
Megoldások / InTeam - egy különleges nagyböjti lelkigyakorlat
Ajánljuk: fiatal felnőtteknek, közösségeknek
Elérhető: országosan, évente egyszer: a nagyböjtben
A lelkigyakorlat során különböző imamódokat mutatnak be a résztvevőknek, hogy mindenki meg tudja érezni, melyik a saját „anyanyelve”, hogyan tud legjobban Istenhez kapcsolódni.
Naponta szeretnénk időt adni Istennek – hét evangéliumi történet mentén, változatos módon. Ehhez az úthoz nem csupán egyénileg, de közösséggel, társakkal érdemes csatlakozni. Jézus közösségbe hívja tanítványait, vagyis minket is.
Tehát ebbe a lelkigyakorlatos készületbe barátokkal vagy közösséged tagjaival lehet belekezdeni. Legyetek legalább hárman, és szerintünk nem érdemes hét főnél nagyobb csoportba rendeződni. Akkor inkább alkossatok több csoportot.
Az imádság a lélek Istenhez emelése. Nem annyira arról szól, amit mi teszünk, hanem inkább arról, amit Isten tesz bennünk. Amikor le tudunk lassulni, amikor teret engedünk Istennek, és merünk beszélgetni vele mindarról, ami van, őszintén arról, ami érint. Mindennap meghívunk arra, hogy húsz-harminc percet szánj imádságra. Ez a találkozásunk alapja. Különbözőek vagyunk, különbözően imádkozunk, és ezzel együtt felfedezhetjük Isten különböző arcvonásait is. Ezért (is) mindennap más és más módon fordulhatunk majd Istenhez.
Talán meglepő módon a böjt is segíthet Istenhez közelebb lépni, többet tapasztalni közelségéből. A hiány, a kapcsolatért való áldozathozatal utat nyit hozzá. A lelkigyakorlat idején lemondunk valamiről, és erősíthet a tudat, hogy ezt az InTeam összes tagjával vállalod. Ezek a lemondások a következőek: a nagyböjtben nem fogyasztunk édességet, nassolnivalót; tartózkodunk a fölösleges képernyőhasználattól (videók, hírek, közösségi média…, csak a munkánk, tanulnivalónk és esetleg önkéntes tevékenységünk miatt használjuk ezeket); mindennap (legalább) 7 órát alszunk, és hetente háromszor minimum fél óra aktív testmozgást végzünk; péntekenként (csak a nagykorúak) csak kenyeret és vizet fogyasztunk legalább egy étkezés során.
Jótettek: hitünknek nem csupán annyi a lényege, hogy valamit „nem csinálunk”, és közben örülünk az erőfeszítéseinknek. Jézus küldetést ad mindannyiunknak, és ehhez ad erőt és kegyelmet is. A küldetés megélését segíti, ha tudatosan odafigyelünk, hogy szeretettel forduljunk egymás és önmagunk felé. Így minden héten meghívunk egy olyan feladatra, amely ebben segít.
Testvéri közösség: Jézus működése legelején közösséget hívott létre, igazából első nyilvános csodájának helyszínére, a kánai menyegzőre is tanítványai közösségével érkezett. Az InTeam végzői is egy nagy csapatot alkotnak, akik együtt haladnak a nagyböjt során, emellett a lelkigyakorlat ideje alatt 5–7 fős, megosztás céljából létrejött kiscsoportba tömörülnek, és minden héten érdemes találkozniuk egy kis reflexióra, beszélgetésre.
A mindennapi imára való meghívásokat, a lelkigyakorlatos út részletes leírását egy kis könyvben bocsátják mindenki rendelkezésére az atyák. A könyv megvételével a Salkaházi Sára Katolikus Általános Iskolát támogatják a résztvevők, akik személyes figyelemmel igyekeznek felkarolni a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeket.
A szervező atyák ebben a videóban beszélnek a lelkigyakorlat születésének körülményéről és részleteiről.
https://www.youtube.com/watch?v=bQZ6qqZ06G4&t=189s
Riesz Domonkos atya
inteam.nagybojt@gmail.com
InTeam lelkigyakorlat szervezői munkacsoportja
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.