Saját, majdani földi maradványainak sírba helyezésére jó néhány ember előre gondol. Kiválasztja, megvásárolja sírhelyét, hogy még földi életében mindent szépen elrendezzen; hogy amikor majd az elvesztése miatti fájdalom borítja el szeretteinek szívét, az ilyenkor szükséges teendők között legalább erre ne legyen gondjuk. Ez az előrelátás dicséretes gesztus, de valójában nem újszerű.
Kétezer éve is élt ugyanis egy ember, Arimateai József, akinek kertjében ott állt egy sírbolt. Ennek a sírüregnek azonban páratlan „hivatása” lett: az „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért” testet öltött Fiú kereszthalála után az ő holttestét magába fogadni, majd Húsvét hajnalán a feltámadás Kapujává válni.
A tavalyi év Nagypéntekjén a Colosseumnál átelmélkedett keresztút 14. állomásán is elhangzott: „A te sírod [Arimateai József], mely egyedülálló a történelemben, az élet forrásává lesz”. Ez a sír őt vagy családtagjait „várta”, és az Isten Fiát kapta. József álmában sem gondolhatott arra, hogy ennek a sírnak mennyire nem „szokványos” rendeltetése lesz. Az enyészet tartós helyének gondolták, Jézus élettelen teste azonban mindössze szűk három napon át nyugodott benne. A paradicsomkertből kiűzött ősszülők kudarcát gyógyítandó, az Üdvözítő a végsőkig: „a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8) elment értünk, hogy e kertben lévő sírba temetve, feltámadásával új életet hozzon. A kert végében sziklasírba vájt sírboltot a Szikla, a Szegletkő, vagyis Krisztus számára szemelte ki az isteni Gondviselés.
Arimateai József sírboltja egyfajta magasztos tisztaságot, érintetlenséget hordoz magában: olyan sír ez, „ahol még nem feküdt senki” (Lk 23,53).
Jézus sírja Arimateai József kertjében
Már a testet öltött Igét is olyan test – a Názáreti Szűz tiszta méhe – fogadta magába, melyben „még nem feküdt senki” és később, Jézus születése után sem fog: az örökké szűz, szeplőtelen Mária testét csak az Ige számára készítette elő a kegyelem, és az Istenszülő testének Kapuján csak a mindenség Királya vonulhatott át egyszer, senki más.
A bűntől megsebzett természet Gyógyítójának, a világ bűneit elvevő Báránynak Isten ilyen szeplőtelen testű-lelkű anyát rendelt.
Mária szülése fájdalomtól mentes, hiszen az ember nemzéséhez, szüléséhez mélyen kötődő, legfájdalmasabb örökséget, a természetünket fájdalmasan megsebző az áteredő bűnt nem örököli meg, és maga sem örökíti tovább.
A Fiú azonban fájdalmasan „szüli újjá” a megváltásra váró emberiséget a kereszten, majd, miután ott életét adja, hogy nekünk életet adjon, kivérzett Teste megpihen a sírban. És a sírboltba Húsvét hajnalán betekintő tanítványok még a textíliák elhelyezkedéséből is olvashatnak: a Jézus fejét fedő kendő nem a gyolcsokkal együtt van, hanem „külön összehajtva más helyen” (Jn 20,7). Míg a pólyába takarás az újszülött Jézus Testét Betlehemben a külvilág ártalmaitól védte, a sírban „bepólyált”, gyolcsba göngyölt Testet az újjáteremtő isteni Lélek támasztja fel, így annak halotti öltözetére többé már nincs szüksége.
A saját testében feltámadó Üdvözítő megnyitja a sírt és nyitva is hagyja, hogy szíveink ajtajából is elgördüljenek a hitetlenség mázsás kövei, és egészen megnyíljanak Húsvét életadó titka előtt.
És aki az üres sírba betekint, nemcsak arról győződhet meg, hogy „nincs itt, Feltámadt” (Mt 28,6). Hanem az összehajtott kendőt látva megállapíthatja: ő „rendet hagyott” maga után.
Gyógyítani, elrendezni jött ugyanis mindazt, amit a bűn, és annak szerzője, a sátán szétzilált.
Húsvét „főszereplője” tagadhatatlanul Krisztus, szoros egységben az Atyával és az életadó Szentlélekkel. De a hozzá legközelebb álló személyek között először mindig Édesanyjáról emlékezünk meg. A simeoni prófécia Mária számára is tartogatott fájdalmas folytatást. Mert a megváltás misztériumában való részesedéshez, az Isten Fiával való együttes szenvedéshez magának az Anyának is „fel kellett nőnie”, együtt növekedve Fiával, szorosan kitartva mellette a keresztúton is.
Szent II. János Pál pápa mutat rá: „Mária a hit által részesedik fia halálában – a megváltó halálban. Az elmenekült tanítványok hitével szemben ez megvilágosított hit volt. A Golgotán, a kereszten Jézus egyszer s mindenkorra igazolta, hogy »az ellentmondás jele« lesz, ahogyan Simeon ezt már előre megjövendölte. Ekkor teljesedett be az is, amit Máriának mondott: »a te lelkedet is tőr járja át«!” (Redemptoris Mater, 18).
Az Üdvözítő azonban nem itt találkozik először ezzel a páratlan fájdalommal, melyben az Édesanya éppen elveszített Gyermeke miatt kínlódik. Lukács evangélista egyszerű szavakkal beszéli el, hogy Jézus Naim városába érve látta: „amikor a város kapujához közeledett, egy halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát” (Lk 7,12). A megsebzettség tetézése ez: nem elég az özvegység, a jövő egyetlen reménye is odaveszett? Egy gyászoló édesanyát mélyen megkísérthet: van még tovább értelme az életnek? Jézus azonban – tudjuk – nemcsak szavaival vigasztalja a naimi ifjú anyját, hanem megmutatja neki és a körülállóknak: ő valóságos Isten. Van hatalma rendelkezni élet és halál fölött, van hatalma visszahívni még e földi létbe a halott fiút. Meg is teszi, mindannyiuk örömére.
A Golgotára hágva Mária is megtapasztalja ennek borzalmát. Annak a gesztusnak, amellyel a haldokló Jézus Édesanyját Jánosra, a „szeretett tanítványt” pedig az Édesanyjára bízza, leggyakorlatiasabb oka minden bizonnyal az, hogy Mária a Fiú keresztre feszítésekor már szintén özvegyasszony lehetett. Máskülönben nem lett volna értelme elszakítani őt Józseftől és Jánosra bízni.
Ezt erősíti az is, hogy Józseffel mi sem találkozunk egyáltalán a leírásban. Az örökké Szűz Istenszülő méhében sem az Istenember előtt, sem utána más nem lakozott. Jézusnak tehát nincsenek testvérei, még ha a Szentírás említ is ilyet. Az akkori szóhasználat szerint ugyanis ők unokatestvérek vagy közeli rokonok, vagy éppen – ha hallgatunk a Jakab ősevangéliuma című apokrifben József vallomására – még az sem teljességgel kizárható, hogy ez a korábban esetlegesen megözvegyült József első gyermekeire utalva Jézus mostohatestvéreit is jelentheti. Bárhogyan is legyen, édestestvérei nincsenek Jézusnak. Így a Fiú, megelőzvén, hogy a magára maradó Anya, az akkori társadalmi viszonyok között koldusbotra jusson, még földi élete utolsó perceiben róla is gondoskodik.
De nemcsak az Istenszülő talál így új otthonra a „szeretett tanítvány” házában. És nem is csupán János lel gyengéd, anyai menedéket a Szűzanya Szívében:
ő a mai „szeretett tanítványok” számára is anyává lesz. Isten Anyja az Egyház Anyja is – ez Nagypéntek véres misztériumában Üdvözítőnk egyik legszebb ajándéka számunkra!
A jászolban kiszolgáltatottan fekvő Fiúnak a fiatal Istenszülő viselte gondját. Most, a kereszt tövében Mária is megéli a legmélyebb kiszolgáltatottságot: itt nem képes tevékenyen segíteni Fiának kiszolgáltatottságán.
De nem is mindig a tevékeny sürgölődés adja az igazi megoldást. Van, amikor a csendes együttérzés és az ima.
Mária jól tudta ezt. Ahogyan szavainak egyszerű szépségével Prohászka Ottokárnak a keresztútjárásban hagyományosan idézett szavai is megvilágítják: a Szűzanya „Szíve az égő mécs a kereszt tövén”. Jézusnak ott épp erre van szüksége.
Pieta, szobra a Szent György-templom, Luson, Olaszország
A tanítványok megrendülése Nagypénteken valós. Az Anya fájdalma is az. Másképp fáj Nagypéntek délutánja és Nagyszombat sötétsége. A Golgotán még élesen hasító „tőr” másnap kábult, de annál lesújtóbb fájdalomként jelenik meg Mária Szívében. Az összetört szívű Anya szeretetével őrizzük Nagyszombaton Jézus sírját, és közben sokat tanulhatunk Máriától. Mert maga az Istenszülő is rengeteget tanult Nagypéntek és Nagyszombat lelki éjsötétjében: többek között
mélységében megérteni, átérezni minden korok anyáinak fájdalmát, gyászát. Hathatós közbenjáró tud lenni ezért a gyermekeiért aggódó, vagy őket sirató anyák számára.
És egyszersmind reményforrás: Fia Húsvét győztese. És erre a győzelemre mindannyian meghívást nyertünk. A Szűzanya, mint ennek boldog részese a mennyben, segít ezt is elérnünk.
Égi Édesanyánk mellett Egyház Anyánk segítségére is számíthatunk üdvösségünk útján. Az idei Szentév a remény elmélyítésének kiemelt időszaka, melyben a Kegyelemmel Teljeshez egy kicsit mi is hasonlóbbakká válhatunk, „kegyelmet kegyelemre halmozva” (Jn 1,16). És ezen az úton – éljük meg egyes szakaszait a keresztútnak, más időszakait az öröm ösvényének – nem vagyunk egyedül.
Ahogy a Szentatya is rámutat a Szentévet meghirdető, Spes non confundit kezdetű bullájában: „Nem véletlen, hogy a népi jámborság ma is Tenger Csillagaként hívja segítségül a Szent Szüzet. Ez a beszédes cím annak biztos reményét fejezi ki, hogy az élet viharos viszontagságai között Isten anyja segítségünkre siet, támogat, bátorít, hogy bízzunk és továbbra is reméljünk” (n. 24).
Nagypéntek fájdalmából és Nagyszombat gyászából is van kiút. Az Istenszülőre, akivel több ízben is „nagyot tett a Hatalmas” (Lk 1,49), aki a Golgota gyötrelmei után a feltámadás örömét is megtapasztalta, a mennyei dicsőségből tanítja:
életünkben nem Nagypénteké és Nagyszombaté a végső szó. Ha vigaszra, anyai bátorítására szorulunk, Máriának a Fiú megdicsőülten ragyogó sebei által gyógyult Szívére mi is szeretettel rábízhatjuk magunkat.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Kovács Zoltán atya
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
