Kilátó - ahol az ember számít

Cikkek, hírek / Kilátó - ahol az ember számít

Ebben a cikkben

A Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat nagyon sok, magát kilátástalan élethelyzetben érző embernek nyújtott már segítséget a hit erejének és a képzett szakemberek közreműködésének köszönhetően.

Sólyom Beáta - mentálhigiénés segítség

Budán, a belvárosban és online is

- Budapesten két budai és egy pesti helyszínen vagyunk jelen, de a Kilátó Szegeden is elérhető. Mindenhol mentálhigiénés szakemberek vagy képzett lelkigondozók várják a klienseket – tudtuk meg Sólyom Beátától, a Kilátó szolgálatvezetőjétől, akivel az országúti ferenceseknél bárki beszélgethet, előzetes bejelentkezést követően.

mentálhigiénés segítség

„Úgy érzem, összekuszálódtak a dolgok, nincs kapaszkodó, nem tudok eligazodni. Nem látom, merre induljak el, és már azt sem tudom, képes vagyok-e elindulni, és merjek-e erről egyáltalán beszélni valakivel?" – talán mindannyian ismerjük ezt a válsághelyzetet akár a saját példánkon, akár az ismeretségi körünkből. A Kilátó éppen ebben az esetben tud segíteni messzebbről nézni a problémára, más horizontról tekinteni a körülményeinkre, rálátni önmagunkra.

Sólyom Beáta - mentálhigiénés segítségSólyom Beáta

Ingyenes beszélgetés - most!

- Ha valaki már olyan kritikus állapotban van, hogy érzi, nem tud egy szakemberhez való eljutással három hetet várni, akkor egy krízishelyzetben létfontosságú lehet, hogy hozzánk szinte rögtön bejut. Csak rákeres a https://www.ferenceskilato.hu/ honlapunkon, hogy mondjuk, ma szerda van, lássuk csak, ki hol tart beszélgetést. A jelenlegi helyzetben párhuzamosan online is beszélgetünk, ha nem tudunk személyesen találkozni – hívta fel a figyelmet a szakember.

Sólyom Beától azt, a mai világban egyáltalán nem elhanyagolható szempontot is megtudtuk, hogy mindezt térítésmentesen vehetik igénybe a segítséget kérők. Önkéntes alapon természetesen lehet támogatást utalni a ferences rendnek, hiszen ezzel a jógyakorlattal komoly anyagi terhet vállal magára. A Ferences Alapítvány itt támogatható.

Név nélkül is, bárkinek elérhető

- Alacsony küszöbű szolgáltatást végzünk, tehát nálunk akár anonim módon is lehet beszélgetésre jelentkezni, a hozzánk forduló embernek elég csak a problémáját, elakadását feltárnia, ha a nevét sem szívesen mondaná el. Nincs adatlap, számunkra csak az ember a fontos. Nem feltétel, hogy hívő legyen.

Jó kezekbe kerülünk

Ha a beszélgetés során kiderül, hogy az a személy, aki első körben a Kilátóhoz fordult, más jellegű orvosi-szakmai segítséget igényel, akkor azonnal a megfelelő helyre, jó kezekbe tudják tovább küldeni olyan szakemberhez, akikhez teljes bizalommal fordulhat.

mentálhigiénés segítség

Kapcsolatfelvétel: Sólyom Beáta, info@ferenceskilato.hu

vagy ezen a linken keresztül.

Ferences Kilátók

Budapesten:

Országúti ferencesek Országút - II., Margit körút 23.

Pasarét- Pasarétii Közösségi Ház - II., Pasaréti út 102.

Belváros - V., Ferenciek tere 9. – itt a templomon át vezet az út a beszélgetős szobába

Szegeden­ – alsóvárosi ferencesek

Szeged, Mátyás király tér 26, 6725

Telefonszám: (06 62) 442 384

Csoportok – térítéses

A Kilátó csoportos foglalkozásokat is tart, ezek azonban nem ingyenesek.

SZAVAIDAT NEM FELEJTEM – Bibliodráma csoport

„MI FÁN TEREM AZ ÖNISMERET?” – Bevezetés a pszichodráma és a csoportos coaching világába

JÁRT ÉS JÁRATLAN ÚTJAINK – Meseterápia felnőtteknek

ÖNISMERETI CSOPORT MŰVÉSZETTERÁPIÁS ESZKÖZÖKKEL

APÁM ÉS ÉN – Önismereti pszichodráma-csoport

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Kilátó
Szerző: Fodor Erika

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás
#mentálhigiénés segítség #segítő beszélgetés

Kapcsolódó támogató lehetőségek

Kilátó- segítő beszélgetés, lelkigondozás

stat_minus_3
Kilátó- segítő beszélgetés, lelkigondozás
Ingyenes mentálhigiénés segítő egyéni beszélgetés, lelkigondozás. Fizetős csoportos foglalkozások. Várunk, ha úgy érzed, nehézségeid meghaladják az erőforrásaidat, és utadnak ezen a szakaszán jólesne, ha melléd szegődne egy kísérő. Várunk, ha olyan kérdéseid vannak, amelyeket már mindenkivel végigbeszéltél, mégis úgy érzed, egy helyben toporogsz, vagy éppen olyan kérdéseid vannak, amelyeket senkivel nem tudsz megbeszélni.

Segítő jelleg: lelkigondozás, lelkivezetés, mentálhigiénés segítség, segítő beszélgetés

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, időseknek

Elérhető: országosan, szeptembertől júniusig

Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat

Érdekel

Kilátó - Család- és párkonzultáció

stat_minus_3
Kilátó - Család- és párkonzultáció
Mentálhigiénés érzelmi támogatás szülőknek, kamaszoknak családkonzultáció - várunk, ha úgy érzed, elakadtál. Várunk, ha úgy érzed, nehézségeid meghaladják az erőforrásaidat, és utadnak ezen a szakaszán jólesne, ha melléd szegődne egy kísérő. Várunk, ha olyan kérdéseid vannak, amelyeket már mindenkivel végigbeszéltél, mégis úgy érzed, egy helyben toporogsz, vagy éppen olyan kérdéseid vannak, amelyeket senkivel nem tudsz megbeszélni.

Segítő jelleg: konzultáció, mentálhigiénés segítség, segítő beszélgetés

Ajánljuk: kamaszoknak, családoknak, szülőknek, pároknak, házasoknak

Elérhető: országosan, szeptembertől júniusig

Kilátó Ferences Mentálhigiénés és Lelkigondozói Szolgálat

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató