Cigánypasztoráció közösségben

Cikkek, hírek / Cigánypasztoráció közösségben

Ebben a cikkben

Hiszünk abban, hogy az oktatás és a hit mellett a munkalehetőségek biztosításán keresztül támogathatjuk az egyének boldogulását. Nem úgy segítünk jól, hogy kívülről megmondjuk valakinek, hogy neki mi a jó. Hanem együtt megyünk, kísérjük, segítjük egymást, hogy az őbenne ébredő vágy, a saját helyzetén javítani akaró tettrekészség valóban változásokat hozzon. Ebben a kitartásban tudjuk őket segíteni, erősíteni – mondta Bángi-Magyar Anna, a cigánypasztorációval foglalkozó lelkipásztorok és az ő munkatársaik támogatására és képzésére alapított Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője.

Cigánypasztoráció: munka, hit, tanulás
– A konfliktusokra, problémákra hajlamosak vagyunk jobban felfigyelni, mint a pozitívumokra. Pedig igen sok roma fiatal elvégzi a nyolc osztályt, sokan szakmát tanulnak és egyetemi végzettséget is szereznek.

– A társadalmi feszültségek hátterében gyakran a romákat és a nem romákat elválasztó, mindkét fél által felhúzott falak állnak. Az előítéletek, sértő megjegyzések, a sérelmek mind a romák, mind a nem romák esetében távolságtartást eredményeznek. A személyes tapasztalatszerzés, a kölcsönös nyitottság csökkentheti a feszültséget. Számos feladata mellett a Boldog Ceferino Intézet arra törekszik, hogy találkozási lehetőséget teremtsen a romák és a nem romák számára egyaránt.

Cigánypasztoráció: közeledés a hit segítségével

– A Boldog Ceferino Intézet lassan egy évtizede segíti a romapasztorációt.

– Az intézetet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) alapította 2015-ben. Már ezt megelőzően is több településen példaértékű szolgálat folyt, gondoljunk itt Hodászra, Kántorjánosira, Alsószentmártonra, Zsámbékra vagy Kaposfőre.

A legfontosabb feladatunk a romapasztorációt végző lelkipásztorok támogatása és a lelkipásztori munkatársak képzése. Ez utóbbi, a Hit Iskolája, szintén 2015-ben indult. A roma közösségekben jelen lévő papoknak és hitoktatóknak lehetősége van, hogy egyházhoz kötődő programok révén a romákat és nem romákat egyaránt megszólítsák és bátorítsák, hogy lépjenek egymáshoz közelebb és ismerjék meg egymást.

A félelmeink, az előítéleteink a személyes találkozás és kapcsolatok révén szüntethetők meg, a hit pedig szilárd összekötő kapocsként segítheti ezt a folyamatot.

– Hogyan segítheti a közeledést a hit?

– Az emberek közötti különbségek sokszor jobban eltűnnek az Egyházban, annak küldetéséből adódóan. Krisztus és az Ő tanítása összeköt bennünket. Az Egyház olyan befogadó közeg, ahol a kölcsönös megismerés által támogató és baráti közösségeket tudunk létrehozni, mert nem az a szempont, hogy ki honnan jön, kinek milyen a származása.

Jelenlét és kötődés a cigánypasztorációban

– Nehéz megkerülni a hátrányos helyzetű romák felzárkózása kapcsán a szociális kérdéseket.

– Gyakran halljuk a romákkal kapcsolatosan a társadalomba történő visszavezetés szükségességét. Ez azt sugallja, mintha a cigányságot egy tömbként kezelhetnénk. Fontos, hogy amikor a cigányság helyzetéről beszélünk, akkor azt differenciáltan tegyük.

A Magyarországon nagy számban élő cigányság hihetetlenül sokszínű, nemcsak hagyományaikat, kultúráját, szokásait tekintve, hanem élethelyzetük alapján is. A cigánypasztorációban feladatunk, hogy egyformán nyitottak legyünk mindenki irányában.

Való igaz, hogy a tevékenységünk nagy része a hátrányos helyzetű közösségek körében zajlik. A „visszavezetés a társadalomba” kifejezés azt is sugallhatja, mintha mi tudnánk a biztos megoldásokat a cigányság gondjaira, pedig nem teljesen erről van szó. Minden közösségben sajátos problémák és kihívások vannak, amelyeket azok tudnak a leginkább kezelni, akik napi szinten részei ezeknek a közösségeknek és testközelből ismerik a helyzetet.

Az intézet ezeknek a helyben tevékenykedő, segítő embereknek nyújt lelkiségi, szakmai, módszertani támogatást, megerősítést a kitartó szolgálatra. Ők pedig támogatják a közösségük tagjait, hogy saját erőfeszítéseik révén nagyszerű dolgokat érjenek el. A liturgikus eseményekkel és a lelkiségi programokkal persze kéz a kézben jár a szociális és a karitatív segítségnyújtás is. A helyben, a közösségekkel együtt dolgozó és együtt lélegző lelkipásztorok, valamint munkatársaik bölcsességén múlik, hogy melyiket, mikor és milyen arányban alkalmazzák. Ehhez a munkához mindannyiunknak az Istenbe vetett hit adhat erőforrást.

Cigánypasztoráció: munka, hit, tanulás

Kapcsolatépítés, párbeszéd, együttműködés a cigánypasztorációban

– Az ország egyre nagyobb részein tapasztalható szegregátumok kialakulása. A papok létszáma is csökken. A helyzet nem egyszerű... Hogyan támogatja a Boldog Ceferino Intézet a lelkipásztorokat és munkatársait?

– A cigánypasztoráció többnyire alulról jövő kezdeményezésként indul a településeken. Abban az esetben, ha helyben van egy laikus vagy egyházi vezető, könnyebben épülhet fel egy új közösség, Így közel kerülhet az emberekhez és meg tudja szólítani a testvéreket. Mi igyekszünk ehhez a folyamathoz hálózati, kapcsolati hátteret nyújtani.

Szakmai napokat és imaalkalmakat szervezünk, ahol találkoznak az egyes részterületeken dolgozó szakemberek, itt megismerik egymást, jó gyakorlatokat és tapasztalatokat cserélhetnek. Egymást kiegészítik, erősítik ezeknek a szervezeteknek a tevékenysége. Ilyen találkozási pontok lehetnek az iskolák, a tanodák, illetve a közfoglalkoztatási pontjaink is.

Nagy nyitottság kell a kapcsolatok kiépítéséhez. Például annak érdekében, hogy ösztönözzük a gyermekeket, hogy minél magasabb iskolai végzettséget szerezzenek. A felnőtteket pedig arra, hogy munkába álljanak és megőrizzék állásukat.

Az MKPK háttérintézményeként az elsődleges kapcsolódásunk az egyházmegyékkel van, hiszen valamennyi egyházmegyében dolgozik cigánypasztorációs referens. Az ő támogatásukkal végzi az intézet a munkáját. A szerzetesrendekkel szintén kapcsolatban vagyunk, 15 rend végez cigánypasztorációs szolgálatot cigány közösségekben, velük szintén párbeszédet folytatunk, és igen sokat tanulunk egymástól. Az ő szerepük szintén kiemelkedően fontos, hogy híd épüljön a romák és a többségi társadalom között.

A boldogulás útja: tanulás, hit és munka

– A Boldog Ceferino Intézet segíti a romákat a munkához jutásban is?

– Hiszünk abban, hogy az oktatás és a hit mellett a munkalehetőségek biztosításán keresztül segíthetjük az egyének boldogulását. Ennek jelentőségét Székely János püspök atya különösen hangsúlyozza. A munkahelyteremtést az állam a 2015-ben indult országos közmunkaprogramjaink támogatásával segíti, amelyek keretében arra törekedtünk, hogy munkalehetőséget biztosítsunk a cigánypasztorációhoz kötődő intézményekben az álláskereső, sokszor korábban már önkéntesként dolgozó romáknak. Az volt a célunk, hogy ahol a szerzetesrendek és plébániák cigánypasztorációt végeznek, az ott folyó munkához a közfoglalkoztatási programok révén munkaerőt biztosítsunk: legyen szó akár a közösségi házak takarításáról vagy tanodai foglalkozásról esetleg adminisztrációs feladatok elvégzéséről.

Cigánypasztoráció: munka, hit, tanulás
Országosan mintegy 100 tanoda és közösségi ház működik, egyházmegyék, szerzetesrendek vagy egyházi kötődésű civil szervezetek fenntartásában.

Főként gyermekeket segítenek a tanulmányaikban, a szabadidejük hasznos eltöltésében. Mintegy 20 ezer gyermek és családjaik kapcsolódnak tanulás, korrepetálás, tanfolyamok, családi napközik, sport, szociális tanácsadás, művészeti foglalkozások, hittan- és bibliaórák révén.

Jelenleg 280 főt foglalkoztatunk, aki cigánypasztorációs közösségekben vagy az egyházközségekben hiánypótló tevékenységet végeznek. A közfoglalkoztatás szerény, de biztos jövedelmet biztosít számukra, értékteremtő munkát végeznek. Ehhez kapcsolódhat egyéni fejlesztés, kísérés is.

A munkavállalói attitűd területén is fejlődést érhetnek el. A fő feladatunk, hogy támogatóként jelen legyünk azok mellett, akik élethelyzetük jobbá tételén dolgoznak, és arra bátorítjuk őket, hogy ezt minél kitartóan tegyék ezt. Legyen szó a munkahely megtartásáról, vagy a hiányzó iskolai végzettség megszerzéséről, amiben lelki támogatást is tudunk nyújtani. Nem gyors folyamatok ezek, évtizedekben gondolkodunk.

­– Milyen programokat nyújtanak a roma és nem roma testvérek számára?

– Folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, ahol megismertethetjük a cigány kultúrát a nem romákkal, illetve személyes találkozásra, beszélgetésre van lehetőség, pl. lelkigyakorlatokon, kulturális eseményeken, zarándoklatokon. Ilyen találkozási lehetőség az is, ha valaki önkéntesként segít. Egyre többen vannak, akik felajánlják, hogy korrepetálnak vagy előadást tartanak, segítik a tanodákban tanuló gyermekeket.

Törekszünk arra is, hogy a társadalmi párbeszédben úgy jelenjen meg témaként a cigányság, hogy ne indulatokat váltson ki, hanem annak egy békés, barátságos tapasztalatszerzés legyen az eredménye.

Cigánypasztoráció, ösztönző közeg, elfogadó közösség

– Hogyan lehet úgy beavatkozni és megváltoztatni évezredes cigány hagyományokat, hogy az ne okozzon ellenállást a közösség részéről? Egyes családokban meglehetősen meghatározott és szabályozott a nők és a férfiak szerepe, az alá- és fölérendeltségi viszony. A lányoknak fiatalon kell férjhez menniük sokszor úgy, hogy tanulmányaikat is félbe kell szakítaniuk.

– Azt gondolom, hogy nem kifejezetten ez a feladatunk. A cigányközösségnek saját értékeik megtartásával kell a mai magyar társadalomban élniük, miközben a közös emberi értékek mentén tudunk egy hazában, egy egyházban élni, egymásért tenni. Arra kell ösztönözni az embereket, hogy törekedjenek a boldogulásra, ami nemcsak az anyagi eszközök megszerzéséről szól, hanem a boldogságról, az örök élet adta távlatról.

Cigánypasztoráció: munka, hit, tanulás
Nem úgy segítünk jól, hogy kívülről megmondjuk valakinek, hogy neki mi a jó. Hanem együtt megyünk, kísérjük, segítjük egymást, hogy az őbenne ébredő vágy, a saját helyzetén javítani akaró tettrekészség valóban változásokat hozzon. Ebben a kitartásban tudjuk őket segíteni, erősíteni. Mindeközben mi magunk is rengeteg őszinte szeretet és elfogadást kapunk.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Boldog Ceferino Intézet
Szerző: Novák Alíz

Iratkozz fel hírlevelünkre

Oszd meg:

Értékeld:

Hozzászólás

Kapcsolódó támogató lehetőségek

Boldog Ceferino Intézet - Közfoglalkoztatás - Roma Közösségek Fejlesztése Értékek Mentén

Boldog Ceferino Intézet - Közfoglalkoztatás - Roma Közösségek Fejlesztése Értékek Mentén
Intézményünk felnőtt testvéreinket munkalehetőséggel támogatja, akik 16 különböző és sokszínű munkakör közül választhatnak, ezzel segítve a településeik fejlődését és a szociális feltételek javulását.

Segítő jelleg: cigánypasztoráció, szemléletformálás

Ajánljuk: felnőtteknek

Elérhető: Országosan - 75 településen, Rendszeresen

Boldog Ceferino Intézet

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató