TeenSTAR Program

Programajánló / TeenSTAR Program

TeenSTAR Program
Igény szerint, előre egyeztetett helyen és időpontban

Finanszírozás: költségtérítéses

Programszervező: TeenSTAR Magyarország Egyesület


Ajánljuk: gyerekeknek, kamaszoknak, szülőknek


Részletek

A TeenSTAR egy személyiségfejlesztő, szexuálpedagógiai program, ami végigkíséri a fiatalokat a felnőttéválás útján.

Dr. Hanna Klaus nőgyógyász, missziós nővér nevéhez fűződik a program. A hatvanas években Pakisztánban és Bangladesben dolgozott, ahol sok, nagyon fiatal várandós lánnyal találkozott. A velük való beszélgetés során derült ki számára, hogy a nők nagyon keveset tudnak testük működéséről, termékenységükről. A 80'-as években dolgozta ki programját csapatával. 30 éve több, mint 20 országban működik ez a program, továbbfejlesztve, az adott ország kultúrájához, az adott csoport életkorához, és helyzetéhez alkalmazkodva.

Célja, hogy döntésképes, független, helyes önértékelésű, a világot kritikai szemmel figyelő, egészséges testű-lelkű felnőttek nőjenek fel. Elérésében fontos szerepet játszanak a következők:

- A TERMÉKENYSÉG TUDATOSÍTÁSA, ami által megbecsülendő értékké válik mind a termékenység, mind a szexualitás. Ennek nagy szerepe van a szexuális érzések felelősségteljes kezelésében.

- AZ EGYÉN TELJESSÉGÉNEK A SZEMLÉLETE, azaz az ember fizikai, érzelmi, értelmi, környezeti, kapcsolati és spirituális lény. Ezek az aspektusok adják, alkotják a személyiségét, ezekből a szemszögekből vizsgáljuk magunkat, és születésünktől halálunkig ezek azok a tényezők, amik hatást gyakorolnak a személyiségünkre. Ennek a szemléletnek az elsajátítása, ismerete és önmaguk tudatos vizsgálata segíti a fiatalokat a fejlődésben.

- A SZÜLŐK BEVONÁSA: A szülők a legfőbb nevelők, ezért a kurzus során tartott szülőtalálkozók alkalmával megerősítést kapnak a felelősségteljes neveléshez. Mivel a fiatalok többnyire nehezen fogadják el szüleik értékrendjét, ezért a családon kívül álló személyek nagy segítséget jelenthetnek a szülők számára. Fő célunk a generációk közötti párbeszéd erősítése, különös tekintettel a gyermek-szülő kommunikációra.

- ISMÉTLÉS és TOVÁBBFEJLŐDÉS: A kurzus elvégzése után 2 évente ismételni lehet azt, hiszen addigra biztosan felmerülnek új kérdések szempontok a barátság-szerelem-szexualitás témakörben. Ezért érdemes áttekinteni az önmagunkról, a világról kialakított képet. Ez adhat még szilárdabb alapot a felelősségteljes magatartás kialakításához.

- PEDAGÓGIÁNK: rendszeresen találkozunk, kis csoportokban, interaktív foglalkozásokon

A program rugalmasan alkalmazkodik korosztályokhoz, lehetőségekhez, helyszínekhez, időpontokhoz.

A TeenSTAR kurzus nem feltétlenül kell, hogy az iskola évhez igazodjon, bármikor el lehet kezdeni. A helyi igényeknek, lehetőségeknek megfelelően, minden esetben közösen egyeztetjük a kurzus időpontjait és helyszínét.

Amennyiben a hosszú időszak nem kivitelezhető, tömbösítve is meg lehet szervezni a TeenSTAR programot. 8-10 hónap alatt, 3-4 alkalommal, egy-egy 4-5 órás foglalkozást tartunk meg.

A kurzus ideális esetben 20×90 perc, mely fél-, egy éven át tart, de elképzelhető a két éven is átívelő program. Célunk, hogy hosszabb ideig kísérjük a fiatalokat, segítsük őket a fejlődésben, kérdéseik megválaszolásában.

A program részeként két-három találkozási alkalmat kínálunk fel a szülőknek/ tanároknak is.

Az iskolában kéthetente vagy havonta két-három tanítási órában találkozunk a diákokkal, többnyire 10-15 fős, koedukált csoportokat kialakítva, hogy a foglalkozás valóban meghitt, családias és interaktív lehessen.

A résztvevők közel azonos kora a csoport kialakításánál fontos, hogy alkalmazkodni tudjunk a fiatalok fejlettségéhez, aktuális pszichológiai érettségéhez.

A téma és a csoport összetételének függvényében egy vagy két előadó is foglalkozik a fiatalokkal. A fiúk és a lányok ugyan együtt vesznek részt egy-egy foglalkozási egységen, de néhány téma során nemenként bontott csoportokban beszélgetünk. A termékenység témában fontosnak tartjuk, hogy a fiúkkal és a lányokkal velük azonos nemű oktató is beszélgessen.

Iskolán kívül általában délutáni vagy szombati foglalkozást szervezünk, melynek időtartama szintén másfél – két óra.

A kurzus részvételi díja az alkalmak és a résztvevők számától függően kerül megállapításra.

A támogató lehetőség, amihez a program kapcsolódik:

Megélni, és nem túlélni a kamaszkort!

stat_minus_3
Megélni, és nem túlélni a kamaszkort!
A TeenSTAR program segíti a gyerekeket, hogy a rájuk zúduló információhalmazban egy kicsit rendet tegyenek. A Teenstar program során időt és teret biztosítunk a fiataloknak, hogy az őket érintő legfontosabb kérdésekről, mint barátság, szerelem, szexualitás nyitott és oldott légkörben beszélgetni tudjanak. Támogatjuk a szülő-gyermek kapcsolatot. Nagy hangsúlyt fektetünk a pozitív testkép kialakítására és a termékenységtudatosságra.

A szervezet, akinek ezt a lehetőséget köszönhetjük:

TeenSTAR Magyarország Egyesület

Érdekel

Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!

Mindet elfogadom Beállítások

Süti beállítások

Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.

Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.

Beállítások mentése   Adatkezelési tájékoztató