Eszméletvesztése előtt néhány perccel vetette papírra a címben idézett sorokat 1935. december 17-én a fiatal jezsuita novícius a székesfehérvári Szent György Kórházban. Beszélni akkor már napok óta nem tudott – de e percekben nem is lett volna kihez, nem állt senki az ágyánál. Kicsivel később a jó tanuló, egészséges, életvidám, kiváló tornászbajnok, tettre kész cserkészvezető halálhírét sokan megdöbbenéssel fogadták – és alig telt el néhány év, boldoggá avatási eljárása is megindult.
Forrás: jezsuita.hu
Bár a kanonizációs folyamatot a történelem viharai évtizedekig gátolták, ma ismét újult erővel folytatódik, s várja a Székesfehérvári Egyházmegye az ehhez szükséges imameghallgatásokról szóló beszámolókat. Isten szolgája Kaszap István életéről és tiszteletéről halálának („mennyei születésnapjának”) évfordulóján emlékezünk meg.
Ez a különös sorsú fiatalember minden bizonnyal nem tartozik a XX. századi magyar történelmi emlékezet legismertebb figurái közé, különös életútja azonban már a második világháború éveiben országszerte ismerté tette. Az 1940-es évekbeli „hírnevét”, hatását az a jelenség is érzékeltetheti számunkra, hogy a hazájuktól több száz kilométerre, a Don-kanyarban harcoló magyar honvédek is fohászkodtak hozzá, egyenruhájuk zubbonyzsebében tartva képét. Kicsoda hát ez a fiatal?
Kaszap István 1916-ban született, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján (azaz március 25-én), Székesfehérvárott. A testvérek köréből két szerzetesi hivatás is született: Kaszap Rózsa apácának állt, vizitációs nővér lett, míg István a jezsuita rendbe kérte felvételét az érettségit követően.
Önfeledt játékban gazdag gyermekkorát a családban kapott mély hit mellett a pajkos csínytevések is jellemezték. Több ízben vált ablakbetöréssel végződő hócsaták és hasonló kalandok tevékeny résztvevőjévé.
Később a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium tanulója lett, ahol újabb meghatározó élményekre és fontos barátságokra tett szert. A fiatal Pista az iskolához tartozó 85. számú Zrínyi Miklós Cserkészcsapatnak lett tagja.
A cserkészet hathatósan formálta jellemét; kitűzte maga elé: „emberebb ember, magyarabb magyar” lenni.
Naplót vezetett; ebből jól tudjuk, hogy jeleskedett az önfejlesztésben – így például kitartóan (és végül eredménnyel) próbált összeszedettebb, jobb tanulóvá válni.
Idővel pedig maga is őrsvezetővé vált: a Vadgalamb őrs lett az övé. Erről naplójában így ír:
„Íme, új kis gárda indul a cserkészet kapuja felé azzal a nemes céllal, hogy emberebb ember és magyarabb magyar legyen belőle. A drága ifjúság örökös lelkesedésével látnak hozzá, hogy egész életükre szívükbe véssék, örökre szívükbe zárják a tíz törvényt. Messze a cél, sok a küzdelem, Istenem, adj sok erőt e kis gárdának.”
Forrás: freepik.com
Utolsó két gimnáziumi évében közepes tanulóból szívós munkával küzdötte föl magát majdnem színjelessé. Életerős kamasz volt, aki fölös energiáit már nem gyerekes csínytevésekkel vezette le: tornász lett. A Középfokú Iskolák Sportkörének Országos Szövetsége, a Magyar Országos Tornaszövetség és az Alba Regia Atlétikai Klub versenyein egyaránt érmet nyert. Tizennyolc évesen az érettségi vizsgára készülő Kaszap Pista – ahogyan mindenki szólította – a dunántúli kerület tornászbajnoka lett. Mondhatjuk, hogy a csúcsra ért, a sok befektetett munka meghozta a gyümölcsét – de őt más foglalkoztatta: a hivatás kérdése.
Az érettségi után, 1934 nyarán jelentkezett a jezsuita rendbe; Budapesten, a zugligeti Manrézában lépett a Jézus Társaságába. De alighogy elkezdte a jelölti időt, azaz a noviciátust, előbb elvesztette a hangját (ebből aztán egy időre kigyógyult), majd folyamatosan mandulagyulladások, ízületi bántalmak és gennyes tályogok kínozták. Mellhártyagyulladást is kapott, és valamilyen fertőzést, aminek következtében kórházba kellett szállítani és megoperálni, állapota válságos volt. Daganatot is eltávolítottak gennyes combjából.
A csapások azonban nem tántorították el hivatásától, de igen megnehezítették a dolgát, hiszen túl sokat volt kénytelen hiányozni a képzésről. Rómából kért és kapott külön engedélyt, hogy a sok kimaradás ellenére folytathassa a jelölti időszakot. A betegség azonban újra elhatalmasodott rajta, és kénytelen volt elhagyni a noviciátust.
Nem adta fel. Mihamarabb teljesen fel akart épülni, hogy visszatérhessen a Manrézába, ezért december elején Budapestre utazott, hogy kivegyék a manduláit.
1935. december 14-én tért haza ismét Székesfehérvárra. Este belázasodott, másnapra már nem tudott beszélni. 16-án újból a székesfehérvári Szent György Kórházba került, 17-én gégemetszést hajtottak végre rajta, majd papot kért, de csak késlekedve hívtak neki, addigra pedig elvesztette az eszméletét. 6 óra 10 perckor szentségekkel megerősítve hunyt el. 19 évet, 8 hónapot és 22 napot élt.
Életrajzírói szerint utolsó szavai ezek voltak (természetesen írásban, hisz az utolsó napokban már csak így tudott kommunikálni):
Isten veletek, Odafönn találkozunk, Ne sírjatok, mennyei születésnap ez. A jó Isten áldjon meg benneteket.
Közvetlenül eszméletvesztése előtt vethette papírra ezeket a sorokat, szüleinek címezve. Halálának okaként „a mandulák elgennyesedéséből keletkezett általános vérmérgezést” határozták meg.
A Kaszap-kultusz történetét áttekintve láthatjuk, hogy különböző időszakok mást és mást emeltek ki és tartottak követendőnek életútjából. Így érdekes és tanulságos végigfutnunk a különböző megközelítéseknek ezt a több évtizedes történetét.
Nem született szentnek. Lelki edzésterve azonban az önnevelés megkapó példájaként áll előttünk. Kaszapnak ugyanis kamaszkorában komoly kihívást jelentett az iskola. A gimnáziumi évek alatt a következő napirendet dolgozta ki saját maga számára:
„Délelőtt: 6-kor kelés, 1⁄2 7-kor olvasmány. 7-kor templom, 8–1⁄2 9 magyar. 3⁄4 9–3⁄4 10 latin, 10–11 olasz, 11–12 francia. Délután: 1⁄2 2–1⁄2 3 német. Ezenkívül tetszés szerinti időben német és francia szavak tanulása 15–15 percig. (10 perc új és 5 perc ismétlés.) Délutánonként fürdés vagy olvasás. Este tanulás vagy olvasás.”
Ezt a fajta fegyelmezett önnevelést segítette elő a cserkészmozgalomban való részvétel és a rendszeres naplóírás is. Mindemellett a lelki közösségi életből se vonta ki magát. Fontos közösség volt számára alsós éveiben az Élő Rózsafüzér Egyesület, felsős éveiben a Mária-kongregáció.
Az Élő Rózsafüzér Egyesület a közös imádság által alakított ki közösségeket. A Mária-kongregáció a laikusok – elsősorban a fiatalok – az egyház missziós munkájába történő nagyobb mértékű bevonását célozta. Elsősorban nem a könyvtárszobák magányában nemesedett hát példaértékű jellemű fiatalemberré, hanem az élő közösségek formálták, csiszolták nagy mértékben személyiségét.
Különösen a fiatalok számára lehet vonzó, hozzájuk közel álló példakép Kaszap.
Nagyon hamar, már a halálát követő évben elkészültek első életrajzai, amelyek alapján a különböző tudósítások, újságcikkek a „fiatal szent”, a „modern szent” Kaszapról beszéltek. Érthető, hiszen a szenvedések hősies elviselése mellett a fiatalos lelkesedésével volt a legtöbbekre nagy hatással. Külön érdekes, hogy a mozgalmi szolgálatát is fontosnak tartották: a korabeli lapok leendő „cserkészszentről” is írtak. „Boldoggá akarnak avatni egy magyar cserkészt” – így írt az Amerikai Magyar Népszava.
A Katolikusok Lapja szintén egyfajta közelséget, frissességet hangsúlyoz. „Talán azért szeretik annyira, mert még nem burkolta be alakját a sejtelem köde, mindenki közel érzi magához, hiszen tegnap még itt járt, a városban, ahol élünk. Vagy azért ragaszkodnak annyira Kaszap Istvánhoz, mert közülük való? Az Árpád-házi szent királyok és királylányok után az egykori jezsuita novícius lenne az első magyar szent, aki polgári házból indult el a glóriások mennyei birodalma felé.”
Forrás: Székesfehérvári Egyházmegyei Stúdió Youtube csatornája
A második világháború idején a szenvedéseket hűségesen tűrő athleta Christi (Krisztus katonája) alak vált dominánssá. Az otthonuktól távol, a frontokon harcoló katonák körében igen népszerű lett Kaszap személye, hasonlóan Lisieux-i Kis Szent Terézhez, akit az első világháború gyötrelmei tettek Franciaország-szerte ismertté.
Élete utolsó évében Kaszap igen sokat szenvedett, a legkülönfélébb betegségek sújtották, tették próbára türelmét, kitartását, de ő derűvel és gyógyulni akarással válaszolt e kísértésekre. „S hallom bajtársaim ajkáról a neved, amint belevegyül a bősz hajrá-kiáltásokba, a lövegek bőgésébe és a halálhörgések hangborzalmaiba” – írta egy magyar frontkatona.
Vajon gondolta-e életében Kaszap, hogy alázattal viselt szenvedései ilyen egészen különleges módon tudnak majd és kivételesen sokak számára támaszt nyújtani?
Jóságos Jézus, aki azt mondottad, „ha valaki utánam akar jönni, vegye fel keresztjét, és kövessen engem”, tekints hű szolgádra, Kaszap Istvánra, és az ő közbenjárására add meg nekünk a kegyelmet, amit kérünk tőled, feltéve, hogy az javunkra válik.
Mindenképpen add meg azonban a kegyelmet, hogy az ő példájára mi is mindig hűségesen szolgáljuk a Szeretet Székhelyét, Szentséges Szívedet.
Ámen.
Kérünk Istenünk, ajándékozz a mai ifjúság számára új példaképet Kaszap István személyében; add, hogy mihamarabb a magyar boldogok sorában tisztelhessük őt!
Imádság forrása: Székesfehérvári Egyházmegye (https://www.szfvar.katolikus.hu/kaszap)
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com, jezsuita.hu
Szerző: Tóth Márton
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
