Fogadj örökbe egy kismamát!

Csörög a telefonom. Egy nő van a vonal túlsó végén, kezében a pozitív terhességi teszttel. Egyedül van, tépelődik. Az élete örökre megváltozott, itt a baba… Semmiképp nem vállalhatja. Két út áll előtte: abortuszt kér, vagy megszüli a babát és örökbe adja. Mitévő legyen?

^{Forrás: depositphotos.com}

Magyarországon válsághelyzetre hivatkozva a 12. terhességi hétig bárki kérheti az abortuszt. Ezután már nem dönthet, addig pedig csak pár hét van, szorít az idő. A döntés nehéz, de nagyon sok külső tényező is súlyosbíthatja: a magány, a szégyen, a fiatal kor, munkahelyi nyomás, párkapcsolati nyomás, szegénység. Eközben a hormonális hatások miatt is labilis lelkiállapotba kerülhet az anya. Nem meglepő, hogy menekülni szeretne a „helyzetből” mihamarabb, maga mögött tudni az „ügyet”, mintha meg sem történt volna.

A terhességi krízis olyan, mint egy jéghegy. Megkerülni, megmászni, összetörni lehetetlen. Amit a kívülálló ebből láthat, csak a jéghegy csúcsa. A nő élete a látható felszín alatt olyan történéseket hordozhat, amit sokan el sem tudnak képzelni. Ítéletnek helye nincs. Egyetlen dolog használ a jégtorlasz ellen: a kitartó napsütés. A szeretet, a feltétel nélküli elfogadás melege és a hozzáértő segítség, ami biztonságot jelent.

abortuszmegelőzés, van segítség

^{Forrás: depositphotos.com}

Két történet segítségével mutatom be, hogy a kismama mentális támogatottsága hogyan befolyásolhatja az anyává válás folyamatát.

Előtte azonban nézzünk egy egyszerű képletet a kismamák kríziséről:

^{Forrás: Együtt az Életért Egyesület}

Íme egy nő, aki eleve krízisben van. Teherbe esik. Elönti a félelem, mert úgy érzi, nincs ereje ehhez a feladathoz. Ebben a helyzetben legtöbben tévesen azt gondolják, hogy a krízist a baba okozza.

Abortuszt javasolnak. Megmarad a nő az eredeti krízissel, és szerez hozzá még egyet, ugyanis elveszíti a gyermekét. Az eredmény: dupla krízis, miközben nem oldottunk meg semmit.

Van másik út is: A nő mellé állunk, segítünk neki.

Részben vagy egészben kiiktatjuk a krízist, megmarad a nő megerősödve, él a baba, és megvalósulhat az anyaság.

A képlet logikus, átlátni egyszerű, de megvalósítani már bonyolultabb. Mégis az Együtt az Életért Egyesületben ezen az úton indulunk el, mert álláspontunk szerint egyetlen krízis megoldása sem lehet az, hogy az érintettek valamelyikének kioltjuk az életét.

„A krízis megoldásának mindig az emberi élet védelme mellett kell megvalósulnia.”

Következzenek a történetek:

1. Igaz történet

D. 18 éves. Korábban folyton kinevették. Csúfneveket aggattak rá. Nem tudta, hogyan kell barátkozni. A fiúk röhögtek rajta, dagadtnak nevezték. Rendszeresen került méltatlan kapcsolatokba. Nagyon fiatalon bocsátkozott intim kapcsolatokba, egyre többekkel. Odaadta magát, aztán rendre csalódott. Kihasználták, magára hagyták. Volt olyan eset, hogy bántalmazták is. Az érettségi évében derült ki, hogy babát vár. A baba bizonytalan párkapcsolat gyümölcse. Az apa elhagyta, amikor megtudta, hogy gyermekük lesz. Ekkor kereste meg az Együtt az Életért Egyesületet.

^{Forrás: Együtt az Életért Egyesület}

D. maga is váratlan, véletlen babaként érkezett a szülei kapcsolatába. Miatta maradtak együtt, de később, a testvére születése után, különváltak. Egész életében viselte az anyja neheztelését a léte miatt. Feleslegesnek és tehernek élte meg magát a családban. Terhessége újabb bizonyítéka volt annak, hogy ő a család problémája. Az anyja elküldte otthonról és a sorsára hagyta.

Az érettségi évében lakás, munka, társ és jövedelem nélkül esélye sem volt arra, hogy megoldja a helyzetét. Mindenki az abortuszt javasolta neki.

A pozitív teszt még a tervezett és várva várt gyerekek esetében is átmeneti normatív krízis. Életre szóló felelősség előtt állnak. A legtöbb nő beszámol arról, hogy egy új élet megjelenése a testében szokatlan tapasztalat, ami egyes estekben ijesztő is lehet. Az anya érzékenyebb a szagokra, ízekre, fáradékonyabb, szívesebben visszavonul, aluszékonnyá válik, a hangulata labilis lesz. Fokozottan igényli a támogatást, a biztonságot és a gyöngédséget. Kezdetben az anya a terhességet jobban érzékeli, mint magát a gyermeket.

A válságterhesség halmozott krízis, amely életet veszélyeztet. A nem kívánt baba léte kezdetben akkora teher az anyának, hogy lebénítja, szinte maga alá temeti őt a félelem.

D.-nek mindenki az abortuszt javasolta. Képtelennek érezte magát a baba fogadására, eközben szerette a babát, és nagyon félt. Fordulatot jelentett, amikor az első ultrahang vizsgálaton meglátta a baba képét. Az a „valami” ott belül testet öltött.

D. Anya akart lenni. Azt feltételeztük, hogy a baba születésével D. kötődési lehetőséget, szeretetkapcsolatot remél. Szerettük volna ugyanakkor, ha nem kapaszkodóként tekintene a gyermekére, hanem „tartóemberré” tudna válni a számára. Felajánlottuk a rendszeres kísérést, amit elfogadott. Egy rövidebb szakaszon pszichológus segítségét is igénybe tudta venni. Az Együtt az Életért Egyesület kapcsolatain keresztül adományozók jóvoltából pénzbeli támogatáshoz is juthatott.

A Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség tagjaiból álló támogató csoport vette körül: látogatták, finomságokat hoztak, segítettek neki, felvidították.

D. kettős helyzetben volt: gyermekstátuszban élt, hiszen iskolába járt, a szülei tartották el. Hirtelen felnőtt lett, mert elküldték, és anyai státuszban is volt, hiszen hamarosan gyermeke születik. A krízisnek regresszív hatása van. Ez késlelteti a felnőtté válást. Ezért kerestük az egyensúlyt a kísérés és a vezetés között, hogy D. fokozatosan megérjen a felnőtt döntésekhez. Feltérképeztük a családi és baráti kapcsolatait. Megvizsgáltuk, kire számíthat.

D. elfogadta a segítséget, együttműködő volt, de éreztük rajta, hogy mennyire meg van lepve mindattól, ami vele történik.

Idézetek D-től:

„Senkitől nem kaptam soha semmit. Még anyámék is úgy voltak vele, hogy legyek hálás, azt sem érdemlem, ami jár.”

„Anya nem akart engem, nem kérte, hogy legyek. És mi tagadás, azért volt velem baja bőven, sosem voltam jó gyerek. Meg apa el is ment, a nyakán voltunk a húgommal.”

„Azt nem értem, hogy kik ezek az idegenek, akik pénzt adnak, és miért?”

2. Igaz történet

H. 24 éves. A 3. hónapban van. Apja bántalmazó, anyja pszichiátriai beteg. H. kiskamasz kora óta magáról gondoskodik. Zárkózott, gátlásos, lehatott fejjel pislog ki a frufruja alól.

H. így beszélt a babájáról:

„Nem érdemlem meg.”

„Jó lenne később, amikor már képes vagyok.”

„Jobb lenne neki, ha nem születne meg.”

„Nekem is jobb lett volna, ha nem születek meg.”

H. szerette a kisbabáját, mégis azt kívánta, hogy ne szülessen meg. Ez feloldhatatlan ambivalencia. Egyre jobban szorongott, tördelte a kezét. Rendszeres kísérést javasoltunk neki, amit elfogadott.

abortuszmegelőzés, van segítség

^{Forrás: depositphotos.com}

H.-val először csak róla és az életéről beszélgettünk. Kiderült, hogy nincsenek rokoni, baráti, bármilyen emberi kapcsolatai – nem mer kötődni senkihez. Egy ideig nem tudott mit kezdeni a tőlünk kapott figyelemmel, elfogadással. Harmadik alkalommal oldódott fel annyira, hogy már áthelyezte a székét, teát kért, elkezdte magát otthonosan érezni. Később megkérdezte, hogy vannak-e nálunk babaruhák. Mindig tartunk a telephelyen pár doboz tiszta, szép újszülött kelengyét. Nézegette az apró ruhadarabokat. Talán így jobban el tudta képzelni, milyen lesz a gyermeke. Ekkor kezdtünk el újra az állapotáról és a babáról beszélgetni.

H. „párja” házas ember. Feleségével közös gyereket nevelnek. Azt állítja, „H. a szerelem az életében”. A férfi a pozitív teszt óta nem veszi fel a telefont H.-nak.

A nem kívánt terhességek esetén elsősorban a nő helyzetét szokták vizsgálni és mérlegelni, de

nagyon fontos az apa szerepe is ilyenkor.

Az anya származási apjának és a gyermek apjának hozzáállása is nagy jelentőségű a szülővé válás szempontjából. Ha az apa éretlen, elmenekül a helyzetből, esetleg agresszív – ez visszavetheti az anya lelkierejét és megküzdési képességét is. Ha kismama származási apja nem tudott biztonságot nyújtani, később nehezebben vállal felelősséget a nő.

Ebben a helyzetben az abortuszt szorgalmazni, abortuszra bátorítani az anyát azt jelenti, hogy a feladás felé tereljük őt. Nem feltételezzük róla és nem erősítjük meg őt abban, hogy képes megállni a krízisben, van ereje a megküzdésre, van lehetősége a megoldásra, és van joga arra, hogy anya lehessen.

H. megértette, hogy ő már anya:

„Akár megszülöm, akár nem, ő már itt van.”

Ettől kezdve a baba mellett állt. Szedte a vitaminokat. Beszélt hozzá. Vigyázott magára. Megszépült. Nem volt biztos abban, hogy fel tudja-e nevelni a babát. Kiderült, hogy attól tart, ő is pszichiátriai beteg, ahogy az anyja, aki H. elmondása szerint „begyógyszerezve ült egész életében, mint egy növény”. Ettől féltette a gyermekét.

^{Forrás: depositphotos.com}

Pszichiáter segítségét ajánlottuk, amit elfogadott. Bipoláris depressziót diagnosztizáltak nála. Várandósan szedhető gyógyszert állítottak be terápia mellett. Hamarosan kiegyensúlyozott lett. Babatakarót kezdett horgolni, hogy majd abba burkolja a babát.

H.-t közben kitették az albérletből, amikor kiderült, hogy kismama. Egy szerzetesnővér fogadta be átmenetileg. Szállást adott neki a szülésig és utána hat hétig. A nővérekkel főzött, sütött, sokat aludt, tépelődött. Az utolsó hónapban mondta ki:

„mindenképp örökbe adom, ez lesz a legjobb”.

Kemény gyászfolyamat

Akár abortusszal, akár örökbefogadással szakad el az anya a gyermekétől, fel kell dolgoznia egy nagy veszteséget. Ez a gyász komplikált gyász, mert a gyermek elvesztése miatt mindkét esetben magát okolja az anya. Olyan gyászt visel, ami nem osztható meg senkivel. Szégyen tapad hozzá, és életre szóló titoknak minősül.

Ezért arra törekszünk, hogy megértessük a kismamával, hogy életet adni a gyermeknek és gondoskodni a családba kerüléséről, ebben a helyzetben a legnagyobb jó, amit a gyermekéért tehet.

Ne szégyellje magát, hanem őrizze szeretettel a gyermeke emlékét. Noha „örökbe adta”, nem veszítette el őt örökre. Ha a gyerek felnő, előfordulhat, hogy találkozhatnak, és új esélyt kaphat az anya-gyerek kapcsolat. Szeretnénk érzékenyítni a társadalmat az életet adó anyák megítélésével kapcsolatban.

H-nak kisfia született. Egy fiatal házaspár fogadta örökbe. 7 éve vártak gyermekre. Számukra a lombik nem volt etikus megoldás, ezért csak reménykedtek, hogy egyszer megcsörren náluk is a telefon. H. a szülés után a nővérekhez ment a felépülés idejére. Sokat sírt, hallgatott, bezárkózott. A nővérek főztek neki, beszélgettek vele és életében először közösen megünnepeltük a születésnapját. Még soha nem volt születésnapi ünnepsége.

D-nek kislánya született. Addigra feléledt a családi kapcsoltrendszere. Édesanyja naponta látogatta, párja minden nap vele volt, a FÉSZ-es lányok komatálat hordtak, nagy volt az öröm.