Összrégiós Találkozó 2023

Programajánló / Összrégiós Találkozó 2023

Összrégiós Találkozó 2023

lejárt esemény


Részletek

Az Összrégiós Találkozó a Váci Egyházmegye legnagyobb létszámú és múltú ifjúsági hétvégéje, melynek célja az egyházmegye területén élő fiatal önkéntesek és érdeklődő fiatalok találkozása egymással, és Istennel.

További fő célunk, hogy az egyházmegye régióinak ifjúsági nyári táboraiban elhangzó ifjúsági előadások nyersanyagát önkénteseink (kisebb testvérek) meghallgassák és feldolgozzák, és elkezdjük a felkészülést a nyári táborokra.

Kiket várunk?

Elsősorban várjuk régióink önkénteseit, kisebb testvéreit, hogy megkezdhessük készületünket a nyári táborokra.

Mellettük pedig várunk minden érdeklődőt a 12-30 éves korosztályból, aki szívesen tart velünk a rendezvényen akár csak egy-egy programra, vagy az egész hétvégére.

Időpont: 2023.03.24-26.
Helyszín: Fót, Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola

2151 Fót, Vörösmarty Mihály u. 4. (a templom mellett)

Jelentkezési itt!

Program:

A 4is5 egy keresztény család. Bár nem katolikusok, de azért jönnek közénk, hogy együtt dicsérjük Istent kihangsúlyozva azt, ami mindnyájunk hitében közös.

03.24. péntek:

17:00 – regisztráció
18:00 – köszöntés, információk
18:15 – dicsőítő imádság Fóris Ritával és családjával (FOURisFIVE), alatta közbenjáró imaszolgálatot és gyónási lehetőséget is szervezünk
19:45 – vacsora (nagyböjtre figyelemmel)
20:15 – közösségépítő játék
21:30 – szentmise

Jean-Yves Brachet atya francia származású domonkos szerzetes, aki szívén viseli a családok ügyét. A képre klikkelve a Magyar Kurír cikke jelenik meg, melyben idéznek Jean-Yves atya korábbi előadásából is.

03.25. szombat:
Gyümölcsoldó Boldogasszony ünnepe

07:30 – reggeli
08:15 – reggeli imádság
09:00 – I. előadás – Jean-Yves Brachet OP (francia domonkos szerzetes) – Téma: CSALÁDI SZERETET: HIVATÁS ÉS AZ ÉLETSZENTSÉG ÚTJA

09:45 – II. előadás – Jean-Yves Brachet OP – Téma: AMORIS LAETITIA

10:15 – csoportos beszélgetés
11:15 – közös játék
12:00 – ünnepi szentmise Marton Zsolt Püspök atya celebrálásával, melynek prédikációban előadja a III. előadást – Téma: FIATALOK ÉS IDŐSEK – MI ÉS ŐK

Zsolt Püspök atya nem csak váci megyéspüspök, hanem az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke, azaz magyarországi családreferens is. Ünnepi szentmisén és fórumon is találkozhatnak vele a fiatalok szombaton.

13:15 – csoportkép készítése
13:30 – ebéd
14:15 – fórum (kérdezz-felelek)
– Kérdezhető Jean-Yves Brachet atya, Marton Zsolt Püspök atya (MKPK Családreferens), Takács Bálint és Zsófi házaspár

15:00 – sportolás / társasjáték / kirándulás
16:30 – csoportos beszélgetés
17:30 – táborkészületi műhelyek: média / kiscsoportvezetés / lelki ív
19:00 – vacsora
19:30 – ,,milliomos” kvíz
20:30 – esti imádság
21:15 – sportolás / teaház-beszélgetés / filmnézés

Utolsó programjaink egyike egy közös alkotómunka lesz a család és a jövő Egyháza témájában.

03.26. vasárnap:

07:30 – reggeli
08:00 – IV. előadás – Téma: SZABAD? KÖSZÖNÖM! BOCSÁNAT!

08:30 – csoportos beszélgetés (régiók szerint)
10:00 – szentmise
11:15 – közös alkotómunka: ,,Együtt építjük”
12:00 – ebéd
12:45 – búcsúimádság
13:15 – összepakolás

Az idei Összrégiós különlegessége, hogy újra ,,hétrégióssá” vált, hiszen a Tápiómenti Nagyboldogasszony Közösség nyári táborainak témája is a család lesz, ezért, és az újbóli közeledés jegyében is meghívtuk őket a programra, akik a lelkészségi régiókhoz hasonlóan feladatokat is vállaltak a lebonyolításban. Köszöntjük őket!

Ha többet szeretnél megtudni a Mente Misszió értékes tevékenységéről, olvasd tovább cikkünket!

További értékes programokért, cikkekért, tanúságtételekért iratkozz fel havi hírlevelünkre itt!

Iratkozz fel hírlevelünkre

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató