Emberhalász Szeminárium

Megoldások / Emberhalász Szeminárium

Emberhalász Szeminárium

Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, felnőtteknek

Elérhető: Budapest, évente többször előre meghirdetett időpontban


Miben és hogyan támogat:

Az emberhalász szeminárium célja, hogy bátorságot nyújtson ahhoz, hogy Jézus Krisztusról a környezetünkben tegyünk tanúságot.

Közvetlen környezetünkben számos emberrel találkozunk, akik kételkednek Isten létében, vagy egyenesen tagadják.

A szeminárium segítséget nyújt ahhoz, hogy imádságosan és tudatosan merjünk elindulni feléjük. Segít, hogy megértően és Jézusra mutatóan beszéljünk nekik Istenkapcsolatunkról.

Mindehhez elmélyítjük személyes hitünket, amihez hozzájárulnak a napi szentírási igék, a közösségi imák és kérügmatikus tanítások. Bátorítást nyújtunk egy-egy életből való helyzet megjelenítésével, és a környezetünkben gyakorolható egyszerű kihívásokkal.

A szeminárium során különböző témákat veszünk sorra, amiket a gyakorlatból merítünk: közbenjáró ima, gyógyító Istenkapcsolat, szellemi harc, félelem és szeretet, helyes énkép, stb. Emellett a csoportos munka (korosztály szerinti csoportbeosztással) is fontos, ahol megosztások, gyakorlati ötletek hangzanak el, és szituációkat jelenítünk meg.

A szemináriumot olyan testvérekkel együtt tartjuk, akik évek óta gyakorolják az evangelizációt környezetükben.

A szeminárium témái egymásra épülnek, ezért a második alkalommal még lehet csatlakozni, de később nem. Évente 2 szeminárium kerül megrendezésre és egy sorozat 9 egymásra épülő alkalomból (hetente egy este) áll. Utótalálkozók: Egy évben három olyan találkozót tartunk, amiben további megerősítést kaphatnak az eddigi résztvevők.

Ezt a szemináriumot a Jézussal már személyes kapcsolatban élő, megtért keresztényeknek elsősorban katolikusoknak ajánljuk, ezért feltétel, hogy a jelentkező az alábbi képzések vagy kurzusok valamelyikén vagy azokhoz hasonló lelkigyakorlaton korábban részt vegyen: Szentlélek szeminárium, Cursillo, Lelkes napok, Fülöp vagy Új Élet kurzus, Alpha, Antióchia, Mécs napok.

null

Tudatosan

Elmélyítjük személyes kapcsolatunkat az Atyával, Jézussal és a Szentlélekkel. Gyakorlatias témákat dolgozunk fel: empátia, félelem, lelki öröm, generációs különbségek, személyes tanúságtétel, beszélgetés kezdeményezés, nyitott közösségek, stb.

Kiscsoportban aktívan

Szituációs gyakorlatokban modellezünk találkozásokat, és keressük a helyes megoldást.
Gyakori kérdéseket válaszolunk meg. Kreatív ötletekkel mélyítünk el egy-egy témát. Egyéni helyzeteket dolgozunk fel.

Imában

A Szentlelket kérve közbenjárunk környezetünkért.

Egyéni feladatokkal

Minden alkalomra napi igék, rövid olvasnivaló, egyszerű otthoni feladatok lesznek.

Igénybe vehető:

Korhatár: 20-60 éves korosztály

Feltételek: Az alábbi képzések vagy kurzusok valamelyikén vagy azokhoz hasonló lelkigyakorlaton való korábbi részvétel: Szentlélek szeminárium, Cursillo, Lelkes napok, Fülöp vagy Új Élet kurzus, Alpha, Antióchia, Mécs napok

ITT ÉRHETSZ EL MINKET:

https://www.ehalasz.hu/
https://www.facebook.com/ehszem
https://www.instagram.com/emberhalaszszeminarium/

Szent József Plébánia, 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 7.

Bartha Angéla SSS (szociális testvér)
ehalasz@ehalasz.hu

A SZERVEZET AKINEK EZT A LEHETŐSÉGET KÖSZÖNHETJÜK:

Emberhalász Szeminárium szervezői munkacsoport

Érdekel

Oszd meg:

Emberhalász Szeminárium alkalmak

Emberhalász szeminárium 2025. ősz
Egymásraépülő programsorozat

Emberhalász szeminárium 2025. ősz

Időpont: október 15. - december 10.
Jel. határidő: Létszámkorlát eléréséig
Budapest, Szent József Plébánia
felnőtteknek, fiatal felnőtteknek
Emberhalász Szeminárium szervezői munkacsoport

Kapcsolódó cikkek

Hivatástisztázás

Az Örömhír hirdetését mindannyiunknak életünk középpontjává kell tennünk

Az Örömhír hirdetését mindannyiunknak életünk középpontjává kell tennünk

Életkérdések Ima

A Szentlélek nélkül nem fog menni a hétköznapi evangelizáció (sem) …

A Szentlélek nélkül nem fog menni a hétköznapi evangelizáció (sem) …

Hitismeret

A pünkösd ma is folytatódik

A pünkösd ma is folytatódik

#hitéleti segítség #ima #lelkigyakorlat #tanúságtétel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató