Mikor menjünk párterápiára?

Amikor szerelmesek leszünk, és belekezdünk egy kapcsolatba, a legtöbb esetben rózsaszínben látjuk a világot. Romantikus könyvek és filmek hatására könnyen az a kép alakul ki bennünk, hogy egy párkapcsolat sikerességéhez csak szeretni kell egymást, ez azonban távolról sem elég. Gyakran süket fülekre talál az állítás, hogy van elérhető, felhalmozott tudás a párkapcsolatok működéséről, nem kell, hogy minden ismeretet fájdalmas próbálkozások útján magunk szerezzünk meg.

Tabu témák

Többéves kapcsolatokban szinte mindannyian megéltük már azt a dermedt tanácstalanságot és elveszettséget, hogy fogalmunk sincs, mit kellene csinálni egy-egy helyzetben, mi lenne a megfelelő következő lépés. Az eszköztelenség pedig gyakran szüli azt a megoldást, hogy akkor vessünk véget a kapcsolatnak, hiszen ha nem tudunk dűlőre jutni egy vitában, akkor nem lehet jövője.

Emberi mivoltunkból adódik, hogy sebezhetőek, érzelmileg kiszolgáltatottak vagyunk elsősorban a körülöttünk élőknek. A párkapcsolatban megéljük, hogy valakit nagyon szeretünk, a kapcsolat elején sülve-főve együtt vagyunk, legszívesebben minden percünket vele töltenénk, rácsodálkozunk a működésére, a különbözőségeinkre. Kb. 1,5-2 év után azonban ez a rózsaszín köd elszáll, és az, ami korábban vicces, vonzó, vagy izgalmas különbség volt, elkezd idegesítővé válni. Vágyunk még vissza abba a szeretetteljes légkörbe, amit megtapasztaltunk, de szeretnénk a saját egyéni szükségleteinket is érvényre juttatni. Ilyenkor természetszerűen jönnek a konfliktusok. Minden kapcsolatban vannak konfliktusok, kisebb-nagyobb civakodás, vita, összezördülés.

Sokan kérdezik, mikor jön el az a pont, amikor érdemes szakemberhez: mediátorhoz, coachhoz, párterapeutához, családi tanácsadóhoz fordulni. A legtöbb esetben azért a párok saját maguk megoldják a nehézségeiket, megismerik egymás érzékeny pontjait, elkezdenek tudatosan figyelni, hogy az érzékeny pontoknál ne bántsák meg egymást. Kialakulhatnak azonban olyan problémák, kérdések, amiket nem tudnak vagy nem is lehet megoldani anélkül, hogy az egyik vagy a másik fél ne mondjon le teljesen a saját álláspontjáról. Sok ilyen helyzet adódhat, tipikusan ilyen kérdés például, hogy elköltözünk-e, gyermeket vállalunk-e, vagy az egyik fél elvállal-e egy adott munkát.

Ha olyan kérdés merül fel, ami rendszeres feszültséget okoz a pár két tagja között, és csak újra és újra körbe-körbejárják a kérdést anélkül, hogy nyugvópontra jutnának a megbeszéléssel, érdemes szakemberhez fordulni.

A John Gottmann amerikai párkapcsolati kutató és terapeuta által vezetett Intézet kutatása szerint a párok átlagosan 6 évvel később (!) fordulnak szakemberhez ahhoz képest, hogy először csalódottnak kezdték érezni magukat a kapcsolatban. Pedig a párterápia hatékonysága közvetlen összefüggésben áll az időzítéssel és a felek motivációjával. Sokan jelentkeznek párterápiára úgy, mint a kapcsolat megmentéséért tett utolsó vagy utolsó utáni kísérletre, sőt akár egyenesen azzal a szándékkal, hogy véget vetnek a házasságuknak, és ilyen módon kívánják a partnerüknek bejelenteni. Egyetlen párterapeuta sem tudja megmenteni mások kapcsolatát a saját motivációjuk, elszánásuk és komoly, befektetett munkájuk nélkül! Van, akik azt mondják, szeretnék megmenteni a kapcsolatukat, de az alapvető emberi tisztelet sincs már meg egymás iránt – így pedig nagyon nehéz dolgozni a kapcsolat megújításán. Sokkal hatékonyabb az a folyamat, ahol a párban nemcsak az alapvető tisztelet, de a problémák ellenére is kölcsönös szeretet, válaszkészség, tenni akarás van.

Közös célok kitűzése

Közhely, hogy nem érdemes szőnyeg alá söpörni a konfliktusokat, mert egyre nagyobb lesz a kupac a szőnyeg alatt, és bizony egyre könnyebb benne orra esni. De hogyan kell ezt csinálni a gyakorlatban?

A szőnyeg alá söprés legbiztosabb jele, amikor elkezdünk mást kommunikálni kifelé, mint amit valójában érzünk.

Egyszerűbb esetekben a „Mi a baj?” kérdésre az a morcos válaszunk, hogy „Semmi!”, de ez később komolyabb játszmákba csaphat át, amikben magunkban tápláljuk a másik elleni indulat tüzét anélkül, hogy kifejeznénk, hogy bajunk van a másikkal.

Ha egy pár nem tudja kettesben megbeszélni az adott kérdést, érdemes egy olyan embert felkeresni (legyen az párterapeuta, lelkipásztor, mediátor, családi tanácsadó), akiben megbíznak és aki külső szemmel tud a problémájukra nézni. Közösen találnak egy célt, amiért a terápiában részt vevő felek mindannyian dolgozni tudnak. Egy hajó is akkor tud előre haladni, ha tudja, mi a célállomása, merre kell tartania. Időközben módosulhat a cél, de céltalanul nem lehet útnak indítani egyetlen hajót sem. A terápia elején erre egy szóbeli szerződést kötnek, és a terápia folyamata során időről-időre ránéznek erre a célra, hogy hol tartanak, mennyit haladtak előre.

Fontos tudni, hogy a párterápia célját soha nem a terapeuták határozzák meg.

A célt a párnak közösen kell megtalálnia, ebben természetesen segítséget nyújtanak a terapeuták, nem feltétlenül kell ezt az első pillanatban tudni. A jó cél reális – nem szabad irreális, nehezen elérhető célt kitűzni -, és lehetőleg minél konkrétabb, hogy a hétköznapokban is könnyen tetten érhető legyen, amikor eltérünk a céltól.

Lackó és Izabella 4 éve házasok, és azzal kerestek fel minket, hogy szeretnék felfrissíteni kapcsolatukat, és vannak témák, amiket nem tudnak megbeszélni. Már az első ülésen kimondják, hogy Lackóban rengeteg bizonytalanság, félelem van az anyagi biztonság megteremtése miatt, emiatt egyre gyakrabban néz a pohár fenekére. Bár ez a munkájában egyelőre nem akadályozza, és a viselkedése is kifejezetten kedves lesz, amikor spicces, azért elismeri, hogy a kettejük között ez a bizalmat megtöri. Izabella számára Lackó egyre távolibb, elérhetetlenebb, és bár szereti a férfit, félti őt, egyre kevésbé tudja őt testileg is, lelkileg is közel engedni magához.

Sérelmek elengedése

A párok általában olyan szituációkkal fordulnak párterapeutához, amiben az egyedüllétet, magányt, magukra hagyottságot élik meg. Az adott élethelyzetben az egyik fél valamilyen okból nem tud jelen lenni a másik fél számára, és ez kötődési sérülést okoz. Emberi szükségletünk, hogy nehéz helyzetekben érzelmi támogatást kapjunk a hozzánk közel álló emberektől, és óriási csalódás, ha ez nem történik meg. Nagyon sok gyerekkori kötődési sérülésünk aktiválódik ilyenkor a párkapcsolati szituációban, és tudatlanul is hasonló érzéssel küzdünk, mint gyerekként:

nem vagyok fontos, nem vagyok szerethető, nem elég, amit teszek. Ilyenkor tehetetlen dühvel, vagy épp lefagyottsággal reagálunk, ami a párunk számára teljesen érthetetlen.

Nem könnyű ezekkel az érzésekkel dolgozni, hiszen ösztönösen akarjuk elkerülni, hogy újra átéljük őket. Mivel nagyon mélyen érintenek ezek, érthető módon sokan ódzkodnak is a terápiától, mondván nem akarják, hogy a gyerekkorukban turkáljanak. Pedig aki rászánja magát erre a munkára, felszabadulást élhet át, ahogy ránéz, megéli, kimondja, egyben lehetőséget is ad az elengedésre, hogy ezek az érzések már ne törjenek elő váratlan pillanatokban. Ráadásul, ha a párunk tisztában van azzal, hogy hol vannak sérüléseink, akkor tud vigyázni rá, akkor tud empatikusabb lenni a kommunikációban.

Izabellának fél éve volt egy vetélése a terhesség korai szakaszában. Óriási szüksége lett volna rá, hogy Lackónak elsírhassa bánatát, hogy kifejezhesse, mekkora fájdalom ez neki, mennyi keserűség, szomorúság, reménytelenség lesz úrrá rajta még ma is, ha erre az eseményre gondol. Lackó néhányszor meghallgatta feleségét, de azokban a hónapokban elkezdett egyre többet dolgozni, egyre tovább maradni a munkahelyén és kimaradni barátokkal. Ahogy elkezdjük sorra venni az ő érzéseit, kiderül, hogy benne is sok szorongás van, hogyan tudna ő felelősséget vállalni egy családért, fél, hogy ő erre a feladatra alkalmatlan. Közös célként kitűzik, hogy szeretnék sorra venni a félelmeiket, újraépíteni a bizalmat egymás felé. A folyamat során sorra vették, nevet adtak a szorongásaiknak, kimondtak sok-sok érzést az élethelyzeteik kapcsán.

Kiderül, hogy Lackó édesapja otthagyta a családot, amikor Lackó 2 éves volt. Nem látott apai mintát, erős nők vették körül a családban, akik amazonként minden feladatot magukra vállaltak, annak az árán is, hogy ebbe belebetegedtek. Egyetlen férfi a családban a nagyapa volt, akit alkoholizmusa miatt gyerekként kezelt mindenki. A folyamat végére Lackó maga mondta ki, hogy szeretne találni más stresszkezelő módszert, mint az alkohol és a cigaretta, és szeretne családfő lenni a saját családjukban. Izabella pedig ránézett arra, hogy a bizalmatlansága egy álarc, arra használja, hogy gyerekként viselkedhessen a kapcsolatukban, ne kelljen felelősséget vállalnia, kiállni a saját igazáért. Az ő katona édesapja mellett a családban mindenkinek „hallgass” volt neve, mindenki az ő kegyeit kereste, Izabellának is meg kellett apja elvárásainak felelni, ugyanakkor az anyai-nagymamai mondat, ami női ágon üzenetként kapott, hogy „Ne bízz a férfiakban!”. Édesanyja például fontosabb kérdésekben titokban mindig előbb kérte ki az anyja, mint a férje véleményét. Így érthetővé vált Anna bizalmatlansága, hogy nehéz kimondania, ő mire vágyik. Tudatosan elkezdte gyakorolni, hogy először apróbb kérdésekben, de kifejezze a vágyait és döntéseket hozzon.

Megérteni ömagunk, párunk

Reinhard T. Krüger német pszichodramatista-pszichoterapeuta szerint a lélek nem tesz semmit ok nélkül. Vagyis önmagában egy cselekedet, egy viselkedés nem értelmezhető, érdemes ezek mögé nézni, keresni a mozgatórugókat, a kiindulási pontot. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ne lennénk felelősek minden egyes tettünkért, de a terápián mindkét félnek egyformán meghallgatásra kell találnia,

a terápia teret ad minden fél nézőpontjának.

Soha nem bűnbakot, hibást, vagy egy konkrét igazságot keresünk. A terápia időt és teret ad arra, hogy a felek egymással meg tudják beszélni a kapcsolat szempontjából fontos kérdéseket.

A párkapcsolatban egyetlen konfliktus sem válhat háborúvá, amit valamelyik fél nyer meg, hiszen ahol az egyik fél vesztes, ott a kapcsolat sem tud nyertes lenni. Fontos, hogy lássuk, megértsük, átérezzük a másik érzéseit, csak így nyerhet a kapcsolatunk hosszú távon. Minden krízis lehetőség is egyben, hogy egy új szintre emeljük a kapcsolatunkat. A párterápia ezt a szintlépést segíti, egyfajta újradefiniálást, amiben a megértés által közelebb kerülhetünk saját magunkhoz, a párunkhoz.

Gyakorlati tudnivalók

A párterápia időtartama függ attól, hogy milyen problémával érkezik a pár, de általánosságban elmondható, hogy 8-15 alkalom alatt már változást lehet elérni. Kétheti találkozókkal számolva ez kb. 4-8 hónap. Egy ülés 90 perces, és legtöbbször két terapeuta kíséri a párt.

Mivel a párterápia egy bizalmi kapcsolat, nagyon fontos, hogy olyan segítőket válasszunk, akikben megbízunk, akik előtt meg tudunk nyílni.

Nyugodtan lehet váltani, más segítőket keresni, ha bármelyik fél úgy érzi, nem tud ez a bizalom kialakulni. Kérni szoktuk a párokat, hogy minden számukra fontos élethelyzetet, érzést hozzanak be a terápiába, ne kifelé panaszkodjanak. Vagyis se barátnőnek/barátnak, családtagnak ne beszéljék ki, ami bennük van, mert ez gyengítheti a kapcsolatot.

Ha nagyon panaszkodni szeretnének, akkor ketten együtt üljenek le egy másik párral, vagy olyan emberrel, akiben mindketten megbíznak, és úgy panaszkodjanak, hogy a másik fél is hallja, amit mondanak. Fontos még tudni, ha bármelyik fél súlyosabb mentális betegséggel küzd, kizárólag pszichiáter vagy klinikai szakpszichológus végzettséggel rendelkező párterapeutához fordulhat. Minden más alapképzettségű párterapeuta (pszichológus, mentálhigiénés szakember, lelkigondozó, szociális munkás, stb.) is jártas a rendszerszemléletű pár- és családterápiában, de nem egészségügyi szakemberként gyógyít, hanem az általános segítői helyzetekben elsősorban a kommunikáció eszközeit használja.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Freepik, Depositphotos
Szerző: Kigyóssy-Bozsó Andrea