások otthonról járnak be a közös alkalmakra.

Segítő jelleg: közösségépítés, lelkigyakorlat, lelkivezetés

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek

Elérhető: Bárhonnan lehet a programra jelentkezni, szeptembertől-júniusig

Benső Út Egyesület

Érdekel

Kapcsolódó cikkek

Életkérdések

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

Önkéntesség - amit kár kihagyni az életünkből

Életkérdések

Az egészséges nyugtalanság

Az egészséges nyugtalanság

Életkérdések

Ne várjuk az Egyházat, hanem építsük fel! – A Férfitalálkozók tapasztalatai és gyümölcsei

Ne várjuk az Egyházat, hanem építsük fel! – A Férfitalálkozók tapasztalatai és gyümölcsei

Életkérdések

A vértanúság keresztsége - a boldog Ulma család példája

A vértanúság keresztsége - a boldog Ulma család példája

Életkérdések

Felpörgés vagy lelassulás – mit várjak a nyártól?

Felpörgés vagy lelassulás – mit várjak a nyártól?

Életkérdések

Legyetek jók, mert tudtok! – Hogyan segítenek minket a szentek?

Legyetek jók, mert tudtok! – Hogyan segítenek minket a szentek?

Életkérdések

Ami a szívbe elér

Ami a szívbe elér

Életkérdések

Isten humora

Isten humora

Életkérdések

A böjt öt gyümölcse

A böjt öt gyümölcse

Életkérdések

Fedezzük fel újra az adományozás erejét!

Fedezzük fel újra az adományozás erejét!

Életkérdések

Létezik-e tökéletes ünnep? 

Létezik-e tökéletes ünnep? 

Életkérdések

Szomjunk a fény a sötétben

Szomjunk a fény a sötétben

Életkérdések

Hálaadás-számvetés, számadás a talentumokról

Hálaadás-számvetés, számadás a talentumokról

Életkérdések

Az elköteleződés útján – mersz dönteni?

Az elköteleződés útján – mersz dönteni?

Életkérdések

Ajándékozz igazi értékeket karácsonyra!

Ajándékozz igazi értékeket karácsonyra!

Életkérdések

Bocsáss meg!

Bocsáss meg!

Életkérdések

Keresni és megtalálni az örömöt a hajléktalanellátásban

Keresni és megtalálni az örömöt a hajléktalanellátásban

Életkérdések

Halló, itt Isten beszél!

Halló, itt Isten beszél!

Életkérdések

Ha csak egy mustármagnyi….

Ha csak egy mustármagnyi….

Életkérdések

A másik tanítvány te vagy – Tizenöt éves az Útkeresés Háza

A másik tanítvány te vagy – Tizenöt éves az Útkeresés Háza

Életkérdések

Mindennapi döntésünkben segíts nekünk ma!

Mindennapi döntésünkben segíts nekünk ma!

Életkérdések

Isten végtelen szeretete nem hagy el bennünket

Isten végtelen szeretete nem hagy el bennünket

Életkérdések

Ajándékozz keresztény értékeket!

Ajándékozz keresztény értékeket!

Életkérdések

Találkozzunk pünkösdhétfőn, Máriaremetén!

Találkozzunk pünkösdhétfőn, Máriaremetén!

Életkérdések

Online adventi naptár a lelki feltöltődésért

Online adventi naptár a lelki feltöltődésért

Életkérdések

Nem maszekokból áll az egyház - 1. rész

Nem maszekokból áll az egyház - 1. rész

Életkérdések

Katolikus Globális Egyezmény a Családról

Katolikus Globális Egyezmény a Családról

Életkérdések

Martí Zoltán: Ha egy embert sikerül megszólítanunk: megérte

Martí Zoltán: Ha egy embert sikerül megszólítanunk: megérte

Életkérdések

Elindult a NEK TV első adása

Elindult a NEK TV első adása

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató