A szakrális, és ökológiai szempontból jelentős értékeknek helyet adó Péliföldszentkereszt jelenlegi központi szerepét a vallási turizmus, illetve az ehhez kötődő közösségi események, és a térségi természetjáró (aktív) turizmusa adják.
Az itt élő szalézi közösség (Don Bosco Szalézi Társasága) kiemelt célja a tájékoztatás, térségi közösségépítés, szemléletformálás és oktatás a természet és a teremtésvédelem interaktív bemutatása a modern múzeumpedagógia és a fejlett technológia eszközeivel. Tevékenységünk központi rendszerét formáló, vallási pasztorációnk alapja az értelem-vallás-szeretet hármas rendszere.
Mindezt változatos programelemek szolgálják, mint például előadás, műhely, kirándulás, családi programok, kézműves foglalkozások, táborok, lelkigyakorlatok, közösségi összejövetelek, konferenciák, találkozók.
A Péliföldszentkereszten épült Gerecse Natúrpark Látogatóközpont az ország első egyházi fenntartású látogatóközpontja, a szalézi rend működtetésében. A hely egyedülálló lehetőségeket tartogat a táj, a természeti és épített környezet valamint az emberi tevékenység bemutatására. A látogatóközpont fontos feladata, hogy a teremtésvédelmet szemléltesse az idelátogató közönségnek.
Mindezen élményszerű megtapasztalásra, találkozásra hívunk minden érdeklődőt szeretettetel!
Programok
Tiszta hegyek napja 2023
Időpont: 2023-09-30     09:00Helyszín: Péliföldszentkereszt
Programszervező: Gerecse Natúrpark Látogatóközpont
További információ: https://www.facebook.com/events/677940990850388/?ref=newsfeed
Állatok Világnapja rendezvény Péliföldszentkereszten 2023
Időpont: 2023-10-01     10:00Helyszín: Péliföldszentkereszt
Programszervező: Gerecse Natúrpark Látogatóközpont
További információ: https://www.facebook.com/events/730683558866131/?ref=newsfeed