„Te csak tanulj, fiam”? vagy inkább: „Mazsolát bele”?

„Úristen, közeledik! Végre közeledik! Ennyi volt, sajnos közeledik!" - Igen, ez a tanévkezdés közeledtével bennünk megszólaló hangzavar néhány hangszíne. Sokszor örömteli, de gyakran szorongást is hoz, esetleg vehetjük keserédesen humorosra is, hiszen minden van benne az is. Várakozás, felszabadulás, készülődés, búcsúzás, újrakezdés, bizonytalanság és bizalom – és valami rejtett öröm egyszerre. Akárhogy is kavarognak bennünk ezek az érzések, nemsokára feltűrjük az ingujjunkat és indul – a végtelennek látszó – munka.

De vajon miért csak titkon örülünk? Miért ne lehetne nyilvánvalóan is örülni életünk „munkás” szakaszának? Hiszen az ember veleszületett alkotóképessége nem büntetés, hanem jutalom! Ezt a szemléletet azonban csak tapasztalattal lehet elsajátítani, magyarán ezt is nevelni kell. Vannak megismerhető törvényei, s ezek segíthetnek abban, hogy akár mindennapi teendőink is örömet jelentsenek.

Mivel inspiráljuk a gyermeket az iskolai munkára?

Minden munkavégzés személyes tett, így az ösztönző erők is szoros kapcsolatban vannak a személyiségünkkel. A honorárium, ami „jár”, – a felnőttvilágban a pénz, a diákoknál az osztályzat – önmagában nagyon rövidtávú ösztönző. Akkor mi fogja ösztönözni gyermekünk munkakedvét a hosszú tanév során?

A zűrzavaros érzéseinken könnyebb lesz uralkodni, ha kézbe fogjuk azokat az egyszerű dolgokat, amelyek valamilyen formában máris megragadhatók.

Előkészíthetjük például az eszközöket, a helyszínt, de legfontosabb rendező erő az idő lesz. Megpróbáljuk megtervezni a tanulás–játék–alvás–mozgás-ritmust és a várható különórák beosztását is. Átgondoljuk, hogyan tudjuk majd segíteni a motiváció fenntartását és a kezdő löketet vajon mi adja meg? És mindeközben értő figyelemmel óvjuk a gyerekkorát, a serdülését, vagy az ifjú felnőtt saját eredetiségének keresgélését is. Nem kispályás feladat, ám ha belefogunk, meglátjuk, hogy nem kell hozzá nagy felhajtás, csak minden egyes területen

jó fókusz, azaz komoly iránytű arra vonatkozóan, hogy hosszú távon mi lesz eredményes, mi a siker, mi szolgálja az élet elevenségét.

Szülőként biztosan nem elég a következő iskolafokozatig – vagy a következő felmérőig, bizonyítványig, versenyig – ellátnunk, az idegrendszerére sem csak húsz évig lesz szüksége, nem szeretnénk, ha a rendkívül okos eszköze végül függőséget okozna, és jó lenne, ha fizikai állóképessége is edződne. Manapság már a munkaerőpiacon is a top1-képesség nem az IQ, hanem az érzelmi intelligencia, tehát ennek fejlesztésére is időt kellene szánni. Istenkapcsolat, élő hit sem lesz a hittandolgozatból, és családképesség sem alakul ki valóságos élmények nélkül…

Hajszolás helyett néhány támogató javaslat

„Ha nem tudjuk, merre tartunk, ne csodálkozzunk, ha valahová máshová lyukadunk ki” – tartja egy kissé cinikus mondás. Bár sajnos gyakran tapasztaljuk, hogy a legjobb szülői szándék ellenére, a rengeteg különóra és sok száz óra kemény leckeírás mellett, szép bizonyítvánnyal a kezében céltalan, társtalan, motiválatlan, kiégett fiatal felnőttekké válhatnak a gyermekek.

A megszokott és sokszor kritikátlanul átvett hajszolást tehát már most a kezdetnél érdemes átgondolni.

Az időbeosztás néhány fontos szempontja:

Akiknek nem első gyermeke megy intézménybe, nyilván rájött már, hogy jó lesz visszaszoktatni kissé a biológiai órát a korábbi felkelésre – és lefekvésre is. Ez kb. két hetet igényel, de serdülőknél eltarthat egész évben is, ugyanis számolnunk kell azzal az életkori sajátossággal, hogy szervezetükben később termelődik az alvást segítő melatonin, tehát később lesznek álmosak, ám cserébe reggel később ürül ki, tehát nehezebben ébrednek.

Ezért nekik fokozott szükségük lesz egy tervszerű átállásra. Mindannyiunknak figyelembe kell venni még a képernyő hatását is, tehát lefekvés előtt legalább egy órával már menjenek pihenni a képernyők! (És természetesen a hálószobában ne legyen helye semmilyen képernyőnek – a szülőknél sem.)

Sokat segít a felkelés átprogramozásában, ha nem csupán egy öncélú dresszírozást látunk benne, hanem valamilyen jó céllal kelünk korábban: egy baráti látogatás, egy strandolásra való előkészület, egy nyárbúcsúztató kis buli rendezgetésének ígérete stb.

Ez a kis furfangos technika egyébként a tanévben is segíthet.

Keressük meg az előttünk álló napban azt a néhány várható eseményt, ami örömet hoz, amire tényleg várunk! Így a nap többi része már csak kísérő szólama lesz ennek a dallamnak.

Varga Domokos ezeket „mazsolának” hívja a napjaink – vagy az unalmas tantárgyak – kásahegyében:

„…ha már mindenképpen át kell rágnia a sok tantárgy kásahegyét… Mazsolát bele, minél több mazsolát! (…)

Aztán egymást is csemegézhetik a diákok: élhetnek egymás barátságából, tudásából, jókedvéből, vidám és tanulságos történeteiből, a közös programokból, a csendes beszélgetésekből s az ifjúkor egyéb örömeiből.”

Erre a kása–mazsola arányra aztán az iskolaidőben is nagyon kellene vigyázni. Erőfeszítés nélkül nyilván nincs öröm, nincs siker, nincs tudás. De a monoton teendőket is tovább lendíti, ha átláthatóvá tesszük a munkát. Kisebb részfeladatokra osztjuk, vagy belátható időközökben rövid szünetet tartunk, kis frissítő mozgással, „jutalomfeladattal”, mazsolával, üdítő társaságban.

Minél nagyobb az intellektuális megterhelés, annál több mozgásra van szüksége az idegrendszernek. Kisiskolásoknak pl. napi 3 óra (!) szabad mozgás, játék, természetben eltöltött idő lenne az ideális kiegyensúlyozó mennyiség. A hétvége pedig minden korosztálynak a pihenés, a kikapcsolódás, a társakkal és a természettel való aktív kapcsolódás ideje.

Hatékony az az időbeosztás, ha szombaton délelőtt elkészül a – nem túlzott mennyiségű – iskolai feladat és az ezutáni időt ezekre a nagyon fontos életfeladatokra tudjuk szánni. Ide tartozna egy kis közös munka jellegű tevékenység a ház körül, vagy sütés-főzés, kertészkedés, a kisállatok körüli foglalatosság, de természetesen a nagyik, unokatestvérek, barátok – nem virtuális – felkeresése, a kirándulás, sport, zenélés, hobbi, játék, beszélgetés – és mértékkel, korosztályhoz mért szabályozással a képernyő nyújtotta szórakozás is.

Mi férjen bele a gyerek napjába?

Az idő a hét közben is az egyik legszigorúbb „főnök”, hiszen ez bizonyul mindig a legkevesebbnek, de sajnos azzal nem tudjuk kitágítani a lehetőségeket, hogy minél sűrűbbre tervezzük a különórákat. Sőt, már most

komolyan át kellene gondolni, beszélgetni, hogy mi fér bele úgy gyermekünk napjaiba, hogy a tudás megérleléséhez, megszilárdulásához, a hosszú távú memória működéséhez, a mentális versenyképességhez szükséges alvás, mozgás, társas kapcsolódás, jótékony unalom, felfedező játéknak is legyen minőségi ideje.

Ez valóban megközelíti a cirkuszi mutatványosok teljesítményét, vagy varázslónak kellene lennünk, mégis érdemes megszívlelnünk a kutatások egyértelmű eredményeit: napi 8-9 óra alvás, több óra szabad játék és mozgás, minimális képernyőidő, valóságos kapcsolatok megélése, jobb agyféltekés tevékenységek élménye: zene, művészet, alkotás, kézi tevékenység, beszélgetés, humor (hallgatott, nem nézett), mese stb. szükséges az idegrendszer megfelelő fejlődéséhez, a gondolkodást szolgáló végrehajtó funkciók megerősödéséhez, az érzelemszabályozás megszilárdulásához.

Nem fér bele tehát minden nap egy különóra, a napi több foglalkozást pedig biztosan jó lenne elkerülni. Merjük elhinni a régi bölcsességet: A kevesebb több!

Ha viszont a fenti körülmények megvannak, nem lesz hajszolt, ingerült – és végül kiégett – a gyermekünk, nem érzi teljesíthetetlennek a napi feladatait, számíthat arra, hogy nem végeláthatatlan és egyre fárasztóbb tanulással telnek napjai, hanem vannak benne igazi jóízű „mazsolák” is. Ez utóbbiak ugyanis

hatékonyan segítik a feltöltődést, a kitartást, a belső motivációt is, teret adnak a kreativitásnak és az egyéni adottságok, tehetség megnyilvánulásának.

Hogyan tanul „jól” a gyermek?

Sokat segíthet még, ha megismerjük a gyermek tanulási stílusát, intelligenciatípusát, azaz, hogy neki milyen környezet, milyen módszer segíti a memóriáját, a világ megértését. Ez ugyanis adottság, és elég különbözőek vagyunk e tekintetben is. Van, aki pl. hasalva tanul könnyebben, van, aki járkálva, mozogva, van, aki hangosan szereti elmondani, és van, akit minden hang zavar, másoknak pedig segít a finom háttérzene.

Sajnos e cikk keretei nem teszik lehetővé, hogy a sokféle variációt akár csak vázlatosan is bemutassuk, de érdemes arra gondolni, hogy nem csak úgy lehet koncentrálni, „ahogy én szoktam”. Lehet, hogy egyik-másik gyermekemnek egész másképpen működik a memóriája. Bármilyen hihetetlen, bizony van olyan flamingó, amelyik két lábon áll!

Gyakori dilemma az is, hogy tanuljunk-e gyermekünkkel. Erre Vekerdy Tamás frappáns választ adott:

„Tudnunk kell, minden szülő a saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora. Kivétellel még nemigen találkoztam. Első három perc: Úristen, a gyerek butább, mint gondoltam. (…) A második három perc, ezt eddig észre sem vettem, a gyerek nemcsak butább, de még jellemtelen is.

– Zsófikám! Mit csinálsz az asztal alatt, míg én a lelkemet teszem ki a matamatikáddal?

– Semmit, apa! Figyelek.

– Figyelsz?! Még hazudsz is? Hát nem a kenyérgalacsint gyurbikálod, hogy megőrülök belé?

A harmadik három percben új felismerésem támad: Ez a gyerek engem nem szeret. A tizedik percben elkeseredésemben üvöltök, a gyerek sír. Ez a szülői korrepetálás normális lefutási görbéje, jó szülő, jó gyerek és jó kapcsolat esetén.”

Ne keverjük össze tehát a szülői szerepet az oktatóval, a minőségellenőrrel, a hajcsárral, az edzővel sem!

Nagyon sokat segít az otthon légköre, „ahol nem kell behúznod a hasad” – ahogy Micimackó tanítja. A szülő az isteni szeretet folytatója, letéteményese, aki képes a még nem létezőt szeretni.

Feltétel nélkül, de igényesen.

Ilyen hazatalálást kívánok minden gyermekünknek nap mint nap – mert hiszem, hogy ez a hosszú távú tanulmányi- és életsikerek egyik legfontosabb feltétele és biztosítéka.

További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!

Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Uzsalyné Pécsi Rita PhD, főiskolai tanár, neveléskutató