Örömmel vettünk részt a nemrégiben megrendezett III. Bízd Rá Magad Partnertalálkozón, melyen a partnerszervezetek bemutatkozása mellett a tudásmegosztás, a tapasztalatcsere és egymás támogatása volt a fő cél. Miközben nagy örömmel készültünk az eseményre, azon gondolkoztunk, vajon mi, mint Mécses, mivel tudnánk hozzájárulni a Bízd Rá Magad programjához, mit oszthatnánk meg a szolgálatunkból, ami másoknak is hasznos lehet?
Aztán eszünkbe jutott, ahogy évek óta lépésről lépésre építjük fel az önkéntes programunkat. Amikor a missziónk elkezdett növekedni, az önkéntesek száma pár év alatt megsokszorozódott. 30-ból szinte észre sem vettük, és 200-an lettünk. Ez persze nagy öröm, de nem voltunk rá „szervezetileg” felkészülve. Szükség volt rá, hogy ne csak létszámban növekedjünk.
Mindig felmerült egy-egy újabb probléma, nehézség, és a saját kudarcaink, hiányaink vezetettek a dinamikusan növekvő önkéntes csapatunk fejlődéséhez.
Ma már azt érezzük, hogy hatékonyan, szervezetten működünk, és felkészülten várjuk az új önkénteseket. Ezeket a tapasztalatainkat szeretnénk veletek is megosztani.
Ahhoz, hogy új önkénteseket toborozzunk, először is el kell érni őket. Nekünk börtönmissziós szervezetként igazán nincs könnyű dolgunk. Nagyon sok embert kell megszólítanunk ahhoz, hogy megtaláljuk azt a keveset, akit megérint a szolgálatunk. Pedig nagyon sok önkéntesre lenne még szükségünk.
Az elmúlt évben végeztünk egy felmérést magunk között, vajon ki honnan hallott a Mécsesről. Az eredmény az ábra szerint alakult: önkéntes levelezőink fele a médiában látott minket, egyharmada tanúságtételekben találkozott velünk, a többiek pedig különböző egyéb forrásokból (Facebook, levelezőlista, személyes beszélgetés, könyv, plakát) értesültek levelezőszolgálatunkról.
A médiamegjelenésekben a nagy hírportálon közzétett, sorsfordító személyes történetek bizonyultak a leghatásosabbaknak, amelyek megérintették az embereket. A megrendítő személyes történeten túl pedig kell egy üzenet, ami megszólítja őket, hogy ők is tehetnek valamit.
Persze a többi akciónk sem volt felesleges; sokan mondták, hogy többször kellett találkozniuk a hirdetéseinkkel - akár különböző formában - ahhoz, hogy úgy érezzék, Isten valamit akar tőlük ebben a szolgálatban.
Nekünk nincs kommunikációs szakemberünk; az összes tagunkat kérjük, hogy személyes történeteikkel vegyenek részt a toborzásban, ez egyben az üzenetünk átadása is, érzékenyítés a társadalom számára, amit szintén küldetésünknek tekintünk.
Sajnos azt tapasztalatuk, hogy a sok lelkes, hirtelen felindulásból jelentkezőből nem mindenki találja meg a helyét a mi speciális szolgálatunkban. A mi küldetésünk azonban a személyes, emberi kapcsolatok építése, amelyek, ha megszakadnak, nagyon nagy fájdalmat és kárt tudnak okozni. De vajon hogyan szűrjük ki az alkalmasakat? Hogyan előzzük meg a lemorzsolódást?
Kidolgoztunk egy többlépcsős felkészítő folyamatot:
- A jelentkezőnek először egy hosszú, részletes tájékoztatót kell elolvasnia.
- Majd telefonon egy egyéni beszélgetés keretében ismerkedünk meg vele.
- Ezután egy videóanyag következik, amiben régi tagjaink pár perces felvételekben beszélnek a börtönlevelezés örömeiről és nehézségeiről.
- Minden videót egy kiskérdés követ, amit a jelöltnek meg kell válaszolnia.
- Végül egy közösségi online felkészítésen vesz részt.
Minden hónapban egy közösségi felkészítőt tartunk, amin 5-6 jelentkező és legalább annyi mentor vesz részt. A felkészítés összesen 5-6 órát vesz igénybe, és a több lépcső alatt a jelentkezők maguk szűrik ki magukat a sok, strukturált információ alapján hozva meg felelős döntésüket.
A felkészítő után minden új önkéntes kap egy mentort a régebbi tagjaink közül. Ezt az első nagyon fiatal jelentkezőnél vezettük be, akit féltettünk a börtöntől. Az élet ránk cáfolt, mert fiatal kora ellenére nálunk is tapasztaltabbnak bizonyult a rászorulók megsegítésében. Bár rájöttünk, hogy nem az életkor a döntő, a mentorrendszer megmaradt.
A mentor egy régebbi önkéntes, aki a legfontosabb szabályokat ismeri, azonkívül azt is tudja, hogy hol találhatók az információk és hogy milyen kérdéssel kihez lehet fordulni. A mentor legalább fél évig kötelezően kíséri a mentoráltját. A tájékoztatáson kívüli cél, hogy bizalmi kapcsolatot építsenek ki egymással, és a mentorálás után is ő maradjon az új tagunk elsődleges kapcsolattartója. (Ha mind a 200-an a vezetőséghez fordulnak minden apró kérdésükkel, akkor a működésünk megbénul.)
Később igény lett a mentoroknak szóló „tananyagra”, ezért egy összefoglaló, kérdésekkel tagolt, videós prezentációban mondjuk el nekik a tudnivalókat és a feladatukat. Hagyományteremtő jelleggel bevezettünk évi egy mentortalálkozót először online, később hibrid formában.
Mentoraink egyben a „minőségbiztosítást” is képviselik: segítenek, hogy felelősséget merjünk vállalni az önkénteseink egyéni tevékenységéért, ami a büntetés-végrehajtás szigorú szabályai között nagyon kockázatos, bármilyen szabályszegés veszélyessé válhat.
A szolgálatunknak van egy fejlődési útja, ami nem kötelességeket, inkább lehetőségeket rejt. „Mérföldköveinket” a tapasztalatok alapján feltételekhez kötöttük, többek között ilyenekhez:
- mentor ajánlása,
- tájékoztató elolvasása, teszt kitöltése,
- valahány hónap intenzív szolgálat,
- levelezőtalálkozón való részvétel.
Ahogy már írtam, szolgálatunk „veszélyes”. Ha valaki merő jószándékból tiltott tárgyat tesz a borítékba, vagy véletlenül a zsebében felejt mondjuk egy pendrive-ot, amikor belép a börtönbe, nem csak magát és a saját szolgálatát veszélyezteti, hanem az egész Mécsesét. A rengeteg szabály átadását nem tudtuk a mentorokra bízni, és mi sem tudtuk kétszázadszor egyesével elmondani, valami mindig kimaradt, elfelejtődött.
Először csak leírtuk különböző tájékoztatókban, de nem volt elég hatásos. Vagy elolvasták az önkéntesek vagy nem, de mintha egyik fülükön be-, a másikon kijött volna. Ezért kérdőíveket készítettünk, amik a szabályok átgondolására, utánajárásra késztetnek. A többszörös választással feltett tesztkérdéseket nem lehet elsőre hibátlanul kitölteni, de a többszöri próbálkozások révén reményeink szerint a szabályok rögzülnek.
A mérföldkövek motiválnak is, mert nélkülük nem mindenki érzi szükségét a vezetőséggel vagy az önkéntes közösséggel való kapcsolattartásra, pedig nagyon sokat profitálhat belőle.
Célunk, hogy lelkes amatőr önkéntesekből „profi missziósokká” váljunk.
A mi önkéntes munkánk (levélírás) fizikailag könnyű és rugalmas, lelkileg azonban nagy terheket okozhat. Alapvetően fontos az önkénteseink lelki támogatása és a szupervízió.
Ennek kialakításán még dolgozunk. Készítettünk egy költségtervet, melyben évi egy egyéni, ill. csoportos szupervízió vagy coaching jutna minden önkéntesünknek, ez piaci áron 8 millió Ft-ba kerülne, amire nyilván nincs forrásunk. Ezért elkezdtük vezetőinket képezni, és különböző tanfolyamokon megoldásfókuszú technikákat elsajátítva saját szupervíziós programot felépíteni. Eddig két csoportos szupervíziót tartottunk (több hónapon át), egyéni beszélgetésekre pedig bármikor lehet hozzánk jelentkezni.
Ezen a területen még fejlődnünk kell, ezt még ne tőlünk tanuljátok el!
Önkéntes szolgálatunk egyéni feladat, mégsem válhat elszigetelt magánakcióvá. Nagy szükségét érezzük a támogató közösségnek a háttérben. Országosan szétszórtan élünk, és sokszor azért jelentkeznek hozzánk az emberek önkénteskedni, mert mozgásukban valamiért korlátozottak (idősek, kismamák, vagy csak elfoglaltak), térben és időben rugalmasan szeretnének szolgálni. Közösségünk a Covid alatti online találkozókon indult fejlődésnek. Rájöttünk, hogy online nagyságrendileg többen vesznek részt a találkozóinkon.
Jelenleg havi egy online levelező találkozót tartunk, nagyjából 50 résztvevővel. A találkozók elején az aktuális híreinket, élménybeszámolóinkat osztjuk meg, majd kiscsoportban tematikus beszélgetésekben ismerkedünk egymással.
Havi egy személyes találkozónk is van, ennek az ismerkedésen kívül a szabadultakkal való találkozás is a célja. Erre kevesen tudnak eljönni, jobbára az új tagoknak ad lehetőséget a személyes megismerkedésre.
Ekkora létszámnál a kommunikáció sem egyszerű. Amíg kevesen voltunk, az e-mailes levelezőlistára mindenki írhatott, de a létszám növekedésével követhetetlenné vált a lista, elveszett a lényegi információ. Éppen ezért a levelezőlistára ma már csak a vezetőség írhat, és a legfontosabb, mindenkit érintő információkra korlátozzuk. Ezenkívül havi egy hírlevelet adunk ki.
A szolgálatunk szervezését egy tucat különböző levelezőlistán folytatjuk, mindenki arra iratkozik fel, ami őt érinti.
A beszélgetéshez pedig chat szobákat hoztunk létre, ahol a személyes tartalom mellett a kapcsolódó cikkeket, érdekességeket is megoszthatjuk.
Így mindenki a neki megfelelő szinten és elköteleződéssel csatlakozhat a közösséghez, ami azonban leginkább szolgálat közben, a személyes börtönlátogatások alatt közösen átélt lelki élmények során épül.
Lett egy piros pólónk is, ami nem csak arculatformálás. Számunkra is kifejezi az összetartozást és szolgálatunk lényegét, a reményt és szeretetet, amit a börtönökbe viszünk.
A szervezetet folyamatosan építjük, hiszen újabb 100 önkéntesre van szükségünk. Nektek is további áldott szolgálatot kívánunk, vagy ha még nincs, akkor akár hozzánk is jöhettek levelezni!
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Mécses Szeretetszolgálat, depositphotos.com
Szerző: Tarján Gabriella
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.