Pálos70 - Zarándoklat/Kirándulás/Teljesítménytúra

Időpont: 2021-10-08 00:00:00
Helyszín: Országosan több helyszínen
Programszervező: Magyar Pálos Rend
További információ: https://palos70.hu/
Szeretettel köszöntünk a Pálos 70 teljesítménytúrán és zarándoklaton, mely több különböző egyidejű, összehangolt program együttese. Teljes gyalogos útvonala két élő pálos kegyhely és kolostor, a budapesti Sziklatemplom és Márianosztra között vezet, érintve az egykor virágzó, ma már csak romjaiban meglévő (feltárt) budaszentlőrinci, klastrompusztai és pilisszentléleki kolostorokat, valamint további szakrális és történeti, természeti helyszíneket.
A gyönyörű természeti tájak, a mozgás öröme mindenkit képes megragadni. Az felbukkanó történelmi és szakrális helyek az emberit, a kultúrát, vagy ezen túlmutatva a spiritualitást kínálják fel a vándornak. Mindebből ki-ki, világnézettől függetlenül, neki tetszően meríthet.
A több mint hetven kilométeres útszakasz teljesíthető egynapos teljesítménytúraként, mely komolyabb kihívást jelent és kellő erőnlétet igényel. A pálos szerzetesek által vezetett 2 és fél napos “Fehér barátok nyomában” zarándoklaton pedig kifejezetten a lelki elmélyülésre fókuszálunk. Aki egyszerűen csak túrázni szeretne, vagy rövidebben belekóstolni az út lelkületébe, azok számára rövidebb, kijelölt túra szakaszok is teljesíthetők.
A Pálos 70-nel olyan út létrehozása volt a célunk, mely a természetjáráson túl egy belső út járására is meghív, illetve inspirál.
A túrák, zarándoklatok bőséges választékáról, pontos időpontjairól és a gyakorlati tudnivalókról itt olvashat.