Mivel ők a lelkigyakorlat során már megosztották velünk saját, személyes motivációikat - három élő gyermekük mellett hét babájuk „szökött meg”, azaz ennyi vetélése volt Máriának, így ők tízgyermekes szülőknek érzik magukat, és azt is elmesélték, hogy a rengeteg veszteség mennyire megterhelte őket és a házasságukat; Ferenc szavaival: „ha egyikük bement a szobába, a másik kifordult”, és „természetesen” évekig nem is beszéltek róla, amíg Máriának elgondolkodtató álmai nem lettek ezzel kapcsolatban -, ezért most inkább az esemény szakmai háttérről kérdeztem őket. Mária fizikusként, majd hittantanárként, Ferenc pedig nukleáris méréstechnikusként és diakónusként dolgozott, amikor még a '80-as évek végén felmerült bennük egy anyaotthon alapításának ötlete, amit aztán a rendszerváltás elsodort, többek között a falubéliek ellenállása miatt. Később, amikor a Mária Rádióban már saját műsor ment a gyásszal kapcsolatban, megkereste őket Kárpátaljáról Popovicsné Palojtay Márta, hogy Majnek Antal püspök atya meghívására tartsanak ott egy abortusszal kapcsolatos lelkigyakorlatot - arra hivatkozva, hogy arrafelé a nők 90%-a (!) érintett ebben a kérdésben, hiszen a kommunizmusban két gyermek után már ajánlották a nőknek abortuszt, fogamzásgátló tablettákhoz pedig akkoriban nem lehetett hozzájutni.
Ferenc és Mária eleget tett a kérésnek és ellátogattak Kárpátaljára, ahol a nyelvi és kulturális akadályokat leküzdve (erősen dogmatikus, a büntető Istenképen alapuló hit) megtartották az első, majd néhány további lelkigyakorlatukat, végül átadták a stafétát az őket meghívó püspök atya munkatársainak. Ezek után több év is eltelt, amire a téma újra „megtalálta őket”: Mária 63 évesen elkezdte a mentálhigiénés lelkigondozó szakot, ahol a szakdolgozatában ezt a témát kutatta; Ferenc pedig kapott egy felszólító kérdést Bíró püspöktől: miért nem foglalkoznak itthon is a magzatok elvesztésének lelki gyógyításával? A máriabesnyői lelkigyakorlatos házban befogadták őket, így itthon is elkezdődhettek a lelkigyakorlatok, évente 2-3-4 alkalommal. Először főleg az abortusszal kapcsolatos veszteségekre fókuszáltak, később a vetéléssel is foglalkozni kezdtek (utóbbi lelkigyakorlat neve: „Ne sírj, ne bánkódj”), de „vegyes” csoportok is alakultak.
Ezzel kapcsolatban gyakori kérdésként merül fel: hogyan lehet ezekből a látszólag nagyon különféle veszteségekből együtt gyógyulni, amire Kovácsék válasza: a gyász mindkét esetben nagyon hasonló, a résztvevők pedig nem méricskélnek és nem ítélkeznek - nemcsak azért, mert erre az elején felszólítják őket, hanem azért, mert mindenki a saját veszteségeivel, gyászával és gyógyulásával van elfoglalva. Mária elmagyarázta: a gyász folyamata, elemei (tagadás, düh, szomorúság, elfogadás) és a poszttraumás zavarok jelei (nyugtalanság, álmatlanság, rémálmok, látszólagos meddőség, vetélések) nagyon hasonlóak a kétféle veszteséget megélő nőknél. Hozzáteszi azt is: egyébként nemcsak ez a kétféle „tiszta” eset létezik; nem ritka, hogy abortusz(ok) után (akár sorozatos) vetélések következnek.
A házaspár elmesélte, hogy nagyon sokféle sorssal és élethelyzettel találkoztak már, hiszen az abortusznak is számtalan kiváltó oka lehet: van aki súlyosan beteg gyermekét vetette el, van, akit a családja beszélt rá, vagy a párja hagyott el, van, aki anyagi okokból döntött emellett és van, aki pedig erőszak áldozataként nem volt képes vállalni az abból fogant gyermeket. És nemcsak az abortuszon átesett nők, hanem a vetélést megélők is gyakran küzdenek bűntudattal, lelkiismeret furdalással, lelki fájdalommal: vajon őszintén várták-e, akarták-e azt a meg nem született gyermeket.
Emellett manapság egyre gyakoribbak a lombik-veszteségek miatt jelentkező résztvevők; akár a remélve vágyott babák gyakran előforduló elvesztése, a „redukált” magzatok (magam is találkoztam olyan nővel, aki a korábban gyakran alkalmazott hármas beültetésből megfogant és életképes kisbabái közül választania kellett, hogy melyiket tartja meg...); akár a lefagyasztott megtermékenyített petesejtek sorsa kapcsán.
Ferenc elárulta azt is, hogy a hét év börtönlelkészi munka ráébresztette arra, hogy az abortuszon átesett nők poszttraumás zavarai erősen hasonlítanak az életellenes bűncselekmények elkövetőinek lelki zavaraihoz, így őt korábbi munkájában szerzett tapasztalatai is segítették e lelkigyakorlat vezetésében; de emellett számos szakemberrel (orvossal, pszichológusokkal, pszichiáterekkel) is beszélgettek a témáról az idők során. Szeretnék, ha minél többen foglalkoznának ezzel minden területen, és szívesen átadnák a lelkigyakorlat vezetését olyanok számára, akik a szakmai ismereteken túl stabil katolikus háttérrel is rendelkeznek. Az Udvardy házaspár ilyen, így az ő szervezésükben Kaposváron már elérhető ez a lehetőség. Kovácsék nagyon örülnének, ha több ilyen utódjuk lenne; ha az országban többen, több helyszínen foglalkoznának ezzel.
Lelkigyakorlatuk legnagyobb értéke - talán még a szakmaiságnál is nagyobb - a nyitottság. Mivel a magyar lakosságnak csak kb. 10%-a gyakorolja a hitét, és kb. 30%-nak van bármi köze az egyházhoz, viszont a magzatvesztések ennél jóval többeket érint, ezért úgy döntöttek: nem szabják feltételül a hit gyakorlását, hanem bárki és bármilyen babavesztéssel jöhet hozzájuk. Az érdeklődő-jelentkező telefonhívások során, illetve a helyszíni bemutatkozó körben felmérik, kinek milyen a vesztesége és az Isten-kapcsolata, de elsősorban a saját maguk számára: hogy tudják, kihez hogyan szóljanak, és a lelkigyakorlat felépítését is aszerint alakítsák, még a szavak szintjén is. A katolikus „szakzsargont” nem használják, ha nem hívők vagy Isten-keresők is vannak a csoportban.
Ugyanezért fontos az is, hogy semmilyen lelkigyakorlatos elem nem kötelező: sem a mise, sem a gyónás, sem a szentségimádás; sőt, még az egyéni sorsok megosztása sem, hiszen - bár óriási megkönnyebbülést jelenthet az éveken vagy akár évtizedeken át hurcolt súlyos titkok megosztása, meggyónása, melyeket „az idő nem tud begyógyítani, csak a Jóisten” - nem mindenki nyitott vagy van erre felkészülve.
Ezért mindenki csak annyit mond el magáról és veszteségeiről, amennyit szeretne, és a szervezők által felvetett kérdések átgondolása történhet a kápolna csöndjében, a kert fái között vagy akár a saját szobában - ki hol érzi magát biztonságban; az életgyónás helyett lehet „csak” beszélgetni a segítő papokkal vagy bárkivel a szervezők és a segítők közül.
Ez utóbbiak általában korábbi résztvevők, akiket felkértek vagy maguk jelentkeztek tanúságtételre. Az ő történeteik megosztása nagyon sokat szokott lendíteni a résztvevők kitárulkozásán, gyógyulásán; ahogy egymás sorsának figyelmes meghallgatása is.
Amikor arról kérdeztem őket, nem tartanak-e attól, hogy a feltárt sebek esetleg túl mélyek és a résztvevők nem bírják el a fájdalmakat, akkor megismétlik: mindenki addig megy el, ameddig szeretne, és hozzátették: a bentlakásos megoldás éppen azt szolgálja, hogy ezalatt csak magukkal foglalkozzanak, ne távozzanak „nyílt sebekkel”, és ezt erősíti a lelkigyakorlat felépítése is: az első nehéz, mélyre ásós nap után jön a két napos megkönnyebbülés, „feltámadás”; éppen ezért nem is lehet később jönni vagy korábban távozni. Kivételként említenek néhány esetet; például egy nő nem tudta otthon hagyni beteg kisbabáját, mégis nagyon el akart jönni a lelkigyakorlatra, így megengedték neki az otthonalvást és bejárást, ugyanakkor elismerték, hogy tulajdonképpen neki sem volt így jó; vagy, amikor anya és lánya együtt érkeztek, de az egyikük időközben elment, mert nem bírta tovább - azóta különösen figyelnek arra, hogy közeli kapcsolatban lévők ne együtt vegyenek részt, kivéve persze a házaspárokat. És az is előfordult egyszer-kétszer, hogy valaki másodszor is eljött, mert szükségét érezte amiatt, hogy első alkalommal nem tudta megosztani mindazt, ami benne volt. De ezek csak kivételek, alapesetben egy ilyen lelkigyakorlat elegendő ahhoz, hogy az illető meggyógyuljon, vagy elinduljon azon az úton, ami a gyógyulásához és a továbblépéshez - és gyakran Istenhez is közelebb - vezet. Még olyan is előfordult - bár alapvetően nem fogadnak súlyos pszichiátriai eseteket, csak stabilizált állapotúakat -, hogy egy gyógyszeres kezelés alatt álló nőnek utána már nem kellett gyógyszereket szednie.
Bár a magzat elvesztése mindkét fél - a nő és a férfi közös - vesztesége, a köztudat még mindig hajlamos a vetélést és az abortuszt is elsősorban (ha nem is kizárólag) a nő veszteségeként kezelni. Ideális esetben a párok együtt jönnek el, s bár ez egyelőre nem túl gyakori, a lelkigyakorlatok többségében azért vannak házaspárok is, sőt esetenként előfordul egy-egy egyéni férfi résztvevő is. Ferenc elmagyarázta ennek okát: amellett, hogy a férfiak kevésbé nyitottak a veszteségek ilyen jellegű megosztására, sokszor nem vagy csak érintőlegesen tudnak bármit is a történtekről - hiszen a magyar törvények megengedik azt, hogy a nő a férfi, a baba apjának beleegyezése, sőt tudta nélkül menjen abortuszra; és ez sajnos sok esetben így is történik.
Kovácsék rengeteg visszajelzést kapnak, hiszen bár hivatalos utánkövetés nincs, az egyes lelkigyakorlatok résztvevői annyira összekovácsolódnak, hogy tartják a kapcsolatot utána is, és
beszámolnak a szervezőknek és egymásnak a fejleményekről: legtöbbször belső megbékélésről, nem ritkán teljes magatartásváltozásról, megszűnt rémálmokról, újabb várandóságokról, megszületett kisbabákról.
Bár számszerűen nem tudják követni, úgy tudják a tíz év alatt legalább 30 kisbaba született, de hozzáteszik: a lelkigyakorlat talán legfontosabb hozadéka nem is ez, hanem az, hogy a résztvevők felismerik: micsoda érték és kincs az élet; nemcsak megnyugodnak és/vagy megváltoznak, hanem sokan válnak például önkéntessé, mert „azt a szeretetet, amit az Istentől a babájuk révén kaptak, szeretnék továbbadni másoknak”.
Magam is megéltem a lelkigyakorlatnak köszönhetően, hogy elvesztettnek hitt kisbabáimat visszakaptam; Mária szerint azért, mert kérésükre elneveztem őket:
„attól válik valaki személlyé, hogy neve van; azért is kérjük, hogy nevezzék el őket; van, aki ezt már korábban megtette, mások ledöbbennek tőle, mert akkor szembesülnek azzal, hogy ember volt, ugyanakkor azzal is, hogy nemcsak volt, hanem van.
A magzatnak nemcsak teste, hanem - a teremtés pillanatától kezdve - lelke is van. Az anyák annyi mindent megéreznek gyermekükkel kapcsolatban, miért ne tudnák azok nevét is?” Példaként felhozta: egy hölgy, akinek több abortusza volt, amikor elnevezte babáit, örömében táncra perdült és így kiáltott fel: „Végre megtörtént a családegyesítés!”. Az elnevezés egyébként azokat a súlyos lelki traumákat okozó, de még mindig létező tévhiteket is segít eloszlatni, melyek szerint „nem baj, majd lesz másik”, illetve a meg nem született baba nevét viselheti a következő gyermek.
Mária megemlítette: előfordul az is, hogy a résztvevők később egész más témában, például hitbéli vagy párkapcsolati kérdésekkel is megkeresik őket. Ugyanakkor az is nagyon gyakori - minden alkalommal előfordul -, hogy a jelentkezők meggondolják magukat; vagy többször jelentkeznek, mire végül eljönnek. Ezért is tartja fontosnak Mária, hogy vele beszéljenek, nála jelentkezzenek.
A Bízd rá magad honlappal kapcsolatban megjegyezte: nagyon hasznosnak tartják és úgy sejtik, sokan lehetnek olyanok, akik más típusú problémáik kezelése közben szembesültek babavesztésből fakadó sebeikkel; ők maguk is többször küldtek/kaptak résztvevőket másokhoz/másoktól; éppen ezért nagyon jó lenne, ha ezek a jógyakorlatok egymással együttműködnének.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: BRM Média
Képek forrása: Antal-Ferencz Ildikó, Shutterstock
Szerző: Antal-Ferencz Ildikó
Ne félj, nem ítéllek el! - Magzatvesztők lelkigyakorlata
Segítő jelleg: lelkigyakorlat, mentálhigiénés segítség
Ajánljuk: felnőtteknek, időseknek
Elérhető: Országosan, határon túl is, egész évben rendszeres jelleggel, évente csak néhány előre meghirdetett alkalommal
Ne félj, nem ítéllek el! Munkacsoport
Joppé Evangelizációs Központ - Ne félj, nem ítéllek el lelkigyakorlat
Segítő jelleg: előadás, lelkigyakorlat
Ajánljuk: felnőtteknek
Elérhető: Elsősorban a Kaposvári Egyházmegyében, de több esetben országosan is, Március 25. és augusztus 15. között rendszeresen
Joppé Evangelizációs Központ
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
