A kísérés művészete a fő eszközünk

Cikkek, hírek / A kísérés művészete a fő eszközünk

Ebben a cikkben

„Ahogy Jézus haladt az emmauszi tanítványok mellett, úgy szeretnénk a hozzánk érkezőket kísérni. Jó kérdéseket feltenni, ha kérdeznek, akkor jó válaszokat adni, s ott melléjük állni, ahol éppen tartanak. Majd az út végén bevezetni az ünneplésbe, s talán a keresztény közösségbe” - írja le a kecskeméti RÉV Szolgálat gyakorlatát Molnár Ferenc intézményvezető és Kovács Ágnes szakmai vezető.

Kiket, hogyan és milyen céllal fogadnak? – betekinthettünk egy szenvedélybeteg-segítő szolgálat mindennapjaiba.

alkoholfüggőség, drogfüggőség, önsegítő csoport

A szenvedélybetegek mellett ma már pszichiátriai betegekkel és lelkigondozással is foglalkoznak, a 2016-ban létrehozott Reménység Házában pár- és családterápiát, gyászfeldolgozást, autogéntréninget kínálnak.

Hogyan építkezett az intézményvezető?

A rendszerváltás utáni években egy német-magyar karitatív projekt keretében a Katolikus Karitász megalapította a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatok hálózatát. Már jelen voltak 7 városban, mikor felkérés érkezett, hogy Kecskeméten is létesüljön egy központ. A városvezetés is támogatta az elképzelést. Mindig úttaposó intézményvezető voltam. Kitanultam a szenvedélybeteg-segítés módszertanát, először én vittem, utána lettek munkatársaim, akiket én vezettem be ebbe a munkába.

2006-ban a pszichiátriai betegek ellátását is bevettük a szolgáltatásaink közé, akkor elvégeztem a kötelező pszichiátriai képzéseket. Én voltam az első közösségi koordinátor. 2015-ben a lelki gondozással ugyanígy történt, elvégeztem a SOTE-n a mentálhigiénés lelkigondozói szakot.

Most már öt-hat önkéntesünk van a Reménység Házában. Nagyra nőttünk. Mi vagyunk az ország legnagyobb RÉV-e a munkatársak és az ellátottak számát tekintve. Magam is sok klienssel foglalkozom. Tudatosan a nehezebb esetek kerülnek hozzám. Fő feladatomnak a kollégák szakmai kísérését tekintem. Van külső szupervizorunk is, de az első esetmegbeszélő én vagyok, ha valakinek elakadása nehéz helyzete van.

Nagyon előnyösnek tűnik, hogy a szolgálat különböző területei össze tudnak kapcsolódni, segíteni tudják egymást.

Valóban, igazodunk az ügyfél igényeihez. Multidiszciplináris teamben dolgozunk: szociális munkás, szociálpedagógus, addiktológiai konzultáns, pszichiáter, pszichológus, teológus, mentálhigiénés szakember, lelkigondozó, pár- és családkonzulens, pár- és családterapeuta, pszicho- és bibliodramatista, gyásztanácsadó együttműködésével. A területek kapcsolódására jó példa egy mostani jegyespárunk férfi tagja. Szenvedélybetegként jött hozzánk, majd átkerült egy lelkigondozóhoz.

A függőség esetében nagyon fontos a pár- és családterápia. Ha a páciens ugyanabba a közegbe megy vissza, ahol szenvedélybeteg lett, ugyanazon megbetegítő körülmények közé, akkor nagy valószínűséggel vissza fog esni. Az egész rendszernek kell megváltoznia.

alkoholfüggőség, drogfüggőség, önsegítő csoportMolnár Ferenc - intézményvezető

Kiket fogadnak, hogyan találja meg egy beteg a RÉV-et?

Ágnes: Fogadjuk az alkohol-, dohányzás-, drog-, gyógyszer-, online-játék-függőségben, szerencsejáték-szenvedélyben érintetteket és hozzátartozóikat. A RÉV minden szolgáltatása térítésmentes. 15-16 éves kortól lehet hozzánk fordulni. Felső korhatár nincs, most például van néhány 70 feletti ügyfél is, akikkel nagyon jól lehet együttműködni.

Alapvetően mentális és egészségi állapottól függ, kit tudunk fogadni. Krónikus szenvedélybeteget, aki már nagyon leépült, egészségügyi problémákkal is küzd, az már nem a mi kompetenciánk. Abban tudunk segíteni, hogy eljusson egy bentlakásos otthonba. Hozzátartozók saját jogon is kérhetik a segítséget mind a pszichiátriai beteg, mind a szenvedélybeteg ellátásban.

Egyénileg és csoportosan is kaphatnak segítséget. Területileg négy járásra van működési engedélyünk Kecskemét, Nagykőrös, Tiszakécske és Kiskunfélegyháza. Máshonnan is vannak bejelentkezőink. Ha azt látjuk, valaki közelében nincs elérhető szolgálat, őket is fogadjuk.

Ferenc: Szájról szájra terjed a hírünk és számos láthatósági felületen jelen vagyunk egyszerű, de nagyon erős üzenetekkel. Megszólítjuk az érintetteket, a függőségi problémákkal küzdőket, de még intenzívebben a hozzátartozókat. Minden szenvedélybeteg körül, aki még valamilyen közösségben, családban él, van valaki, aki jobban szenved. Ők azok, akik meghallják a hangunkat, az esetek többségében hozzátartozó kér segítséget.

Együttműködünk a kórházzal, kötelező, hogy legyen orvos konzultánsunk. Partnernek tekintik a RÉV-et Kecskeméten, szoros az együttműködésünk az egészségügyi intézményekkel. Ha hozzánk fordul valaki, és egészségügyi kezelésre van szüksége, akkor segítünk, hogy bekerüljön az egészségügybe, ami elsősorban motivációs munka, hogy belássa, neki arra a segítségre szüksége van. A kórházi kezelésen lévő szenvedélybetegekkel már a kórházi kezelés alatt foglalkozunk, ki is járnak ide és a kollégáink is járnak be a kórházba. Felajánljuk az utógondozást, nekik és a hozzátartozóiknak egyaránt.

Többségében a hozzátartozó keresi fel Önöket. Miért ennyire nehéz a segítségkérés? Hogyan próbálják elérni, hogy elinduljon a kezelés útján?

Ferenc: Függőség esetén a tagadás, hárítás nem valami különleges dolog, hanem a betegség része. Nincsenek jobb szándékú függők, akik belátják, hogy segítségre van szükségük, illetve konokok, akik isznak, drogoznak, játszanak, és még tagadják is. Nem,

a tagadás a betegség része.

Egy énvédő mechanizmus, ami azt mondatja a beteggel, nekem vannak mentségeim, én még dolgozom, haza adom a fizetésem nagy részét. Az ő esetükben keres fel minket a hozzátartozó. Az is igaz, hogy egyértelmű tagadásban kevesen vannak. Többen vannak az úgynevezett tűnődés, az ambivalencia fázisában. Úgy érzik, bár sok rossz van abban, amit csinálnak, de sok jó is, hiszen a drog segít a szorongásoldásban, a probléma elkerülésében. Ambivalensek az érzései, innen juthat el a döntéshez, hogy változtatni szeretne.

Ágnes: Nagyon gyakran abban kell segítenünk a hozzátartozónak, hogyan juthat el az érintett fél az ellátásba. Ez nagyon fontos a hozzátartozónak. Az első beszélgetések erről szólnak. Arra biztatjuk, mesélje el otthon, elment segítséget kérni. Ha van saját benyomása arról, hogy rá hogyan hatott egy segítő folyamat, milyen érzés volt megosztani nehézségét, hitelesebben fogja tudni kimondani: Nekem jó volt, hogy meghallgattak, szeretném, ha te is elmennél. Nézd meg. Nehéz lépések ezek.

Sokszor már teljesen kiábrándultan érkezik a hozzátartozó, sok próbálkozás van mögötte, számtalan nehézséget átéltek, de már maga a tény, hogy elmondhatták, úgy mondhatták el, ahogy bennük van, színlelés, szépítés nélkül, és nem ítélkeztek, nem botránkoztak meg, az nagyon sokat jelent.

A függőség a tagadás betegsége a hozzátartozónál is. Nagy felszabadulás, ha végre kimondhatom, mi az, ami nehéz nekünk otthon.

alkoholfüggőség, drogfüggőség, önsegítő csoportKovács Ágnes - szakmai vezető

Mi történik az első találkozáskor?

Megkérdezzük, miben segíthetünk, hogyan talált meg bennünket, miért jött, miért pont most. Nem kapkodunk, első a bizalomépítés. Azt szoktam kérni, meséljen kicsit magáról, mert azt szeretném látni, kinek van problémája, csak utána azt, hogy mi a probléma. Vannak terápiás jellegű végzettségeink és kompetenciáink, de nem vagyunk pszichoterapeuták. A Rogers-i segítő beszélgetés módszerével dolgozunk. Meghallgatunk, próbálunk segíteni a célok a kitűzésében, s azok elérését akadályozó helyzetek feltárásában.

Nem azt akarjuk megmondani, hogy min változtasson, hanem nézze meg, hogy mit szeretne elérni, s mennyiben akadály az ő viselkedése, a függősége.

Ebben a folyamatban kísérjük őt. Az én vágyam az, hogy az összes kollégám a kísérés művészetét tekintse fő eszközének.

A kísérés művészetét?

Igen, a segítő kapcsolat és a segítő beszélgetés következetes és magas szintű szakmai alkalmazását. Mi nem olyan módszereket használunk, hogy tizenöt lépésben szokj le a dohányzásról.

A kísérés melléállás. Ahogy Jézus haladt az emmauszi tanítványok mellett. Jó kérdéseket feltenni, ha kérdeznek, akkor jó válaszokat adni.

Segítés, lelkigondozás a legvégén pedig bevezetni az ünneplésbe, s talán a keresztény közösségbe. Valahol az a vízió, hogy az egyházi intézményben kapott segítségnyújtás, ha az ügyfél spiritualitása ezt igényli, elfogadja, akkor egészen az ünneplésre való elkísérésig tart.

Hozzáteszem, a folyamat nálunk nem időhatáros, ha szükséges, akár több év is lehet, nem függ a TB finanszírozástól. Egy felépülési folyamat nagyjából egy év. Ennek az első három-négy hónap a legintenzívebb része, a első fél év pedig más okból intenzív. Egy év után lassan elengedhetjük a páciens kezét, de három évig még kísérjük.

Ágnes: A kisérésben az ügyfél van középpontban. Nincs egy egységes módszer, mindenki a maga útján halad, érvényesülni tud, hol tart az egyén. Mi arra csatlakozunk rá ott, ahol éppen van.

Hogyan zajlik a folyamat?

Ferenc: Megszületett az elhatározás, a páciens változtatni szeretne. Ez még nem cselekvés, ez még csak döntés. Utána jön a cselekvés fázisa, amikor már együttműködik, majd a fenntartás, amikor már beállt a viselkedés-változás, de szükség van annak tartós fenntartására. Egy kördiagram segít ezt elképzelni. Amikor bejön a segítséget kérő, vagy a hozzátartozó, az első beszélgetés megmutatja, hol tart az illető, innen indulunk. Minden állomáshoz hozzá vannak rendelve a segítség lépései. Az ügyfél halad a körön, miközben mindig meg kell kapnia azt a segítséget, amire neki az adott ponton szüksége van. A célunk az, hogy fejlesszük a mindennapi életvitelhez, önellátáshoz szükséges készségeket, hogy az érintett képes legyen az aktív és alkotó társadalmi részvételre, javuljanak emberi kapcsolatai.

alkoholfüggőség, drogfüggőség, önsegítő csoportA kecskeméti RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat épülete

Párhuzamosan halad a hozzátartozóval is a beszélgetés?

Ferenc: Ideális esetben igen. Igen gyakori történet, hogy a házaspár egyik tagját a függőség olyan súlyos állapotba juttatta, hogy kórházi kezelésre van szüksége. Ez Kecskeméten az öthetes leszoktató kezelés. A kórházban kezeltek kétharmada férfi, egyharmada nő. Nem igaz az a sztereotípia, hogy a férfi iszik, és a nő szenved. Amikor elkezdődik a kórházi kezelés, az orvos a pár másik tagját elküldi hozzánk, és vele mi foglalkozunk.

A kórházi tartózkodás után a pár segítése halad tovább, de az elején még külön, amiben még a segítő szakember sem ugyanaz. Ideális esetben ez párhuzamosan zajlik, s amikor eljön az ideje, átmegy párkonzultációba. Akkor már négyen beszélgetünk, a házaspár és a két segítő. Ha indokolt és a pár szeretné, akkor folytatódhat pár- vagy családterápiával. A párkonzultációig mindenképpen el szeretnénk jutni, amikor kialakíthatunk egy együttélési stratégiát.

Mi a helyzet a gyerekekkel?

Ferenc: Kisgyerekes családunk kevés van. Az ügyfeleink nagy része alkoholproblémával fordul hozzánk. Az alkohol nem a kisgyerekes szülői életkor sajátja, hanem a negyven-ötvenes korosztályé. Az alkohol ad tizenöt-huszonöt évet. Aki tizennyolc-húsz évesen elkezd iszogatni, bekerül munkahelyre, ahol több alkoholt fogyasztanak, negyven-negyvenöt éves, mire eljut az alkoholbetegségig vagy alkoholfüggőségig. Akkor már a gyerekei többnyire kirepültek.

És magában a kialakulás folyamatában hogyan terhelődik meg a gyerek?

Ferenc: A gyerek részese, de ő már a saját problémájával fog nálunk jelentkezni.

Lehet valaki harmincas családanya, családapa, s akkor döbben rá, itt van felnőttként, és a saját családjában való működését meghatározza az anyja vagy az apja alkoholizmusa, amit gyerekkorban élt meg.

Úgy érzi, ezzel valamit kezdenie kell. Ők találkoznak az alkoholista szülők felnőtt gyermekei csoportban. Helyet adunk ugyanis a hét minden napján önsegítő csoportoknak is. Jönnek az anonim alkoholisták, az anonim hozzátartozók, az anonim anyagosok hetente többször. Az önsegítő azt jelenti, hogy ott nincs professzionális vezető.

Mennyiben segít a hit? Hogyan van jelen a beszélgetésekben?

Ferenc: A RÉV világnézetileg semleges. 15-16 éves kortól bárki segítését vállaljuk világnézetre való tekintet nélkül. Általános szabály, hogy Istenről akkor beszélünk, ami a kliens szóba hozza, kéri. Ha a segítő felismeri, hogy a kliensnek vannak spirituális tartalékai, vallásos neveltetése, látszik nyitottsága a transzcendenciára, akkor segíthet ő abban, hogy a többi erőforrás között behozza a hitet, s az egyházi közösség támogatását.

alkoholfüggőség, drogfüggőség, önsegítő csoport

Hogyan tud egy közösség segíteni? Mit tehetnek?

Ágnes: Ha ebben a szerencsés helyzetben vannak, hogy van közösség az érintett körül, és van a környezetükben segítő pont, akkor az a legjobb, ha odaküldik. Nehéz meghatározni, hol a határ, amíg egy közösség hordozni tud valakit, mikor jobb, ha professzionális segítség felé irányítják. Amikor már látható, a közösség számára is nyilvánvaló, hogy itt probléma van, az már valószínűleg ez a határ. Fontos, hogy a közösség ott legyen mellette, de az sem könnyű, hogy ne segítsék túl, ne adjanak túl sok mindent, mert az akadályozni tudja, hogy az önerejét mozgósítsa. Ugyanakkor nagyon fontos tartozni valahova, tudni, hogy mellette állnak.

Mit élnek meg nehézségként és mit örömként?

Ágnes: (Nevetve) Az összes építkezést. Adott örömet, hogy épülünk, szépülünk, de a napi munkát nagyon megnehezíti. Most például, hogy felszedik a bejáratban az aljzatot, az ablakon kell majd kimenni. De a tréfát félretéve, ha valamiben hiányosságot látunk segítőként, és találunk erre képzési lehetőséget, azt biztosítja nekünk a szolgálat. Nemcsak engednek a képzésre, de prioritásként kezelik. 15 évvel ezelőtt, amikor kezdtem a RÉV-ben, igazi közösségbe érkeztem. Már csak néhányan vagyunk a kezdeti csapatból, de úgy érzem, ennek erejét tovább tudjuk adni. Személyes, közvetlen, nyitott a munkatársi csapat, ahol fontos az én, mint egyén.

Ferenc: Engem ez a kérdés elgondolkodtat, mit jelent a siker. Hosszú idő telt el, míg átalakult bennem a siker fogalma. Egy segítő számára az nagyon nehéz, amikor elmarad az ügyfél, nem változtat vagy még lejjebb csúszik a lejtőn, holott úgy érzi, ő mindent megtett. ilyen sok volt. Ezt én kudarcnak könyveltem el. Elmaradt, nem volt változás. Aztán eltelik 5-10 év, s kopogtat. Most újra itt van, akkor az első találkozás kudarc volt vagy nem volt még rá kész, hogy változtasson? Nem volt még elég nagy a szenvedés nyomása? Belekezdett és nem ment tovább. Amikor még jobban beszűkült az élete, tudta, hova kell visszamenni. Így átértékelődik, mi a kudarc.

Van egy súlyos droghasználó ügyfelem. 23 éve nem tudja letenni a szert, 23 éve jár hozzám. Voltak drogmentes időszakai, van néhány működő kapcsolata. Nagyon fiatalon, 17 évesen kezdte, ma már többnyire utcai hajléktalan. Nélkülünk valószínűleg nem élne. Pici eredmények, de az ő életében sokat számítanak. Van valakije. Innen is sokszor ki kell tiltani lehetetlen viselkedése – kést ránt, fenyegetőzik – miatt, de tudja, amikor nagy bajba kerül, van hova mennie.

Hogyan értek Rév-be? Miért választották ezt a hivatást?

Ferenc: Alapvetően teológus vagyok. Németországban is tanultam ösztöndíjasként 1988-ban. Feladatom az állandó diakonátus intézményének tanulmányozása volt. Ott ismertem meg ezt a Magyarországon akkor még csaknem ismeretlen egyházi szolgálatot. Nagyon megszólított, hogy a diakónus az egyház és a társadalom peremén élőkkel foglalkozik, elsősorban őket képviseli az egyház szívében az eucharisztikus oltárnál, és felhívja a hívő közösség figyelmét a periférián lévőkért érzett felelősségre.

Tudatosan készültem erre a hivatásra. A kilencvenes évek elején elkezdtem Budapesten gyerekvédelemben dolgozni, és elmentem a Magyarországon akkortájt indult szociális munkás képzésbe szociális munkát tanulni. 1998-ban diakónussá szenteltek a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében, az Urunk mennybemenetele-társszékesegyházba szólt a megbízatásom. Jó terep volt, a diakónus szerepét nem torzította a paphiány. Itt ért a Katolikus Karitász felkérése, alapítsunk Kecskeméten is egy RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatot. Nyitott voltam a feladatra. Ennek huszonhárom éve, azóta csak ezt csinálom.

Ágnes: Szociális munkásként végeztem, és a tanulmányaim befejezését követően idősellátásban kezdtem dolgozni. Ott még nem, de következő munkahelyemen egy hajléktalanok éjjeli menedékhelyén és átmeneti szállásán már sok pszichiátriai és addiktológiai problémával küzdő ügyféllel találkoztam. Bevallom, akkor inkább megijesztett a problémáik súlya, és nem éreztem késztetést arra, hogy ilyen területen dolgozzak. Amikor az intézményvezető felhívott, hogy szociális szakembert keres a Révbe, szinte csak kíváncsiságból jöttem el az interjúra. Amit viszont itt tapasztaltam, nagy hatással volt rám. Az intézményben folyó munka és a munkahelyi légkör is megragadott. Ennek most már lassan tizenöt éve lesz, és én azóta is itt dolgozom. A szociális munkás kompetenciám mellé az évek során pszichiátriai és addiktológia területen is képződtem. Az utóbbi néhány évem pedig már arról szólt, hogy én is lelkigondozó lehessek. Hitéleti végzettséget szereztem, és jelentkeztem a mentálhigiénés lelkigondozói képzésre.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Trauttwein Éva, shutterstock.com
Szerző: Trauttwein Éva

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#önsegítő csoport #segítő beszélgetés #alkoholfüggőség #drogfüggőség

Kapcsolódó támogató lehetőségek

Katolikus Karitász - karitász tevékenység

Katolikus Karitász - karitász tevékenység
A Katolikus Karitász a 16 egyházmegyei karitászon keresztül a rászorulókat kívánja rövid- és/vagy hosszútávon segíteni. Kiemelt programok: Lak6, Szép otthonok, Öngondoskodó háztartások, nagyböjti és adventi tartós élelmiszergyűjtés, iskolakezdési támogatások.

Segítő jelleg: gyakorlati segítség, önkéntesség, szociális tevékenység

Ajánljuk: családoknak, egyedülállóknak, betegeknek, önkénteseknek

Elérhető: országosan, folyamatosan

Katolikus Karitász - Caritas Hungarica

Érdekel

RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat - Kecskemét

stat_minus_3
RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat - Kecskemét
RÉV - Remény, Élet, Változás. Célja: a szenvedélybetegek, hozzátartozóik és környezetük megsegítése, prevenció. Kiket várunk? 16 évet betöltött alkoholfüggőket, kábítószerfüggőket, gyógyszerfüggőket, játékszenvedélytől függőket, egyéb függőségtől, ill. szerhasználati problémáktól szenvedőket, hozzátartozókat.

Segítő jelleg: életvezetési tanácsadás, konzultáció, mentálhigiénés segítség, önsegítő csoport, segítő beszélgetés, tanácsadás, prevenció

Ajánljuk: függőséggel élőknek

Elérhető: országos, egész évben rendszeres jelleggel, ill. bizonyos programok évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal

Római Katolikus Főplébánia

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató