Forrás: depositphotos.com
A francia jezsuita François Varillon aforizmatikus mondata Istenről és Jézus szava a János evangéliumban önmagáról olyasvalamit fogalmaznak meg Isten szabadságáról, ami akár a filozófia, akár a pszichológia felől nézve is adekvátnak minősíthető, ha a(z emberi) szabadság lényegét szeretnénk megragadni.
A szabadság lényege az önmeghatározás képessége, képesség vagy hatalom arra, hogy az legyek, aki/ami lenni szeretnék.
Még ha igaz is, hogy nem jelentheti mindenestül ugyanazt a szabadság fogalma Isten és az ember esetében, indokolt, hogy Isten felől közelítsük meg az eszményt: éppen az önmeghatározás képessége révén emelkedünk minden más létező fölé, és hasonlítunk leginkább Istenre.
Az újkorig egyértelmű konszenzus, magától értetődőség létezett nemcsak erről az Isten felőli megalapozásról, hanem arról is, hogy ez az alapja az ember méltóságának, önbecsülésének. Az újkorban azután megkérdőjeleződött mind a szabadság Istenre alapozásának, mind a szabadság-fogalom tartalmának magától értetődősége.
Talán segíthet egy kis "hátralépés", a mai ambivalens helyzet filozófia- és teológiatörténeti előzményeinek (nyilván a teljesség igénye nélküli) felidézése-feltérképezése.
Az a meggyőződés, hogy az ember szabad, szabad akarattal felruházott, önmagáról szabadon rendelkezni képes lény, nem egyidős az emberi (filozófiai) gondolkodással. A görög kezdeteknél az számított magától értetődőnek, hogy az ember csak, mint az állam, a társadalom, a közösség tagja, tehát önmagát a közös szabályoknak, a törvénynek alávetve, ahhoz igazodva életképes, ez rendeltetése szerinti kibontakozásának feltétele.
Először tehát el kellett jutni a szabadság fogalmának "politikai" értelmezésétől az egyes emberre vonatkoztatott fogalomig. A Kr.e. 4. században Arisztotelész vezette le világosan, hogy az emberi cselekedeteknek csak olyan értelmezése elfogadható, amely biztosítja, hogy tudatos mérlegelést követően
"az ember a saját cselekedeteinek az oka".
Azóta tulajdonképpen ez a tétel a szabadság egyik definíciója, és nem mellesleg minden etikai elmélet próbaköve.
Az egyes emberre vonatkoztatás nem változtatott azonban azon a meggyőződésen, hogy a törvények (a szabályok, normák) "objektív" (vagyis nem az ember által manipulált) léte minden érdemi etikai reflexió kiindulópontja. A 18. századi Immanuel Kant reflexiója számára is ez volt a kiindulópont, miközben egy új, lényeges szempontot tudatosított: hogy a szabadság, minthogy nem lehet róla semmiféle érzékszervi tapasztalatunk (nem látható-hallható-szagolható-érinthető), voltaképpen logikailag kikövetkeztetett előfeltétel, "szükségszerű lehetőségi feltétele" minden törvénynek és minden, törvényhez igazodó valódi emberi cselekvésnek. A Kant utáni kor ezzel szemben először a szabadságot tételezi korlátlannak, amely aztán kénytelen elviselni, hogy korlátozzák a szabályok.
Az évezredes magától értetődőség, egyensúly erodálódása két irányba történt. A materialista filozófiák az embert fiziológiai-biológiai folyamatokra vezetik vissza (mintha minden emberi megnyilvánulás pusztán molekulák mozgása lenne), így nyilván nem marad hely tudatos önmeghatározásnak, vagyis a szabadságnak – de akár a szabadságnak az önmeghatározás képességeként definiálását elvileg elfogadó olyan pszichológiai iskolák is leszűkítenek, amelyeknek feltevése, hogy az emberi cselekvést valójában, kalkulálhatatlan gyakorisággal, tudattalan indítékok (azaz nem a tudatosan választott célok és értékek) mozgatják.
Forrás: depositphotos.com
A szabadság lehetőségét-valóságát elvitató nézetek ellenpontjaként felidézhetők persze olyanok is, amelyek a szabadságot, mintegy kontextusnélküli pozícióban, abszolutizálni szándékoztak-szándékoznak: a minden esetleges mentség-keresést a felelősség rosszhiszemű hárításával egybemosó-vádoló francia egzisztencialista filozófus Sartre-tól kezdve a mai általános közfelfogásban és közbeszédben tekintélyi szerző nélkül is normatívnak elfogadott "azt csinálok, amit akarok!" dacos szlogenjéig.
A rövid áttekintést összefoglalva elmondhatjuk, hogy a szabadságról gondolkodást ma a világban egyrészt a tagadás és az abszolutizálás felemás keveréke jellemzi, másrészt – minthogy a szabadság kérdése szükségképpen és helyesen összefonódott az ember egyedülálló státuszának kérdésével – az egyes emberre fókuszáló, individuális megközelítés egyoldalú dominanciája.
A keresztény gondolkodás nyilván nem légüres térben kísérli meg és kínálja fel a témáinak, jelen esetben a szabadság fogalmának értelmezését – a kortárs keret ismeretében ma talán nem arra a kérdésre kell koncentrálnia, vajon szabad-e egyáltalán az ember, hanem inkább erre: hogyan összeegyeztethető az emberek szabadsága, hogyan értelmezhető a szabadságok pluralitása.
Ahhoz, hogy foglalkozzunk a szabadságok ütközésének kérdésével, elégséges indítékot szolgáltat Jézus példája: neki, akinek például nem kellett megküzdenie a saját bűnei okozta nehézkedéssel, lelkiismeretfurdalással és a hitelesség-deficit demotiváló démonjaival, megkerülhetetlen kihívást jelentett az általa megszólítottak szabad akaratának a kudarc lehetőségével fenyegető megnyerése. Egyébként a filozófiatörténet egyik legindividualistább szereplője, Sartre is eljutott végül a mások szabadságának jóhiszemű számításba vételére, kreatív-együttműködő befogadására.
Friedo Ricken német jezsuita filozófus igen izgalmas és hatékonyan alkalmazható kritériumot talált és dolgozott ki, Kant alapelveire építve, amely segíthet eligazodni olyan helyzetekben, amelyekben a szabad emberek szabadságai ütköznek.2
Kant elmélete szerint a szabadság lényege az ember autonómiája, vagyis hogy az ember önmaga törvényhozója, amikor és amennyiben az ész által megfogalmazott-előírt erkölcsi törvénynek, a lelkiismerete által felismert kötelességnek engedelmeskedik.
Az ész kulcsszerepén múlik az ember autonómiája, így az ész az alapja a méltóságának, annak, hogy "sohasem szabad pusztán eszközként" kezelni. Az ész kulcsszerepéből az is következik Ricken olvasatában, hogy (mivel ez a racionális!) csak olyasmi lehet erkölcsi kötelesség az ember számára, aminek a megvalósítása nem lehetetlen. Az ész által felismert-előírt kötelesség megvalósítását ugyanakkor – ez a realitás! – sokszor lehetetleníti el valamilyen akadály: akadály lehet nemcsak egy külső, fizikai körülmény, hanem a másik, ugyancsak szabad ember jelenléte-cselekvése is.
Forrás: depositphotos.com
Ricken meggondolása ez: amíg a másik, ugyancsak szabad ember szabad, akadályt jelentő cselekvése racionálisan indokolt/indokolható, végső soron nem ássa alá a szabadságomat. Amikor azonban a másik, ugyancsak szabad ember nem a tőle racionálisan elvárható módon, például nem egy adott közösség közös szabályaihoz igazodva cselekszik, és így - nem kalkulálható magatartásával - az én szabad mozgásteremet leszűkíti, lényegében, mivel éppen az én döntésemet meghatározó észt nem tiszteli meg bennem, pusztán eszközként kezel engem.
Így a szabadságok elkerülhetetlen konfliktusában lehetséges kompromisszum irányelve lehet annak mérlegelése, vajon csak az elengedhetetlenül szükséges, egy lehetséges objektív koordinátarendszerben racionálisan igazolt mértékben korlátozom-e a másik, ugyancsak szabad ember szabad cselekvését.
A mások szabadságának kitett, kompromisszumokra kényszerült szabadság is az önmeghatározás hatalma.
A Láthatatlan fény című, 2023-as dráma-minisorozat egy vak francia lány és egy fiatal német katona összefonódó története a II. világháború utolsó hónapjaiban. A technikáért, rádióért rajongó kamaszfiút, miután a náci hatalom leleplezte titkos rádióvevőjét, besorozzák – technikai tehetsége okán is – a német hadsereg elitképzőjébe, ahol katonai és ideológiai kiképzésen fogják átnevelni, megbízható fogaskerékké idomítani. Egy internátusból viszik el, ahol együtt van lánytestvérével. A testvér – tudják mindketten, mi vár a fiúra – ezzel a kéréssel búcsúzik: "Ígérd meg, hogy nem változol meg!" A fiú igenlő válasza bizonyosan a valaha volt megbátrabb vállalások közé tartozik.
Aztán, a gyilkológépezet megbízható elemeként, megjárja a keleti frontot, végül nyugatra kerül, feladata éppen a partra szállt nyugati szövetségeseket segítő rádióadó leleplezése lesz. A rádióadóé, amelyet gyerekként titokban hallgatott, amely történeteivel egy valódi, tágas, élettel teli világra nyitott neki ajtót. És most, miután összeáll számára a képlet, a frontot megjárt, az emberölés tűzkeresztségén sokszorosan átesett veteránként, a saját hadseregének bosszúját kockáztatva, ennek a rádióadónak és a rádiós lánynak a megmentésén kezd el dolgozni, hiszen még mindig rezonál a lelke arra a hangra, amely eredetileg a rádióhoz csábította-kötötte.
Forrás: freepik.com
Igen, igen sok mindent elvett tőle a háború, igen sok mindent odaadott a háborúnak megkérgesedett lelke – de az induláskor kimondott igenjéhez, talán nem csupán vak vagy l’art-pour-l’art romantikus stilizálás ez, végül hű maradt.
Az önmeghatározás legszebb neve a hűség.
1 Varillon, F., Isten alázata és szenvedése, Róma 1982, 172.
2 Forrás: Ricken, F., Allgemeine Ethik, Verlag W. Kohlhammer, Stuttgart-Berlin-Köln1989, 138-152.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, depositphotos.com
Szerző: Válóczy József Ákos atya, az Esztergomi Hittudományi Főiskola tanára, az angyalföldi Szent Mihály plébánia papi közösségének tagja
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
