Mi az ima?
Az ima élő és személyes kapcsolat Istennel. Ekkor igazán azok lehetünk, akik vagyunk, hogy találkozhassunk azzal, Aki van. Ő értékesebbnek tart minket mindennél, még saját életénél is. Nem kell tehát teljesítenünk, nem kell tennünk, mondanunk vagy gondolnunk semmit. Nem kell azon igyekeznünk, hogy kézzelfoghatóvá tegyük Istent.
Az ima az, amit Isten tesz, ahogy Ő egészen értünk él, ahogy Ő határtalanul nekünk adja Önmagát. Nekünk csupán engednünk kell, hogy szeressen minket – az Ő felfoghatatlan, tápláló, átalakító és feltétel nélküli szeretetével! Igen, az ima nem annyira a fejben, sokkal inkább a szívben történik, az imádság talán nem a gondolkodás, hanem sokkal inkább a szeretet ideje.
„Uram, jó nekünk itt lenni!” Mt 17, 4
Az ima lényege nem a technika, hanem a kapcsolat, a nyitottság, a bizalom, önmagunk odaadása annak, Aki szenvedélyes szeretettel ajándékozza oda magát nekünk.
Az ima egy megdöbbentően bensőséges kapcsolat ideje, személyünk kibontakozásának, beteljesedésének forrása! Az ima egyetlen feltétele a nyitottság. A hívő embernek egész élete nyitottság, s így egész élete ima. Az ima maga a valódi élet!
Minden félelmünk, kompenzációnk, önzésünk onnan fakad, hogy nem kívánunk annak a háromságos Szeretetközösségnek részesei lenni, Aki az utunk, az igazságunk és az életünk. Akik imádságos emberek, azokhoz az emberek vonzódnak, keresik a társaságukat, mert személyükből odafigyelés és szeretet árad.
Hogyan tudok az imában közel kerülni Istenhez?
Nézzünk 7 tippet, hogyan tapasztalhatom meg az Ő közelségét!
- Az imának csupán egy igen egyszerű jelenlétnek kellene lennie, amely során én Istenben, Ő pedig énbennem van. Elég, ha megnyitom Neki a szívemet.
- Fontos, hogy ne imákat mondjak, hanem imádkozzak – hiszen valódi közösségben vagyok!
- Félelem, szégyen nélkül kifejezhetem azt, amit átélek. Ami bennem van, annak szabad lennie! Két személy kapcsolata igazán bensőségessé és méllyé válhat, ha képesek a legmélyebb érzéseiket is megosztani egymással. Az imában pedig találkozhatok azzal a Szeretettel, ahol nem kell megfelelnem, ahol nem kellenek álarcok, ahol akár lehetek gyenge!
- Vajon Istent keresem vagy valami jó dolgot, amit kaphatok Tőle? Istennel szeretnék találkozni vagy a Róla alkotott képemmel? Szeretném, ha az imám sikeres lenne? Amennyiben hajlandó vagyok a hangsúlyt önmagamból Istenbe áthelyezni, csodálatos új távlatok nyílnak meg előttem!
- Az ima egy az életemmel, nem tudok másként imádkozni, mint ahogy élek. Az ima elválaszthatatlan mások ingyenes szeretetének, szolgálatának vágyától – az Istenkapcsolat és a szeretet mindennapos odaadása kölcsönösen táplálják egymást. Isten igazán a kicsik előtt tárul fel, akik hagynak helyet másoknak a szívükben, akik elfogadják szegénységüket – tudják, hogy szükségük van Őrá.
- Az imát segíti a rendszeresség, egy mástól védett időpont, összeszedettséget segítő hely, minőségi Istennek szánt idő, olykor közösségben, másokkal együtt. Segít még az is, ha emellett még forgatom a Szentírást, olvasok lelki olvasmányokat. Az ima összefügg az életvezetésemmel is, alapvető fontosságú a megfelelő mennyiségű alvás, étkezés, testmozgás stb.
- Úgy érzem kevés a hitem, az erőm? Ezzel is bátran odafordulhatok a minden kegyelem Istenéhez! Mennyire szívesen ad Ő örömöt, tüzes szeretetet, és hoz megújulást mindazoknak, akik őszinte szívvel kérik! Engedjük, hogy Ő lángra lobbantsa szívünket!
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: https://kozpontiszeminarium.org/lelkiseg/hogyan-imadkozzak-jol/
Képek forrása: Freepik
Szerző: Központi Szeminárium kispapjainak írása