Isten végtelen szeretete nem hagy el bennünket

Cikkek, hírek / Isten végtelen szeretete nem hagy el bennünket

Ebben a cikkben

A Szent Péter bazilikában tartott pünkösdi szentmise után a Szentatya arra buzdította a Szent Péter teret megtöltő híveket, hogy ne zárkózzanak be félelmeik, aggodalmaik labirintusába, hanem fohászkodjanak a Szentlélekhez, aki érezteti velünk a Mindenható Isten végtelen szeretetét.

Isten végtelen szeretete nem hagy el bennünket

A Szentlélek megszabadít a félelemtől

Ma, Pünkösd ünnepén, az evangélium a Cenákulumba vezet el bennünket, ahol az apostolok Jézus halála után menedéket kerestek (Jn 20, 19-23) – kezdte beszédét Ferenc pápa, majd elemezte a pünkösdvasárnapi evangéliumi szakaszt. A Feltámadt Krisztus Húsvét estéjén éppen ebben a félelemmel és szorongással teli helyzetben jelenik meg az apostoloknak és rájuk lehelve ezt mondja: „Vegyétek a Szentlelket”. Jézus így, a Lélek ajándékával kívánja megszabadítani az otthonukba bezárkózó tanítványokat a félelemtől, hogy megszabadulva a félelmektől, képesek legyenek kilépni, képesek legyenek az evangélium tanúivá és hirdetőivé válni - mondta Ferenc pápa, majd a következő gondolatot kívánta részletesen kifejteni: A Lélek, aki megszabadít a félelemtől.

Ne zárkózzunk be aggodalmaink labirintusába

Az evangélium szerint a tanítványok „félelemből” bezárták az ajtókat. Jézus halála megrendítette őket, álmaik szertefoszlottak, reményeik elszálltak. És bezárkóztak, nemcsak abba a terembe, hanem belülről, a szívükben – mutatott rá Ferenc pápa, majd arra kívánta helyezni a hangsúlyt, hogy „bezárkóztak”. Feltette a kérdéseket: hányszor történik meg velünk is, hogy magunkba zárkózunk? Hányszor fordul elő, hogy valamilyen nehéz helyzet, valamilyen személyes vagy családi probléma, a ránk nehezedő szenvedés vagy a körülöttünk lévő rossz miatt fennáll a veszélye annak, hogy lassan reményvesztettségbe süllyedünk és nincs bátorságunk tovább lépni? Sokszor megtörténik ez. És akkor az apostolokhoz hasonlóan mi is bezárkózunk, elbarikádozzuk magunkat az aggodalmak labirintusában.

Ne adjunk teret a hamis félelmeknek

Kedves Testvérek! – folytatta beszédét a Szentatya - ez a „bezárkózás” akkor történik meg, amikor a legnehezebb helyzetekben megengedjük, hogy a félelem legyen úrrá rajtunk és „nagy hangon” megszólaljon bennünk. Amikor belép a félelem, mi bezárkózunk. Az ok tehát a félelem: a félelem a sikertelenségtől, attól, hogy egyedül kell szembenéznünk a mindennapok küzdelmeivel, attól, hogy kockáztatnunk kell és végül csalódunk, attól, hogy rossz döntéseket hozunk.

A félelem leblokkol, a félelem megbénít és elszigetel

– fejtette ki Ferenc pápa, példának hozva fel a félelmet a másiktól, az idegentől, a másmilyentől, a másként gondolkodótól. És még előfordulhat az Istentől való félelem is, félelem attól, hogy megbüntet, mert haragszik rám… Ha teret adunk ezeknek a hamis félelmeknek, a kapuk bezárulnak: a szív kapui, a társadalom kapui, de az egyház kapui is! Ahol félelem van, ott bezárkózás van és ez nem jó – szögezte le Ferenc pápa.

A Szentlélek érezteti velünk Isten közelségét

Az evangélium azonban felkínálja nekünk a Feltámadt Krisztus gyógymódját, vagyis a Szentlelket. A Szentlélek megszabadít bennünket a félelem börtöneiből. Az apostolok, amikor megkapják a Szentlelket - ma ezt ünnepeljük, – tette hozzá a Szentatya - elhagyják a Cenákulumot, és kimennek a világba, hogy megbocsássák a bűnöket és hirdessék az örömhírt. A Szentléleknek köszönhetően leküzdhetjük a félelmeket és a kapuk kinyílnak.

A Lélek ugyanis ezt teszi: érezteti velünk Isten közelségét, és így szeretete elűzi a félelmet, megvilágítja utunkat, megvigasztal, támaszt ad a bajban

– fejtette ki a Szentatya. A félelmekkel és bezárkózásokkal szemben fohászkodjunk tehát a Szentlélekhez magunkért, az egyházért és az egész világért: hogy egy új Pünkösd űzze el a ránk törő félelmeket, űzze el a ránk törő félelmeket – ismételte meg – és lobbantsa újra lángra Isten szeretetének tüzét – buzdított rá Ferenc pápa, majd a Szűzanyához fohászkodva fejezte be a pünkösdvasárnapi Regina Coeli ima előtt mondott beszédét: „Szűz Mária, akit elsőként töltött el a Szentlélek, járjon közben értünk”.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: https://www.vaticannews.va
Képek forrása: https://www.vaticannews.va
Szerző: Vertse Márta / Vértesaljai László – Vatikán

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#ima

Kapcsolódó támogató lehetőségek

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató