Programajánló / Egyházmegyei férfitalálkozó 2024/2025 I. sorozat 10.11.
lejárt esemény
Programszervező: Pécsi Egyházmegye
Ajánljuk: férfiaknak
A Pécsi Egyházmegye férfitalálkozóinak 2021-ben indult első évadát akkora érdeklődés övezte, hogy a szervezők 2022 őszén a második, majd az azt követő évben a harmadik évadot is elindították a már megszokott helyszíneken, persze mindig újabb témák mentén. Felföldi László pécsi megyéspüspök minden egyes helyszínen személyesen vesz részt a kötetlen hangvételű összejöveteleken, ahol mindig teret kap a jókedv és persze sosem marad el a közös imádság és ének.
Az első évadban a férfiak nagy sorskérdéseit állították előtérbe. A másodikban az emberi és isteni szó kérdésköreit, félelmeink és reményeink, kudarcaink és sikereink, valamint az Egyház és a világ összefüggéseinek témáit járták körbe. A 2023 őszén indult harmadik évadban személyes életünk határvonalai, közösség és magány, Isten akarata személyes életünkben, valamint gyászunk és veszteségeink kérdéseire keresték a választ.
A Felföldi László pécsi megyéspüspök kezdeményezésére 2021 őszén életre hívott, az édesapákat és nagyapákat, gyakorlatilag pedig minden nagykorú férfit megszólító találkozók koncepciója egy 30 fős, férfiakból álló csoport együtt gondolkodásában forrta ki magát. Akkor kristályosodtak ki a találkozók lehetséges témakörei, melyeket az első három évadban az egyházmegye hét településén: Pécsen, Mohácson, Szekszárdon, Pakson, Tamásiban, Dombóváron és Szigetváron négy-négy sorozatban hallgathatták meg az érdeklődők. Újdonság, hogy a 2024 szeptemberében induló negyedik évad két új helyszínnel egészül ki: Siklóssal és Bonyháddal, így már összesen 9 helyszínre viszik el a szervezők az évad témáit.
Felföldi László megyéspüspök és a szervezők minden helyszínen nagy szeretettel hívnak és várnak minden érdeklődőt - felekezeti hovatartozástól függetlenül -, akit érdekelnek a férfi lét nagy témái!
A témákat illetően 2024-ben új perspektívát kínál a férfi imádsága, a test teológiája, egymás támogatásának lehetőségei és korlátai, valamint Isten rólunk való vélekedésének üzenete.
Férfitalálkozók a Pécsi Egyházmegyében
Pécsi Egyházmegye
Időpont: január 10. péntek 18:00 | |
Tamási, Tamási Béri Balogh Ádám Gimnázium aulája | |
férfiaknak | |
Pécsi Egyházmegye |
Időpont: január 17. péntek 18:00 | |
Dombóvár, Szent Imre Közösségi Ház | |
férfiaknak | |
Pécsi Egyházmegye |
Időpont: január 24. péntek 18:00 | |
Szigetvár, Szigetvári Plébánia Közösségi terme | |
férfiaknak | |
Pécsi Egyházmegye |
Időpont: január 31. péntek 18:00 | |
Pécs, Magtár Látogatóközpont | |
férfiaknak | |
Pécsi Egyházmegye |
Időpont: február 6. csütörtök 18:00 | |
Siklós, Szent Imre Katolikus Iskola | |
férfiaknak | |
Pécsi Egyházmegye |
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.