Programajánló / Zarándoklat gyerekeinkért Bátára 2026. október 3-án
Időpont: október 3. szombat info
Jelentkezési határidő: Létszámkorlát eléréséig
Helyszín: Báta,
Finanszírozás: térítésmentes
Programszervező: Emmánuel Közösség
Ajánljuk: gyermeküket egyedül nevelőknek, elváltaknak
Azokat a szülőket hívjuk zarándoklatra Bátára, akiknek a gyerekei (unokái) megsebződhettek szüleik válása miatt, vagy mert nem együtt élő szülők mellett válnak/váltak felnőtté. A gyaloglás közben név szerint imádkozunk mindegyik gyerekért, és a szentmisét (Binszki József atya mutatja be) is értük ajánljuk föl.
Ezen a zarándoklaton csak a szülők vesznek részt, tehát gyerekeket nem hívunk erre a napra. Minden szülő jöhet, akár kicsi, akár már felnőtt a gyereke. Az az egykori egyedülálló szülő is jöhet, aki azóta új kapcsolatban él.
A zarándoklat kb. öt kilométeres ütemes gyaloglást jelent. Akinek ez megerőltető, részt vehet az imádkozásban a kegytemplomban.
A zarándoklaton való részvétel ingyenes. Az odajutáshoz budapesti indulással közös buszt bérlünk, de lehet egyénileg (vagy másokkal összefogva telekocsikkal) érkezni.
A gyerekekért mondott ima és egyéb szervezés miatt is kérjük, hogy külön-külön mindenki regisztráljon, az együtt utazók is!
Egyedülálló szülők AVE lelkigyakorlata
Emmánuel Közösség
| Egymásraépülő programsorozat |
| Időpont: szeptember 26. - szeptember 27. | |
| Budapest | |
| elváltaknak | |
| Emmánuel Közösség |
Weboldalunk olyan megoldásokat (feltétlenül szükséges, valamint statisztikát támogató sütik) használ, melyekkel a jobb szolgáltatás érdekében elemzi a weboldal forgalmát, és személyre szabottabb élményt kínál. A részleteket megtalálod az Adatkezelési tájékoztatónkban. Jó böngészést kívánunk!
Feltétlenül szükséges sütik
A weboldalon működő szolgáltatásokhoz szükséges.
Statisztikához használt sütik
Ezeket a sütiket arra használjuk, hogy információkat gyűjtsünk weboldalunk forgalmáról
webhelyünk használatának elemzéséhez. Ezek a nyomkövető és teljesítménnyel kapcsolatos sütikkel
összegyűjtött információk egyetlen személyt sem azonosítanak.