Karizmák Ünnepe 2022

Programajánló / Karizmák Ünnepe 2022

Karizmák Ünnepe 2022

lejárt esemény


Részletek

1994-től fogva minden évben pünkösdhétfőn rendezik meg az egyházmegyei majálist, a Karizmák Ünnepét, amelynek elsődleges célja, hogy az egyházmegye katolikus közösségei megmutathassák magukat a nyilvánosság előtt és a programra látogatók a katolikus élet aktualitásairól hallhassanak, szerezhessenek élményszerű tapasztalatokat.

A Karizmák Ünnepén körülbelül 5-8 ezer ember fordul meg, kisgyerekes szülők jönnek legnagyobb számban, de az idősebb és fiatalabb korosztályok is képviseltetik magukat. Az esemény remek alkalom a találkozásra; hívők és nem hívők felé egyaránt nyitott. Az egész napos rendezvényt kézműves foglalkozásokkal, játékokkal, beszélgetésekkel színesítik a sátrak házigazdái. A nagyszínpadon zenés, énekes, prózai fellépésekre kerül sor.

A máriaremetei templom körül felállított sátrakban plébániák, lelkiségi mozgalmak, szerzetesrendek, katolikus iskolák, szociális intézmények, missziós tevékenységet végző közösségek és kiadók mutatkoznak be, akik Budapesten és környékén tevékenykednek. Ez a már több, mint húsz éve hagyományosan megrendezésre kerülő program az egyházmegye egyik legfontosabb találkozója.

A program:

10:00     Megnyitó, köszöntés, sátras programok kezdete

10:15     Szentségimádás

11:00     Elkötelezettség és szolgálat az Egyházban – kerekasztal beszélgetés a keresztény hivatásról

11:45     Ukrajnai háború, tanúságtétel

12:30     MAGnificat tanúságtevők (dr. Csókay András, Dolhai Attila, Varga Mónika, Lambert Attila)

13:30     Kvíz játék eredményhirdetés

14:00     Beszélgetés Erdő Péter bíboros atyával

15:00     Ünnepi szentmise

Iratkozz fel hírlevelünkre

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató