Tavalyi nagy sikerű házasság heti rendezvénye után az idén is pódiumbeszélgetésre hívta az érdeklődőket a Bízd Rá Magad Szolgálat. A „Boldogító három igen – Boldogan élnek, míg meg nem halnak... Hogyan lesz a meséből valóság?” címet viselő, férfi és nő szövetségéről szóló beszélgetéssorozatot Erdő Péter bíboros nyitotta meg a D50 Kulturális Központ Esztergom-termében. Úgy fogalmazott: a házasság hetének végén érdemes szembenézni azokkal a feladatokkal is, amelyeket a házasság egyházunk, közösségeink számára jelent.
Azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy a házasság nem működik magától, folyamatosan tenni kell érte, ápolni és gazdagítani kell jóban, rosszban egyaránt – emelte ki.
Ferenc pápa „Amoris Laetitia” című apostoli buzdítására hivatkozva kitért az egyházak fontos teendőire is a házasságok és a családok érdekében: az elváltak lelkipásztori gondozása és a házasságrendezés elősegítése mellett a bíboros kiemelte a krízisbe jutott, vagy nehézségekkel küzdő házasságok segítését, a válások elkerülését és a családi együttélés értékeinek támogatását is. „Minden válságban rejlik egy jó hír, melyet tudnunk kell a szív fülével meghallani” – idézte a Szentatya gondolatait.
Erdő Péter bíboros szerint az eseményt szervező Bízd Rá Magad honlapja és maga a Szolgálat – mely az Eucharisztikus Kongresszus óta eltelt időszakban már számos esetben bizonyított – ugyancsak az elsorolt helyzetekre és a családi élet sok más problémájára kíván hozzáértő segítséget nyújtani, keresztény alapokon állva.
A főpásztor a feleség és az édesanya méltóságának tiszteletéről is beszélt, idézve XII. Piusz pápa szavait, aki szerint „minden családnak megvan a maga tündöklő napja, és ez a feleség… Állandó fényt és meleget áraszt maga körül”.
Beszédének végén a bíboros Isten különleges áldását kérte nem csak a házasságok érdekében végzett feladatokra, de mindazokra is, akik részt vesznek „ebben a közös munkában”.
A párkapcsolatok mérföldköveit körüljáró beszélgetések első vendége Papp Miklós görögkatolikus pap, morálteológus volt – három lánygyermek édesapja.
A lelkipásztor szerint a házasságra éppen olyan tudatosan kell készülni, mint a tanulmányok által megalapozott életpályára. Ez a készület azonban – tette hozzá – nem a jegyesoktatással kezdődik, hanem már az anyaméhben, akkor, amikor „elfogadjuk a gyermeket és önmagáért szeretjük, ha egészséges, ha beteg.”
A jó házasság a szentháromság képére van teremtve, egyik ismérve, hogy rendben van testi, pszichés és spirituális szinten is. „Erosz, fília, agapé. A házaspárok mindhárom szinten kell, hogy kötődjenek egymáshoz – ez a boldogító három igen.” Az erosz több, mint szexualitás, inkább élethosszig tartó gyöngédség; a fília, amivel együtt lehet haladni, döntéseket hozni, „akivel egy húron pendülünk, akivel közös az értékrendszerünk”; az agapé pedig – fejtette ki Papp Miklós – a „fentről való szeretet, amit ajándékba kapunk”, és amivel egymást kell szeretnünk. Az a dolgunk egy életen át – fejtette ki –, hogy
sasoljuk Jézus Krisztust, ő hogy szeretett. Ezt aztán élethossziglan tanuljuk...
A görögkatolikus pap hangsúlyozta: a családos életben és a házaséletben a Szentháromság rengeteg örömet rejtett el, amit akkor lehet „lehívni”, ha az ember igényesen él a fentebb már elsorolt „igenekkel”.
A házasság egyben tartásával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet: engedelmeskedni kell a létnek, a sorsnak, Istennek. „A házasság nem egy olyan projekt, amit te megtervezel, a Jóisten pedig majd asszisztál hozzá. Éppen fordítva!” Papp Miklós beszélt arról is, hogy „mindenki papja a maga házasságának” – ennek a gondolatnak a lényege pedig az, hogy szükség van spirituális családi légkörre, tudni kell „imádsággal imádkozni” a családért.
A közhely, mely szerint az ellentétek vonzzák egymást, szerinte nem igaz. Az ellentétek szétverik a házasságot – szögezte le –, mert igenis fontos az, hogy a párok értékrendszere a fontos tételekben nagyjából egyezzen.
Papp Miklós leszámolna azzal a közhellyel is, hogy a szexualitást ki „kell” próbálni a házasság előtt azért, hogy – ahogy mondani szokták – senki ne vegyen zsákbamacskát. „Azt pont nem kell kipróbálni. A láthatatlant kell kipróbálni, ami sokkal nehezebb: azt kell kideríteni, hogy a gondolkodásmódunk, a jövőképünk, a hitünk, az etikánk mennyire illik össze. Mert ezek alapján fogunk a hétköznapokban döntést hozni.” Hozzátette: az okosabbak már esküvő előtt lejátsszák ezt a meccset – a kevésbé okosak a válópernél...
A mindannyiunkat érő személyes veszteségeket, tragédiákat Papp Miklós szerint nem szabad túlokoskodni. „A sötét, az sötét. A sötétségnek pedig van egy olyan misztériuma, hogy abban csak Krisztus tud okosat mondani. Én papként nem is próbálok beletolakodni a veszteségbe, hanem tisztelem az egyéni szenvedést és az egyéni keresztutat. Nekem az a dolgom, hogy Krisztust közvetítsem afelé, aki éppen a maga keresztútját járja.” A konkrét gyermek-veszteségre – gyász, vetélés, meddőség, abortusz – reagálva a pap-morálteológus úgy fogalmazott:
„Gyermek nélkül lehet üdvözülni, de szeretet nélkül nem.”
Felhívta zömében házaspárokból álló hallgatósága figyelmét arra is: kinek-kinek a párja egy kimeríthetetlen világ, a házasság kezdetén pedig mindenki megkapja ezt a világot.
A pódiumbeszélgetés két nagycsaládos házaspár-vendége, Krúdy Tamás és Zsófia, valamint Dabóczi Kálmán és Vera felidézték kapcsolatuk kezdeteit, fontosabb mérföldköveit, és leplezetlen őszinteséggel beszéltek arról, milyen buktatókon mentek keresztül, milyenekkel küzdenek meg a mai napig azért, hogy házasságuk és családjuk erős maradjon.
A hatgyermekes Krúdy-házaspár felidézte sok egyéb mellett, hogy hosszú évekig éltek „vadházasságban”, majd pedig az okozott számukra lelki válságot, hogy eleinte nem érezték, a szentségi házasság mit adott hozzá addigi kapcsolatukhoz. Beszéltek arról is, hogy
egy vadházasságban töltött, évekig tartó időszak nagyon-nagyon megterheli a kapcsolatot – az a csoda, ha egyáltalán házasság lesz belőle. A házaspár ma már tanúságtevőként beszél fiataloknak arról: a vadházasságok uralta mai világban mennyire fontos a szentségi házasság.
Őszintén beszéltek magánéleti mélypontjukról is, amelyen a hit, az őszinteség és a közös erőfeszítés segítette át őket – és a házassági esküjük.
Felidézték, amikor életükben először igazán, közösen imádkoztak Istenhez gyermekük életéért, és vallottak arról, hogy miért megtartó erő számukra a mai napig a közös ima. Ennek a közös imának az intimitása – mondták –, a Jóistennel való együttlét már hiányzik, ha valami miatt hosszabb ideig kimarad az életükből. Mint kiemelték, hálát adnak azért, hogy házastársakként mindig együtt tudtak haladni, együtt tudtak fejlődni – és ha együtt rontottak el valamit, akkor azt együtt tudták helyrehozni.
Azt vallják: rájöttek arra, „hogy a Jóistennek micsoda terve van ezzel a szerelemmel” az életükben, és hogy az mekkora erőforrás. Krúdy Zsófia szerint sokszor a házaspárok „testében ott van az az igen”, amit kimondtak az oltár előtt, de ezt az igent nem tudják felismerni – ahogyan ők sem tették –, mert a kapcsolatuk valamiért nem az önátadásról és a másik teljes befogadásáról szól, hanem a kihasználásáról.
Amikor végre rádöbbentem, hogy ajándékként megkaptam Tamást teljesen, testestül-lelkestül, az olyan élmény volt számomra, ami egyszerűen kinyitott engem, beteljesültem és adakozóvá lettem.
A házaspár a pódiumbeszélgetés során a saját példáján keresztül újra és újra megerősítette: a házassági eskünek valóban összekötő, összetartó ereje van.
A pódiumbeszélgetés másik két résztvevője, Dabóczi Vera és Kálmán elbeszélte, hogyan határozta meg közös életük sok-sok évét a férj felelősségteljes munkaköre és mi az, amit amiatt ő elmulasztott családi életében vagy a feleségéhez fűződő kapcsolatában. Szerinte – így visszatekintve – ő ezzel börtönbe zárta magát, évtizedekre. Ma már másképpen csinálna mindent: „Többször csókolnám meg Verát, mint ahányszor megcsókoltam, és többször mondanám ki azt is, hogy szeretem. Tudom, hogy erre várt 25 évig, és én nem adtam meg neki” – vallotta meg Dabóczi Kálmán.
A beszélgetésből kiderült az is, hogy Dabóczi Vera mikor érett igazán nővé – immár feleségként. Elmondta, hogy
tudni kell, mikor kell egy konfliktusban hallgatni és mikor konfrontálódni akár a tányértörésig, egyáltalán: milyen az, amikor a nő „túlzottan megbocsát”, csak hogy a gyermekeit védje és a férjét kísérhesse az üdvösség felé vezető úton.
„Én Kálmánban mindig a jót kerestem, és együttéreztem azzal is, ami nem jó benne. Talán túlzottan is együttéreztem, és túlzottan is megbocsátottam neki mindent, de azt gondolom, hogy ez az elkötelezettség tart engem folyamatosan a mindkettőnk üdvössége felé vezető úton.”
Személyes vallomásában mindkét házaspár megerősítette: a közös elköteleződés, az erőfeszítések mellett az Istenbe vetett hit és az egyház az, ami valóban képes segíteni a krízishelyzetekben, át tudja segíteni a házasfeleket a válságon.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: Prófusz Ádám/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Szerző: Mészáros Erika
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
