– Miként alakult, hogy te vezeted a „Pálferi” brandet? Hogyan ismerkedtél meg Pálferi atyával, mentálhigiénés szakemberrel?
– Ez egy hosszú történet. 2001-ben egy kedves ismerősöm által eljutottam Pálferi keddi alkalmai második évadának egyik előadására, ami hatással volt az életemre. Annyira nagy hatással, hogy nem is éreztem szükségét annak, hogy elmenjek a következő alkalomra, pont elég volt akkor annyi. Később egyszer-egyszer elmentem még előadásokra, és egyre inkább érdekelni kezdett Feri mondandója. A következő évtől már rendszeresen jártam keddi alkalmaira, és egyre inkább be tudtam fogadni a hallottakat. Feri olyan dolgokról beszélt, ami jól kiegészítette az addigi világképemet, istenképemet. Egyre több felismerésem született, és egyre több kérdésemre kaptam választ. A kétezres évek elejéről van szó, még újdonság volt akkoriban önismerettel foglalkozni. Akit csak tudtam, elhívtam, mert úgy éreztem, ezt másnak is hallania kell.
Sokakat nehéz volt rávenni, de aki egyszer eljutott, az ott ragadt, és rendszeres Pálferi-hallgatóvá vált.
Nem elégedtem meg a személyes meghívással, hanem elkezdtem Feri fülét rágni, hogy a felvett hanganyagokat hadd tegyük ki egy honlapra. Először ódzkodott tőle, mert féltette azt a szabadságot, amivel ott közöttünk beszélt. Minél nagyobb a nyilvánosság, annál kevésbé lehet szabadon gondolkodni, beszélni – így vélte. Nem akartam zaklatni, ezért csak félévente kérdeztem rá, változott-e az álláspontja. Végül pár év után hozzájárult, hogy közzétehetjük a hanganyagokat az interneten is.
Kolesár Andráshoz irányított, akinek hálával tartozunk, mert 2009-ig ő vette fel az előadásokat, és szabadidejében önkéntes munkában másolta az embereknek a felvételeket CD-kre, pendrive-okra. Rengeteg időt és energiát tett bele, ezzel megalapozva a pálferis „mozgalmat”. Neki köszönhetjük a palferi.hu indulását is. 2008-ban készítette el a honlapot, feltöltötte a hanganyagokat. Amikor felvállaltam a szervezést 2009-ben, csak annyit kérdezett: „Biztosan végiggondoltad ezt? Sok idődet fogja elvenni, amibe most belekezdtél.” És nagyon igaza lett.
A „brandet vezetni” kifejezés érdekesen hangzik számomra. Nem tudom, azt hogyan kell csinálni. Maga a „Pálferi” kifejezés, amit most brandnek nevezel, onnan származik, hogy a keddi alkalmak nem hittanok, nem katekézisek, nem is igazán előadások voltak. Azért nem előadás, mert Feri simán eltért egy adott témától, és belekezdett egy másikba szabadon, majd visszatért az eredeti vonalvezetéshez. Mivel nem volt ez sem meg az sem, ezért kialakult az a kifejezés, hogy „Pálferi”. Ez maga a keddi alkalom elnevezése is volt egyben.
„Jössz kedden Pálferire?” – kérdeztük egymástól. Semmi tudatosság vagy márkaépítés nem volt ebben, mi csak tettük a dolgunkat.
– Úgy tűnik, mintha te menedzselted volna őt. Rendszeresen visszajelzéseket adtál neki?
– Egyáltalán nem menedzseltem, ezen ő is mosolyogna, mint én most. Visszajelzéseket inkább ő adott nekem, bár én is elmondtam az észrevételeimet néha, de menedzseri viszonyról nem beszélnék. Feri tevékenységéhez gyakorlatilag semmi közöm nincs, bár nagyon megtisztelő a feltételezés. Én a keddi előadások hanganyagait menedzseltem, és a hallgatóságnak szervezek többedmagammal rendezvényeket és értékalapú csoportokat. Később maguknak a keddi előadásoknak a technikai lebonyolítását, kommunikációját felügyeltem, segítettem, de Feri más munkásságára nincs hatásom.
– „Pálferi” személyi kultusznak is tekinthető?
– Inkább rajongásnak nevezném a jelenséget, ami néha Feri körül van, semmiképpen nem személyi kultusznak. Személyi kultusz szerintem az, amikor tudatosan építenek fel valakit, bizonyos tulajdonságokat kidomborítva, más tulajdonságokat pedig elhallgatva, sokszor a valóságot meghamisítva.
Ferit pont azért szeretjük, mert őszintén adja magát, hitelesen, olyannak, amilyen. Ezért olyan népszerű. Öniróniával rendelkezik, önálló gondolkodásra tanít, arra biztat, hogy szabad mást gondolni.
Az még nem személyi kultusz, hogy a tanításai nagy és pozitív hatást gyakorolnak sok-sok ember életére, és ezért sokan szeretik. Persze bizonyos emberek túlzott rajongása zavaró lehet, hiszen különbözőek vagyunk, más és más érettségi szinten. Talán aki rajong érte, annak nagyobb szüksége is van az életében Feri gondolataira.
– Az élet ment tovább. A közösség nem bomlott fel, hiszen vannak céljai. A rendezvényeinket viszem tovább, a közösség éli az életét. Belekezdtünk egy megújulási folyamatba, ami a mai napig tart, de korábbi hagyományainkat is megtartottuk. A koronavírus-járvány többet ártott most nekünk, mint a keddek megszűnése, de ez sem akadályoz meg minket abban, hogy folytassuk a munkánkat. Idén online házi csoportok indultak, online szülők napja volt, és épp online adventi koszorúkötést szervezünk szombatra. Próbálunk alkalmazkodni az új helyzetekhez.
A régi keddi alkalmak igazából megvannak több mint 600 előadás formájában, és évente tart két új előadást is Feri. Elérhető a honlapon ugyanennyi prédikáció is, ami ráadásul heti szinten gyarapodik, hiszen Pál Feri gyakorló pap.
Ennél sokkal kevesebb szellemi-lelki anyagra is épült már mozgalom. A keddek megszűnésére úgy tekintek, hogy másik korszakba léptünk. Ahogy Feri fogalmazta: 18 év után eljött a felnőttkor.
– Nem érzed úgy, hogy Feri magadra hagyott ebben a munkában?
– Nem örültem, sőt, kicsit haragudtam is érte, amikor Feri bejelentette a keddek megszűnését, és kellett pár hónap, mire megértettem és elfogadtam a döntését. De ha belegondolok, inkább az volt a luxus, hogy Feri keddről keddre felkészült, és minden egyes alkalommal olyan szintű előadást tartott, amivel mások évekig turnéznak.
Feri meg minden kedden hozott egy olyan ütős témát, amely életeket és kapcsolatokat változtatott meg.
Ez nem tartható fenn örök időkig. A 18 év is felfoghatatlanul nagy teljesítmény! Most itt van ez a nagy tudásanyag, ezzel kell nekünk kezdeni valamit.
Személyes terveim között szerepel, hogy a mentálhigiénés gondolkodásmódot integráljam más közösségekbe, kezdeményezésekbe. Belefolytam a Hetvenkét Tanítvány Mozgalom Bízd Rá Magad projektjébe, de a Felebarátok Egyesületben is tevékenykedtem az elmúlt két évben, amely megújítja a nagy múltú Virtuális plébániát vp2.hu néven. Célom az, hogy jó kezdeményezések összekapcsolódjanak és erősítsék egymás.
– Sok közösségépítő tapasztalatod van. Hogy látod, mire van szüksége a mai magyar embereknek? Mi az, ami hiányzik a társadalomnak?
– Megtisztelő a kérdésed, de őszinte vagyok: nem tudom. Meg kellene kérdezni mindenkitől, és bizonyára nagyon különböző válaszok születnének. De az biztos, hogy nagy tömegek élnek magányosan, és az emberek közösségre és minőségi emberi kapcsolatokra vágynak.
Nem pénzre, nem hírnévre, nem arra van szükségünk, hogy körbeutazzuk a világot és mindent lássunk, hanem arra, hogy a körülöttünk élőkkel mély és emberséges kapcsolatunk legyen.
Megbecsüljenek minket, adni és kapni is tudjunk, olyan közegben éljünk, ahol visszatükrözik, hogy értékesek vagyunk. Vannak olyan próbálkozások, hogy városi emberek kiköltöznek ökofalvakba – de ott is csak azok a közösségek működnek jól, ahol az emberi kapcsolatokra fektetik a hangsúlyt. Senki nem attól lesz boldog, hogy esővízzel öblíti a mosdókat, vagy kókuszrosttal mosogat műanyag szivacs helyett.
Attól lesz boldog, ha jó közösségben él. Ezt nem könnyű egy tízmilliós társadalomban megvalósítani. Kicsiben kell elkezdeni, és sok-sok év alatt lesz mérhető eredménye a teljes táradalomban.
