– A személyes bemutatkozásában úgy fogalmazott: „Álmom: Jézus Krisztus nagy családjának felépítése. A családegyház és a családias egyház létének támogatása, ahol lehet.” Honnan indult az építkezés és hol tart most a családpasztoráció az egyházmegyében?
– A Gyulafehérvári Főegyházmegyében a családpasztoráció mindig is létezett valamilyen formában. A mai, modern formáját 2003 januárjában kezdtük kialakítani. Ennek előzménye volt, hogy 2000-ben két év segédlelkészi szolgálat után Jakubinyi György érsek elküldött Rómába, hogy a Lateráni Egyetemmel együttműködő II. János Pál Intézetben tanuljak házasságteológiát és családpasztorációt. Amikor hazatértem nekiláttunk az elméleti tudást átültetni a gyakorlatba, elkezdődött az egyházmegyében a szervezett pasztoráció. Jövőre húszéves lesz az erdélyi családpasztoráció.
– Mi volt a legfontosabb irányelv, amit magával hozott Erdélybe a római tanulmányaiból és ami mentén hozzálátott a feladatához?
– Az elméleti tudás mellett misszióval tértem vissza az egyházmegyébe.
Szent II. János Páltól kaptuk útravalóként, hogy térjünk vissza a hazánkba és próbáljunk meg nem tűzoltóként jelen lenni, aki folyamatosan csak az éppen aktuális bajokat, problémákat orvosolja.
Legyen időnk a folyamatszerű építésre, személyek és párok kísérésére… Foglalkozzunk fősodorban a házasság igenlésével, irányítsuk a figyelmet arra az építő folyamatra, ami a férfi és női identitásra vonatkozik, segítsük a házasságra készülőket, a házasokat, a kis- és nagy családokat. Módszeresen dolgozunk, nincs úgynevezett pánikkereszténység.
Törekszünk arra, hogy hitelesen képviseljük a bibliai meggyőződést, hogy a család egy férfi és egy nő házassága és hogy csakis az egészséges család védelmével tud egy társadalom erős maradni.
– Térjünk vissza a kezdetekhez... Hol és hogyan kezdték el a szervező munkát?
– Kezdetben házaspárokat hívtunk meg, akiknek Isten megadta a hívást és azt érezték a szívükben, hogy tenni szeretnének valamit a családokért. Fókuszba kerültek a meglévő családcsoportok, feltérképeztük és megszólítottuk őket. A tapasztalatukat is felhasználva, szerte az egyházmegyében a meglévők megerősítése mellett, újabb családcsoportok életre hívása volt az elsődleges célkitűzés. Két településen: Kézdivásárhelyen és Gyergyószentmiklóson már a lelkipásztor által tartott jegyesoktatáson túl tartottak úgynevezett jegyeskurzusokat. Ez volt az első két célpont: támogatni a jegyeskurzusok és családcsoportok létrejöttét, működését.
– A házasságra való felkészülés, a jegyesoktatás különösen nagy hangsúlyt kapott az elmúlt időszakban az Egyházban. Ferenc pápa arra kérte a papokat, hogy segítsék az embereket abban, hogy a házasságot ne társadalmi eseményként értelmezzék, hanem egy hosszú előkészítés megkapott igazi szentséget.
– A jegyes kurzus szélesebb perspektívából, mélyebben és komolyabban készíti fel a párokat a házasság szentségére, mint egy jegyesoktatás. Az egyházmegyénk hamar észrevette és gyorsan reagált a globalizmus egyik jól ismert következményére a mobilitás miatti változásokra. Rengeteg egymásba szerető fiatal külföldön vállal munkát. Esetleg valahol távol a szülőföldjüktől megházasodnak, külföldön születik egy első gyermekük, egy második országban a második, de még mindig nincsenek letelepedve. Feléjük is szeretettel kell fordulnunk. Arra törekedtünk, hogy ezekkel a párokkal is megtaláljuk a kapcsolódást, hogy értelmesen és élhetően felkészíthessük őket a házasságra.
Erdélyben létrejött persze az a jegyeskurzus forma, amely a szülőhelyükön maradó jegyeseknek szól.
A 8-10 találkozásból álló, hosszabb felkészülési folyamat során a párok megismernek más párokat is, de a fő cél az, hogy a saját kapcsolatukat elmélyítsék az eskütételük előtt. Amit az utóbbi időben az Egyház kér tőlünk, hogy a jegyes felkészítést testre szabjuk. Gondoltunk azokra a párokra is, akik sokat utaznak, létrehoztuk számukra az egynapos jegyes kurzusokat. Ezeket a már képzésben részesült párok tartják, keresztény orvossal, pszichológussal és a pappal közösen. Skype-os formában is elérhetőek ezek a kurzusok.
A jegyesoktatás régi formája, a lelkipásztorok által tartott jegyesoktatásoknál látjuk, hogy noha tartalmasak, ma már mégsem elegendőek. A hittanóra vagy katekézis keretében a párokkal folytatott párbeszédek már nem hozták az elvárt eredményeket. Egyetlen plébánosnak kellene kellő mélységben átadnia és felkészíteni a jegyeseket a szentséget létrehozó megfontolásokra és szándékokra.
Az Amoris Laetitiában az Egyház Ferenc pápa tekintélyével azt kéri, hogy a jegyespasztorációból semmiképpen ne maradjon ki a kerügma hirdetése. Ez azt jelenti, amit Bíró László korábbi családokért is felelős püspök is nagyon sokszor mondott, hogy
a jegyeskurzus nem szorítkozhat csak életmód-tanácsadásra, úgy, mint konfliktuskezelés, a kommunikáció javítása, a helyes pénzkezelés, a gyermekek keresztényi szellemben való nevelése. Nem maradhatunk meg csupán ennyinél.
Ferenc pápa lényeglátással kéri a kerügma hirdetését. Ez azt jelenti, hogy személyesen Jézus Krisztust helyezzük a jegyeskurzus középpontjába. Meghívva a jegyeseket arra, hogy találkozzanak a Mennyei Atya szeretetével, találkozzanak a bűnnek a valóságával, a megtérésnek a fontosságával, a Szentlélek bennünk való munkájával, a közösséghez való szerves tartozás tapasztalatával.
Kihangsúlyozzuk, hogy egy keresztény jegyespár, aki a házasság szentségét kéri az abban különbözik a többi, egyébként jószándékú és ugyanolyan értékes pártól, hogy ők Jézus Krisztussal élő kapcsolatban vannak, Istentől kérnek vezetést életükre, Istentől kapnak hivatást és küldetést ebben a világban.
– A házasságkötés után milyen módon kapcsolódnak a párok a közösséghez?
– A családpasztorációban megjelentek a sajátosan erdélyi igények. Ezt azért hangsúlyozom ki, mert más egyházmegyékben hasonlóval még nem találkoztunk: ez pedig a családokon belüli kapcsolatok pasztorációja. Azt érzékeltük, hogy az apa-fia / anya-lánya kapcsolatok különálló rendkívüli odafigyelést is igényelnek.
Egyre inkább látszik, hogy a családellenes erők a család egységének szétzúzására törekednek.
Sokszor nagyon is szemmel látható a széttöredezettség. Nagyon az elején kell kezdeni a kapcsolatok építését. Nagyon megérintő, amikor egy apa beismeri, hogy pontosan nem tudja mi lenne a legjobb kamasz fiának, de szívesen tanulna sorstársaitól. Együtt lenni, meghallgatni, vele lenni, együtt nevetni, alkotni, dolgozni… ezek tanulható attitűdök, melyek az apa-fia kapcsolatának dinamizmusát hozhatják el sok áldással.
– Mit tapasztaltak ezeknél a kapcsolatoknál?
Nem a problémák oldaláról közelítettük meg ezt a kérdést sem. Azt vettük górcső alá, hogy vajon milyen lehet Isten akarata szerint egy helyes, Istentől akart apa-fia kapcsolat? Persze, láttuk ezekben a kötelékekben mutatkozó elég általános hiányosságokat. Az utóbbi időben szinte trenddé vált azt megállapítani, hogy az apák, az ő szerepük, a férfi identitás mennyire hiányzik, eltűnőben vagy nagyon átalakulóban van és mik ennek a következményei.
A férfiak családban és társadalomban betöltött szerepének válsága, a hiteles férfimagatartás visszaszorulása zajlik.
Óriási kihívás a család fejének, őszinte férfinak, apának és a család papjának lenni. A közösség nyújthat ehhez értelmes, jól hasznosítható támogatást. A bibliatanulmányozás, a párbeszéd, tapasztalatcserék, a közös találkozások során új dolgokat tanulhatnak meg a résztvevők. Például azt, amikor 18 éves lesz egy fiúgyermekük, hogyan érdemes ezt apaként megünnepelni.
Megjelent az az igény is, hogy nemenként találkozzanak a közösség tagjai: így született meg a férjek-édesapák és a feleségek-édesanyák hétvége. Erdélyben ezek az események a legnagyobb egyházmegyei rendezvényekké váltak.
– Említette, hogy kiterjed a gondoskodó figyelem az irreguláris élethelyzetben lévőkre is. Hogyan?
– A családpasztorációban az irreguláris élethelyzetekre is próbáltunk odafigyelni.
Elsősorban két körre koncentráltunk: az özvegyen maradtakra és az elváltakra. Utóbbiakkal egészen óvatosan, kis közösségekben kezdtünk el foglalkozni. Aztán az újraházasodottakat is megszólítottuk és meghívtuk őket a csoportba.
Felismertük, hogy kisebb, regionális szinten érdemes az ilyen élethelyzetben lévő embereket közösségbe hívni, nagyobb publicitás nélkül. Egymásnak adták át a hívek ennek a lehetőségnek a hírét és azt a tapasztalatukat, hogy érdemes csatlakozni.
Kialakult annak a kultúrája, hogy az emberek rendezzék a kapcsolataikat. Az elváltak közül sokan egyházmegyei bíróságokhoz fordulnak, hogy az Egyház bibliai szívvel megvizsgálja a házasságukat. Ha kimondja annak semmisségét, megmutatkozik az Egyház irgalmas arca, az ebben a helyzetben megtapasztalt isteni közelség pedig sok sebzett életet meggyógyított.
– A kamaszok támogatása mindig egy érdekes területe a pasztorációs munkának. Miben és hogyan tudják őket segíteni?
– Kapcsolatba kerültünk Kecskemétről a Boldogabb Családokért Családi Életre Nevelés Program (CSÉN) szakmai felelősével, Hortobágyiné dr. Nagy Ágnessel. Először kisebb, szerényebb formában, majd utána intézményi szinten partnermegállapodással átvettük ezt a nagyszerű programot. Három megyében: Hargita, Kovászna és Maros megyében az iskolákban osztályfőnöki órák keretében család órákat adunk.
Ehhez szükség volt természetesen képzésre. Sokan érdeklődtek a program iránt, ami hároméves.
Élménypedagógiai elemekkel a keresztény emberképet visszük be iskolai kereték közé, nem feltétlenül a kereszténység zászlaja alatt, az iskola, a gyermekek és tanáraik életébe.
Olyan szakemberek tartják ezeket a foglalkozásokat, akik képesek a nem hívő iskolaigazgatókkal is érdemi párbeszédet kialakítani úgy, hogy ők is örüljenek és értékesnek tartsák ezeket az alkalmakat. Az egyik nagy értéke a CSÉN-nek, hogy partnerséget igényel a pedagógusok, a szülők és a gyermekek részéről is.
– Ahogy elmesélte az elmúlt két évtized családpasztorációs kezdeményezéseit annak alapján az az érzése támad az embernek, hogy megvalósították a hívek teljes életen át tartó kísérését az egyházmegyében.
– A családpasztoráció elmúlt 20 évében sikerült megteremteni a bölcsőtől a sírig tartó kísérésnek az eszközeit, határköveit. A magzati- és emberi élet védelme területén dolgozik egy nagyon ügyes csapat. Partnerségi kapcsolatban vagyunk Keresztes Ilonával is, rövidesen elkezdődik a közreműködésével egy hosszabb online képzés. Ezt tavasszal Marosvásárhelyen egy személyes találkozással koronázzuk meg. Van szülés- és gyermekágyas felkészítő is egyházmegyénk területén.
A katekétákkal, plébániai hitoktatókkal rendkívül együttműködő a kapcsolatunk, hogy a tartalmak bekerüljenek a plébániai hitoktatásba. Az iskolai CSÉN-program mellett, elérhető a 10-11 éves lányok számára a Ciklus Show, amely szintén élménypedagógiai elemekkel, hatórás képzés során megismerteti velük a saját testük működését és az élet keletkezésének csodáját. A fiúknak a Titkos küldetés foglalkozás segíti ugyanezt a folyamatot. Jelenleg 16 jelöltünk végzi az ehhez kapcsolódó képzést.
Beszéltünk a jegyespasztoráció erdélyi sajátosságairól. A házaspárok csoportjai, özvegyek, elváltak közösségei is értékes elemei a pasztorációs tevékenységünknek. Ezek azonban csak a szükséges határkövei a szolgálatnak, amelyek létrejöttek egyházmegyei szinten.
Kísérésről azonban még többnyire csak elméletben, konferenciákon tudunk beszélni. Ki kell mondanunk, hogy ennek a tényleges helye a plébániáknak kellene, hogy legyen. Mondom ezt abban a minőségben, hogy egyszerre vagyok az egyházmegyei családreferens és egy plébánián lelkipásztor. Megkaptam azt az ajándékot, hogy húsz éve lehetek ezen a plébánián. Megtapasztalom, hogy mit jelent a hívek testreszabott kísérése nekik is, nekem is. Egyre több olyan tagja van a plébániai közösségünknek, akiket kereszteltem, itt bérmálkoztak, eskethetem őket és akár már az ő gyermekeiket is keresztelhetem.
Egymás mellett haladunk, együtt sírtunk, nevettünk, összevesztünk és kibékültünk, összenőttek az élet fonalai. Rálátunk egymás életére és imával, lekesedéssel kísérjük egymás életútját. Ez leginkább egy plébánián lehetséges.
Egyházmegyei szinten csak a kísérés szükségességről és az eszközökről tudunk beszélni. Egyre több családbarát lelkipásztorra lenne szükség, aki a saját plébániáján ezzel a szemlélettel, a családok felkarolásával valóban az emberek bölcsőtől a sírig tartó kísérőjévé válik. Romániában a családokért felelős püspökkel, Pál József Csaba püspökkel egyetértésben és egységben egy Erasmus+ pályázat segítségével pont egy olyan képzési program kidolgozásának fogtunk neki, amely animátor házaspárok képzésével és bevonásával segíthet megvalósítani ezt a kísérést. Nagy örömünkre Budapesten találtunk egy plébániát, amellyel összekapcsolódva, egymástól tanulva, megpróbáljuk megvalósítani az élethosszig tartó családpasztorációt.
– Számos segítő szervezetet és segítő személyt említett, aki a Bízd Rá Magad közösség tagja. Mit gondol, hogyan tudná ez a közösség még inkább segíteni a családokat és azt a pasztorációs munkát, amelyet ön is végez lelkipásztorként?
– A lelkipásztorok nem mindegyike nyitott, van, aki például a családpasztorációt túlzásnak gondolja és inkább a teológiai képzést erősítené vagy a pasztoráció egy másik elemét.
Nagy kihívás annak felfedezése, hogyan lehet igényt ébreszteni arra, hogy legyen egy kárpát-medencei magyar egyházi közösségi érdeklődés és szolidaritás abban, hogy állandó képzésben legyünk.
A képzést, nem feltétlenül pusztán didaktikai szinten gondolom, sokkal inkább azt a formát emelném ki, amit október 1-én a Bízd Rá Magad II. Országos Találkozóján élhettünk át. A segítő szervezetek képviselői elkezdtek mesélni a tevékenységükről, a tapasztalataikról. Ott azt éltem meg, hogy egyre gyakrabban kaptuk fel a fejünket a segítőket hallgatva, hogy ilyen is van és ha ez egy magyar jó tapasztalat, akkor érdemes lenne megismernünk, átvennünk. Ezeket a kapcsolódásokat, tapasztalatcseréket rendszeressé téve nagy-nagy alázattal folyamatosan tudunk egymástól tanulni, a megerősödésnek ennek én más módját nem látom.
A tapasztalat nagy tanító. A tapasztalatcsere fontos. Nagyon jónak éltem meg, hogy a találkozón nem padokba ülni hívtak meg, hogy amúgy remek akadémiai szintű előadásokat hallgassunk meg, hanem kis- és nagycsoportos tapasztalatcserére, műhelymunkára. Ez mind alkalmas volt arra, hogy egymás közelségében, komolyan véve a másikat a családpasztoráció egy-egy dimenzióját jobban megismerjük.
A jógyakorlatok adottak. A bölcseknek a köve nem egyik vagy másik szervezetnél van.
A Jóisten a Szentlélek adományait szétosztotta földrajzi területenként és életszakaszonként a családpasztoráció különböző valóságaiban is.
Ezeket csak így, egymás mellé rendezve, egymással kölcsönhatásban tudjuk hasznossá tenni. Együtt vagyunk igazán értékesek. Erre kaptunk hívást és lehetőséget. Éljünk vele!
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: csalad.ro
Szerző: Novák Alíz
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
