
Témakörök / Párkapcsolat / Jegyesoktatás /
Szűrés
A házasságra készülés kiemelt időszak, ilyenkor a pár általában vágyik is egy olyan belső munkára, mely segíti az egymáshoz kapcsolódás elmélyítését: érdemes jól élni a kínálkozó lehetőségekkel. Ma már sok féle jegyesoktatás elérhető, az egyénitől a csoportos formákon át, a kötetlenebbtől a strukturáltabb módon megvalósulókig.
Egyes felkészítéseket teamek tartanak, melyben a pap és tapasztaltabb házaspárok együtt, egységben tudják átadni mindazt, amire a készülő pároknak szüksége lehet. A tematika a szentségi házasság mélységének megértése mellett gyakran önismereti területeket is érint.
Az együtt készülő párok között pedig sokszor hosszú távon megmaradó barátságok alakulnak ki, így nem csak a kezdeteknél, hanem a későbbiek során is ott lehetnek egymás számára, támogatva egymást, egymás házasságát.
Alpha Házaskurzus
Segítő jelleg: párkapcsolati tréning
Ajánljuk: pároknak, házasoknak, jegyeseknek
Elérhető: Országszerte, helyi gyülekezetek szervezésében, egész évben rendszeres jelleggel
Alpha Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány
Biztos út blog
Segítő jelleg: blog, e-tájékoztatás, könyv
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, szülőknek, jegyeseknek, ifjúsági közösségeknek, hitoktatóknak
Elérhető: országosan, egész évben rendszeres jelleggel
Dr. Tomka Ferenc
Családban maradva segítő filmsorozat
Segítő jelleg: film
Ajánljuk: pároknak, házasoknak, jegyeseknek, közösségeknek
Elérhető: online, folyamatosan
Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Jegyes Hétvége
Segítő jelleg: tréning
Ajánljuk: jegyeseknek
Elérhető: országosan, tavasszal és ősszel néhány előre meghirdetett időpontban
Házas Hétvége Katolikus Alapítvány
KétIgen - Egy nap egymásért – Szülők leszünk?! párkapcsolati műhely
Segítő jelleg: tréning
Ajánljuk: pároknak, házasoknak, jegyeseknek
Elérhető: budapesti helyszíneken, évente több előre meghirdetett alkalommal
KétIgen Alapítvány
KétIgen- Négybakancs párkapcsolat-gazdagító túra
Segítő jelleg: párkapcsolat erősítő játék, tanösvény
Ajánljuk: szülőknek, pároknak, házasoknak, jegyeseknek
Elérhető: Nagymaros, folyamatosan
KétIgen Alapítvány
Szent II. János Pál Intézet- párkapcsolatgondozás
Segítő jelleg: tréning
Ajánljuk: házasoknak, jegyeseknek
Elérhető: Debrecen, évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Szent II. János Pál Intézet Egyesület
TestTeo Hétvége
Segítő jelleg: lelkigyakorlat
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, pároknak, házasoknak, jegyeseknek, iskoláknak, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: Rendszeresen csak Budapesten, évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal, előre egyeztetett igény szerinti helyen és időben
Katolikus Ifjúsági Mozgalom
Jegyesoktatás
Jegyesoktatás
Jegyesoktatás
Jegyesoktatás
Jegyesoktatás
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.