Bizalompróba: Tudunk segítséget kérni a bajban?

Amikor igazán nagy bajban vagy, amikor tényleg nagyon fáj, akkor félsz a legjobban attól, hogy segítséget kérj? Ez természetes reakció, ugyanakkor számtalan érv szól amellett, hogy ebben az érzékeny időszakban, ha kell, fokozatosan, de bizalmat építs ki magadban egy segítő személy vagy egy segítő szervezet irányában. A ki nem mondott fájdalmak, problémák ugyanis így vagy úgy, de a felszínre törnek, és sokkal könnyebb megelőzni, mint később orvosolni az egyre súlyosabb lelki vagy akár testi tüneteket.

Dr. Szabó-Jáki Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, a Bízd Rá Magad csapatának tagja az alábbiakban végigvezet bennünket a bizalom útján – egészen a segítségig.

Segítséget elfogadni bizalmi kérdés; éppen sebezhető időszakunkban lehet a legnehezebb megosztani valakivel a problémánkat. Mi szükséges ahhoz, hogy biztonságban tudjuk magunkat és bizalommal forduljunk a segítő szándék felé?

Mindannyiunkból mást hív elő egy nehéz élethelyzet, életszakasz. Erőnket megfeszítve próbáljuk mozgósítani testi-lelki energiáinkat, hogy megbirkózzunk a helyzettel, egyre nagyobb teret, időt fordítunk a küzdelemre, és lassan kiszorulnak más lényeges dolgok, szükségletek, kapcsolatok. Sőt, akár egészen be is szűkülhet a gondolkodásunk, előfordulhat, hogy figyelmünk csak a probléma körül összpontosul.

Ez a beszűkült állapot általában már nem produktív, inkább ahhoz hasonlít, mint amikor a sárba ragadt kocsikerék csak pörög, pörög, de nem mozdul előre az autó. Hiába adunk gázt, az csak mélyebbre ássa magát. Milyen nagy ajándék ilyenkor, ha elérhető egy külső segítség, mint amikor vontatókötélre kapcsolják az autót. Aztán, ha sikerült kijutnia a sáros gödörből, már megy tovább a maga útján.

A bajban felértékelődik a jó szó, de a rossz is

Azonban bármennyire körültekintően kerül is kiválasztásra a segítő személy vagy szervezet, segítséget kérni akkor sem könnyű.

A segítségkérés időszakában különösen is sebezhetőek, érzékenyek vagyunk.

Az emlékezetünkben sokkal intenzívebben marad meg, néha szinte „beég” az egy-egy nehéz időszakban megélt csalódás, de éppen úgy a támasz, szeretetteli jelenlét is.

Ha például betegség vagy gyász idején hiányt szenvedtünk társunk támogatásában, jelenlétében, esetleg türelmetlen, bántó módon viselkedett velünk, az így kapott sebek évek múlva is fájnak. Ez kötődési sérülésként köszönhet vissza bennünk, eleven érzésekkel. Ha ugyanezek a dolgok átlagos hétköznapon történnek velünk, nem hagynak olyan mély nyomot.

Ezekben az érzékeny, kiszolgáltatott időszakokban egy-egy jó szó, a segítő kéz, az értő jelenlét viszont sokszorosan felértékelődik, és még évek múltán is jó érzést kelt bennünk.

A jó és a rossz is érzékenyebben érint bennünket a nehéz időszakokban, érthető tehát, ha különösen nehéz bizalmat szavazni bárkinek.

De mi segítheti, hogy rá tudjuk bízni magunkat a segítő kézre, és biztonságban is érezzük magunkat? Ehhez gyűjtöttünk össze néhány szempontot, amelyeket érdemes átgondolni:

1. Tényleg szükségem van segítségre!

A segítség kérésének előfeltétele, hogy felismerjük: szükségünk van rá. Már ez a lépés sem egyszerű, hiszen próbáljuk magunkban is tartani a lelket azzal, hogy jól van minden úgy, ahogy van.

A magunktól elhessegetett negatív gondolatok kevésbé fájnak – egy pillanatnyi ideig. Ezért is vagyunk hajlamosak elhárítani, elaltatni magunkban azokat a hangokat, melyek veszélyt, problémát jeleznének. Hiszen mihelyst közel engedjük magunkhoz a valóságot, hogy valami fáj, akkor tényleg szinte a bőrünkön érezzük.

Pedig nekünk tartanunk kell magunkat, hiszen hívnak a feladatok, a felelősség és sorolhatnánk… A probléma csak az, hogy a magunkba temetett fájdalmak, problémák mindenképp helyet követelnek maguknak a lelkünkben, ha nem úgy, hogy közel engedjük magunkhoz ezeket, akkor valamilyen kerülő úton, például hangulati, szorongásos tünetekben vagy pszichoszomatikus panaszokban.

Reflexiós kérdésként feltehetjük magunknak, hogy vajon a környezetünk hogy lát minket? Milyen visszajelzéseket kapok aktuálisan arról, hogy mások hogy látják, hogyan vagyok? Ha egy közeli barát küzdene azzal, amivel most én, neki mit javasolnék, vajon ő bírná egyedül, vagy szüksége lenne valamilyen támaszra? Vagy visszatekinthetek a múltba: egy-két éve ilyenkor hogy voltam? Most ahhoz képest hogy vagyok?

Ezekkel a kérdésekkel talán egy lépéssel sikerül közelebb kerülni ahhoz, hogy megválaszoljuk magunknak a kérdést, mire is lenne szükségünk…

2. Mit jelent számomra segítséget kérni, elfogadni a segítséget?

Sokfélék vagyunk: különböznek megküzdési módjaink, ahogy a nehézségekkel szembenézünk érzelmileg és viselkedésben. Maga a segítségkérés, a szociális támaszkeresés is lehet ismerős, könnyű terep, de lehet valami nagyon szokatlan is, ha korábban magunk kerestük a megoldást a nehéz helyzetekben. Egészen kora gyermekkori tapasztalataink is hozzájárulnak ezeknek a viselkedésmintáknak az alakulásához.

Erik H. Erikson pszichoszociális fejlődéselméletében az első, csecsemőkori fejlődéslélektani időszakot a bizalom vagy bizalmatlanság szakaszának nevezi. Ilyenkor gyűjtjük az első tapasztalatainkat a világról és önmagunkról, arról, hogy a világ alapvetően jó és biztonságos hely-e, lehet-e számítani a körülöttünk levőkre, értenek-e minket, válaszolnak-e szükségleteinkre, és arról is, hogy végső soron szerethetőek vagyunk-e. Ha többségében pozitívak a tapasztalataink, ki tud alakulni egy belső biztonságérzet, könnyebb bízni magunkban és a környezetünkben is. Ennek hiányában sokkal fenyegetőbb hely a világ és a másik ember is; sokkal erősebbek a védőbástyáink, amelyek mögé húzódunk.

Paradox módon,

minél inkább a bizalmatlanság jellemző ránk a negatív alaptapasztalatok miatt, annál inkább szükségünk van a megbízható kapcsolatokban – akár egy segítő kapcsolatban is – ezek felülírására.

Minél nehezebb bízni, annál fontosabb lenne mégis inkább megkockáztatni a bizalmat…

Más elméletek a kötődési tapasztalatokra helyezik a hangsúlyt: vajon mennyire biztonságosan kapcsolódunk, mi az alaptapasztalatunk erről? Lehetséges, hogy a számunkra biztonságot adó szülő, nevelő kevéssé volt fizikailag vagy érzelmileg elérhető a korai, a kötődési minták kialakulása szempontjából érzékeny időszakban, és azt tanultuk meg, hogy ha segítségre, vigasztalásra van szükségünk, nincs kihez fordulni?

Felnőttként is sokkal jellemzőbb ez az elkerülő kötődési viselkedés, ha ilyen alapokkal indulunk, és tanulnunk kell azt, hogy közel engedjünk magunkhoz mást, másokat. Akár egy segítő kezet, akár az intim, személyes kapcsolatainkban azokat, akiket szeretünk.

Érdemes tehát reflektálni arra: Hogy állok én a segítségkéréssel? Mennyire könnyű vagy nehéz bíznom? Mi lenne az előremutató számomra, amiben jó lenne fejlődni? Hajlamos vagyok-e átesni a ló túlsó oldalára, amikor mástól várnám a válaszokat az életem kérdésire, és nehezen megy az önálló felelősségvállalás? Még ott is, akkor is segítséget kérek, amikor fontos lenne saját erőből, saját döntésből cselekedni?

3. Mit tehetek a saját biztonságomért, amikor segítséget kérek?

Eljutottunk a döntésre, hogy segítséget kérünk. Talán már meg is tettük az első lépéseket a kapcsolatfelvételhez. Mi teheti számunkra biztonságosabbá azt a kapcsolatot, helyet, ami felé indulunk?

Egyrészt érdemes tudatosítanunk a félelmeinket és az igényeket. Mit szeretnék, és mitől tartok? – ezeket a kérdéseket kell megosztani, átbeszélni a leendő segítővel, közösséggel, csoporttal. A bizalmat lehet fokozatosan építeni, nem kell rögtön fejest ugrani a mélyvízbe. Szabályozhatom, hogy mit, mennyit és kivel osztok meg először.

A cél persze az, hogy a bizalom el tudjon mélyülni annyira, hogy a legsebezhetőbb részeimet, gondolataimat, érzéseimet is megoszthassam.

Hiszen a legégetőbb, hogy ezekkel ne maradjak egyedül. A titkok, a visszatartott információk hosszú távon általában ellehetetlenítik a segítő kapcsolatokat, és nem tudnak igazán hatékonyak lenni.

A bizalomépítés időszakában lehetnek pozitív és negatív tapasztalataink is. Ezeket is érdemes megosztani egy-egy segítő kapcsolatban, hogy kiderüljön, mit tud együtt kezdeni vele a segítséget kérő és a segítő, vagy az adott csoport, közösség. Ideális esetben még megalapozottabb lesz a bizalmunk, hiszen tapasztaljuk, hogy a nehézségek megbeszélhetőek, a problémák feloldhatóak.

Kevésbé ideális esetben előfordulhat az is, hogy a bizalom nem épül tovább, nem sikerül megtalálni az összhangot. Ennek számos oka lehet: az illeszkedés nehézsége, a módszertan – mégis más típusú segítség lenne a számomra megfelelő –, sorolhatnánk. Ilyen esetekben egy reális választás lehet azt mondani, hogy egy rövid „próbaidő” után jelezhetjük, hogy mégsem találtuk meg a számításunkat, és továbblépnénk. Ilyenkor is fontos a zárás, az elköszönés. Azután pedig a mielőbbi továbblépés, újrakezdés: annak tisztázása, hogy mi is az, amiben más a várakozásunk, és milyen irányba indulhatunk, hogy megtaláljuk, amit keresünk.

Bizalom – emberben, Istenben

Jogosnak tűnik a kérdés, hogy nem az fejezi-e ki igazán az Isten iránti bizalmat, ha elsősorban Rá bízzuk magunkat, és nem fordulunk külön segítőhöz, vagy segítő szervezethez a problémánk kapcsán? Valószínűleg könnyebben észrevesszük, hogy hol csúszik félre ez a kérdés, ha a testi betegségekről gondolkodunk.

Egy életmentő műtétet visszautasítani azzal, hogy majd Isten segít, meggyógyít, csodát tesz, egyértelműbben kelt megrökönyödést. Hiszen Isten kegyelme alapvetően a természetesre épít: igen, van hatalma természetfeletti módon beavatkozni, csodát tenni, de pont azért hívjuk ezt természetfelettinek, mert nem ez a természetes, nem ez az általános. Túl van a természet törvényein. Kivételes eset, amit Isten valamiért ajándékoz, de ezt mi nem tudjuk előidézni, nem bízhatunk vakon a bekövetkeztében.

A vakbizalommal szemben a bizalom inkább jelenti azt, hogy mindent Isten kezébe teszünk, és elfogadjuk azt is, ha csodás módon áll mellénk, de azt is, ha a természetes úton: megerősítve bennünket a szenvedés pillanataiban, és segítve, hogy az orvosi, segítői, közösségi támogatás valóban a javunkra válhasson, meghozza gyümölcsét.

Jézus gyógyítástörténeteiben a gyógyítást gyakran megelőzi egy segítségkérés az ember részéről. Más történetekben azt látjuk, hogy az a pici, ami emberileg megtehető, hozzátehető, nagyon is számít – például a kenyerek és a halak, amit egy fiú bead a „közösbe” a csodás kenyérszaporításkor. Segítséget kérni, kimondani, hogy szükségünk van rá, beleadni a keveset, amit tudunk, nagyon is alázatot feltételez.

Vállalni kell hozzá ugyanis kicsiségünket. Épp ez az a szál, amihez kapcsolódni tud Isten nagysága, ajándéka, a kinyújtott, kitárt kezünk, amivel ezt elfogadjuk.

A Bízd Rá Magad oldala küldetésének tekinti, hogy olyan megbízható segítő szakembereket, támogató lehetőségeket gyűjtsön össze, amelyek felé bátran fordulhatunk, ha megrekedve vagy túlterhelődve érezzük magunkat, esetleg keresünk valamit. Az oldal minőségbiztosítását szolgálja többek közt az is, hogy minden egyes jógyakorlat ajánlás alapján kerül fel az oldalra, de csak azután, hogy egyházi és szakmai jóváhagyást is kapott. Ez a háromszoros biztosíték azt a célt szolgálja, hogy valóban kizárólag olyan tartalmakkal találkozzon az oldalt böngésző, amelyek szakmailag megalapozottak és összhangban vannak hitünk, egyházunk tanításával. Mindezeken túl, a visszajelzések biztosítják azt, hogy a valós, gyakorlati tapasztalatok is gyűljenek: az oldalon van lehetőség ezeket megtenni a jógyakorlatokkal kapcsolatban.

Miért fontos segítséget kérni?

A segítségkérést általában vegyes érzelmek kísérik: kérnénk is segítséget, meg nem is, de mégis fontos elindulni ezen az úton!

Könnyebb ugyanis megelőzni a bajt, mint később orvosolni: a problémák korai felismerése, a súlyosabb helyzet kialakulásának megelőzése fontos irányelv nem csak a testi betegségek, hanem az érzelmi, lélektani elakadások területén is.

Ezáltal remélhetjük, hogy kevésbé gyűrűzik tovább a probléma az élet más területeire, kapcsolatainkra, és nem utolsó sorban a következő generációt is ezzel támogatjuk, adunk számára példát.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Dr. Szabó-Jáki Zsuzsanna, klinikai szakpszichológus, a Bízd Rá Magad csapatának tagja