Cserkész felfedező tábor 2021.07.12-16.

Programajánló / Cserkész felfedező tábor 2021.07.12-16.

Cserkész felfedező tábor 2021.07.12-16.

lejárt esemény


Részletek

A Magyar Cserkészszövetség a 2020-as évben úgy döntött, hogy újraindítja korábbi sikeresen működő Felfedező táborát, természetközeli, kalandos, és cserkészies élményt adva ezzel a gyerekeknek. A Felfedező tábort kifejezetten olyan gyerekeknek ajánljuk, akik még keveset hallottak a cserkészetről. Kisiskolásoknak, kamaszoknak, akiknek év közben nincs lehetőségük cserkészkedni, de szívesen kipróbálnának egy cserkészkalandokkal teli tábort. A nyári tábor nyitott minden olyan 1-4. és 5-7. osztályos gyerek előtt, akik szeretnék kipróbálni magukat a természetben, és készen állnak a korukhoz szabott kihívásokra.

Programjaink betekintést adnak abból, hogy mit is jelent a cserkész kalandokkal teli élet. Táborainkban első sorban a gyermekek szórakozása a fontos, viszont a tábor elemeiben és játékaiban játszva tanulnak is tőlünk sok-sok mindent. Gyermekeik a cserkész felépítéshez hűen kis, maximum 8 fős csoportokra lesznek bontva, mely csoportoknak lesz egy-egy vezetője, aki végigkíséri őket az egész tábor ideje alatt. Ez a kis létszámú csoport elősegíti, hogy a vezető egyénre szabva tudjon figyelmet szentelni a gyerekeknek és fejlődésüknek.

A táborba napközis és ottalvós formában is várják a gyerekeket.

További információk és jelentkezési itt.

Iratkozz fel hírlevelünkre

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató