Borítókép

2015 óta szerveznek lelkigyakorlatot Mátraverebély-Szentkúton a több éve első gyermekükre vágyó katolikus házaspárok számára. A „interdiszciplináris” – biológiai, pszichológiai, spirituális és szociális – segítségnyújtás legfeljebb 15 házaspárral zajlik, pszichológusok, orvosok, papok részvételével és korábbi résztvevők tanúságtételeivel, szentségimádással, közbenjáró imával, önmaguk, egymás- és Isten felé fordulással. A szervező csapat vezetőjével, Csépányi Gábor atyával beszélgettem a részletekről.

Az általános orvos végzettségű Csépányi Gábor atyát az akkori kegyhelyigazgató, Peregrin atya kereste meg azzal, hogy szervezzen egy lelkigyakorlatot olyan házaspárok számára, akik több éve vágynak gyermekre. Bíró püspök atya, az akkori családreferens is nagyon támogatta, sőt kérte, hogy kifejezetten ő vegye kezébe.

„Úgy gondoltam, egyszer belefér, annyi időm végülis van, de ezt egyedül nem lehet, egy csapat is kellett hozzá, amely folyamatosan épült fel. Már az első lelkigyakorlaton voltak olyan párok, akiktől később üzenetet kaptunk, hogy természetes úton kisbabájuk született, és nagyon hálásak ezért. Sőt az egyik családnál, ahol egyébként azóta már három gyermek is született, még keresztapa is lehettem. Ezek mind jó érzéssel töltöttek el, így amikor jött a kérés, hogy a következő évben is tartsuk meg, újra elvállaltam.”

Akkor már bekapcsolódott a szervező csapatba egy korábbi résztvevő házaspár is, akinek közben megszületett az első gyermekük. És olyan házaspár is jött segíteni, akiknél fizikailag elképzelhetetlen volt, hogy születhessen gyermekük, ezért ők végül örökbe fogadtak egy, aztán még egy gyermeket, akikért már együtt imádkoztak a kritikus hat hét alatt (nyílt örökbefogadásnál ideje van a vér szerint anyának, hogy meggondolja magát).

„Nekem erre a feladatkörre hivatalos megbízásom a püspököm részéről nincs, viszont rengeteg másra van  papnövendékek lelki nevelésével foglalkozom, tanítok, hivatásgondozó vagyok , de különleges örömmel tölt el, amikor egy várva várt kisbaba megérkezik, és kapok róla egy üzenetet vagy fényképet, vagy amikor látom a szülők örömét, és ezért egy picit úgy érzem, mintha én is apa lennék” magyarázza Gábor atya, amikor visszakérdezek, mégis miért vállalja el újra és újra a lelkigyakorlatot, majd így folytatja: „A lelkigyakorlaton természetfeletti síkon is zajlik a gyógyulás: mély görcsök, gátak oldódnak fel, Isten kegyelme működésének tanúi lehetünk, és megszületik egy új élet. Ahol Isten jelen van, ott mindig jellemző, akár egész konkrét formában is, hogy élet fakad. Ez némileg hasonlít a lelkivezetéshez is, amikor azt látom, hogy a reménytelenségből az új remény felé fordulnak. Az én motivációm tehát legfőképp ennek a tapasztalatnak az öröme, és annak, hogy vannak az egyházban és az egyház körül olyan áldozatos emberek, akik eljönnek, előadást tartanak vagy tanúságot tesznek életükről, ezáltal idejüket mások gyógyulására áldozzák”.

A háromnapos lelkigyakorlat célja új remény és megküzdési mechanizmusok felkínálása, abban kísérve a résztvevőket, hogy segítsék egymást erőforrásaik felfedezésében, egyszerre megszólítva, megérintve az emberi személy biológiai, pszichológiai, spirituális és társadalmi dimenzióját – ehhez van szükség az ún. „interdiszciplináris” csapatra: katolikus papra, papnövendékre, pszichológusokra, nőgyógyászra és Creighton-oktatóra, valamint olyan korábbi résztvevőkre, akiknek családja a NaPro vagy FEMM technológiával, örökbefogadással vagy egyszerű csoda folytán bővült.

„Minden olyan módszert támogatunk, ami a természetesen úton való megtermékenyülést segíti. De minden jelenlegi, ún. asszisztált reprodukciós módszert, amelyek helyettesítik azt, hogy egy férfi és egy nő házastársi együttlétéből fakad az élet, nem.”

A lelkigyakorlat fő célja, hogy a résztvevők figyelme egy nem létező, vágyott személyről a saját maguk és egymás ajándék-valóságára, és Istenre, mint első ajándékozóra terelődjön. „Ha nehézségeink vannak, hajlamosak vagyunk csak arra és annak megoldására koncentrálni, és ez átveszi a vezető szerepet az életünkben, az egymásra és az Istenre való figyeléstől”. A fókusz elmozdításának eredménye lehet egymás szeretetének újra felfedezése és megerősödése; saját maguk és egymás Isten ajándékaként való elfogadása.

Sok gyermektelen házaspár gondolja azt, hogy mivel nem részesülnek gyermekáldásban, a házasságukon sincs áldás. „Ezért van nagyon nagy szerepe a szentségimádásnak, a közbenjáró imának és a szentségi áldásnak, annak, hogy mindenki személyesen odajöjjön az Oltáriszentség elé, ahol személyre szóló áldás erősíti őket áldottságuk tudatában.”

A lelkigyakorlat egyik része az egymásra hangolódást segíti, és azt, hogy felfedezzük magunkban és a másikban az ajándékot. „Mert nagyon sokszor azért nem érkezik a baba, mert nem hiszem el, hogy ajándék tudok lenni vagy nem fogadom el, hogy a másik ajándék lehet a számomra.” Ha a házaspárok felelevenítik ezt, újra felfedezik és megerősödnek abban, hogy „egymáshoz illő segítőtársak”, ezáltal spirituálisan is ráhangolódnak a babavárásra. Görcsök, gátak szabadulnak fel és új lehetőségek nyílnak meg az egyéni és közös megküzdési stratégiájukban, és így gyakran – az eddigi, kb. 75 résztvevő házaspár visszajelzései alapján kb. 30-40%-uknál – megérkezik a vágyott gyermek is, természetes fogantatás vagy örökbefogadás útján.

A legkülönlegesebb történetük kétségkívül az, amikor 25 év házasság után érkezett baba, annak ellenére, hogy a nő már menopauzában volt. És olyan is történt, hogy kivételesen egymás után kétszer jött el a házaspár, és a második alkalmon érte őket az a hatás, hogy az örökbefogadást, mint lehetőséget el tudták fogadni. És az örökbefogadás után érkeztek babák természetes úton is.

És természetesen van, akiknél nem érkeznek babák, de a lelkigyakorlatnak köszönhetően ez is a helyére kerül, mert a házaspárok utána el tudják fogadni, hogy házasságuk áldott, életük teljes akkor is, ha végül mégsem lesz gyermekük. „Itt van jelentősége annak, hogy cölibátusban élőként arról teszek tanúságot, hogy az élet spirituális úton is továbbadható; és hogy vannak olyan gyermekeim, akik nem vérszerintiek, de valamiképpen mégis az atyjuk lehetek, és adhatok nekik életet. Mindez az Isten-kapcsolatomból fakad és abból, hogy elhiszem, hogy én is lehetek ajándék. Ráadásul viszonylag kevés olyan ember van, aki annyi házaspárral találkozik, akik a legőszintébben elmondják ami bennük van, mint mi. Egy gyóntató papnak vagy egy lelkivezetőnek lehetősége van rengeteg házasságba belelátni, ami alapján számára egy idő után kirajzolódnak a hasonló mintázatok, a házasságok dinamikája, és az, hogy hol vannak a veszélyes pontok.”

A lelkigyakorlatra általában több éve házas résztvevők jönnek. Utóbbi években voltak másfél éves házasok is, ami viszont Gábor atya szerint túl kevés: több időt kellene hagyni egymás megismerésére, az egymásra hangolódásra. Ugyanakkor a mai orvostudomány szerint meddőnek minősül minden olyan pár, akinek szándékában áll gyermeket vállalni és egy évig hiába próbálkoznak. Korábban ez több, akár öt év is volt, amit a WHO lerövidített, valószínűleg a házasodási és gyermekvállalási életkor kitolódása miatt. Ők két évnél hosszabb házasságban élőket fogadnak, bár nem erre helyezik a hangsúlyt, inkább a résztvevők lelki életére.

„Egy szűk hétvége viszonylag kevés ahhoz, hogy visszamenjünk az alapokhoz, ezért elsősorban azoknak szánjuk, akik érvényes szentségi házasságban élnek és gyakorló hívők, mert nekik mond valamit az, amit ott csinálunk. A 15 házaspár nagyon kevés ahhoz a rengeteghez képest, akik gyermekre vágynak, ezért miután láttuk, hogy milyen sokan jelentkeznek, a döntést inkább e kérdés mentén hozzuk meg. Hasonló csoportot hozzunk létre, mert az sokkal hatékonyabb, és a segítő csoport is jobb eséllyel jön létre és eredményesebb.”

A tanúságtevőkkel kapcsolatban Gábor atya kifejti: ők sokat segíthetnek a saját közösségükből magukat kizárva érző, szégyenérzettel teli résztvevők társadalmi „reintegrációján”, hiszen hozzájuk nemcsak a lelkigyakorlat alatt, hanem később is lehet fordulni. „A lelkigyakorlat végére azt szoktuk átélni, hogy a rengeteg fájdalom, vágyakozás, várakozás, csalódottság után vasárnapra megszületik egy új remény és egy megtartó csoport – akik közös emaillistán tarthatják a kapcsolatot, lelki támogatást vagy akár konkrét segítséget kaphatnak egymástól és így átélik, hogy nincsenek egyedül. Vagyis kapnak egy őszinte, elfogadó sorsközösséget, ahol megoszthatják fájdalmukat és örömüket; és így kaphatnak egy új életet is.”

A lelkigyakorlat helyszíne mindig Mátraverebély-Szentkút, és nem véletlenül. „Ez egy optimális hely, hiszen Szűzanya-kegyhely. Szűzanya egyszerre szűz és anya, így az összes opciót magában hordozza, ráadásul ellentmondás nélkül: kimondja az igent, befogad, életet ad és vigasztal is. Nagyon sok hálatábla látható a helyszínen; vannak olyanok is, akik eleve úgy jönnek vissza a gyermekükkel, hogy hoznak hálatáblát.”

Gábor atya nagyon fontosnak tartja, hogy az egyház kommunikációjában ne a tiltásé legyen a főszerep: „A Tízparancsolat is csupa tiltásból áll, miközben Jézus már azt mondja: Boldogok, akik... Talán a nyolc boldogság logikájára épül a Bízd Rá Magad! honlap is, mert ott sem elsősorban arról van szó, hogy mi az, amit nem szabad - bár természetesen az sem árt, ha kimondjuk a korlátokat -, hanem van egy olyan kínálat, amit különböző problémákra ajánlanak, és amiben biztonságban érezheti magát valaki. Azaz proaktív és nem reaktív, és megmutatja, hogy mennyi lelkes és áldozatos ember van, akik másokért tenni akarnak.”

Forrás: BRM Média
Szerző: Antal-Ferencz Ildikó
Kép forrása: Shutterstock, http://esztergomiszeminarium.eu, szentkut.hu