Programajánló / A TEREMTŐ MUNKATÁRSAI – A TEREMTETT EMBER ÉLETHIVATÁSA
lejárt esemény
Programszervező: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Ajánljuk: felnőtteknek
Kísérő: Hess István SJ
Szeptembernek van egy bizonyos természetes, mondhatni szimbolikus kapcsolódása a teremtéshez. A betakarítás mellett a vetés ideje is. Isten a semmiből létrehozott anyagot formálja, előhívja a benne levő lehetőséget, mely méltó otthona a képmásának. Szent Ágoston beszél az ész-csírákról (logosz szpermatikosz), amelyeket Isten belehelyezett a teremtésbe. A már- és a még nem állapota ez, a vajúdásé, ahogy Szent Pál említi:
„A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, ha-nem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig. De nem csak ez a világ, ha-nem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.” (Róm 8, 20-23)
Óhatatlan a kérdés: Mit jelent a Teremtésvédelem? Helyes-e ezt így mondanunk, hiszen nem védelemről van szó – kissé beképzelt módon, kiemelve magunkat a valóságból, sokkal inkább alázatos, azaz a valóságot tisztelő együttműködésről. Együttműködésről az Alkotó és alkotott között.
Erre irányul lelkigyakorlatunk; szemlélve az alkotást, megértsük, hogyan jön létre, ami értelmes, jó és tiszta: személy, a család, az emberi kapcsolat, szabadság, a maradandó, az értelmes lét, és bekapcsolódjunk mi is a Teremtésbe Isten akarata szerint, nem védelmezőként, hanem munkatársként, ahogyan azt Krisztus tanítja, az Új teremtés Krisztusa, a Megváltó.
Felismerjük, hogy ami a Teremtő művével ellentétes az igazi veszély, mely leront és pusztulássá válik, azaz bűn. Nagy Szent Vazul fogalmaz így: A bűn az, amikor az Istentől kapott erőt nem Isten akarata (a teremtés rendje) szerint használjuk.
Csendes lelkigyakorlat – azaz időnk nagy része csendben, egyéni, de segített elmélyülésben zajlik. Napi 3 közösen hallgatott bevezető, az elmélkedő ima alapjainak a tanulása, szentségimádás, beszélgetés a lelkivezetővel, visszatekintések, gyónási lehetőség Magyarország egyik legszebb völgyében.
A lelkigyakorlatot 4 fő jelentkezésétől tartjuk meg. E létszám alatt, egyénileg vezetett lelkigyakorlatra hívjuk a jelentkezőket.
A teljes lelkigyakorlat támogatott ára diákoknak: 29.000 Ft/fő
A teljes lelkigyakorlat támogatott ára: 35.000 Ft/fő
A teljes lelkigyakorlat valós költsége: 53.000 Ft/fő
A lelkigyakorlatra jelentkezők maguk dönthetik el lehetőségeikhez mérten, hogy mekkora részvételi költséget fizetnek meg a támogatott és a valós ár között.
A fenti jelentkezem gombra kattintva érhető el a jelentkezési lapot is tartalmazó aloldal.
Életrendezés Háza lelkigyakorlatai
Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Többnapos program |
október 3. - október 6. | |
Hosszúhetény, Életrendezés Háza | |
felnőtteknek, fiatal felnőtteknek | |
Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya |
Többnapos program |
október 17. - október 27. | |
Hosszúhetény, Életrendezés Háza | |
felnőtteknek, fiatal felnőtteknek, időseknek | |
Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya |
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.