Szent Damján tábor 2022

Programajánló / Szent Damján tábor 2022

Szent Damján tábor 2022

lejárt esemény


Részletek

Hála a Jóistennek ismét úgy alakul, hogy meg tudjuk szervezni a Szent Damján Tábort. Idén teljesen új helyszínen, a Bodajki Falutáborban.

A Szent Damján táborban olyan enyhe és középsúlyos fogyatékkal élő gyerekek, tinédzserek és felnőttek vesznek részt, akiknek nincs vagy csak nagyon korlátozott lehetőségeik vannak más egyéb nyári kikapcsolódásra. Amíg ők kikapcsolódnak a táborban és együtt lehetnek a hozzájuk hasonló embertársaikkal, addig a szüleiknek is van lehetőségük egy kis pihenésre.

A táborozóinkkal zenés, táncos programokkal, ügyességi feladatokkal, imádsággal átszőtt élménydús öt napot töltünk általában együtt.

A 2022-es Szent Damján Tábor augusztus első hetében 2022. augusztus 2-6. között kerül megrendezésre. A táborban való részvétel ingyenes. Önöknek csak a táborozó oda- és visszautazási költségét kell vállalni. A  táborozó táborba és a táborból való haza utazásáról a család, gondozó gondoskodik.

A tábori regisztráció kedden 14:00 órától veszi kezdetét, ezen a napon a résztvevők számára csak vacsorát biztosítunk. Tisztelettel kérjük Önöket, hogy a kezdési időpontot követően érkezzenek csak a helyszínre, ekkortól tudjuk Önöket fogadni.  A tábor zárása a 11 órakor kezdődő Szent Liturgiával fog záródni várhatóan 12 órakor. Táborozóink aznap ebéd helyett úti csomagot kapnak majd.

A jelentkezés június 5-én 23:59-kor lezárul. Legkésőbb június végéig visszajelzést kapnak e-mailben a táborban való részvételről.

Kérdés esetén keressen minket a szentdamjantabor@gmail.com e-mail címen.

Jelentkezés a táborba itt.

A táborba önkéntesek jelentkezését is várják, minden tudnivaló és jelentkezés ezen az űrlapon.

Ha szeretnél többet metgudni a Szent Damján Tábor és Kör értékes tevékenységéről, olvasd el bemutatkozó oldalukat!
 

Iratkozz fel hírlevelünkre

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató