Nem tökéletes, hanem jó apákra van szükség

Borítókép

Marton Zsolt váci megyéspüspök vette át tavaly decembertől a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családbizottságának vezetését. Március 19-én a magyar Egyházban szentmisével nyitják meg a Ferenc pápa által meghirdetett Amoris laetitia-családévet. A családpasztoráció feladatairól, a családévről, a Szent József-évről és az apaságról kérdezte a Magyar Kurír újságírója, Thullner Zsuzsanna a püspököt.

 

 

– A családbizottság vezetésével új megbízatást kapott. Mit jelent Önnek ez a szép feladat?

– Öröm és megtiszteltetés egy olyan előd nyomába lépni, mint amilyen Bíró László püspök, aki kedves rektorom volt a szemináriumban, ahol később utóda is lettem. Atyai jó barátom, tanácsadóm, rendszeres telefonos kapcsolatban vagyunk. Ugyanakkor kihívás is ez a megbízatás, mert rendkívül fontos terület a családpasztoráció, és egy nagy egyházmegye megyéspüspökeként vállaltam ezt a feladatot is.

– Beszűkültek a lehetőségek a járvány miatt, de zárt körben megtartott szentmisével megnyitják az Amoris laetitia-családévet. Hogyan készülnek az Egyházban a családpasztoráció szolgálatának fenntartására, megújítására?

– A budapesti Horváth Mihály téri Szent József-templomban március 19-én ünnepélyesen megnyitjuk az Amoris laetitia-családévet. A szentmisén Erdő Péter bíboros, prímás lesz a főcelebráns, és én mondok szentbeszédet. Az eseményt a Bonum Televízión és a Mária Rádión keresztül lehet majd követni élőben. Április 16-án a papok számára családpasztorációs napot szeretnénk rendezni. Ha lehetőség lesz rá, mindenkinek, ha nem lehetséges, akkor a tervek szerint a fiatal papok személyesen, a többiek online követnék az eseményt; ha ez sem lehetséges, akkor teljesen online valósul meg. A novemberi családkongresszust pedig már szeretnénk Máriabesnyőn megrendezni, reméljük, addigra lehetséges lesz. Úgy rendezkedünk be, hogy ha megvalósul a nyitás, készen legyünk rá.

– Ferenc pápa december 27-én hirdette meg az Amoris laetitia-családévet. Milyen üzenete van ennek az évnek?  

– December 8-án elkezdődött a Szent József-év, éppen azon a napon, amikor a bemutatkozó körlevelem is kijött. Mondhatnám tréfásan azt is, a Szentatya megtudta, hogy aznap mutatkozom be családpasztorációs püspökként, és akkorra időzítette… De ami valóban lényeges: a pápa nagyon fontosnak tartja az apaságot. Az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás kapcsán is érdemes kiemelni az apa szerepét a családban. Célszerű összevetni a Szentatya Patris corde kezdetű írásával, mert ez a két valóság átfedésben van egymással. Adtunk is egy magyarországi munkacímet: Apaság a családban. A fókuszba tehát az apának a családban betöltött szerepe kerül, erről szeretnék rendszeres időközönként videoüzenetet, tanítást megosztani.

– „Szerető, gyöngéd apa, engedelmes és befogadó Isten akaratával szemben” – így jellemzi Józsefet a pápa a Szent József-évet meghirdető írásában. Mi az apák kiemelt szerepe a mai keresztény családokban, illetve általában a családban?

–  Nagy hiánycikk az apa, még a keresztény családokban is. Azt gondolom, az apa legfontosabb feladata ma is az, hogy biztonságot adjon, komolyan hozzájáruljon az anyagi javak előteremtéséhez.

Nem uralkodó, hanem partnerségben van a feleségével, konstruktív partner, aki biztonságot, védelmet jelent, ugyanakkor nyitott és elfogadó.

Szükséges a családban a munkamegosztás, akár a háztartási munkában, akár a gyereknevelésben. Érvényesek azok a klasszikus modellek, amelyeket a pszichológia is leír, hogy az apa képviseli a külső világot a gyerek életében az első években, óvodáskorban, ő képviseli a törvényt. A fiúknál a férfivá válás nagyon lényeges eleme, hogy az apától, a vele való kapcsolatból vegye a mintát. Nem tökéletes, hanem jó apákra van szükség; ahogyan sokat beszélnek a good motheringről, jó anyákról, ugyanúgy nagyon nagy szükség van jó apákra is.

– Nem népszerű dolog napjainkban a törvényt, a szabályokat képviselni, nem könnyű a férfiaknak ebben modellt találni. Talán ezért is fontos Szent József alakja.

A józsefi modell bizonyos értelemben harmonizál napjaink apaképével, József ugyanis háttérember.

Nem úgy képviseli a törvényt, mint valami uralkodó, hanem csöndesen, de roppant szívósan, hűségesen. A háttérben lévő, de elkötelezett hűséggel élő férjek és apák modellje. A mai ember nem szereti a törvényt, a parancsolatokat. Krisztusnak van egy szeretetparancsa, ezt kell életre váltani, és ennek fontos képviselője lehet az apa. Persze a társadalmi együttélésnek vannak szabályai, fontos szerepe van a jó törvénynek, ami nem megfoszt valamitől, hanem ad valamit, méghozzá védelmet. Ahogyan a körlevelemben írtam a csoportról, amelyet felengednek a tetőteraszra: akkor érzik magukat biztonságban, akkor tudják a teret – az életet – kihasználni, ha a tetőn körben ott van a korlát. A jó törvény biztonságot ad, ennek képviselője, szimbóluma a jó apa.

–  Mit jelent az apai küldetés egy egyházmegye élén, püspökként?

A szó legnemesebb értelmében apja vagyok a papjaimnak, a diakónusaimnak, de mindenkinek, aki rám van bízva. Öröm ez számomra, ajándék.

Az egyházmegye minden papjával és minden, a plébános felügyelete alatt szomszéd településen plébániát szervező diakónussal egy-egy órát beszélgetek, jönnek hozzám mindennap. Fontos, hogy lássák, van hová fordulni, van, akire számíthatnak, akihez oda lehet menni, aki megvédi őket, mint egy apa a nehéz helyzetekben, lelki támogatással. Most tanulom ezt a nagy feladatkört, de nagy bizalmat érzek a részükről. Imádkozom, hogy jól tudjam végezni ezt a szolgálatot. Papnevelői referensi feladatom is összekapcsolódik ezzel: ebben az évben azt szeretném megvalósítani, hogy a papnövendék lelki apává váljon azok számára, akik rá vannak bízva, hogy a klasszikus, szerető, odaforduló, meghallgató és ugyanakkor biztonságot adó apa szerepkörét sajátítsák el.  

– Milyen apamodelleket hordoz magában, amelyekre építhet?

– Nagy szerencsém van, mert édesapám, aki sajnos már nem él, erős személyiség volt, egy klasszikus vezető, kezdeményező, biztonságot adó ember. Az életemben mindig meghatározó volt a véleménye. De voltak pozitív tapasztalataim az általános iskolai tanáraim körében és a gimnáziumban, a piaristáknál is.  

– Körlevelében így fogalmazott: „az Egyház a tanítás igazságával kereteket teremt, szabályokat ad”. Hogyan lehet az emberekhez közel állva, ítélkezés nélkül képviselni a mai világban a család, az élet értékeit?

– Az örömet kell megmutatnunk, nem annyira a parancsokat és a törvényeket. Amikor jegyesekkel beszélgetek, azt szoktam mondani, nem azért kell krisztusi módon, tisztaságra törekedve készülni a házasságra, mert az parancs, hanem mert az igazi boldogság és öröm forrása. Ahogyan II. János Pál pápa mondta, az evangéliumot határozottan, de szeretettel, erőszak nélkül hirdetjük. Mert hiszünk abban, hogy öröm forrása, és ezt szeretnénk megízleltetni másokkal.

Szeretettel ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk. Ez akkor vonzó, ha azt látják az emberek, hogy szeretjük egymást, és másokkal is törődünk. Ha ezt mutatjuk fel, és kimondunk valamely igazságot, az nem ítélkezés: ezt kaptuk Krisztustól.

Hiszünk abban, hogy ez a boldogság forrása, és ugyan nem vagyunk tökéletesek, de vannak szép, jó és igaz tapasztalataink, példáink, ezeket mondjuk nagy szeretettel, a meggyőződésünket követve.

– Milyen tapasztalatai vannak, sikerül párbeszédet kialakítani? Az emberek fogékonyak arra, ha ezzel a szeretettel közvetítjük az evangéliumot? 

– Nagyon fontos, hogyan szólítja meg a pap, a hitoktató a családokat, a házaspárokat, a gyerekeket. Ne rögtön valami elvárással álljon elő, hanem próbálja megismerni őket, mi érdekli, mi mozgatja, mi bántja őket. Krisztus ezen keresztül szeretné gyógyítani, felszabadítani az életüket. Olyan párbeszédet kell folytatni, ami az emberek valós életével, valós problémáival foglalkozik. Ha nem ítélkezünk, és ha bizalmat kap, az ő életének a tükrében kezdünk vele párbeszédet, akkor a másik ember is megnyílik felénk. Ezt meg kell tanulnunk, nagy türelem is kell hozzá. Úgy közvetíteni az evangéliumot, hogy nem engedünk az értékéből, mégis türelemmel, szeretettel, sok-sok imával adjuk át. A Szentlélek működik, mi csak eszközök vagyunk.

– Egy fontos szempontot is kiemelt a pápa az Amoris laetitia-családév meghirdetésénél: hogy a család „megnyíljon kifelé, mások felé, a testvérek szolgálatára”. Hogyan tudja az Egyház segíteni a családnak ezt a dimenzióját?

– Meg kell próbálni a szeretetszolgálat felé irányítani az embereket, hogy ott, ahol élnek, megkeressék azokat, akiket segíteni tudnának. Apró lépésekkel lehet elindulni a közvetlen környezetünkben. Nem kell elmennünk Afrikába azért, hogy segítsünk valakin. Nálunk mindenütt jól működnek a karitászcsoportok, ezekbe is be lehet kapcsolódni. Sokan aktívak az egyházközségben a különféle csoportokban, de emellett fontos lenne a szociális törődés területén is érzékenyíteni a testvéreket, hogy vegyék észre mások gondjait. Lehet, hogy nem anyagi szükség van, hanem valakit meg kell látogatni, meg kell hallgatni egy idős embert. Néha elég, ha nem rohanunk, ha nem csak a haszonra figyelünk.

Ferenc pápa – aki nem véletlenül Assisi Szent Ferenc nevét vette fel – különösen ráirányítja a figyelmünket arra, hogy vegyük észre: a világ egy kis része óriási jólétben él, mások pedig nyomorúságban. Láttatja ezt globálisan, hogy mi pedig vegyük észre a helyi problémákat.

– „Föl kell fedeznünk, hogy idősek és fiatalok, mind egymásra vagyunk utalva.” Püspök atya a körlevélében fogalmazta meg ezt a fontos gondolatot. Sok idős még magányosabb a járvány idején, pedig felbecsülhetetlen értékek, emlékek hordozói.

– Hálás vagyok a Szentatyának, hogy be akarja vezetni Szent Anna napján, július 26-án az idősek napját. Nemes Ödön írt egy könyvet Párbeszéd az öregséggel címmel, ebben azt mondja, megtanulta, hogy a fiataloknak csak akkor válaszoljon, ha kérdezik. A mai fiatalok nem szeretik, ha az idősek leckéket akarnak adni nekik, olykor túlságosan is büszke az ifjúság. Sokszor azt gondolják, majd mindent megoldanak, a high-tech a segítségükre lesz. De pótolhatatlan az a bölcsesség, élettapasztalat, amely egy idős ember valósága. Találkozni kell velük, alázat kell a fiatalok részéről, hogy kérdezzenek, feléjük forduljanak. Az időseknek is igyekezniük kell megérteni a fiatalokat, elfogadni őket, még ha néha nehéz is. Ferenc pápa az Amoris laetitiában ír arról, milyen fontosak az idősek élettörténetei. Nagyon jó lenne eljuttatni a fiatalokat oda, hogy kérdezzenek, az időseket pedig, hogy úgy meséljenek, hogy azt a fiatal örömmel fogadja. Az igazi jövő a múltból táplálkozik – írja a Szentatya. Látom, milyen sokat jelent édesanyám az öcsém gyerekei számára, látom a kapcsolatot a keresztanyám és az unokái között, mennyi történetet mesélt el nekik, átvezet a kapcsolatuk a múltból a jövő felé. Gondoskodás, törődés, vagy az ellenkezője? Fontos felfedeztetni a fiatalokkal azt is, hogy jövőbeli boldogságuk attól is függ, hogyan viszonyulnak az idősekhez, hiszen az ő gyerekeik ugyanúgy fognak viszonyulni hozzájuk.  

– Ismét felerősödött a járvány, a bezárásokkal a családokra komoly terhek nehezednek. Milyen új kihívások elé néznek a családok, és hogyan tudják segíteni őket ebben a különleges, soha nem tapasztalt helyzetben?

– Sokan elvesztették a munkájukat, az Egyház mellettük áll, kísérjük őket ebben a remélhetőleg átmeneti állapotban, erősítjük őket lelkileg és konkrétan is megpróbálunk segíteni. Sokat tanultunk már az online térről, igyekszünk minél kreatívabb módon jelen lenni, lelki támogatást adni szentmisékkel, beszélgetésekkel, imádságokkal. Másrészt kivihetjük az embereket a természetbe. Rendszeres túrázó vagyok, és soha annyi emberrel nem találkoztam még a Naszályon, mint most, a Covid idején. A fizikai bezártságot nem lehet hosszú távon bírni, növeli a feszültséget, az agressziót is. Fel lehet fedezni együtt a rügyező fákat, az ébredő természetet, amit az állandó rohanásban talán észre sem veszünk. Pedig Isten teremtette! Az lenne jó, ha a Covidtól függetlenül is ennyit kirándulna a család.

– A gyerekekre, a fiatalokra, de a felnőttekre is nagy kísértésként nehezedik, hogy a digitális világ – a maga előnyei mellett – túlságosan beszippantja az embert. Mit tehetünk a nagyböjtben és azon túl is, hogy szabaduljunk ettől a függőségtől?

– Meg kell tanítani a gyerekeknek egészséges keretek között használni a digitális eszközöket. Lehet beszélgetni, társasjátékokat játszani, ha több kreatív dolgot behozunk a családba, a gyerekek megtapasztalják ennek az örömét. Gyerekkoromban szombat este volt csak film a tévében, a „korhatáros” filmeket nem is nézhettem, ilyenkor duzzogva bevonultam a szobámba, és elkezdtem olvasni: rájöttem, hogy ez még jobb dolog. A szülőnek nyilván küzdelem bevezetni a korlátokat, de fontos, mert azokon belül fejlődik egészségesen a gyermek. A kreativitásnak az online térben is nagy szerepe van. Tavaly alkottunk egy virtuális adventi kalendáriumot, hálás vagyok a hitoktatási munkatársaknak, büszke vagyok rájuk. Azt reméljük, húsvétra nagyobb nyitás lesz, a remény emberei vagyunk, most nem rendezkedünk be a bezárkózásra.

– Ebben a nehéz világban mi a reménye, hogyan nyerheti vissza a család a valódi értékét, örömét?

– Ez a próbatétel talán abban is segít minket, hogy az igazi kincsekre oda tudjunk figyelni: ez nem az anyagi javakon, nem az egzisztenciális biztonságunkon, és nem is az egészségünkön múlik. Ha egy család rá tudja bízni magát Istenre, ő vezeti, ő ad biztonságot. Erősen él bennem az a kép, amikor Krisztus ott van a viharban a tanítványokkal a bárkában: a tanítványoknak a biztonságot nem a vihar lecsendesedése, hanem Jézus jelenléte adta.

Isten velünk van most is, a Covid-járvány idején, ő az örömünk és a reményünk. Próbáljunk meg rá figyelni, ne a megszokott kényelmes helyzeteinket féltsük: ha ezek nincsenek, Isten akkor is van.

Erre tanít ez az időszak, hiszem, hogy ebben mélyülünk most. Az Egyházat sem féltem, az igazi irányban mélyül.

Forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/nem-tokeletes-hanem-jo-apakra-van-szukseg-interju-marton-zsolt-puspokkel-az-indulo-csaladevrol
Szerző: Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Kép forrása: Lambert Attila / magyarkurir.hu