
Programajánló / Összrégiós találkozó 2025
Időpont: március 28. - március 30. info
Jelentkezési határidő: Lejárt info
Helyszín:
Fót, Szent Ágoston Keresztény Általános Iskola és Gimnázium
2151 Fót, Vörösmarty Mihály u. 4.
Finanszírozás: költségtérítéses
Programszervező: Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség
Ajánljuk: kamaszoknak, fiatal felnőtteknek
Örömmel harangozzuk be nektek az idei Összrégiós találkozó hírét, ami idén március 28-30. között kerül megrendezésre Fóton.
Ezzel a lelkülettel hívjuk össze most a Mente régióinak önkénteseit és minden érdeklődőt!
Költség: 5000 Ft/fő
Az Összrégiós Találkozó a Váci Egyházmegye legnagyobb létszámú és múltú ifjúsági hétvégéje, melynek célja az egyházmegye területén élő fiatal önkéntesek és érdeklődő fiatalok találkozása egymással, és Istennel.
További fő célunk, hogy az egyházmegye régióinak ifjúsági nyári táboraiban elhangzó ifjúsági előadások nyersanyagát önkénteseink (kisebb testvérek) meghallgassák és feldolgozzák, és elkezdjük a felkészülést a nyári táborokra.
Elsősorban várjuk régióink önkénteseit, kisebb testvéreit, hogy megkezdhessük készületünket a nyári táborokra.
Mellettük pedig várunk minden érdeklődőt a 12-30 éves korosztályból, aki szívesen tart velünk a rendezvényen akár csak egy-egy programra, vagy az egész hétvégére.
Gyertek, jelentkezzetek és hívjátok barátaitokat is!
Mente Misszió gyermek- és ifjúsági közösségek
Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség
Többnapos program |
Időpont: augusztus 11. - augusztus 17. | |
Tiszaföldvár | |
gyerekeknek, kamaszoknak | |
Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség |
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.