Programajánló / GYÁSZFELDOLGOZÓ CSOPORT INDUL BUDAPESTEN
lejárt esemény
Programszervező: Pálferi Alapítványa a Teljes Életért
Ajánljuk: felnőtteknek, özvegyeknek
Életünk folyamatos, kisebb-nagyobb változások sorozata. Köztük az egyik legfájdalmasabb szeretett hozzátartozónk elvesztése. A gyászmunka során az emlékek, érzelmek megosztásának hatására a fájdalom enyhül és annak helyét az idő múlásával a szeretet erősebb érzése veszi át.
Szeretettel várom gyászfeldolgozó csoportomba mindazokat, akik a közelmúltban vagy akár régebben veszítették el szerettüket, hozzátartozójukat, és úgy érzik, hogy veszteségük feldolgozásában segítene, ha a gyászhoz kapcsolódó érzelmeiket, gondolataikat és megéléseiket megoszthatnák hasonló élethelyzetben levő társakkal.
A kis létszámú csoport biztonságos közegében megtapasztalhatják az elfogadást és a közösség támogató erejéből adódó gyógyulást.
ELSŐ ALKALOM: október 11.
További alkalmak: október 25, november 8, november 22, december 6, december 20, január 10, január 17, január 31, február 14.
Találkozások időpontja: másfél – két óra, 18.00 órai kezdéssel
A csoport a második találkozásig nyitott, bárki csatlakozhat addig. Ezt követően zárt csoportként dolgozunk együtt.
A csoporton való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött.
Díj: alkalmanként 4.000 Ft
Csoportvezető: Czika Katalin, gyásztanácsadó, gyászcsoport vezető, mentálhigiénés segítő
Önismereti csoportok a Pálferis Közösség szervezésében
Pálferi Alapítványa a Teljes Életért
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.