– Nem nevezhető hétköznapinak, hogy egy fiatal lány önként vállalkozzon arra, hogy büntetésvégrehajtási-intézetben fogvatartottakkal levelezzen. Hogyan jutott eszedbe, hogy ezen a területen vállalj önkéntes szolgálatot?
– Tanulmányaim során találkoztam a büntetés-végrehajtás fogalmával és bevillant, hogy valahol hallottam, olvastam már arról a szolgálatról, hogy önkéntesek anonim módon leveleznek elítéltekkel. Az interneten rákerestem a börtönpasztoráció témájára és a Mécses Szeretetszolgálat oldalára jutottam, ott elolvastam a tudnivalókat az anonim levelezéssel kapcsolatban és azt éreztem, hogy ezt a szolgálatot nekem találták ki.
– A szakmai érdeklődésen túl, mi keltette fel a figyelmed a börtönök világa iránt: az emberi sors, maga a bezártság, a segítségnyújtás, ennek az anonim módja?
– Megélhetem azt a szolgálatom során, amit Jézus is tanít: mindenki ugyanolyan bűnös. S még talán ennél is fontosabb számomra ebben a vállalásban: válasszuk külön a bűnöst a bűntől. A maga valóságában megtapasztalhatom a tanítást.
A levelezőszolgálatnak egyik lényeges küldetése, hogy emberként tekintünk a fogvatartottakra és nem ítéljük meg és el őket az alapján, amit elkövettek.
– Milyen folyamat előzte meg, míg az első levelet megírtad egy elítéltnek?
– Megkerestem a Mécses Szeretetszolgálat szolgálatvezetőjét azzal a kéréssel, hogy szeretnék levelezőtárssá válni. Megkaptam egy önkéntes telefonszámát, aki röviden ismertette a fő szabályokat és tisztán, nyíltan elmondta mindazt, amivel jár ez a feladat. Kaptam egy hosszú tájékoztatót is, amelyben leírták ennek a szolgálatnak a rejtelmeit. Ezután egy online felkészítés következett. Itt megismertem konkrétan azt, hogy mi mindenből áll a feladat, milyen biztonsági szabályokat kell betartanom. Majd egy kötetlenebb beszélgetés keretében néhány személyes benyomást, élményt osztottak meg velem arról, hogy ki hogyan éli meg a levelező szolgálatot, milyen nehézségek adódhatnak. A folyamatnak ezek a szakaszai elköteleződésmentesek.
Amikor ezeket a lépcsőfokokat végigjártam, a szolgálatvezető megkért, hogy az ismeretek birtokában jelezzek vissza egy e-mailben, hogy még mindig szeretnék-e csatlakozni, hiszen ez akár egy hosszútávú elköteleződéssel is járhat.
Vannak olyan hosszúítéletes fogvatartottak, akiket éveken át kell kísérni.
Ezután azok közül, akik segítették a felkészülésemet három személyt nevezhettem meg és egyikük a mentorom lett. Az ő támogatásával és felügyeletével kezdődött el a levelezés.
– Hogyan teszik biztonságossá a kapcsolattartást és melyek azok a szabályok, amelyeket a levelezőnek szigorúan be kell tartania? Mit tudhatnak meg a levelezőtársak egymásról?
– A levélíró ismeri a fogvatartott nevét, akivel levelezik. Az anonimitás a mi számunkra biztosított. A bv felé jelige azonosít minket, amelyet mi választunk ki szabadon. A levelek aláírása során vállalhatjuk saját keresztnevünket, de ha azt érezzük komfortosabbnak, akkor választhatunk egy másik nevet is. Teljes nevet tilos megadni.
A büntetésvégrehajtási-intézmény felé a kapcsolattartói nyilatkozaton a szolgálat szerepel és a levelező jeligéje.
A levelező személyes adatai nem válnak ismertté a fogvatartott számára.
– Milyen szempontok szerint kötik össze a levelezőpartnereket?
– Két rendkívül lényeges szempontot emelnék ki: az egyik, hogy a szolgálat tagja levelezőként várhatóan hány évre vállalja az elköteleződést, a másik, hogy az elítéltnek milyen hosszú a büntetése. Azt figyelembe veszik, hogy ne kössenek össze tényleges életfogytiglani büntetést töltőt olyannal, aki inkább rövid időtartamot jelölt meg anonim levelezőként.
Kiemelném azt is, hogy bár törekszünk rá, de az előítéletektől nem tudjuk teljesen mentesíteni a gondolkodásunkat, ezért, ha van olyan bűncselekmény-típus, amelynek elkövetőjével nem tudnánk teljesen fesztelenül, felszabadultan levelezni, akkor ezt van, aki jelzi a szolgálat felé.
Előfordulhat ugyanis, hogy a szolgálattevő élete során érintetté vált az adott bűncselekményben és ez a trauma nehézséget jelentene számára a levelezésben.
Ezt is figyelembe veszik a levelezőpartner kijelölésekor, ha esetleg kiderül a fogvatartott bemutatkozó leveléből, de legtöbbször nem lehet előre tudni. Könnyebbé teszi a kommunikációt, ha korban egymáshoz közel állnak a felek, de ez áthidalható.
– Hogy zajlik az első levélváltás?
– A fogvatartott jelzi az intézményén keresztül, hogy szeretne levelezőtársat. Ezzel egyidőben küld egy bemutatkozó levelet, amelyben azt és annyit ír le magáról, amennyit szeretne. Ezt a levelet kapjuk kézhez, amelyre egy, a szabályokat követő választ írunk. Személyes adatokat nem közölhetünk, ezt ellenőrzi a mentor is az elküldés előtt. Innentől az határozza meg a levélváltásokat, hogy a fogvatartott és a szolgálattevő mennyire intenzíven igényli ezt a kapcsolódást.
– Mi a témája általában a leveleknek?
– Eltérő: van, aki a napi rutinjáról ír és mindvégig megmarad a felszínes dolgoknál a leveleiben. A fogvatartottak élete elég egysíkú, rutinszerű, ezért általában minden érdekli őket, még a szolgálattevő napirendje is, pl. egy egyszerű mosogatás. Van, aki már az elején mélységeiben osztja meg azt, ami éppen aktuálisan foglalkoztatja.
Írnak a lelkükben zajló folyamatokról, arról, hogy a különböző élethelyzeteket hogyan élik meg a bezártságban.
Idővel a fogvatartott és a levelezőszolgálatot vállaló önkéntes közösen döntik el és alakítják ki a kommunikációjuk mélységét, hogy mennyire mernek és szeretnének a mélységekbe belemenni. Lényeges, hogy a szolgálatot vállalónak kell azokat a határokat kijelölnie, amíg komfortos számára a beszélgetés.
– Több levelezőpartnere is lehet valakinek?
– A főszabály az, hogy egy levelezőnek egy címzettje van, de előfordul, hogy valaki kettő elítéltnek is segít az írásaival. Ez jobbára attól függ, mennyire intenzívek a levelezések.
A Mécses-levelezők felé annyi elvárás van, hogy havonta egy levelet írjanak akkor is, ha a fogvatartott éppen nem ír.
Előfordul, hogy utána a havi egy levélváltás állandósul a kapcsolattartásban, míg másoknak hetente érkeznek levelei a börtönből. A levelek hossza is eltérő lehet, van, aki akár 20 oldalas levelet is ír, míg mások megmaradnak egyoldalnyi terjedelemnél. A Mécses szakemberei kiemelten figyelnek arra, hogy az önkénteseik ne terhelődjenek túl a szolgálat során sem időben, sem lelkileg, mert ez egy segítő munka és fennáll a kiégés veszélye.
– Mit tapasztalsz, milyen visszajelzéseket kapsz, miben tudod leginkább segíteni a levelezőpartnered?
– Az egyik feladatom az, hogy ablakot nyissak számára a világra. Már majdnem két évtizede a rácsok mögött van és körülbelül ugyanennyi van még neki hátra a kiszabott büntetéséből. Bármi érdekli, ami a kinti világban történik. A börtön falai között korlátozottak a lehetőségei, ezért mindenről szívesen olvas, ami a falakon túl történik.
Azt tapasztalom, hogy a számunkra már egészen magától értetődő dolgok is érdekesek és izgalmasak lehetnek neki: például egy olyan információ, hogy megjelentek ez érintőképernyős telefonok és azt hogyan kell használni. Egy olyan ember számára, aki már húsz éve bezártságban és szigorú szabályok között él, ez újdonság.
Mindenről őszintén tudok vele levelezni, azt gondolom, hogy a legnagyobb segítség számára mégis az, hogy tudja, bármit nyíltan megírhat, mert nem fogok ítélkezni felette. Az elfogadásról, az ítélkezésmentes elfogadásról érzem azt, hogy számára a legnagyobb kívülről érkező támasz.
– Megosztotta veled azt, hogy milyen cselekmény elkövetéséért került börtönbe?
– Igen. Nem kérdeztem, ő szerette volna leírni, hogy mit követett el. Ebben már benne van egyfajta bizalom. Megosztotta velem a történteket, tudja, hogy mindezek ellenére is ugyanúgy levelezek vele. A soraira, a gondolataira szeretettel és nyitottsággal reagálok, éppúgy, mintha nem avatott volna be az életének abba a szakaszába.
– A fogvatartott kérdezhet tőled, megszabott, hogy milyen mélységű és jellegű kérdéseket tehet fel?
– Előfordult már, hogy a tanácsomat kérte egy benti szituáció kezeléséhez. Pont annál a témánál, amelyet felvetett úgy éreztem, hogy segíthet neki az, ha leírom neki, hogy amikor egy hasonló helyzetben voltam, akkor mit csináltam. Lényegesnek tartottam persze kiemelni, hogy azt pontosan nem tudom, hogy mit kellene cselekednie, mert a bezártság körülményeit nem tapasztaltam meg, de kiderült, hogy jó iránymutatás volt számára, amit saját történetem kapcsán leírtam.
A kérdések mellett megosztja a sikereit is a leveleiben. Az intézményben a segítő irányba terelte az életét.
Odafigyel másokra, igyekszik felkarolni azokat, akik rosszabb passzban vannak és megpróbálja kihúzni őket ebből az állapotból. Azt írja, hogy ehhez kap a leveleink által egyfajta töltetet, motivációt, energiát és bátorítást is.
– A hitbeli témák, kérdések direkt vagy indirekt formában jelennek meg a levélváltásokban?
– A hitünk a tettekben van jelen. Erőszakos térítés nincs, de értelemszerűen a keresztény életmódból fakadóan felmerülnek ilyen témák a levelekben. Például amikor a napjaimról írok, hogy elmentem istentiszteletre és ott miről szólt a prédikáció, már érintjük a hit kérdéseit.
Van olyan fogvatartott, aki berzenkedik a témától, mások megtérnek a rácsok között.
Alapvetően ott jelenik meg a keresztény érték, hogy az ember felé fordulunk és nem az érdekel, hogy mit követett el és miért. Rá figyelünk, arra, hogy van, mit hogyan él meg, milyen lelkiállapotban van. Ha rossz helyzetben van, akkor hogyan tudunk neki segíteni lelki értelemben. Természetesen a bírósági ítélet jogosságát soha nem vitatjuk, abban nyújtunk támogatást, meghallgatást, hogy végig vigyék ezt az időszakot. Amikor kiszabadulnak, akkor ne legyen bűnismétlés és legyen méltóságuk, önbecsülésük és így tudjanak visszatérni a társadalomba.
– Milyen eszközökkel biztosítjátok, hogy a személyesség foka ne lépje túl a megengedett szintet és a levélíró által felvetett problémákat ne engedjétek túl közel magatokhoz?
– A közösségünk rendkívül jó. Havonta levelezőtalálkozón veszünk részt, ahol ha valakinek van valamilyen elakadása, anélkül, hogy elárulnánk konkrétan, hogy mit írtak nekünk a levélben, segítséget kérhetünk és kapunk is.
A közelmúltban bevezették a szolgálatnál a szupervízió rendszerét is, ami egy plusz szakmai segítség számunkra. Ennek az egyik feladata, hogy ne legyen túlzott mértékű a bevonódás a szolgálat során, ne terhelje meg lelkileg és időben a levelezés a segítőt.
Nagyon vigyázunk egymásra ebben a közösségben. A felkészülés során többször elhangzik, hogyan kell meghúzni a határokat és a mentor is azért van mellettünk, hogy biztonságban tartson bennünket. Egészen addig nem engedi el a mentor az új levelező kezét, amíg nem győződött meg arról, hogy már magabiztosan tartani tudja a testi és lelki biztonságot adó határokat.
– Az kizárt, hogy valaki szabadulása után felkeresse a levelezőtársát? Felvetheti egyáltalán a fogvatartott vagy a levélíró a személyes találkozás lehetőségét?
– Felvetni bármit felvethet a fogvatartott, az más kérdés, hogy erre mit reagál a levelezőtársa. Kifejezetten támogatott a személyes kapcsolódás, megfelelő biztonsági feltételekkel.
Lehetőség szerint már a fogvatartás ideje alatt szervez a Mécses beszélőt, Skype kapcsolatot az anonimitás megtartásával azok számára, akik vállalják, hogy a találkozás során az arcuk is ismertté váljon, és a BV-nek megadják a személyes adataikat.
A szabadulás után is megmaradhat a levélváltás a felek között a Mécsesen keresztül. Az önkéntes levelezőt a szabadulás utáni kapcsolattartásban és esetleges segítőszolgálatban a közösség támogatja. A szolgálat önkéntesei kis csapatban szokták fogadni azokat, akik éppen szabadulnak és egyébként senki nem várná őket, amikor kilépnek a börtön kapuján. Ez a kis csapat szokta átadni az új élet kezdetén állónak a szabadulócsomagot, segít neki szállást találni, támogatja a társadalomba való visszatérést.
– Meddig tart a korábbi fogvatartott szabadulás utáni kísérése?
– Mondhatnám, hogy ameddig igény van rá... A Mécsesnél a szolgálatnak ez a része még fejlesztésre szorul. Gyakorlatilag most azt tudjuk biztosítani, hogy
a szabadulás napján várjuk őket, segítünk elintézni a papírjaikat, előzetesen szállást keresni, megpróbáljuk munkához juttatni és egy hónapig bizonyos mértékig tudunk támogatást adni a lakhatásához is.
Nyilván a legtöbb fogvatartottnak van a szabadulása előtt egy elképzelése arról, hogy mihez kezd az életével a szabad világban. Ám amikor ez bekövetkezik és szabaddá válik, jönnek olyan impulzusok, amelyre nem feltétlenül készült fel. Ez egy nehéz terület és folyamat, a visszailleszkedés a társadalomba.
– Megváltozik a levélíró feladata, amikor megtudja, hogy a leveleinek címzettje már tudja, hogy mikor szabadulhat?
– Ha egy levelező értesül a fogvatartott szabadulásának időpontjáról, akkor már nagyjából a dátum előtt egy évvel intenzívebben elkezdi a felkészítését arra, hogy bemutassa mindazt, ami megváltozott a falakon túli világban, míg az illető elzárva élt. Hogyan kell munkát keresni, ügyet intézni, bankszámlát nyitni, ezekben a gyakorlati dolgokban tud támogatást adni.
– Mit tapasztalsz, a levelezőpartnered számára a bezártságon kívül mi az, ami a legnehezebben elviselhető számára? Megmaradtak a kinti kapcsolatai?
– Ő azok közé tartozik, akitől nem fordult el a családja. Érdekes módon végzett egy családfa kutatást is a börtönpszichológus javaslatára, így találta meg az egyik rokonát és kapcsolatba lépett vele. Ez számomra egy csodálatos történet, megmutatta, hogy aki nem adja fel odabent, az meg tudja őrizni, sőt erősíteni is képes a kinti kapcsolatait.
Az elítéltek nemcsak a bezártsággal küzdenek - nyilván ez a legsúlyosabb teher - , hanem azt is el kell elfogadniuk, hogy nem dönthetnek szinte semmiben.
Megvan a napi rutinjuk, amit követniük kell, ellenkező esetben tovább ronthatják a helyzetüket. Ha például áthelyezik őket egy másik zárkába, más emberek közé, nem tehetnek ellene semmit. Megnehezíti a helyzetüket, hogy nem feltétlenül dolgozhatnak még akkor sem, ha szeretnének.
– Mi az oka ennek?
– A képességek hiánya éppúgy lehet gátló tényező, mint az egészségi állapot vagy éppen az, hogy van-e igény a munkájukra. Az nagy motiváció számukra, ha dolgozhatnak: hasznosnak érzik magukat, úgy élik meg, hogy jobban telik az idő és még pénzt is kereshetnek. Azt tudni kell, hogy levonják tőlük a különböző eljárási költségeket.
– Gondolkodtál már azon, hogy miért olyan nehézkes egy elítélt számára a társadalomba való visszailleszkedés?
– Ösztönös félelem munkál a legtöbb emberben, amikor egy börtönből szabadult emberrel találkozik, amit sok esetben az információhiány vált ki. A társadalom nagy része azt látja a korábbi fogvatartottban, hogy elkövette ezt és azt a bűnt és úgy gondolja, nem érdemel újabb esélyt az ilyen, kukába vele.
Nem gondolnak a legtöbben a helyzet mögé, hogy itt egy emberről mondanak ítéletet, egy emberről, akinek van a külvilág számára többnyire ismeretlen élettörténete.
Gyakori, hogy az illető eleve olyan közösségbe született és nőtt fel, ahol nem látott más mintát és utat, csak a bűnözést. Én, aki jó körülmények közé születtem könnyen mondom azt: „megérdemelted a sorsod és ne is gyere vissza a társadalomba!” De nem oda születtem, ahova ő és nem tudom, hogy én hogyan reagáltam volna ugyanazokra a körülményekre, lehet, hogy sokkal durvább dolgokat tettem volna, mint ő. Nem gondolnak bele az emberek, hogy mi minden lehet egy-egy élettörténetben.
Az alapvető dolog, hogy egyikünk sem bűntelen, nincs kis bűn vagy nagy bűn. Értem, hogy a jogszabályok súlyoznak a tettek között és ennek oka van, de amikor az illető kiszabadult, leülte a kiszabott büntetését, akkor ha nem kap még esélyt arra, hogy újrakezdje, szinte egyenes az út a visszaeséshez.
Lényegesnek tartom a tanítást is ebben a folyamatban. Ha valaki úgy került be a büntetés-végrehajtásba, hogy nem is ismerte, hogy lenne másik választható út számára, amelyen úgy élhetne, hogy azt a társadalom nagy része elfogadja, akkor ezt meg kellene mutatni és tanítani neki. Van ugyan ezekben az intézményekben reintegrációs program, de nehéz kezelni az emberi traumákat. Ráadásul az elzárással keletkezik egy újabb is. A társadalomnak az a fajta hozzáállása, hogy ez az ember kuka, semmirevaló, nem azt segíti elő, hogy ő jó útra térjen.
– Mennyire fakad a bűn szerinted a megfelelő minták hiányából?
– Ha rajtam múlna minden középiskolás részt venne önismereti tréningeken: foglalkoznának konfliktuskezeléssel, kommunikációs technikákkal. Amit tapasztalok a levelezés vagy a tanulmányaim, a felkészülésem során, abból azt szűrtem le, hogy ezek a fogvatartott emberek olyan környezetből kerültek ki, ahol sokszor már gyermekkorukban érte őket egy óriási trauma vagy eleve nevelőintézetben nőttek fel.
Sokuk olyan családba szocializálódott, ahol eleve megszokott volt, hogy a bűn útján boldogulnak.
Ismerek olyan embert is, aki egyszerűen csak fiatal és bepalizható volt. „Keresünk egy kis mellékest”- bátorították a társai és a végén ő bukott ebbe bele.
Nagyon sokat számítana az, ha a nevelés fontos(abb) szerepet kapna az életünkben. Legyünk tisztában azzal, hogy a tetteinknek következményei vannak. A fiataloknál különösen fontos lenne annak a megmutatása, hogy lehet, hogy valami jó bulinak, könnyű pénzszerzési lehetőségnek tűnik, de mellette lényeges, hogy érezzük a súlyát és a következményeit is a tetteinknek.
Társadalmi szinten is a gondolkodásunkban meglehetősen fontos váltásra lenne szükség, azokat, akik a perifériára szorulnak,
ne könyveljük el úgy, hogy ők ott is maradnak, hanem próbáljunk meg a magunk módján segíteni nekik. Lehetőséget kell teremteni számukra a kiemelkedésre.
Ha nem látja valaki, hogy tanulással, munkával előbbre lehet jutni, akkor nagyon bekorlátozódnak a lehetőségei és megnőhet a hajlam arra, hogy a könnyebb, de tisztességtelen utat keresse. Kicsivel több empátiával már elérhetnénk azt, hogy azt érezhesse például egy börtönviselt, hogy ő is ember, akinek van méltósága és van, aki odafordul hozzá.
– Mit változtatod meg benned a levelezés?
– Elfogadóbbá tett és nyitottabbá. Nem félek már a saját kudarcaimtól, attól, hogy azokat másokkal megosszam. Kevésbé figyelek már arra, hogy tökéletesnek látszódjak. Megtanított ez a szolgálat arra, hogy magát az embert nézzem. Az ember tettei fontosak és noha azokkal nem feltétlen értek egyet, egyre jobban törekszem arra, hogy próbáljam megkeresni az ezek mögött megbúvó mögöttes tartalmat, arra figyeljek, hogy mi lehetett az indíttatása.
Lehet, hogy az ő tettei és viselkedése mögött egy nagy törés van. Próbáljunk meg a külső mögé nézni.
– A levelezőtársadat foglalkoztatja a múltja, vannak tervei? Említetted, hogy húsz év elteltével is a büntetése felénél tart... Mi motiválja őt?
– Megbánta a tettét. Megfordult a fejében, hogy az áldozat hozzátartozóitól bocsánatot kérjen, de nagy volt a kockázata annak, hogy ez rosszul sülhet el, ezért nem történtek ebben az irányban konkrét lépések. Azt látom az esetében, hogy nagyon igyekszik Isten közelségében maradni. Felnőtt megtérő. Képzi magát, több tanfolyamot elvégzett már, mellette nyelveket tanul és nagyon szép rajzokat készít. Szokott küldeni az alkotásaiból is, bekapcsolódik kápolnafestésbe, ha erre lehetősége nyílik. Azáltal, hogy sokat rajzol, képekbe önti érzelmeit és egy fontos önkifejezési formát talált meg az alkotásban. Olvasni is nagyon szeret, sokat tanulmányozza a Bibliát. A leveleiben arról szokott írni, hogy majd ha kiszabadul, akkor szeretne értelmes, Istent szolgáló életet élni... Nem teszi hozzá, hogy ez két évtized múlva lesz. Talán ez így könnyebb és jobb a számára...
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Novák Alíz
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
