Amikor az imák meghallgatásra találnak

Már gyermekként is sokat nélkülöztem a testvéreimmel együtt. Napszámba jártunk, hogy tudjunk enni. 17 évesen mentem férjhez.

Egy ideig minden rendben volt, de a harmadik gyermekünk születését követően eladósodtunk. Kénytelen voltam két műszakba járni. Itt kezdődtek el férjemmel a problémák, inni kezdett. Egyedül tartottam el a családot éveken keresztül. Amikor már tarthatatlanná vált a helyzet, egy romos házban húztuk meg magunkat. A szoba mennyezete be volt szakadva, nem volt benne áram, sem víz.

A legkisebbik gyermekem akkor 9 éves volt. Egyik barátunk felajánlotta a segítségét, hogy amíg nem rendeződik a lakhatásunk, addig hét közben a kicsi lányom lehet náluk. Jó megoldásnak tűnt, ám kiderült, hogy mégsem volt jó ötlet, férjem rokonsága feljelentett, hogy nem gondoskodom a gyerekeimről, a gyámhatóság ki akarta emelni a lányokat. Elkeseredtem, sírtam. Akkor még nem sejtettem, hogy már közben többen próbálnak segíteni nekem. Összefogott értem a helyi görögkatolikus egyház.

Imádkoztam a Jóistenhez, hogy segítsen megtalálni az utamat. Hívtam magamhoz a Szűzanyát, hogy ő is anya, mentse meg a gyermekeimet. És azt éreztem, hogy velem van az Úr, csak bíznom kell benne.

És valóban: a görögkatolikus iskolában új, határozatlan idejű munkaszerződést kaptam, magasabb fizetéssel. Egy üresen álló egyházi ingatlant használatba kaptunk, és megengedték, hogy oda beköltözzünk. Szeretettel álltak mellém a görögkatolikus egyházon belüli emberek, soha nem feledem el nekik. Keményen dolgoztam, és később saját kis házat tudtam venni. Látszólag minden kialakult.

Ám a lelkem még háborgott, ártani akartam azoknak, akik nekem is ártottak. Mindig ugyanúgy ébredtem: haraggal, indulatosan. Váratlanul a kicsi lányom rosszul lett. Ekkor észhez tértem.

Azt éreztem, hogy ez egy lecke a Jóistentől, mert ártani akarok másoknak. Sírva kértem bocsánatot a Szűzanya képe előtt.

Nemsokára az édesapjuk kórházba került. Többször újra kellett éleszteni, aztán meg altatták, mert rohamai voltak. A nagyobb lányom sokat sírt, még éjszaka is, sajnálta az apját. Én vívódtam... Imádkoztam.

Végül harmadik nap bementem a templomba. Kértem a Szűzanyát, hogy bocsásson meg minden rosszért, amit másoknak kívántam. S ha úgy gondolja, hogy megérdemlem, hogy lelkiismeretfurdalással éljek, akkor vegye el az apjuk életét, de ha úgy gondolja, hogy nem vagyok ennyire rossz ember, akkor hagyja életben, mert a gyerekeinek még szüksége lehet rá.

Hazamentem, folytattam az imádkozást. Már hajnalodott, amikor megint ugyanazt éreztem: velem van az Úr, és értettem, amit tudtomra akar adni...

Másnap bementem a kórházba. Egy hét után akkor ébresztették fel először úgy, hogy nem jött rá roham. Rám nézett és annyit mondott: „te itt vagy?” Onnantól kezdve minden nap javult az állapota…

Azt hiszem, ez volt az a pillanat, amikor végleg kiengesztelődtem, és teljesen Isten tenyerébe simultam.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Fürtösné Kanalas Brigitta