Hivatástisztázás

Témakörök / Hitélet / Hivatástisztázás /

Szűrés

stat_minus_3

 

Papi, szerzetesi hívást érzők, fontolgatók számára fontos ismerni azokat a kezdeményezéseket, melyeket egy-egy közösség, vagy épp összefogva sok közösség hozott létre és kínál fiatalok számára, hogy a hivatástisztázó fiatalok kapcsolódni tudjanak saját vágyaikhoz, hívásukhoz, felismerni és megkülönböztetni az Istentől jövő impulzusokat, ajándékokat.

A programok általában egy hosszabb időszakot ölelnek fel, és rendszeres találkozásokból állnak, illetve bentlakásosak is vannak közöttük. Többségében személyes kísérést is biztosítanak a tematikus előadásokon és csoportos foglalkozásokon túl.

Domonkos Nővérek - Hivatástisztázás

Domonkos Nővérek - Hivatástisztázás
Hivatástisztázó programjainkat azoknak ajánljuk, akiket érdekel a szerzetesség és szeretnék tudni, hogy Isten milyen életállapotra hívja őket.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat, tanfolyam, tréning

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek

Elérhető: Budakeszi, évente egyszer

Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja

Érdekel

Életrendezés Háza lelkigyakorlatai

Életrendezés Háza lelkigyakorlatai
A Házban megrendezésre kerülő lelkigyakorlatok segítenek az Istenkapcsolat és a hit elmélyítésében a résztvevőknek.

Segítő jelleg: lelkigyakorlat

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, ifjúsági közösségeknek, közösségeknek

Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Érdekel

Iránytű Hivatástisztázó Műhely

Iránytű Hivatástisztázó Műhely
Katolikus, papi- és szerzetesi hivatás iránt érdeklődő, 18-30 év közötti fiataloknak tartunk hivatástisztázó műhelysorozatot.

Segítő jelleg: képzés

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek

Elérhető: Budapest, Minden év szeptemberében indul, 2 félév alatt 6-6 alkalom

Iránytű Hivatástisztázó Műhely

Érdekel

Montserrat hivatástisztázó év

stat_minus_3
Montserrat hivatástisztázó év
A Montserrat közösségbe olyan 18-30 év közötti katolikus fiatalembereket hívunk, akik munkájuk vagy tanulmányaik mellett Istennek szentelnek egy tanévet az életükből: személyes és közösségi imádságban növekedve, másokat szolgálva önkéntes munkában, a Sodrás utcai jezsuita közösségben élve.

Segítő jelleg: képzés

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, férfiaknak

Elérhető: Budapesten, szeptembertől júniusig tart

Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya

Érdekel

Kapcsolódó cikkek

Hivatástisztázás

Szent Benedek - A kiegyensúlyozott élet mestere

Szent Benedek - A kiegyensúlyozott élet mestere

Hivatástisztázás

A pappá válás útján - tanúságtétel

A pappá válás útján - tanúságtétel

Hivatástisztázás

Amikor Istennel szövetkezünk átalakulnak az elvárások

Amikor Istennel szövetkezünk átalakulnak az elvárások

Hivatástisztázás

Halló, itt Isten beszél!

Halló, itt Isten beszél!

Hivatástisztázás

Érdekel a papi hivatás?

Érdekel a papi hivatás?

Hivatástisztázás

A szolgálat öröme

A szolgálat öröme

Hivatástisztázás

Tovább az úton – döntés, hivatástisztázás a Teremtő segítségével

Tovább az úton – döntés, hivatástisztázás a Teremtő segítségével

Hivatástisztázás

Isteni segítség a hivatással kapcsolatos döntésben

Isteni segítség a hivatással kapcsolatos döntésben

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató