Interjúalanyunk, nagycsaládosként, fiatalon maradt egyedül. Beszélgetésünkből kiderül, hogyan élte meg vallásgyakorlóként a törvényen kívüliség érzését, miben nyújtott számára kapaszkodót a kurzus és hogyan jutott el a rengeteg fájdalom, elhallgatás és csalódás után, hogy azt tudja mondani: meg akarok bocsátani és elhatároztam, hogy jól akarom érezni magam.
Melyiknél tartasz a jelmondatban szereplő mérföldkövek közül: feláll, koronát igazít?
Az AVE kurzusra úgy mentem, hogy fejben rendelkeztem egy sor válasszal, azokra a kérdésekre, amelyek egy válás drámája során felmerülnek, de úgy éreztem, hogy csak mentegetem magam. Ott tapasztaltam meg, hogy ezek az agyamtól eljutottak a szívemig.
Milyen érzésekkel, gondolatokkal indultál el az első alkalommal az AVE kurzusra?
Madocsai Bea, aki az egyedülálló szülőknek szervezett kurzus vezetője, úgy szokta köszönteni a résztvevőket, hogy ide senki nem akar jönni. Valójában én nagyon akartam menni, miután a krach beütött az életünkbe, vágytam a közösségbe, mert nem ismertem senkit a környezetemben, aki hasonló cipőben járt volna. Pláne olyat nem, aki aktív vallásgyakorló, a családra tette fel az életét és amiért annyi áldozatot hozott, attól megfosztották. Olyanok közé vágytam, akik hozzám hasonló értékrend mentén élik/élték meg ezt a tragédiát.
Nem volt benned semmilyen félelem?
Úgy vettem részt a kurzus első foglalkozásán, hogy akkor már az intenzív bántalmazás miatt két és fél éve nem tudtam imádkozni. Ha éppen olyan szerencsés volt a csillagállás, hogy a gyerekek időben elaludtak és maradt erőm, hogy Isten felé forduljak, azt éreztem, félek. Félek az ő véleményétől, az ő ítéletétől. Úgy éreztem magam, mint a víz alá nyomott labda, amit a mélyben elkezdenek gyepálni. A sérülések gyakorisága ritkább lett, miután a gyermekeink apja elköltözött, de a víz alá nyomottság érzése megmaradt. A törvényen kívüliség, a fekete bárányság érzése szállt meg, pont ezt vette le az AVE. Az első alkalom, első dicsőítésének kb. harmadik üteménél.
Mi történt, képes vagy felidézni?
Arra emlékszem csupán, hogy a kurzust dicsőítéssel elkezdjük, az első éneknek egy olyat választottak a szervezők, amelyet akkor énekeltünk, amikor minden rendben volt és akkor azt sugározta számomra, hogy most megint minden rendben lehet.
A kapcsolat, amelyből kimenekültem egy klasszikus bántalmazó kapcsolat volt. Legkisebb gyermekemmel voltam várandós, amikor kirobbant egy újabb, súlyos kapcsolati konfliktus. A testvérem pont ebben a helyzetben érdeklődött rólunk, megosztottam vele a kialakult helyzetet. Másnap értünk jött és kimenekített a lakásból. Ki kellett találnom, hogyan tovább. Egy hetünk volt erre. A testvérem diplomáciai bravúrja volt, hogy a férjem elhagyta a közös lakást és visszajöhettünk a gyerekekkel.
Hol tartasz a feltárásban, hogy mi történt a kapcsolatotokban, mi vezetett odáig, hogy válóperre kerül a sor?
Az események láncolatát már egész jól összeraktam. A házasságkötés után óriási változás következett be a férjem magatartásában. Akkor nem értettem, hogy mi történik. Időközben megtaláltam több, írásos bizonyítékot is az eltitkolt dolgairól, többek között egy idővel egyre súlyosbodó mentális betegségről, amiről nem beszéltünk az esküvő előtt. Kezembe akadt egy, a jegyesoktatás során írt levelem, ahol arra a kérdésre, hogy miért vagyok hálás leginkább a társamnak, arról írtam, hogy ha vitatkozunk, nézeteltéréseink vannak, akkor is ezt mindig rendezni tudjuk. Ez teljesen eltűnt a házasságkötés után.
Az már az én személyes drámám, hogy az esküvő előtt voltak bennem érzések azzal kapcsolatban, hogy valami nincs rendben. Több emberhez fordultam akkor a kételyeimmel, de nem tudtuk visszafejteni és feltárni ennek a forrását, okát. Nem találtam rá akkor a rávezető kérdésekre, nem tudtam pontosan megfogalmazni, hogy miből is fakadnak ezek az érzéseim. Így az ilyenkor gyakran hallható válaszokat kaptam: természetes, hogy félek, tartok az életünkben bekövetkező nagy változástól. Idő kell az összecsiszolódáshoz és lesznek viták, ez normális egy kapcsolatban. Sőt, még az is elhangzott, hogy mi egy szuper páros vagyunk.
Említetted, hogy az esküvőtök után következett egy, nagy változás negatív irányban. Hogyan kezelted ezt a helyzetet?
Két és fél év ismeretség után házasodtunk össze. Általában párként kezeltek bennünket és nem külön-külön. Akinek egyáltalán mertem beszélni ezekről a változásokról, szinte kivétel nélkül azt mondta: fogadd el, mindenkinek nehéz az összeszokás időszaka, valamennyiünknek vannak hibái, mindenki a szebbik, jobbik arcát igyekszik megmutatni még az ismerkedés időszakában… Minden probléma feloldódott ebben az elfogadásban, miközben bennem meg ott volt az, hogy engem nem hallgattak meg. Persze idővel már nem is hangosítottam ki azt, ami számomra probléma volt.
Küzdöttél a házasságotok előtt ismert férfiért és kapcsolatért?
Természetesen. Komolyan vettük az Isten színe előtt kimondott eskünket, legalábbis én mindenképpen. Az esküvőnk óta jártunk házas közösségbe, közös lelki vezetőhöz. Mikor elkezdtek a bajok súlyosbodni, elmentünk párterápiára. Fokozatosan belecsúsztam egy olyan állapotba, amikor már pszichológus segítségét kellett kérnem. Több mint másfél év telt el az első ülésünktől addig, hogy eljutottam odáig, hogy ki mertem mondani: nem akarom ezt tovább csinálni, kiutat kell keresnem. Ekkor született meg bennem az a döntés, hogy költözzünk külön egy időre, le kell higgadnom, mert amikor megláttam a másikat, ideges lettem. Azt gondoltam, hogy mindkettőnknek szüksége van arra, hogy egy kicsit hiányozzon a másik, vágyjon a másikra.
Miután elköltözött a gyerekek apukája, a vágyott érzés helyett egészen mást tapasztaltam. A gyerekek viselkedése látványosan pozitív irányba változott, a vérnyomásom, amellyel rengeteget küzdöttem a várandósság alatt, kezdett a normál értékre beállni. Aztán jött az a felismerés, hogy nem ő hiányzik, hanem az, hogy küzdjön értem. Ebből alakult ki majd’ két év alatt a mostani helyzet, hogy elég volt, zárjuk le a kapcsolatot.
Az AVE kurzus miben nyújtott neked támogatást? Erőt ad, megerősít?
Sok idő telt el, amíg összeraktam egyáltalán a mozaikokat, hogy mi történt a kapcsolatunkkal. Összeomlottam, amikor leírva láttam súlyos, a házasságkötésünk előtt az ő részéről eltitkolt, a közös életünk szempontjából fontos dolgokat. Olyan súlyúak ezek, hogy az Anyaszentegyház törvényei alapján, érvénytelen a házasságunk.
Több folyamat eredménye, nyilván ennek része az AVE is, hogy képes vagyok most már távolabbról nézni a történteket. Felismerni, hogy miért maradtam hosszú éveken át bántalmazó kapcsolatban, rádöbbenni, hogy a nárcisztikus emberek a partnerüket a saját gyengeségeiken át tartják fogva. Hosszú időre beleragadtam abba, hogy nem volt bátorságom elmondani senkinek szinte semmit a helyzetünkről, a gondjainkról. Amikor ezt mégis megtettem, ő válaszul felsorolta az összes hibám és gyengeségem. Annyira szégyelltem, hogy én őt megbántottam, hogy eltemettem magamban mélyen és sokáig minden érzésemet.
Hogyan léptél túl ezeken a korlátokon?
A plébániai közösségben néhány embernek félve, óvatosan elmondtam a helyzetünket. Meglepetésemre, a legnagyobb megértéssel fogadták és elárulták, hogy közösségünk oszlopos tagja, akiről soha nem gondoltam volna, elvált, elvégezte az egyedülálló szülők számára az Emmánuel Közösségben szervezett AVE kurzust. Kaptam másik oldalról is megerősítést egy kedves ismerősömtől, aki az Egyház kötelékében dolgozik, azonnal mondta: Figyelj, ott az AVE Közösség! Miután egyre több dolgot, egyre több emberrel mertem megosztani, azt közvetítették, hogy van, amit nem lehet tovább csinálni.
Visszakanyarodva a beszélgetésünk kezdetére, mondhatjuk, hogy az esés után a felállás már sikerült?
A földről már felálltam, de azt a bizonyos koronát még igazgatni kell. Mint az a bizonyos sérült labda, amit felengedtek a víz alól. A sebeket csak a felszínen lebegve, vagy a levegőbe emelkedve lehet kezelni, gyógyítani. Felrepültem, most már senki nem nyom le a víz alá, lehetőségem van a gyógyulásra. A válaszok a fejemtől leértek a szívemig.
Az AVE előtt az is motoszkált bennem, hogy mi történik a házasságkötéskor kimondott szavakkal, a feszületre tett esküvel? Tudtam, hogy az Anyaszentegyház törvénye szerint - az elhallgatás és megtévesztés miatt - érvénytelen, tehát az esküm kb. annyira köt, hogy addig nem élek együtt mással, amíg le nem zárul a teljes jogi procedúra, de érezni nem éreztem.
A krízis során megfogalmazott első kérdésre is tisztán emlékszem: miért nem kaptam Istentől erőt ahhoz, hogy végigcsináljam a házasságom? A válasz:
nem ad nekem erőt arra, hogy engem valaki felőröljön. Nem ad erőt, támogatást ahhoz, hogy saját magam tönkretegyem. Ez is ott volt a többi válasz között, de megérezni az AVE-n éreztem meg ennek a jelentőségét, a jelentését.
Számomra kiemelkedően fontos, hogy ebben a helyzetben Istenhez fordulunk. A kurzusokon egy válásról szóló hétvégét dicsőítéssel kezdünk és szentmisével zárunk, egy kiscsoportos beszélgetést imával nyitunk és zárunk. Az első ilyen alkalom után kiszakadt belőlem, hogy milyen jó, hogy imákkal zárójelbe tudunk tenni egy ilyen súlyos témát.
Vártam az AVE-s találkozásokat. Nem tudom, hogy mi lett volna, ha valaki idejében végigvezet ezeken a kérdéseken, hogy mi okozza az összeomlásokat, azt, hogy az ember kifordul önmagából…Nagyon súlyos és nehéz kérdések ezek. Valószínűleg nem lenne velünk a legkisebb gyermekünk.
Említetted, hogy az érzelem és az értelem közötti átjárhatóságot megteremtetted a kurzusok hatására. Mi az, ami leginkább támaszt jelentett számodra?
Az ítélkezésmentesség, amit a közösségben megtapasztaltam. Három hétvégéből állt a kurzus, amelyek között három és négy hét telt el. Számomra különösen fontos volt, hogy Istenben történő ráhangolódással nyílik meg a foglalkozás.
Megtapasztalod, hogy akik körbevesznek érted, értünk, a sebzettségünk gyógyulásáért imádkoznak veled. Madocsai Bea előadása magával ragadó. Hiteles, rögtön azonosulni tudtam vele, ő három kisgyermekkel maradt egyedül és állt talpra. A kiscsoportos beszélgetések kapcsán megnyugtató volt, hogy a csapatvezető, aki az Emmánuel Közösség szintén egyedülálló szülő tagja, korban közel állt hozzánk.
A gyerekek átlagéletkora alapján osztották be a kiscsoportokat, így az élethelyzetünk, a gyerekekkel kapcsolatos korosztályos problémák is hasonlóak voltak. Számos olyan téma került terítékre a legnyitottabban, amelyről keveset tudtam, amitől féltem. Például beszéltünk arról, ki, mivel szembesült a válópere során.
Az AVE-ben ébredtem rá, hogy a házasságban töltött időszakban távol voltam a saját érzéseimtől és ezek most már kikívánkoznak.
Az első nap, amikor kisírtam magam a kurzuson, azt gondoltam, hogy oké, le van zárva a történet. Nagyon nem így van. Azt zártam le csupán, hogy megbékéltem a döntésemmel, a válással. A foglalkozások során szembesültem azzal, mennyi sebet kaptam amiatt, hogy a házasság felbonthatatlanságával ebben a helyzetben benne tartottak. Értem, hogy védeni kell a köteléket, a gyerekek számára a család ad stabilitást. Mi a helyzet akkor, ha ez egy bántalmazó légkör, ha nem a válás az elsődleges veszélyeztető tényező, hanem a bántalmazás?
Mennyi pluszt jelentett számodra, hogy sorstársaidat, vallásgyakorló egyedülálló szülőket hallottál a foglalkozásokon?
Számos házaspároknak, családoknak szóló lelkigyakorlaton vettünk részt. A legkiválóbb papok vezették ezeket. Az AVE kurzusok felépítésük és mondanivalójuk révén mégis sokkal intenzívebb módon hatottak rám. Rengeteget jegyzeteltem, a háttérben folyamatosan dolgoznak bennem az itt szerzett élmények. A beszélgetések és az előadások sokat segítettek abban, hogy helyre tegyem magamban, amit átéltem.
Az egyik hétvégén például az emberi méltóságról volt szó. Szembesültem vele, hogy mennyire nem vettem komolyan önmagam. A szembenézésen kívül, ekkor készült el az ügyvédi keresetlevél, amelyben tényállásként olvasottak a földhöz vágtak.
Mondhatnám azt, hogy az AVE kurzus felemel, de nem hallgathatom el, hogy ezenkívül átmozgatta bennem a történteket.
Eljuttatott ahhoz a pontig, mint egy súlyos sebnél is előfordul, hogy újra fel kell nyitni, hogy kitisztítva, valóban gyógyulni tudjon.
Ebben az állapotban vagyok. Az AVE egy új nézőpontot adott, innen nézem most a sebeimet, amik lassan, de biztosan gyógyulnak. Elhatároztam, hogy meg akarok bocsátani a leendő ex-férjemnek és mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy most itt tartok. Elhatároztam, hogy jól akarom érezni magam.
További értékes cikkekért, programokért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!
Élj a cikkünk alatt található támogató lehetőségekkel, kapcsolódj be programjainkba, kurzusainkba és nyerj inspirációt további cikkeinkből!
Forrás: Bízd Rá Magad Média
Képek forrása: depositphotos.com
Szerző: Novák Alíz
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.
