Borítókép

1989-ben keresztény orvosok - pszichiáterek és akadémikusok - hozták létre a Forrás Lelki Segítők Egyesületét, azzal a céllal, hogy a különböző szenvedélybetegekkel és krízishelyzetekkel kapcsolatban megerősítsék a családi közösséget és elkerüljék a medikalizációt. Utólag rájöttek, hogy ez utóbbit teljes mértékben nem lehet elkerülni, de ma is olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek a család megerősítését célozzák, akár a prevenció területén, akár a már kialakult szenvedélybetegséggel kapcsolatos problémák kezelésében. Az alkohol-, drog-, gyógyszerfüggő, politoxikomán férfiakat fogadó, jelenleg 20 férőhelyes Fordulópont rehabilitációs intézmény vezetőjével, Batizi Ildikóval beszélgettünk mindennapjaikról.

Kérésünkre Batizi Ildikó így mesél a kezdetekről: először Debrecen lakótelepi részén, Tócos kertben létrehoztak egy családsegítőt, különböző ellátási formákkal - ez volt az alap, ahonnan indultak. Hosszas próbálkozás után 2007-ben sikerült elindítani a rehabilitációs intézményt, Nagyhegyes külterületén egy tanyán, Debrecentől 14 km-re, távol minden közműtől. Ez utóbbi körülmény meghatározta a létüket is: áram van, víz nincs, saját kutat és biológia szennyvíz-tisztítórendszert kellett létrehozniuk.

Eredetileg 10 főt tudtak ellátni, de 2021 végén átadtak egy új 10 férőhelyes épületrészt, így már 20 főt tudnak fogadni, 16-50 év közötti alkohol-, drog-, gyógyszerfüggő, politoxikomán (mindent fogyasztó) férfiakat. „Térségünkben a családokat érintő problémák hátterében nagyrészt a szenvedélybetegség áll, ezért hozta létre az egyesület a szenvedélybetegeket segítő komplex alacsonyküszöbű-, közösségi-, nappali-, valamint a rehabilitációs és támogatott lakhatás intézményi ellátását” – állítja az intézményvezető.

2010-től alkalmazzák az egyéves úgynevezett „Portage” programot, amely annyiban tér el a közismertebb 12 lépéses programoktól, hogy ez egy kifejezetten közösségi terápiás program, és fókuszában leginkább a készségek és képességek fejlesztése áll. Az egyéni beszélgetéseknek van egy krízisintervenciós része és egy felépített egyéni terápiás része, továbbá, amikor a családi rendszerrel foglalkoznak, akkor bevonják a családtagokat is az egyén terápiájába, de az intézmény tevékenységének a zömét a csoportos terápiák teszik ki.

Ezekben kevésbé szoktak előre meghatározott témák mentén dolgozni, hanem mindig a szükségletekre reagálnak; vagyis arra, hogy a bent lévő közösségnek aktuálisan éppen mire van szüksége. Nyitott csoportok vannak, a felvétel folyamatos, ezért is fontos, hogy épp hol tart a közösség. "Nagyon fontos a nyitott, átlátható kommunikáció. Hogy ne legyenek titkok, vagy ha vannak, akkor kérjük őket, hogy beszéljünk róla, és döntsük el, hogy mi az, amit el tud mondani a társainak és azt hogyan tegye.”

Napirend

A napirend fix pontjai a napindító és a napzáró beszélgetések. Előbbin az érzésekről beszélgetnek (hogyan ébredtek, mit gondolnak magukról és másokról, milyen érzéseik vannak), ami egyben tájékoztató a társak számára is, hogy az illetőt aznap támogatni kell vagy épp békén hagyni, és ilyenkor beszélik meg a napot is (az étkezéssel kapcsolatos kérdéseket, a felelősségterületeket - például a mosás, a járda állapota, a konditerem, a szabadidős programok szervezése, a hűtőszekrény helyzete, a kimenők felelősségterületét ki veszi át, stb.). Ha vannak új bentlakók, akkor beszélnek a szabályokról is, és a nem jogszabályi meghatározás alá eső lehetséges módosításokról is, ha ez a közösségnek fontos (például a reggeli torna időpontja, helyszíne).

Délelőtt terápiás munka zajlik: favágás, fűnyírás, kutyakenel rendezése, stb. Ebéd után nagycsoportos beszélgetések következnek; ezek megintcsak nagyon változatos felépítésűek, és ismét a csoporttagok szükségletei szerint alakulnak. A készségek-képességek fejlesztése folyamatos, de itt ki szoktak ragadni bizonyos dolgokat, például őszinteség. Filmterápiával rendszeresen dolgozunk.

„Azok a filmek, amiket mi választunk, nem a szerről szólnak, hanem az életről: apa- és anyaszerepről, önismeretről, családi életről, párkapcsolati problémákról és társfüggőségről, gyászról, munkahelyi konfliktusokról. Fontosnak tartjuk, hogy a felépülési folyamat során az ellátottak minél többet tanuljanak a függőségről. Vannak napok, mikor pszichiáterünk pszichoedukációt tart, például a legutóbbin a felelősségvállalásról volt szó, de beszélgettünk a visszaesés tüneteiről is. Aki vállalja, hogy az adott témából felkészül, ilyenkor kiselőadást tart, amit a szakértő kiegészít és közösen megbeszéljük. Fontos, hogy tudatosan éljenek, autonómiájukat fejlesszék.”

A napzáró ismét az érzésekről szól, a napjukról, a konfliktusaikról és egyéb gondolataikról beszélgetnek. Kiemelten fontos elem napközben a napi háromszori étkezés, és azzal kapcsolatban a terítés: mindig van szalvéta, virág, pohár, kétféle tányér, aminek célja a kulturált életmódba való visszavezetés.

A felépülés kezdeti időszakában ugyanis, amikor a megvonás még nagyon erős, van egy ún. hedonista állapot - magyarázza az intézményvezető. Korábban az illető életét a szer töltötte ki, így nagyon nehéz új örömöket találni, főleg olyat ami nem sziporkázás-tűzijátékról szól, hanem az egyszerű, apró örömökről, mint például a szép teríték, virág vagy koszorú és pohár az asztalon, szalvéta a kenyereskosárban. Mindig két fő terít, hogy erre még jobban odafigyeljenek; emellett megtanulnak főzni is: meleg vacsorát, egytálételt és háromfogásos vasárnapi ebédet. Nem az a cél, hogy megszeressék a főzést, hanem az, hogy el tudják azt készíteni, hisz ez is az önálló élet része.

Vasárnap délelőtt terápiás főzés zajlik, ez is párban, egy kolléga segítségével. Ehhez a menüt már egy héttel korábban kitalálják és átbeszélik, meghatározzák az adagokat és a költségeket, és leadnak egy listát az igényekről - ezáltal tanulják a tervezést, a pénzbeosztást, a kalóriákra és mások egészségi állapotára való odafigyelést. „A hedonizmus itt is megjelenik, például az óriási adagok tervezése kapcsán, és olyankor elkezdünk beszélgetni arról, hogy vajon megjelent-e a keresztfüggőség – a táplálkozási függőség vagy zavar –, és az milyen kockázatot jelenthet a számukra, ha már nem lesznek bentlakók.”

A főzéshez hasonlóan a közösségi helységek átnézése is a terápia része, amikor egy segítő a felelős ellátottal közösen ellenőrzi a tisztaságot – így mutatnak normát arról, mi a tiszta, milyen az, ha rendesen fel van mosva és ki van takarítva egy helység. Együtt írják alá azt is, hogy el van-e rendesen végezve a feladat vagy sem, mi a hiányosság és hogyan kell pótolni.

Este 11-ig pedig szabadprogram van, ilyenkor tévét néznek, olvasnak, vagy filmet néznek közösen, esetleg edzenek vagy játszanak, szükség (krízis) esetén segítővel beszélgetnek.

Terápiás folyamat

Az első hónapban nincs semmilyen kapcsolat a külvilággal, sem telefon, sem csomag révén, a hozzátartozó az intézményen keresztül érdeklődhet róluk. (Amikor bekerülnek az intézménybe, tájékoztatják őket ezekről a szabályokról.) Ennek oka, hogy meg kell érkezniük lélekben is az intézménybe; ezen idő alatt megtanulják az együttélés szabályait, megválaszolják a róluk szóló nagyon hosszú kérdőívet (amelyben felmérik az állapotukat), elkészítik a címerüket és megtanulják a terápiás eszközöket. Amikor azt mondják, hogy készen állnak, akkor a közösség előtt vizsgát tesznek, amit a közösség elfogad vagy sem. (Van, aki ezt elsőre nem veszi komolyan, ezért nem is fogadják be, így neki több ideig tart az első fázis).

A segítőknek és a vezetőnek ilyenkor egy-egy szavazata van és konszenzusos a megállapodás. Amikor valaki letette a vizsgát, attól kezdve van kapcsolattartási lehetősége, hetente kétszer 15 percet telefonálhat az intézményi telefonról (nem a sajátjáról) és kaphat csomagot. Ahogy halad előre, egyre több lehetőséget és felelősséget kap. Két hónap után fogadhat látogatókat, harmadik hónap után kimehet az intézményből önállóan, kísérő nélkül, 12 órára.

Ekkor kezdődik az új tag fázis, a traumafeldolgozás 4-5 (esetenként 6-7) hónapos időszaka, az önéletrajzírás. Ekkor készítik el az egyéni szenvedélybetegségükről szóló narratívájukat. Ilyenkor gyakran egyéni terápiára, támogatásra van szükség, mert nagyon nehéz időszak ez, hiszen újra előjönnek a korábban fel nem dolgozott fájdalmak, gyászok, krízisek.

„A függőség egyéni felelősség, de kialakulásához ún. bio-pszicho-szociális tényezők együttléte vezet. Például nem a függőséget örököljük, hanem a zárkózottságot, sérülékenységet, a nehezebb kommunikációt. Vannak iskolával, társakkal kapcsolatos szociális tényezők, és vannak a pszichés tényezők, a traumáké, amik érik őket. Most van egy ellátottunk, akinek az édesanyja öngyilkos lett, és ebben a folyamatban a testvérét is elveszítette; ez a trauma előjött és most ezzel dolgozunk. Nem véletlenül lesz valaki függő, ezt a folyamatot utólag szépen végig lehet követni.

Dolgozunk transzgenerációs traumákon is, talán ezekkel a legnehezebb dolgozni; vannak egészen látványos történeteink is ezen a téren, amely az ukrán háborúval újra aktuális lett, de nekünk mindig is az volt, hiszen ilyenkor az első vagy második világháborús történetek is előjönnek, és persze a kommunizmus időszakának élő történetei is felbukkannak. Ilyenkor szimbólumterápiás eszközöket is használunk, amit egy nagyon kreatív művésszel dolgoztunk ki.”

Ezután kezdődik el a pár- vagy családterápia, amelybe bevonják a párokat, családtagokat, de az nem az intézményben, hanem az egyesület városban lévő helységében zajlik, mert fontos, hogy a két helyszín térben is el legyen választva - magyarázza az intézményvezető. Annak befejezte után a kliens elmondja a narratíváját (és azt, hogy mit gondol róla) a társai előtt, akik meghallgatják és egy támogató közeget nyújtanak számára. A több órán át tartó foglalkozás második részében az illető arról számol be konkrét példákkal, hogy az újratanult kompetenciákkal (például segítségkérés, empátia, meghallgatás) hogyan foglalkozott, hogyan fejlesztette őket.

Amikor a közösség visszajelzi, hogy valóban halad-fejlődik, akkor ún. rendes tag fázisba lép, tovább nő a felelőssége és a lehetőségei: például a kimenő időtartama megnő kéthetente két napra, tehát kint is alhat. „Ezek először nagyon nehezek szoktak lenni, sok kockázatuk van, így részletes kimenőtervet írnak, amely tartalmazza a kockázatok kezelését is; ezt már ők maguk meg tudják írni. És közben ebben a fázisban egy könyvelemzést is el kell készíteniük, ami segíti a jövőtervezést. Kognitív készségeket is fejlesztünk, szövegértést helyesírást, amelyek leépültek a betegség alatt. Illetve, ha még maradnak fel nem dolgozott traumák, akkor azokkal is foglalkozunk ebben az utolsó 3-4 hónapban.”

Amikor a könyvelemzés elkészül, az illető elmondja társainak, hogyan hatott rá és miben változott. Ha a társai megerősítik, hogy ők maguk is tapasztaltak változást társuk viselkedésében, kommunikációjában, akkor ún. régi tag fázisba léphet. Ekkor már bármikor telefonálhat, kimehet, amikor szüksége van rá, de mindig jeleznie kell írásban, amit megbeszélnek, nagyon gyakran a csoport előtt.

Aki az egy éven túl van, ilyenkor eldöntheti azt is: hazamegy vagy támogatott lakhatást vesz igénybe, ugyanis az egyesületnek van támogatott lakhatása, lakást bérelnek a belvárosban. Illetve nemrég óta van egy külső férőhely programjuk is – ide azok kerülnek, akik már dolgoznak vagy tanulnak, van náluk telefon, laptop, van bankszámlájuk, de még az intézményben laknak, esténként és hétvégeken kapcsolódnak a közösséghez; heti tevékenységi és pénzügyi terveket adnak le, a segítők még szorosan követik őket, de már önállóan élhetnek.

A program vége (is) változó: van, aki a támogatott lakhatásban még eltölt pár évet (ez eddig legfeljebb öt év volt), de sokan banki kölcsönnel lakást vagy házat vesznek, rendszerint már van stabil munkahelyük és párkapcsolatuk. Ilyenkor már csak heti egyszer vannak egyéni terápiák, van fejlesztés és utánkövetés is, de már csak lazán. Havonta egyszer csoportot kell tartaniuk a társaiknak, hogy elmondják nekik, hogyan élik meg a kinti világot – ez nemcsak a sajátélmény megosztásáról szól, hanem a jóvátételről is: amit a családjaik felé nem tudnak megtenni, a társaik felé igen.

Az esetek 90%-ában van visszaesés, keresztfüggőségek alakulnak ki, de ez nem probléma, ameddig nyíltan tudnak róla beszélni és segítséget kérnek. Ilyenkor visszajöhetnek az intézménybe 1-2 hónapra, sőt, van, amikor még a gyógyszert is vissza kell adni; a lényeg, hogy átgondolják, mit tanultak ebből a helyzetből és hogyan kerüljék el legközelebb. Van, akinél otthon nem úgy alakultak a dolgok, két és fél év után jött vissza két hónapra segítségért, és közben dolgoztak a családjával is.

Bentlakók

Férfiakkal foglalkoznak kezdettől fogva, az infrastrukturális lehetőségek nem teszik lehetővé a koedukált intézményt, de a vezető szerint a nők számára egyébként is másképp hangolt terápiás megközelítések kellenek, ezért ugyanazzal a stábbal nem lehetne szakmailag megfelelően ellátni őket is. A korosztályi megoszlás nagyon változó, a covid előtt a sok 16-23 éves ellátottal mindig nagy nyüzsgés volt. A korábbi betegutak azonban, amit a pszichiátriákon és egyéb egészségügyi intézményeken keresztül kiépítettek, a járvány után már nem nagyon működnek, így a tizenéves korosztály nem nagyon tudja elérni őket. Most inkább 20-50 évesek vannak, s közülük is azok, akiknek van internet-hozzáférése. „Szomorú dolog, mert bizony lennének olyanok, akiknek nagy szükségük lenne az ellátásra, de nem tudnak róla.”

A társadalmi összetétel is teljesen változó, hiszen a függőség nem kíméli a szellemi foglalkozásúakat sem. „Amikor én elkezdtem dolgozni, csak a fiatalok használtak drogot, az idősebbek tiszta alkoholt, de ma már az 50 évesek között sem találunk tiszta alkoholfüggőt, gyakran megjelenik a gyógyszer vagy a drog is. Ma már inkább a droghasználati trendek a meghatározóak; erre kell nekünk nagyon erősen felkészülni, időben észrevenni, milyen szükségleteik vannak, főleg a gyógyszerhasználattal kapcsolatban.

A pszichiáterünk sokat segít ebben. A terápia időszaka alatt ugyanis időnként az aktív szerhasználathoz hasonló állapotok jelennek meg, amikor ugyan nem használnak aktívan semmit, mégis olyan tüneteik vannak, mintha használnának, és ezek lehetnek droghoz kötöttek, ezért kell nekünk tisztában lennünk az egyes droghasználati trendekkel és következményeikkel.”

A hitélettel kapcsolatosan megtudom: az intézményben mindenhol kint van a Biblia; vannak olyan ellátottak, akik napi igével indítják a napindítót és erről beszélnek, és vannak, akik nem. Nincs elvárás, de támogatják azokat, akik ebbe az irányba mozdulnak. Ildikó szerint a „levegőben ott van a hit”, akár az orvosok, akár a segítők részéről, és sokat dolgoznak például Pál Feri atya hanganyagaival is. Étkezéskor mindig van ima, van saját tapasztalattal rendelkező lelkészük, aki kéthetente bejön és dolgozik a lakókkal.

Munkatársak

A munkatársak között már kezdetektől fogva vannak felépülőben lévő, vagyis szert már nem használó szenvedélybetegek, köztük több olyan is, akiket itt láttak el. „A szenvedélybetegség egy betegség a szerhasználatnak az időszakában, később viszont egy állapottá válik, és a felépülés mindenkinek élete végéig tart. Vannak nem sajátélményű segítőink is, 26 évestől 63 éves korig, vegyesen nők és férfiak. A női segítők elfogadása nem jelent gondot, az már inkább, hogy anya-, testvér-, barátnőként tekintenek ránk, ezzel is kemény dolgozni, hiszen mi csak segítők vagyunk. Ennek a kezelésében a szupervízió tud segíteni.”

Öt különböző végzettségű szociális ápoló dolgozik náluk 24 órás váltásban, ők olyankor bent alszanak, de egyébként nem, és vagyunk még mi négyen, elvileg 8 órában, de ez sokszor napi 12 órát jelent, vagy akár bent is alszunk, ha erre van szükség – meséli Ildikó, hozzátéve: a múlt éjszakát ő is bent töltötte, éjfélig beszélgetett a fiúkkal. Ezenkívül egy pszichiáterrel dolgoznak, aki az indulás óta támogatja őket, és van egy háziorvosuk is, aki nagyon elköteleződött mellettük.

„Mindenki, aki itt dolgozik, nagyon erős altruizmussal rendelkezik, és ez sokszor a saját élményéből fakad. De ez sem megy mindenkinek: volt egy kollégánk, akit nagyon szerettünk, de a program végén elment, mert azt mondta: ezt a kemény önismereti folyamatot, ami a munkánkkal jár, még nem tudja elviselni; még nem képes arra, hogy naponta találkozzon régi önmagával.”

Az intézményvezető kifejti: nagyon fontos a munkatársi közösségben, hogy a segítő szakma előírásai szerinti módszerekkel, de minél családiasabb közegben dolgozzanak, ahol mindent megbeszélnek a kollégákkal is és az ellátottakkal is.

"Erős odafigyeléssel vagyunk jelen, sokat vagyunk együtt, emellett a covidnak köszönhetően online fórumokon is erősítettük a munkatársi közösséget. Nagyon tudatosan és szakmaian kell jelen lennünk minden pillanatban, ami borzasztó fárasztó, de csak így tudunk segíteni az ellátottaknak. Amikor bármilyen közösségi programban veszünk részt, pontosan tudjuk, hogy a közösség aktuális tagjait éppen milyen módon tudunk támogatni. Nemrég volt például egy kaláka-napunk, a kiszáradt tujákat vágtuk ki. Aznap nem volt formális terápia, de mégis volt: együtt bográcsoztunk, fát vágtunk, gallyaztunk, tűzifát vágtunk, s ebben egymást tanítottuk."

A belső képzéseik, szupervízióik, esetmegbeszéléseik során átbeszélik mindazt, amire a napi forgatagban nincs idő; ezen kívül közösségépítő napokat tartanak az intézménytől távol, ilyenkor sokat szoktak játszani, kirándulni, beszélgetni, egymást még jobban megismerni. És persze közben nagyon komoly szakmai munkák is zajlanak: ilyenkor megreformálják a terápiát, és újra meghatározzák az intézmény működtetéséhez szükséges felelősségterületeket is – meséli Ildikó.

Bekerülés

Végül az intézményvezető felsorolja a bekerülés feltételeit: egy, a függőség fennállását igazoló orvosi diagnózis, egy pszichiátriai beutaló, egy mellkasröntgen és egy vérkép, valamint legalább egy covid oltás, mert a gyakori ki- és belépést másképp nem tudják megoldani. Jelenleg a közgyűlés döntése alapján nincs térítési díj, ami ugyan bármikor változhat, de ez öt éve nem történt meg. Van szabad helyük, ezért nagyon remélik, hogy e Bízd Rá Magad weboldalon megjelenő cikk után is – mely elmondása szerint számukra is fontos lehetőség arra, hogy újradefiniálják önmagukat – sokan fognak jelentkezni, ahogy legutóbb a katolikus tévében zajló interjú után is, ami nagyon nagy örömet jelentett nekik.

Elérhetőségeik: Fordulópont Szenvedélybetegek Rehabilitációs Intézménye, 4064 Nagyhegyes 030/hrsz; e-mail címük: forras.fordulopont@gmail.com, telefonszámuk: 30/857-0524.

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Szerző: Antal-Ferencz Ildikó
Kép forrása: Fordulópont, Shutterstock