Amikor a saját gyengeségeink vagy „kényelemszeretetünk” okán jelez a lelkiismeretünk, esetleg csak az értelmi belátást keressük valamivel kapcsolatban, feltesszük a kérdéseket: Miért? Miért vannak szabályok? Miért vannak törvények? Miért van tízparancsolat? Miért vannak egyházi előírások? Biztosan Isten is ezt akarja, vagy csak egyházi kigondolás? Van még aktualitása ezeknek? Nem túl szigorúak?
Mi, 21. századi emberek talán nehezen tudunk kapcsolódni a korai egyház nagy latin teológusának, Tertullianusnak gondolataihoz:
A törvény Isten jóságának ajándéka, de egyedül az ember dicsekedhet azzal a méltósággal, hogy értelmes lényként vette át a törvényt Istentől, és értelemes szabadsággal is rendelkezik, annak alávetetten, aki alávetett neki mindent.
(vö. Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK) 1951.) Pedig ez a gondolat már réges-régen, a választott nép, a zsidóság alaptapasztalataként megfogalmazódott.
A Teremtés könyvét olvasva azt látjuk, hogy Isten megteremtette az embert mint képmását (vö. Ter 1, 27), az Édenkertbe helyezte, melynek a közepén az élet fája mellett a jó és rossz tudásának fája állt, és megtiltotta az embernek, hogy egyen belőle (vö. Ter 2, 9.15-16). A kísértő pedig ezen a ponton szorítja sarokba az embert: nem akarja az Isten, hogy tudd a különbséget jó és rossz között? Nem akarja az Isten, hogy ezáltal a tudás által hasonlóvá válj hozzá? (vö. Ter 3, 1-5)
Amikor pedig az Egyiptomból való kivonulás után, a Sínai-hegynél Mózes által megkapja a választott nép a tízparancsolatot, akkor a fizikai rabszolgaságból való szabadulás mellé megkapja a lélek szabadságát is, hiszen megajándékozza őt az Isten a jó és a rossz tudásával. A választott nép számára a törvény nem más, mint Isten tudásából való részesedés: vagyis annak „tudása”, hogy mi a helyes.
Mielőtt megkérdezem, hogy túl szigorú-e az Egyház, azt a kérdést kell végigjárnom, hogy én magam személy szerint hogyan kapcsolódom magához a törvényhez.
A választott nép hozzáállását veszi át az Egyház is: az Isten megajándékoz azzal a tudással, hatalommal, képességgel, hogy különbséget tudjak tenni jó és rossz között, helyes és helytelen között. És én?
A második kérdés, amit végig kell gondolnom, hogy a Törvényhozóhoz hogyan viszonyulok.
Mit gondolok Istenről, milyen képek és milyen érzések vannak bennem Vele kapcsolatban?
Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez a kérdés alapjaiban határozza meg azt, hogy hogyan állok a törvényhez, az egyházi előírásokhoz, hagyományokhoz.
A Kinyilatkoztatás Istene ilyen:
a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. (1Jn 4, 7-10)
Vegyünk egy emberi hasonlatot, hogy kicsit „kézzelfoghatóbb” legyen. Másképp viszonyulok ugyanahhoz a kéréshez, felszólításhoz, ha egy vadidegen, egy zsarnok, egy rosszakaró, egy barát, vagy egy családtag utasít. Van különbség, mert számít, hogy ki kér.
Jézus az Istent Atyának nyilatkoztatja ki. Két példabeszédet vegyünk az evangéliumokból, amelyben az Isten különösen is atyai, apai.
Az első a tékozló fiú története: ez arról szól, hogy van egy édesapa, akinek a fiatalabbik fia kikéri az örökség rá eső részét (halálba kívánva ezzel az apját, végérvényesen megszakítva vele a kapcsolatot), és elutazik. Bűnös életet élve elpazarolja a vagyonát, dolgozni kényszerül, de méltatlanabb, embertelenebb helyzetbe kerül, mint az atyai házban a napszámosok. Erre rádöbbenve bűnbánatot tart és elhatározza, hogy hazamegy, hogy az apja a béresek közé fogadja vissza, ha fiának nem is méltó.
Az apa viszont fiaként öleli magához és őszintén megbocsát neki (vö. Lk 15, 11-24). Ilyen apai megbocsátással van felénk Isten.
A másik történetben az Atya mint egy király jelenik meg, aki az egyik szolgájának – mivel nem tudja kifizetni és szívből kérleli – elenged 10.000 talentum tartozást, ami értelmezhetetlenül felbecsülhetetlen összeg. Ennek a szolgának adósa egy társa 100 dénárral, ami nagyjából három havi fizetés. Szolgatársa kérleli, hogy adjon időt, majd valahogy visszafizeti, de nem engedett belőle. Amikor a király megtudja ezt, haragra gerjed, hogy miért nem tudott irgalmas, nagyvonalú lenni szolgatársával, hiszen ennek a mérhetetlenül sokszorosát engedte el neki (vö. Mt 18, 23-35). Ilyen atyai irgalmas szenvedéllyel van felénk Isten.
A harmadik szempont pedig egy egyszerű jézusi mondat:
Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat (…) Ha valaki szeret engem, megtartja igémet. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. (Jn14, 15.23)
Sokszor a lemondásokat, az áldozatvállalásokat, a kötelezettségeket/kötöttségeket, a feladatokat látjuk, ezekre fókuszálunk, erről beszélünk, és nem vesszük figyelembe, hogy miért, kiért tesszük. Egy édesanya is milyen hihetetlen, időnként emberfeletti áldozatokat képes szeretetből megtenni a gyermekéért, mert tudja, kiért teszi. Ez persze nem csökkenti a vállalása súlyát, mégis, ha csak a lemondást, kötelességet látná, összeroppanna a terhe alatt.
Ahogy az emberi kapcsolatainknak is, úgy az Istennel való kapcsolatnak is megvannak a maga kölcsönös áldozatai.
Jézus azt mondja, hogy „Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben. Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait és megmaradok az ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen” (Jn 15, 9-11). Ez azt jelenti, hogy Isten szeretetében megmaradva lehetek igazán boldog, igazán teljes.
Fontos látnunk, hogy ez nem a mi egyéni erőlködésünk, vergődésünk, hanem Isten is minden tőle telhetőt megtesz, megad, hogy ez bekövetkezzen (vö. Jn 16, 23-24).
Túl szigorú az Egyház? Ha merek bízni Istenben, ha el merem hinni, hogy Isten a javamat, boldogságomat, kiteljesedésemet akarja, akkor nem.
Ha merek bízni, ha el merem hinni, hogy az Egyházban a Szentlélek által valóban jelen van Isten és az emberi gyengeségek ellenére Isten az, aki a törvényt, a normákat adja, akkor a válasz: nem.
Ez nem azt jelenti, hogy könnyű a szabályokat betartani. Ezért jó, ha a van közösségem, lelkivezetőm, akiken keresztül emberi módon is megtapasztalhatom Isten vezetését; fontos, hogy rendszeresen imádkozzak, szentségekhez járuljak, melyekben különösen is megajándékoz Isten. A hit és a bizalom mellett, tényleg kemény emberi erőfeszítések is kellenek a hűséghez, de Istennel, a mennyei dicsőségért megéri!
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: freepik.com
Szerző: Bársony Árpád atya
Pálos Lelki Központ - Hitéleti és életvezetési előadások
Segítő jelleg: előadás, hitéleti segítség
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek, felnőtteknek, jegyeseknek
Elérhető: Bárhonnan lehet a programokra jelentkezni, egész évben rendszeres jelleggel
Magyar Pálos Rend
Ifi Alpha kurzusok fiataloknak az élet és a hit nagy kérdéseiről
Segítő jelleg: tanfolyam
Ajánljuk: kamaszoknak, ifjúsági közösségeknek
Elérhető: Országszerte, helyi közösségek szervezésében, egész évben rendszeres jelleggel
Alpha Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
